újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Katonák kíméljenek! 12

Látogatók száma: 68

A bizonytalanság és a félelem megkeseríti az ember életét. A csalódások miatt tétovázunk, néha jól tesszük, de nem mindig. Ha nem tanulunk meg újra bízni és szeretni, magunkat temetjük el. Élve. Örökre.

12 fejezet

Az a néhány nap a temetésig szinte elszaladt. Mrs. Noyce még mindig nem szólt hozzá, kizárólag a fiával, az unokájával és Margarettel kommunikált. Gaby azonban látta, hogy folyton kisírt a szeme és sajnálta őt, ezért nem is piszkálta. Ha neki így könnyebb, hogy a szeretteivel éli át a gyászt, hát lelke rajta. Csak egy zavarta, Andrewn nem látta, hogy egy cseppet is bánkódna. Ezt a kérdést a temetés előtti estén is feltette neki, miközben masszírozta a lábát.
- Andrew, milyen volt a kapcsolatod az apáddal?
- Miért érdekel?
- Csak mert nem hiszem el, hogy nem visel meg. Az anyád, bármilyen is, legalább gyászol! Te meg mintha közöd sem lenne hozzá, úgy viselkedsz!
- Szerettem őt, ha erre vagy kíváncsi. Megvisel engem is, de jobb így neki. Ő mindig elsősorban katona volt, aztán minden más. Szigorú és hajthatatlan ember volt.
- Ezért nem élsz ott a villában? – erre nem érkezett azonnal válasz. A nő felnézett.
- Sok nézeteltérés volt köztünk.
- Mint például Leticia? – a nő már bánta, hogy kimondta, de nem szívhatta vissza. Andrew összevonta a szemöldökét.
- Anya beszélt róla?
- Ki más? Te nem mondasz semmit magadról.
- Gondolom, a szemedre vetette, hogy nem vagy hozzám illő.
- Nem ez számít, hanem, hogy mit tett az a nő.
- Semmi különöset. Kihasznált, átvert, ahogy az lenni szokott. Anyám rosszabbul viselte, mint én. A szülők már csak ilyenek. Ha a gyereküket bántják, sosem felejtik el. Majd meglátod, te is ilyen leszel! – mosolyodott el a férfi. Gaby halkan felnevetett.
- Milyen jól értesült vagy!
- Az anyád épp ezért gyűlöl engem.
- Nem gyűlöl.
- De igen. Katona voltam és ez neki elég, hogy a kicsi lánya sorsát ne merje rám bízni.
- Nem kell a sorsomat rád bízni. – rázta a fejét a nő.
- Gaby, nem nyújthatok jelen helyzetembe sokat neked, de fontos vagy nekem. Mellettem vagy és jó veled.
- Andrew, ne mondd ezt, majd ha felgyógyulsz, elfelejted! Én vagyok a közeledben, persze, hogy így érzel! Bárki lenne itt, ugyanezt mondanád most!
- Nem hinném, hogy Margaret értékelné a vallomásomat! – csóválta a fejét a férfi.
- Össze vagy zavarodva a helyhez kötöttséged miatt. Ne hamarkodd el az ígéreteidet, az csak csalódáshoz vezet. – tiltakozott a nő és letette a férfi lábát.
- Gaby, nem vagyok bizonytalan. Mindig pontosan tudtam, hogy mit miért teszek. Miért vonod kétségbe a szavaimat?
- Mert kiszolgáltatott helyzetben vagy és ez az érzés furcsa, időnként helytelen következtetéseket eredményeznek. – állt fel a nő.
- Nem bolond vagyok, csak nem tudok még járni!
- Épp erről beszéltem. Kedvellek téged, hisz remek ember vagy és együtt élünk, de butaság lenne ennél többet belebeszélni. – evvel lezártnak tekintette a témát a nő.
- Értem. Nem kellek neked. Felfogtam. – a férfi hangja éles volt, Gaby legszívesebben odabújt volna hozzá, hogy tiltakozzon, hogy nagyon is kellene neki, de mi értelme lenne? Gaby válaszolni akart. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Nem tudta mit mondjon.
- Andrew, még nem jött el ennek az ideje. Ha majd meggyógyulsz, objektíven tudsz gondolkodni. Nem vakít el a tudat, hogy csak én vagyok a közeledben, aki kézzel fogható és nő.
