Katonák kíméljenek! 11
Látogatók száma: 67
Lassan ébredő érzések, finom rezdülések, közösen átélt élmények, mindennapi apróságok, melyek melengetik az ember szívét. Ezek vajon meggyújtják az elhamvadtnak hitt tüzet?
11 fejezet
Ezt az esetet egyszerűen nem tudta feldolgozni. Egész éjszaka éberen forgolódott és nem tudta, hogyan tegye helyre érzéseit. Annyira nem volt álszent, hogy ne vallja be, megkívánta a férfit, ami nem is csoda, hisz jó ideje nem volt senkivel. Talán már vagy két éve. Utoljára még Zach-kel, de arra emlékezni sem akart. Hát nagy bajban volt most. Egy béna embert megkívánni, olyan, mint méhecskét zárni egy üvegbe és berakni azt egy virágoskertbe. Csak abban reménykedett, hogy gyorsan vége lesz már ennek a kínlódásnak. Na ha lehetett, most még jobban kerülte a férfit. Már nem maradt a szobájában a kelleténél többet és aztán elérkezett az a nap, amikor végre javulás állt be a férfi állapotában. Az egyik tornaórára ment Andrewért, amikor szinte boldogan gurult ki a teremből a férfi.
- Na ez már valami! Talpra álltam! – újságolta és a tréner is bólogatott. Gaby lehajolt hozzá.
- Na ne mond! Azt hittem, hogy még a kisujjadat sem tudod mozdítani! – évődött vele a nő is mosolyogva.
- Azt nem is, de legalább a lábaim már megtartanak!
- Akkor mostantól te porszívózol! – nevetett fel a lány és Andrew az ölébe kapta. Ez a mozzanat kissé megviselte a nő idegeit. Minden lélekjelenlétére szükség volt, hogy ne csókolja szájon azonnal a férfit. Ehelyett átkarolta a nyakát és szorosan hozzá simult. Andrew a hajába temette az arcát.
- Ezt neked köszönhetem!
- Nem, drága Andrew, ezt szigorúan csak magadnak köszönheted! – jelentette ki a nő.
- Nos A.J., holnap folytatjuk a munkát! Jobb leszel, mint új korodban! – nyújtotta a tréner a kezét, és a férfi megrázta azt. – Ez igen! A kézfogásod már a régi! – dicsérte a tréner. Ezt a percet választotta a nő, hogy felkeljen a férfi öléből.
- A kezemmel semmi baj és ezt jobb, ha észben tartod! – mondta félig komolyan Andrew. Gaby érdeklődőn visszafordult a két férfi felé és mindketten elvigyorodtak. Ezt a nő nem értette. Aztán rájött és szigorúan nézett hol egyikre, hol másikra.
- Na gyere te nagyszájú, ajándékot veszünk Andynek. Amíg te lábra álltál…ő is.
- Ezt nem hiszem el! Egy nap csak két órára teszem ki a lábam otthonról és képes a saját fiam akkorra időzíteni! – képedt el Andrew. Eközben a nő kifelé tolta a parkolóba.
- Ha járóképes lennél, nem látnád még ezt sem.
- Ugyan miért?
- Mert dolgoznál állandóan.
- Azelőtt sem dolgoztam állandóan.
- Mármint akkor, amikor felmondtál a katonaságnál?
- Ott nem lehet felmondani.
- Tudod, hogy értem!
- Ne rontsd el a jókedvem. Most nem dolgozom és jó ideig még nem fogok.
- Hát, akkor menjünk, vegyünk neki valamit. – zárta le a témát a nő. Miután szinte már rutinosan beültek az autóba mindketten, el is indultak.
- Hová megyünk?
- Valami jófajta játékboltot láttam az egyik reklám újságban. Elmehetnénk megnézni, mi van ott.
- Hát rendben. – egyezett bele a férfi. Gaby még ment vagy két utcát, aztán a park mellett leparkolt. – Hol a bolt? – erre a lány odafordult hozzá.
- A park másik oldalán.
- Miért nem megyünk kocsival?
- Mert rád fér a frisslevegő.
- Sétálni akarsz?
- Hát nem is andalogni a park egyik padján! – válaszolta a nő évődve.
- Majd arra is sor kerül, de egyelőre jobb lenne autóval közlekedni.
- Ne rezelj be egy kis gurulástól!