- Sajnálom, hogy csak ennyit nézel ki belőlem. – fordult el a férfi és betakarta magát. Gaby a szobájába sétált és lerogyott az ágyára. Kezébe temette az arcát és képtelen volt felfogni, mi történik körülötte. Bizonytalan volt és félt. Nem tudhatta, hogy Andrew mennyire gondolja komolyan a dolgot és még azt sem tudta, ő mennyire akarja ezt az egészet. Nagyon félt, hogy egy újabb elhibázott lépést tesz és ismét megbánja. Egyszer végigcsinálta, nem akart ismét csapdába esni. Szinte rettegett, hogy a férfi bántani fogja. Bárhogy is hitegette magát, még mindig nem dolgozta fel a házassága eseményeit. Lelke még sebzett és abban sem volt biztos, hogy valaha kiheveri azokat a fájdalmakat.
Lefeküdt hát, de ma sem jött álom a szemére. Fárad volt, mégis csak forgolódott. Most is kiment a nappaliba és rajzolt. Eldöntötte, hogy vesz rendes papírt és festékeket, aztán nekiáll festeni. Addig azonban csak rajzolt és maga is meglepődött, hogy a keze szinte magától siklik a papíron. Nem kellett erőlködnie, nem kellett folyton javítgatnia, egyszerűen csak lazán firkálgatott. Pirkadat felé elnyomta az álom és ma is Margaret ébresztette.
- Jó reggelt, már megint nem aludt?
- Csak egy keveset. Dúl bennem az alkotás vágya. – vont vállat a nő. Erre Margaret elnevette magát.
- Na jöjjön, reggelizzen meg. Hosszú napjuk lesz.
- Miért? Csak egy temetés vár ránk.
- Na és az utána következő bájcsevely.
- Az nem nekem való. Én nem megyek el. Majd a Noyce család levezényli. – vonult be a nő a konyhába. – Mindent megrendeltem, ma reggel oda is szállítják, megbeszéltem az egyik alkalmazottal, hogy mit hová tegyenek, a többi nem tartozik rám.
- Nem akar eljönni? – lépett be Mrs. Noyce.
- Jó reggelt asszonyom. – köszönt és a szemébe nézett. – Nem megyek el. Maga a háziasszony és nekem semmi keresnivalóm ott.
- Legalább erre az egy napra félre tehetné a velem szemben táplált ellenérzéseit. A fiamnak szüksége van magára.
- Ez valami vicc? – képedt el a nő.
- Nem az.
- Ne szórakozzon velem! – legyintett Gaby és leült.
- Nem szokásom. – hallgatott el mindenki. Margaret alig mert megmozdulni és Gaby ezt a feszültséget nem bírta.
- Margaret, nyugodtan tálaljon. Mindjárt hozom Andyt. – állt fel mégis. Mrs. Noyce elé állt.
- Mrs. O’Reilly, minden sajnálatom ellenére tudomásul kell vennünk, hogy a fiam bolondul magáért, és ha ma nem jön el és nem áll mellette, összeomlik.
- Andrew nem omlik össze! Nem az a fajta. – tiltakozott a nő.
- Az ő ereje is véges.
- Nem vagyok senki és semmi. Nem vagyok bébiszitter és Andrewnak igazán nincs szüksége erre! Felnőtt, értelmes ember és képes elviselni a rámért csapásokat. Sokkal erősebb, mint azt képzeli! Egyébként meg nem épp maga mondta, hogy nincs szükség rám? Most mégis beengedne a házába?
- Ha nem Andrew miatt, akkor a fia miatt, aki a Noyce nevet viseli. Maga is tartozik ennyivel a gyermeke nagyapjának.
- Sosem láttam, nem is ismertem, Andy még úgysem. Rendeltem egy nagy csokor virágot a nevünkben. Ennél többet nem tehetek! – válaszolta fagyosan a nő. Egy hosszú percig csak nézték egymást és ebben a jeges hangulatban gurult be Andrew.
- Most már legalább beszélgettek! Amint látom mégsem egy nyelven. – vetette oda a férfi. Gaby kikerülte az asszonyt és a fiáért ment. Tisztába rakta és átöltöztette, majd nehéz szívvel, de csatlakozott a reggelizőkhöz. Csend volt és valahogy vágni lehetett a feszültséget. Margaret sem szólt, csak repkedett, hogy maradéktalanul kielégítsen minden igényt, aztán a konyhába menekült.
- Anya, nem kényszeríthetjük Gabyt, hogy részt vegyen apa temetésén, ezt beláthatod. Valóban semmi köze hozzá. – itt most Gabyhoz fordult. – Viszont ha nem esne nehezedre, eljöhetnél, ha megkérhetlek rá. Addig Margaret vigyáz Andyre. Te szervezted a halotti tort, nem szeretném, hogy probléma legyen. Nem tudok arra is odafigyelni. – a hangja merev volt, érzelemmentes, mint azelőtt, mikor még szó sem volt betegségről és bénaságról. Gaby felnézett a férfira. A szemében nem látott mást csak várakozást.
- Valóban szükség van erre? Az alkalmazottak pontosan tudják, hogy mi a dolguk.
- Az alkalmazottak irányításra szorulnak. Ha nincs vezérelv, nem halad semmi úgy, ahogyan kellene. – a nő megértette, hogy vége a szép napoknak. Andrew visszanyerte a magabiztosságát és előbb utóbb már járni is fog. A férfi bezárult előtte és a gyógyulás utolsó lépcsőit teszi meg. Nemsokára járóképes lesz és már nem igényli a törődést. Olyan gyorsan elrepült ez a néhány hónap és mégis milyen hosszú volt. Nehezen indult, sok küzdelem és veszekedés kellett, hogy eljussanak ide, de most a célegyenesben rádöbbent a nő, hogy szereti ezt a férfit. Nem fog magától elmenni. Nem fogja itt hagyni, nem töri össze a saját szívét.
- Értem. – hajtotta le a fejét. – Ha akarod, elmegyek. – mondta csendesen. Nem beszéltek többet, a nő nem is nézett föl többé, csak automatikusan tette a dolgát. Reggelizett, átöltözött, elbúcsúzott a fiától és elindultak hármasban a temetésre. Gaby tolta a kerekesszéket, Mrs. Noyce pedig mellettük sétált. A gyönyörű zöld gyepet a kő fejfák törték csak meg. Aztán ott, ahol a koporsó állt tátongott még egy lyuk. Mrs. Noyce azonnal leült és Gaby mellé tolta a férfit. Nem mozdult onnan, csak állt a kocsi mögött. A szemét a koporsóra függesztette és várt. A tömeg gyülekezett, aztán a pap elkezdte a szövegét. Miután végzett még néhányan beszéltek, mind díszegyenruhában voltak és most is eldördültek a fegyverek. Gaby most is összerezzent minden egyes lövésre. Utálta ezt. Felkavarodtak az emlékei. A férje temetése jutott eszébe, hogy ott mennyire fásult volt és mennyire gyűlölte ezt az egészet. Mély levegőt vett és kifújta. Megszorította a kocsi fogóját. A gyomra görcsbe rándult. Lehunyta a szemét. Imádkozni kezdett, hogy legyen már vége, de csak nem akarták abba hagyni. Amikor végre elhaltak a dörrenések fellélegzett. Kinyitotta a szemét. Andrew hátranézett és a nő kétségbeesetten pislogott rá. Gaby a kezét a vállára csúsztatta és ez erőt adott neki. – Még hogy szüksége van rám! Én jobban kikészülök, mint ő! - dohogott magában. Andrew megfogta a nő kezét és ujjaik összekulcsolódtak. Így már minden rendben volt. Jobban lett és már nem érdekelte a temetés. Gondolatai elkalandoztak, merengett, meddig tarthat ez a fura kapcsolat, meddig tűri Andrew, hogy vele legyen és mikor lesz elege belőle? Nem tudta, de már csak abban reménykedett, hogy legalább amíg teljesen talpra áll, addig nem rakja ki. Próbált maga elé célokat kitűzni, próbálta kigondolni, mihez kezdjen, ha elmegy, de mindig csak Andrew járt a fejében.
Aztán vége lett a szertartásnak. Sokan jöttek részvétet nyilvánítani, rengetegen csak virágot raktak a sírra. Egy idő után aztán Mrs. Noyce felállt és Gaby is észbe kapott. Megfordította Andrew. Lassan az autóhoz tolta. Mrs. Noyce szemüvege mögé bújt és Gaby elvette tőle a kulcsot. Az asszony nem szólt, csak beült. Gaby bekötötte magát és a villa felé indult. Ők érkeztek elsőként. Mire Andrew begurult a nappaliba, már megindult a vendégek sora. Ettől kezdve Gaby nem sokat tartózkodott a férfi közelében, mert valóban akadt dolga bőven. Mire tálalták a vacsorát már csak jó húszas társaság maradt. A nő körbenézett és nem látta sehol Andrewt. Kiment a kertbe, hátha ott találja. A lugasban beszélgetett két férfival. Odament hát.