- Gaby, olyan idegesítő… hogy ennyire elbagatellizálod a helyzetet. Már mondtam, hogy nem szeretném látni, a sajnálkozó tekinteteket!
- Senki nem fog sajnálkozni rajtad. Nem kell rájuk figyelned! Eddig sem érdekelt, ki mit gondol rólad, most miért?
- Mintha, teljesen nevetséges kétségeim lennének!
- Nem azok, csak ilyen a világ. Egyik sem tudja, hogy a látszat csal. Abban a kerekes székben egy igazán fantasztikus férfi fog ülni.
- Felesleges dicsérned! – fordult előre a férfi.
- Hát, ha itt akarsz ülni, míg én átsétálok és választok valami ajándékot, hát maradj. – a lány már kinyitotta az ajtót és a férfi szitkozódva utána nyúlt.
- Kegyetlen vagy.
- Mondtam az elején, hogy utálni fogsz, minden a te érdekedet szolgálja. Ne aggódj, csak az első lépés a nehéz…akarom mondani az első séta…- vont vállat mosolyogva a nő. Andrew sóhajtott és a fejét csóválta.
- Hozd a széket! – evvel csakhamar kikecmergett az autóból, ami egyre ügyesebben ment már neki és szép lassan elindultak a sétányon. Gaby mély levegőt vett.
- Istenem, ezek az illatok! – sóhajtott a nő
- Régen éreztem már ehhez hasonlót.
- Régen jártál itt?
- Még nem jártam itt sosem.
- Nem? Pedig alig néhány sarokra van a lakásod!
- Nem volt időm erre sétálni. –szögezte le Andrew
- Mióta laksz ebben a lakásban?
- Rég.
- Ez aztán a válasz! – nevetett a lány.
- Úgy tíz éve.
- Na az már valami és még sosem sétáltál itt? Hihetetlen!
- Sok dolgom volt. – Andrew hangja egyre idegesebb lett. A járókelők tényleg meg-megnézték őt és ez vélhetően zavarta a férfit.
- Miféle? Talán a nők foglaltak le ennyire?
- A munka. Tudod, hogy sokat utaztam.
- Szeretted azt a munkát?
- Igen.
- Mégis mi az, amit szeretni lehet benne? Sosem tudtam felfogni.
- Az, hogy próbára teszed minden érzékedet. Az agyad, a teherbírásod, az ítélőképességed és az izmaidat. Kimerítő és veszélyes. Az adrenalin szintedet jócskán megemeli. – erről talán szeretett beszélni, ezért a nő tovább kérdezett.
- Mióta vezettél bevetéseket?
- Nyolc éve.
- Azelőtt mit csináltál?
- A gyárnál dolgoztam.
- És azelőtt? – Gaby megállt és egy pad mögé sétált. Egy óriási bokor orgona ontotta illatát. A nő két tenyere közé fogta a virágokat és beleszagolt. Fejét oldalra fordította és kérdőn nézett a férfire.
- Azelőtt is katona voltam.
- Viszünk haza belőle?
- Innen akarsz lopni? – húzta fel a szemöldökét a férfi?
- A viráglopás nem bűn.- vont vállat a lány és már törte is le a szárakat.
- Csak én érzem úgy, hogy mindenki minket néz, vagy valóban így van? – pillantott körbe a férfi.
- Mindenki minket néz és most te fogod kicsempészni a szajrét a parkból. – mosolygott a nő. Egy óriás csokorral tért vissza és a férfi ölébe tette.
- Na ne!
- De. – evvel tovább tolta a kocsit. – Vágj fancsali képet, mint egy életunt és világfájdalommal küzdő rokkant. – suttogta a fülébe a nő.
- Bolondot csinálsz belőlem! – mordult a férfi. Gabyt nem érdekelte a kifogás, csak mosolyogva tolta át őt a parkon. Senki sem szólt, csak lágyan mosolyogtak rájuk, és amikor átértek, a nő felnevetett.
- Na látod, nem is volt olyan szörnyű! Nem sajnálkoztak, hanem mosolyogtak rád!
- Inkább kinevettek!
- Te semminek nem tudsz örülni?
- Te sem örülnél, ha ebben a székben üldögélnél!
- Biztosan nem, sőt én már rég felakasztottam volna magam, de te jóval erősebb vagy nálam. Te igazi katona vagy! – búgta a nő édesen
- Azért mert katona voltam, még nem vagyok robot! Ember vagyok, mint te!