- Jó estét! A vacsora tálalva. – mondta. Andrew ránézett és bólintott.
- Segítesz? – kérdezte nyugodtan. Gaby szó nélkül lépett mögé és irányba fordította.
- A hölgy ott volt a temetésen is, családtag? – kérdezte az egyik férfi.
- Ő a fiam anyja. – jelentette ki Andrew.
- Nagyon örvendek! – derült fel a férfi arca. – Elnézést, de ápolónak néztem… sajnálom. Derek Bristol vagyok.
- Gaby O’Reilly. – mutatkozott be a nő és kezet fogtak.
- Én pedig Matt Carson. – mutatkozott be a másik is.
- Nagyon örülök. – mondta szelíden a nő és ismét megragadta a kocsit.
- Magáról még nem is hallottunk. A.J. nagyon titokzatos tud lenni időnként! Meg sem lepődök. – sóhajtott Bristol. Erre a nő nem válaszolt. Mit is mondhatott volna?
- Gaby jó ideje él velem. Azelőtt sem teregettem ki a magánéletemet, most miért tettem volna? – mondta Andrew.
- Ilyen szépasszonyt rejtegetni nagy kár! – bókolt Carson.
- Nem rejtegettem. Beteg voltam, nem sokat jártam ki.
- Azért csak foglalkozik valamivel. – fordult hozzá Carson.
- Igen, azelőtt tanár voltam.
- Mit tanított?
- Művészettörténetet és rajzot.
- Egy művésszel állok hát szemben! Ez csodálatos! Épp ezt keresek!
- Miért?
- Mert a Szépművészeti Múzeum igazgatója vagyok és a kiállításokhoz, szükségem lenne még néhány remek alkalmazottra. Ha gondolja, hétfőn eljöhet megnézni, milyen a munka.
- Még átgondolom. – bólintott Gaby és tovább ment.
- Nagyon hamar lerázott. – mosolyodott el Carson.
- Én már csak ilyen nyers vagyok.- vont vállat a nő, mire a férfi még szélesebben mosolygott.
- Kedvelem az őszinte embereket.
- Én is. – mondta Gaby. Bár nem volt kedve bájologni, azért még egy kicsit maradt, amíg Andrew az asztalhoz tolta, aztán tovább állt. A vacsora alatt inkább kiment a kertbe és az égre nézett. Nagyon fáradt volt. Vágyott már a fia után és zaklatott volt. Nem mehet így tovább. Megcsóválta a fejét és leült a lugasban. Hallgatta a zajokat és élvezte a csendet. Milyen jó volt! Fejét hátra döntötte és lecsukta a szemét.
- Hát itt van. – ez Mrs. Noyce volt. Gaby sóhajtott.
- Igen, valami nincs rendben?
- Mondja csak, meddig akarja még a homokba dugni a fejét?
- Hogy mondta? – kapta fel a fejét a nő.
- Attól, hogy a házassága erősen megviselte, ideje tovább lépnie! Van egy gyönyörű gyermeke és ha nem tévedek, vonzódik a fiamhoz.
- Mi az hogy ha nem téved? Mégis mit akar?
- Nos, ha én elfogadom magát olyannak amilyen, akkor hajlandó boldoggá tenni a fiamat? – erre Gaby keserűen felnevetett.
- Hát ez a nap vicce! Mi történt magával? Eddig kézzel lábbal tiltakozott ellenem!
- Tudja, már sok mindent átéltem koromból is adódóan. – ült le az asszony is. – Ismerem a fiamat. Magát nem annyira, de be kell látnom, kitartó és bármily fájdalom is nekem, Andrew megszerette magát.
- Mégis miből gondolja?
- Abból, ahogyan viselkedik magával. Ahogy beszél magáról és ahogy magára néz. A gyermekkel magához láncolta őt és nagy hatással van rá. A betegsége óta nyíltabb már nem bánja, ha néha más irányít. Belátóbb. Nem értem mit lát magában, de ha ezen múlik, én nem állok az útjukba. Csak egyet mondok még. Ha bántja, összetöri vagy becsapja, velem gyűlik meg a baja ezt jól jegyezze meg. – evvel Mrs. Noyce otthagyta. Gaby nem tudott magához térni. Még amikor visszament a vendégekhez, akkor is csak a beszélgetés járt a fejében. Nem hitte, hogy Andrew valóban oda lenne érte. Nem feltételezte, hogy ez előfordulhat. Eleddig szentül meg volt győződve arról, hogy a férfi csak azért próbál közeledni, mert ő ápolja, és ő van mellette. Leült az asztalhoz és Andrewra pillantott. A férfi komoly volt. Egy másikat hallgatott és figyelt. Gaby csak nézte és szívében egyre csak nőtt a bizonytalanság. Andrew mintha megérezte volna, hogy figyelik, felemelte a fejét és körbenézett. Tekintetük találkozott. Gaby úgy vélte ez sorsdöntő pillanat volt. Valami megmozdult benne. A szíve megdobbant és most másnak látta a férfit. Nem egy rokkant katonát látott, hanem egy olyan férfit, aki miatt érdemes élni. Megremegett a felismeréstől, hogy ismét szerelmes, hogy egyáltalán képes szeretni még. Szemében könny gyűlt. Elfordult és kipislogta a könnyeket. Pár falatot evett, de nem ízlett az étel. Felállt és pakolni kezdett az alkalmazottakkal. Remélte, hogy hamarosan vége lesz ennek a vacsorának és mindenki hazamegy végre. Szinte alig vonszolta már magát, amikor elment az utolsó vendég is. Az alkalmazottak még pakoltak, mikor autóba ültek és Gaby összeszedte minden erejét, hogy az útra figyeljen. Már az is megerőltető volt, hogy betolja a liftbe Andrewt. A férfi segített a kocsit irányba fordítani. Nem szóltak egymáshoz, csak csendesen mentek fel. Margaret fogadta őket az ajtóban és a nő már csak az ágyra vágyott.
- Margaret, kérem, jöjjön segítsen nekem. – mondta Mrs. Noyce és behívta a szobájába. Gaby sóhajtva lépett a kerekesszékhez.
- Menj csak aludni. Majd elintézem egyedül. – mondta Andrew. Gabynak nem tetszett a férfi hangja, valahogy olyan ridegnek tűnt.
- Ugyan, ráérek összeesni, miután ágyba tettelek. – legyintett és már tolta is. Andrew megragadta a két kereket.
- Ne fáradj velem. Menj aludni. Miattam igazán ne erőltesd meg magad! - Gaby a férfi elé lépett.
- Mi bajod? Egész nap miattad erőltettem meg magam! Most, amikor már teljesen mindegy, miért vagy dühös? – Andrew felnézett rá.
- Köszönöm, hogy fáradtál. Nem kell többet tenned, mint amennyit feltétlenül muszáj. Nem vagy bébiszitter! Menj csak és élvezd az életed. Erre valóban nincs szükségem!
- Istenem, Andrew, az nem neked szólt, hanem anyádnak! Én tisztában vagyok avval, mire vagy képes és mire nem. Még a temetést is jobban viselted, mit én! – nyögött a nő fáradtan.
- Ha zokogva kiabáltam volna, hogy nem lehet így, hogy igazságtalan ami az apámmal történt, hogy dühös vagyok a világra, mert folyton csak packázik velem a sors, az jobb lett volna?
- Ha ezt érzed, mindenképp. Ha elbújsz a régi álarcod mögé, nem tudom mit tegyek. Ma egész este olyan… katonás voltál.
- Szóval ezért kerültél.
- Nem kerültelek. – Andrew sóhajtott és próbálta kikerülni a nőt, de az nem engedte. – Nem kerültelek, csak nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetet. – hajolt le hozzá a nő, a két vállát megragadva. Egymás szemébe néztek.
- Milyen helyzetet?
- Tudod jól.
- Nem kell megoldanod. Nem kell tenned semmit. Majd én megoldom. Az én bajom, nem a tiéd. Nem tehetsz róla, hogy egy elvetemült katona miatt meggyűlöltél mindent és mindenkit, akinek csak köze volt a katonasághoz! Majd csak túlélem, hisz én mindent túlélek! Most pedig engedj végre, fáradt vagyok! – a férfi olyan lendülettel indult el, hogy Gabynak félre kellett ugrania, nehogy elgázolja őt. A falhoz simult és meg sem mozdult, csak összerezzent, amikor a férfi becsapta maga mögött az ajtót.