- Nem. Én gyenge nő vagyok, te pedig olyan erős férfi, amilyet még sosem láttam! – Gaby mosolyogva bókolt és ez megtette a hatását. Andrew megnyugodott. Megcsóválta a fejét és ő is elmosolyodott.
- Ne hazudj!
- Na végre! Itt vagyunk! – evvel bementek és végignézték a kínálatot. Végül igazán jól szórakoztak. Kitárgyaltak minden elvetemült játékot és a nő vicces hozzáfűzni valói felderítették a férfit is. Csak amikor fizettek, akkor komolyodott el, mert Gaby nem hagyta, hogy fizessen. Aztán a végén megegyeztek egy 50-50%-ban. Sőt az orgonából Gaby egy szép adagot a pénztárosnak adott. Egész a kocsiig hallgattak és a nő nem értette, miért. Miután beültek, csak akkor kérdezett.
- Andrew, mi a baj? Az előbb még mosolyogtál!
- Gyűlölöm, ha lekezelnek. – válaszolta.
- Ki kezelt le?
- Te.
- Én?
- Igen. Úgy bánsz velem, mint egy szerencsétlennel!
- Dehogy!
- Nem vitatkozok veled.
- Hát jó. – vont vállat a nő és indított. Némán utaztak haza és miután felmentek, Andrew is félre rakta a sértettségét. Egész estig ünnepeltek, meg bolondoztak Andyvel és Margaret jó vacsorát rakott eléjük. Aztán csengettek. Mrs. Noyce érkezett és Gaby jókedve elszállt. Az asszony az ajtóban állt és a fiát nézte. Megrendülten függesztette fiára vizenyős szemeit.
- Apád meghalt. – jelentette be. Gaby evvel felállt. Leszedte az asztalt és kivonult a konyhába. Elmondta Margaretnek is a hírt, aztán Andyt elvitte fürdeni. Nem sietett, nem volt sürgős neki. Már az utolsó tejcsin is túl voltak és a kicsi is édesdeden aludt, amikor kiment. Mrs. Noyce még mindig a nappaliban ült és folyamatos eszmecserét folytatott a fiával. Andrew rápillantott, amikor elment az ajtó előtt.
- Gaby, anya ma itt alszik, ha nincs ellenedre.
- Miért lenne? Megágyazok neki. – fordult vissza a szobája felé és bement. Nem tetszett ez neki. Mi lesz most? Csak húzta az ágyra a tiszta ágyneműt és nem akart kimenni. Tiszta ruhát vett elő másnapra és egy pizsamát. Szép csendben kivonult zuhanyozni, majd bement a fiához. Itt is megágyazott és lefeküdt. Aztán aludni próbált, de nem jött az álom. Aztán, amikor épp elaludt volna, kinyílt az ajtó, majd csendesen becsukódott. A nő felnyitotta a szemét és a sötétben Andrewt látta, a székében. A kiságyhoz gurult és jó ideig csak nézte a gyermeket.
- Minden rendben? – kérdezte halkan a nő.
- Anya itt marad egy ideig. – válaszolta a férfi. Gaby sóhajtott.
- Már megint magányos?
- Meghalt a férje. Persze, hogy magányos. – válaszolta Andrew, rosszallóan.
- A te apád is volt. Te hogy viseled? – erre a férfi sokáig hallgatott.
- Túlélem, de mostantól nem ülhetek itthon tétlenül. Be kell mennem a gyárba.
- Dolgozni akarsz?
- Muszáj. Valakinek irányítania kell a gyárat.
- Nem vagy még elég jól ehhez.
- Csak napi néhány óra. Egy íróasztal mögött. Nem én gyártom a…
- Nem érdekel, mit gyártanak, az a napi néhány óra tönkre fogja tenni mindazt, amit elértél. A munka olyan, mint a drog. Sosem tudsz eleget tenni és aztán szép lassan, elvon mindentől, amit meg kellene tenned. Többek közt a rehabilitációtól.
- Nagyon drasztikusan fogalmazol. Valakinek mégiscsak be kell töltenie az igazgatói posztot.
- Vannak ott más hozzáértő emberek, vagy nem? Eddig is ment valahogy az üzlet.
- Nem várhatok sokáig vele. Saját ellenőrzésem alá kell vonni a céget, vagy elveszítem.
- Ha mindegy mit mondok, mert már döntöttél, felesleges beszélgetni erről. – mordult csendesen Gaby.
- Szeretném, ha tudnád, hogy a napi programodat így alakíthasd.
- Meglesz, de tőlem ne várj támogatás!
- Igazságtalan vagy. Már rég át kellett volna vennem az irányítást. Nem most, hanem már jóval azelőtt, hogy megtörtént ez a szerencsétlen eset.
- Csak ezért jöttél, hogy elújságold, hogyan teszed tönkre a saját eredményeidet?
- Nem. – sóhajtott a férfi. – Margaret már lefeküdt aludni. Segítenél levetkőzni?
- Persze. – a nő kitakarta magát és felült.
- Nem lehet túl kényelmes ezen a kanapén hosszabb távon. Akár nálam is aludhatnál. – mondta a férfi. Erre Gaby megmerevedett. Na az nem tenne jót senkinek! Villant át az agyán.
- Maradok. Én kicsi vagyok, elférek.
- Mitől félsz? Még csak megrontani sem tudlak! – ez a gúnyos kis felhang nem tetszett a nőnek. Felállt hát.
- Abba az ágyba én nem férek be, ami tele van keserűséggel és dühvel. – mondta. A kocsi mögé lépett és megfordította a férfit.
- Csodálkozol? Annyi időm van gondolkodni, hogy az már káros. A munka legalább leköt némiképp.
- Ebben én nem veszek részt. Ha visszaesel, mit sem ér az egész. Arra azonban számíthatsz, hogy ha már nem látom értelmét a további támogatásnak, nem maradok.
- Ez most ultimátum?
- Nem, figyelmeztetés.
- Nekem pedig nagyon úgy tűnik, hogy megzsaroltál. Ha dolgozom, itt hagysz.
- Vedd ahogy akarod, nem fogom nézni, ahogy mindent, amit elértél lerombolj! – a nő begurította a férfit a szobájába, felkapcsolta a villanyt és egyenesen az ágyához tolta.
- Gondolod, örökre ehhez a székhez kötözve akarok élni? – a férfi hangja kissé türelmetlen volt már.
- Nem gondolom. – hajolt le Gaby a cipőhöz. – A tréner mit mondott? Megerőltető, ha itthon is gyakorolsz, vagy megmutathatod, milyen ügyes vagy? – kérdezte.
- Látni akarod, hogy állok lábra?
- Igen, ha nem gond. – most egymás szemébe néztek. Andrew az ágyra tornázta magát és teljesen a szélére kúszott. A lábai lelógtak. Egy ideig helyezkedett. Gaby a kezét nyújtotta, és a férfi mindkettőt megfogta. Lassan erőt vett magán és elrugaszkodott. Talpára állt és Gaby el volt ájulva. A hosszú reménytelennek tűnő tréning végre elérte a hatását. A férfi fölé magasodott és lenézet rá. Arca feszült volt, izmai remegtek, de Gaby olyan büszke volt, hogy az arcára volt írva. Andrewhoz lépett. A derekára fonta a kezeit.
- Nos elégedett vagy? – kérdezte a férfi.
- Igen. Ez fantasztikus! Remek! Most már csak néhány lépés, sok edzés és olyan leszel, mint régen. – mosolygott a nő, majd a nadrágért nyúlt. Kicsatolta az övet, kigombolta és letolta a nadrágot. – Most már leülhetsz. – nézett a szemébe újra. Andrew nem mozdult még, aztán magához ölelte a nőt. Gaby nem számított erre, el is vesztette az egyensúlyát. – Hé! – nyögte és már dőltek is az ágyra. A nő ráesett a férfire. Megijedt, hogy esetleg megütötte őt. Feltámaszkodott. – Ne haragudj, megütöttelek?
- Nem éreztem. – vonta meg a vállát a férfi.
- Te aztán nem vagy semmi! Miért rántottál el?
- Csak át akartalak ölelni. Annyi mindent köszönhetek neked és fogalmam sincs hogyan háláljam meg. – a nő felült és az ágyra térdelt, pontosan a férfi mellé.
- Nem kell hálálkodnod. Mikor terhes voltam, te segítettél nekem. A nő a férfi lábára tette a kezét. – Ha akarod megmasszírozlak. Bár én nem vagyok olyan jó, mint te, azért csak segít valamit!
- Nem rossz ötlet. A tréner ajánlotta is, hogy napközben is nyugodtan mozgassam. Sajnos egyedül nem megy.
- Oké, akkor feküdj le. Hozom a krémet. – Gaby kiszaladt a fürdőbe és behozta a krémet. Közben azon gondolkodott, mit tegyen, hogy ezt a felindultságot csillapíthassa. Az ajtó előtt vett néhány mély lélegzetet, ami segített átmenetileg, de attól a pillanattól kezdve, hogy az ágyra ült, újra ébredt a vágya. Rendre utasította magát és csak arra figyelt, hogy a férfi lábát alaposan megdolgozza. Andrew nem szólt, csak nézte őt és ettől zavarba jött.
- Gaby, apa temetését is el kellene intézni. Nem hiszem, hogy anya képes lenne rá.
- Én intézzem?
- Segítek.
- Na persze. Ebben van gyakorlatom. Eltemettem már egy katonát. – vont vállat a nő.
- Apa nem csak katona volt, hanem köztiszteletben álló üzletember. Rengetegen fogják tiszteletüket tenni. A villában kell fogadni a vendégeket.
- Milyen villába?
- Ahol apáék laktak.
- Ott nőttél fel?
- Igen.
- Meglátjuk. – zárta le a témát a nő és kezébe vette Andrew másik lábát.
- Miért vagy ennyire elutasító? Ez csak egy temetés. Nem hiszem, hogy nagyon megerőltetne téged. Még csak nem is ismerted apámat.
- Egy temetés mindig megindító. Bárki legyen is az. Téged ért vesztség, és anyádat. Túl jól viseled. – nézett fel a nő.
- Már rég óta beteg volt. Volt időm felkészülni rá.
- Egy halálesetre nem lehet eléggé felkészülni.
- De igen, ha nincs értelme reménykedni. Gyógyíthatatlan beteg volt.
- Először magadról is ezt képzelted. Most mégis küzdesz!
- Mert te itt vagy és nem hagyod, hogy feladjam.
- Ez nem igaz. Nélkülem is felépülnél. – tiltakozott a nő.
- Nem vagyok biztos benne. Annyi minden történt már velem és ez a rengeteg veszteség, meg a kínzó gondolatok megőrjítenek néha.
- Van, ami mindenen átsegít. Engem Andy motivál. Találnod kell egy célt, amiért megéri. – most egymás szemébe néztek. A férfi szinte bejárta a nő egész arcát és ettől Gaby zavarba jött. Gombóc volt a torkába és a keze remegett.
- Megéri…- mondta ki a férfi. – Talán megéri. Nem tudom.
- Türelem kell és minden rendben lesz.
- Neked van türelmed?
- Persze, de csak ha látom, hogy te is akarod. Én nem tornázhatok helyetted. Én nem járhatok helyetted.
- Ne aggódj, nem adom fel, de érts meg, kell a munka, hogy eltereljem a figyelmem a baljós gondolatokról.
- Azelőtt is voltak ilyen gondolataid! Azokat hogyan űzted el? – csóválta a fejét a nő.
- Szeretkezéssel. – na erre igazán megfeszült a nő. Keze megállt egy pillanatra. Nem nézett fel, de érezte, hogy az arca ég.
- Még egy darabig hanyagolnod kell az effajta örömöket. Majd ha rendbe jössz, bepótolod.
- Sajnos az agyban dől el minden. Attól, hogy nem vagyok képes a szexre, még vágyom rá. – Gaby erre már nem tudott mit mondani. Teljesen zavart volt. Letette a férfi lábát és felállt.
- Türelem. Ha vége lesz, meglásd, kárpótol az élet! Egy ilyen jóvágású, gazdag és lehengerlő katona bárhol talál magának partnert.
- Már túl vagyok azon a koron, hogy mindegy legyen.
- Akkor majd felhívod Katet. – vont vállat a nő és elfordult. A kocsit az ágy mellé tolta. – Gondolom, a többivel boldogulsz egyedül is. – Gaby hangja megkeményedett.
- Még mindig csak egy katonát látsz bennem. Sosem fogsz elfogadni embernek. – ez kőkemény vád volt.
- Andrew, hagyjuk ezt most! Semmi értelme! Jó éjszakát! – Gaby kihasználta a lehetőséget, hogy a férfi nem tud utána jönni. Visszasietett a gyerekszobába és lefeküdt. Ettől kezdve nem jött álom a szemére. Vágy, harag és kétség gyötörte. Mit tegyen, hogy megszabaduljon ettől az őrlődéstől? Nem tudta, még csak nem is sejtette. Azt viszont igen, hogy az együttélés alatt szép lassan megkedvelte Andrewt. Már nem idegenkedett tőle, nem félt, sőt, meg akarta érinteni, vele akart lenni, hallani akarta a hangját és látni a mosolyát. Szeretni akarta. Ez a felismerés fájdalmat okozott neki. Szerelmes lett. Ismét egy katonába. Nem bírt ágyban maradni. Felkelt. Kiment a konyhába. Egy teát főzött magának és bement a nappaliba. Bekapcsolta a tévét. Bámulta egy darabig, de nem kötötte le. Ceruzát és papírt vett elő. Rajzolni kezdett és mire feleszmélt, Margaret jött be jó reggelt kívánni.
- Miért nem alszik még?
- Nem tudok.
- Csak nem fenn volt egész éjszaka? – lépett mellé és a rajzokat nézte.
- De. Rajzoltam. Ideje visszatérnem a régi kerékvágásba. Andy már egy éves. Dolgoznom kell, mert nem tudok ennyi ideig tétlenül ülni.
- Nem messze van egy iskola. Az igazgatóval szoktam találkozni néha a piacon. Ha akarja megkérdezhetem, nem keresnek e tanárt.
- Megköszönném, mert én már ezer helyre beadtam a pályázatomat. Eddig senki sem jelzett vissza.
- Rendben. Na és, mit szeretne reggelizni?
- Nem vagyok éhes. – fordult vissza a nő a rajzaihoz. Még egy pár skiccet papírra vetett, aztán elpakolt. Andyt ébresztette, átöltöztette, majd az asztalhoz ültek. Csakhamar Mrs. Noyce is csatlakozott és Margaret bement Andrewhoz. A két nő nem beszélt egyáltalán. És ebben a fagyos csendben érkezett meg a férfi és Margaret.
- Jó reggelt. – köszönt a férfi. Egyik nőről a másikra nézett és megcsóválta a fejét. – Még mindig nem kötöttetek békét? – nem válaszolt egyik sem, csak egy-egy halk „jó reggelt” mormoltak el. – Hát kisfiam, itt súlyos szakadékok húzódnak. Mond csak, szerinted mit lehetne tenni? – fordult fiához a férfi. A gyermek hevesen kalapált a kanalával és közben hangosan kántálta hogy apa-apa. – Igen. Én is így gondolom. – mosolygott és a fiú gagyogni kezdett. – Na ne mondd! – válaszolt játékosan a férfi. Gabyt meglepte ez a jókedv. Felnézett és értetlenül bámult a férfire. Andrew ránézett és mosolygott. – Tegnap este nagyon jót tett a masszázs. Szerintem ma már könnyebb lesz. Akár minden este megmozgathatnád a lábaimat.
- Ahogy akarod. – vont vállat a nő és folytatta az evést. Reggeli után elvitte a majd kicsattanó férfit a tornára, aztán sétált egyet a parkban. Heves érzései, mit sem csitultak, sőt egyre inkább kínozták. Már nem tudta, mi lesz a vége ennek az egésznek, de sejtette, hogy nem fogja visszautasítani a férfit, ha majd meggyógyul. Várnia kellett és ez az idegtépő izgalom minden ízét megdolgozta. Délután elment a férfiért és aztán a temetést intézték. Ez a nőnek már nem volt újdonság, de az igen, amit a villában tapasztalt. Egy óriási patinás épület tátongott az ürességtől a park mögött és a nő elképedt. Nem szólt, de nem értette, a férfi miért „nyomorog” egy bérelt lakásban, ha itt több tíz, talán száz szoba is a rendelkezésére áll. Aztán eljött az este és Andrew megkérte, hogy megint masszírozza meg. A masszázs után bekísérte a zuhanyzóba, kinn megvárta, majd miután végzett Andrew visszakísérte az ágyban. Gaby minden érintést végzetesnek ítélt és csak annak örült, hogy a férfi végre képes némi önállóságra. Legalább törölközőt csavart magára!
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Várom a szerelem beteljesülését a jól felvezetett bonyodalmak után.
Üdv.
Heleenke
Nagyon nehéz az érzéseket eltitkolni, ami ebből a fejezetből szépen kirajzolódott!
Várom a szerelem beteljesülését a jól felvezetett bonyodalmak után.
Üdv.
Heleenke
Remélem a befejezés nem lesz túl sablonos és uncsi.
Azért köszönöm a jó szót, az mindig elkél...
Ailet