A cikket írta: Ailet

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia heleenke!

Nem gond, nem kötelező hozzászólni... Én azért örülök, ha rendes kritikát is kapok, abból tudom, mik a hibák. Van lehetőségem fejlődni.
Na azért csak finoman a szavakkal! :)

Pusz Ailet.

Kedves Ailet!

A tettszésnyilvánításra ésa kritikára valóban szükség van a továbbfejlődés érdekében, nembeszélve arról, hogy értékmérő lehet az írásunkkal kapcsolatosan.

Puszillak

heleenke

megtekintés Válasz erre: heleenke

Szia Ailet!

Egyre izgalmasabb cselekmények között futnak a szálak a sorsdöntő végkifejletig!
Sajnálom, hogy mások nem szólnak hozzá a történetedhez, hiszen az olvasók számából kiderül, hogy olvassák.

Puszillak

heleenke

Szia heleenke!

Nem gond, nem kötelező hozzászólni... Én azért örülök, ha rendes kritikát is kapok, abból tudom, mik a hibák. Van lehetőségem fejlődni.
Na azért csak finoman a szavakkal! :)

Pusz Ailet.
Szia Ailet!

Egyre izgalmasabb cselekmények között futnak a szálak a sorsdöntő végkifejletig!
Sajnálom, hogy mások nem szólnak hozzá a történetedhez, hiszen az olvasók számából kiderül, hogy olvassák.

Puszillak

heleenke
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: