Katonák kíméljenek! 3

Látogatók száma: 63

Az új helyzet néha kényszer, néha kellemetlen, de a sors mindig rendelkezik, nem biztos, hogy úgy, ahogyan várjuk.

3. fejezet

Másnap reggel a telefon ébresztette.
-Ki az?- nyögte a kagylóba.
- A.J. Mikor akarja kezdeni a kipakolást?
-Jó reggelt! Maga már fenn van?- csukott szemmel az órát kereste.- Az istenért, még csak nyolc óra! Nem tud aludni?
-Kevéssel is beérem. Sajnálom, hogy felébresztette.
-Fátylat rá…- sóhajtott a nő és felkelt.- Ha már így esett, megpróbálok felébredni, és úgy egy-két óra múlva találkozhatunk, a háznál. Van még mit pakolni. Legalább magának van gyomra kitakarítani Zach irodáját.
-Miért gondolja?
-Mert maga is férfi, ráadásul katona, bizonyára látott már ennél szörnyűbbet is. Én nem vagyok hajlandó sokkolni magam azokkal ott.- Gaby a konyhába botorkált és vizet forralt a kapuccsinójához.
-Azt hiszem túl rossz a véleménye a katonákról. Ezen megpróbálok mindenképp javítani.
-Próbálja csak. A katonák attól katonák maradnak. Nem is értem mit eszek rajtuk! Anyám is megmondta, de én nem hallgattam rá! Csak magamra vethetek!- mordult a nő gúnyosan.
-Szóval bolondul a katonákért?- mosolygott bele a telefonba a férfi.
-Egy életre kigyógyultam belőlük, elhiheti!
-Azért nem mindegyik olyan, mint Zach.- felforrt a víz és a nő kényelmesen elhelyezkedett.
- Remélem, hogy nem hibás géneket hagyományoz a gyerekre!- Andrew felnevetett és ezt jól esett hallani a kismamának.
-Ha már iróniával képes beszélni róla, az fél siker.
-Na, ez új, egy pszichológus veszett el magában?
-Nem. Sok beosztottam fordul hozzám, próbálom megtalálni a gondjaikra a megfelelő megoldást.
-A jó főnök! Mi is a beosztása?
-Százados.
-Szép pályafutás ilyen fiatalon. Mennyi idős?- Andrew megint mosolygott.
-Látom, nem gátlásos.
-Túl vagyok már azon a koron, meg aztán mégis csak a gyerekem apja. Próbálom megismerni. Gondolom, maga mindent tud már rólam, többet is, mint kellene.
-Sok mindent tudok magáról, ez igaz, de nem ilyen szempontból. Zach mesélte, hogy maga tanár volt mielőtt terhes lett.
- Pontosabban, mielőtt megtiltotta, hogy dolgozzak. Igen, rajzot és művészettörténetet tanítottam a közeli középiskolában.
-Tehát amolyan művészféle. Szokott festeni?
-Ezt meg miből gondolja?
-Úgy tudom, aki egyszer művészetre adja a fejét, az biztosan alkot.- most Gaby nevetett.
-Katona létére meglepően jól értesült, de igaza van. Valamikor festettem, meg mintáztam.
-Be kell vallanom, hogy egyszer, láttam magát egy galériába bemenni. Bevitt egy képet. Azt maga festette?
-Ezt is tudatta Zach-kel?- a nő hangja megremegett.
-Igen.- Gaby lehunyta a szemét. Szinte megelevenedett előtte az az este, amikor a férje elé rakta azt a képet. Felelősségre vonta, hogy mit csinált a pénzzel. Veszekedés lett a vége.
-A kép megsemmisült.- mondta hangosan.
- Gaby, azt hiszem, jóvátehetetlen hibát követtem el maga ellen akaratlanul is. Csak azt remélem, hogy egyszer megbocsát.- ez most nagyon őszintén hangzott.
- Nem maga. Minderre nem került volna sor, ha Zach kicsit emberibb. Sokat gondolkodtam, vajon miért történt velünk ez az egész. A férjem viselkedésére nem találtam megoldást, de a maga szerepe ebbe az egészben talán az, hogy felnézett magára. Mikor rájött, hogy nem lehet gyereke, nézetem szerint, magát találta a legalkalmasabbnak, mint potenciális donor. Gondolom, szemtől szembe nem merte megkérni magát, de megtalálta a módját, hogy elérje a célját.
-Van ebben valami igazság. De miért volt ennyire erőszakos magával? A bevetéseken teljesen normálisnak tűnt. Sőt, sokszor képes volt hihetetlen kockázatot vállalni az ártatlanokért.
-Itthon sosem mesélt. Eleinte azt mondta, nem akar megrémíteni, aztán már nem voltam kíváncsi rá.
-Nos, felébredt már? - kérdezte a férfi.
-Igen, köszönöm, hogy ennyit csevegett velem. Nos, egy órát nyert.
-Egy órát? Mire?
-Egy óra múlva ott leszek a háznál- mosolygott a nő és letette.
Pontosan fél tízkor Gaby begördült a gyűlölt ház kocsibeállójára. Kissé nehézkesen kiszállt és besétált. Körüljárta a házat újra. Azon gondolkodott, hogy új lakásában hogyan alakítsa ki a gyerekszobát. Lesétált a lépcsőn és az ajtón épp Andrew lépett be. A férfi felnézett rá.
-Jó napot.- köszöntek egymásnak. Gaby kicsit feszült volt, így rögtön kiosztotta utasításait. Sokáig némán dolgoztak, aztán a férfi fejcsóválva megállt.
- Gaby, kímélnie kellene magát. A hatodik hónapban van nem a másodikba.
-Ne aggódjon, tudom, hogy mit bírok, egyébként minél többet mozgok, annál könnyebb lesz a szülés.
-Én megértem, de szeretném, ha vigyázna rá, ha már megérte a hatodik hónapot, bírja még ki ezt a hármat.
-Ne aggódjon ennyire, nem fogok ártani neki, ugyanannyira az enyém is, mint a magáé. Mondtam, hogy semmi jelentős kárt nem tettem benne, sem magamban.
-Maga nagyon makacs egy nő!- Gaby élesen a férfira pillantott. A lépcsőhöz ment és leült.
-Így megfelel?- Andrew odasétált és leguggolt hozzá.
- Egyezzünk meg valamiben, maga vigyáz mindkettejükre, én pedig segítek mindenben magának. Az lenne a legjobb, ha valamilyen módon napi kapcsolatot tudnánk tartani.
-Máris kezdi!- sóhajtott a nő.- Miért kell minden férfinek rám telepedni? Levegőt akarok végre!- Gaby felállt és a férfi is kiegyenesedett. Most így egy lépcsőfokkal feljebb állva szemtől szemben néztek egymásra.
-Gaby, nem akarom megfojtani, csak tudni, hogy jól van, és nem szenved semmiben hiányt.
-Úgy tesz, mintha fontos lenne ez a gyerek magának. Alig egy nappal ezelőtt még eszébe sem jutott volna, hogy vigyázzon rám, sőt, eddig is megvoltam maga nélkül.- mérgelődött a nő. Most történt valami, amivel nem tudott mit kezdeni. Andrew felemelte a kezét és megérintette az arcát. Gaby azt hitte, meg akarja ütni, ezért védekezően odakapta a kezét. A férfi szemében düh csillant.
-Nem akarom bántani. Sosem tennék ilyet.
-Akkor, se érjen hozzám!- lépett feljebb egy lépcsőt a nő. Gaby megijedt, ezért menekült.
-Ahogy akarja.
Evvel egy időre tisztázták is a három lépés távolságot. A nő szortírozott, a férfi pedig cipelte a ládákat. Néhány nap múlva sikeresen kitakarították az egész házat és a nő meg is hirdette. Szerencsére Andrew vele volt és az eladásban is segédkezett. Bár Gaby nehezen tűrte a kérdezősködőket, mégis elviselte. A férfi azt sem tette szóvá, hogy szinte mindent eladott, vagy szemétre dobott. Gaby most, hogy tudta, nem a férjéé a gyerek, új erőre kapott. Heves késztetést érzett, hogy lakását átalakítsa. A kisebb szobáját kipakolta és Andrew minden tiltakozása ellenére festeni kezdte. A férfi, aki mára már mindennapos vendég volt, segített. Együtt festettek, de a nő így sem merészkedett közelebb. Hallgatólagosan megegyeztek ebben.
Gaby néha meglátogatta a szüleit, de valahogy nem vitte rá a lélek, hogy elmeséljen mindent nekik. Ezért csak annyit mondott Andrewról, hogy Zach iránti tiszteletből segít neki. Anyja furcsa pillantásait figyelmen kívül hagyta, bár tudta, egyszer vallania kell. A férfit nem mutatta be nekik és Andrew nem tiltakozott.
Úgy a nyolcadik hónap küszöbén, amikor a férfivel épp orvoshoz készültek, egy megrázó dolog történt. Alig léptek az utcára, egy veszettül tajtékzó, igen impozáns nő robogott oda hozzájuk. Gaby érezte, hogy a harag felé irányul, ezért megállt és várt. Andrew sötét tekintettel lépett elé.
-Te disznó! Hát ezért tűnsz el folyton! Hát mit képzelsz te rólam? Eltűröm ezt a megaláztatást? Ki ez a nő? Azt az egyet nagyon ajánlom, hogy ne a tiéd legyen az a gyerek, mert akkor engem többé nem látsz!- tajtékzott. Andrew felemelte mindkét kezét és megpróbálta megnyugtatni a nőt.
-Kate, nézd, ez bonyolult történet.
-A tiéd a gyerek?- dörrent a nő.
-Igen.
-Te megcsaltál!
-Nem. – rázta meg a fejét a férfi.- Egyébként meg nyolc hónapos terhes, akkor még együtt sem voltunk, mikor fogant.- szögezte le a férfi.
-Teljesen mindegy! A lényeg, hogy egy gyereket összehoztál!
-Elnézést hölgyem, de ez így nem igaz. A barátja nem feküdt le velem.- lépett elő Gaby.- A férjemnek nem lehetett gyereke és mivel ők nagyon jó barátok voltak… nos ő lett a donor.
-Hogy mit csináltál? Te … spermát adtál nekik?
- Igen.
-De attól még nem kellene folyton ide járnod!
-A férje meghalt. Szüksége van valakire, aki segít neki.- mondta a férfi. Gaby elég rosszul érezte magát a bőrében. Nem tudta mit is tenne a nő helyében, minden esetre nem akart a pár közé állni.
-Sajnálom, hogy így alakult. Egy hónap múlva szülök. Aztán már nem lesz szükség a barátjára. Elnézést, de mennem kell.- Gaby elsietett a nő mellett, mert valami rossz érzés kínozta. Mintha megfosztották volna valami fontostól.
- Gaby, szállj be az autóba, rögtön jövök.- szólt utána a férfi.
-Elmegyek taxival. Beszéljétek meg a dolgaitokat. Majd találkozunk.- mondta gyorsan, és ott hagyta őket. Jót is tett a kis séta neki. Az orvosig végig gondolta, mit is érez. Már épp megszokta ezt a helyzetet Andrewval és most feldúlta valami a nyugalmát. Mit is akarhatott? A férfinek barátnője van. Természetes, hisz felnőtt, ráadásul igen vonzó hím. Nem is értette miért gondolta, hogy ez az idill, ami bár kissé kellemetlen volt, örökké tart. Valamerre, muszáj tovább lépniük. Ez a furcsa viszony nem tarthat örökké. El is döntötte, hogy amint hazaér felhívja Andrewt és megérteti vele, hogy felesleges több időt pazarolnia rá. Azt nem akarta, hogy a barátnőjével együtt körülötte legyeskedjenek. Mindent kigondolt, mire végzett az orvosnál. Hazament és besétált a készülő gyerekszobába. A falak halvány kéksége és a padlószőnyeg játékos színes kavalkádja megnyugtatta. –Igen, ez lesz az ő szobája. A kisfiam saját szobája. Jól megleszünk itt kettecskén, nincs szükségünk egy idegenre. Majd időnként elviheti, aztán, ha elég nagy lesz a kicsi, elmeséljük neki, hogyan lehet, hogy miért nem éltünk együtt.- döntött és behozta a létrát. Kötényt kötött magára, kikeverte a festékeket, majd ceruzát vett a kezébe. Úgy negyed óra múlva felvázolta, amit festeni akart és neki is kezdett. Teljesen belemerült a festésbe. Csengettek. Nagy nehezen lemászott és ajtót nyitott.
-Szia.- köszönt Andrew és végignézett rajta.- Festesz?
-Igen. Miért jöttél?- húzta össze a szemét a nő. A.J. nézte egy ideig, aztán sóhajtott.
-Remélem nem haragszol Kate miatt.
-Mi okom lenne rá?- vont vállat Gaby. – Nem engem hanyagolsz miatta. Jogod van élni az életed. Ez a gyerek nem kötelez semmire. Már mondtam.
-Bemehetek?
-Felesleges. Menj haza. Ma már nem szorulok rá a segítségedre. Köszönöm, amit értem tettél.- Gaby be akarta csukni az ajtót, de a férfi nem engedte.
- Gaby, ne mond ezt. Szeretném, ha meghallgatnál.
-Ugyan, mi értelme ennek?- a férfi a nő hasára pillantott.
-Minden rendben volt az orvosnál?
-Úgy látom, téged nem lehet lerázni. Mond el, amit akarsz.- Gaby besétált és visszamászott a létrára.
-Muszáj neked a nyolcadik hónapban létráznod?- jött utána a férfi.
-Repülni nem tudok, kénytelen vagyok így festeni.- mondta a nő kissé ridegen.
-Kérlek, gyere le.
-Be akarom fejezni, mielőtt megszületik.- festett tovább a nő.
-Ha nem jössz le, én veszlek le.- erre Gaby lenézett a férfira.
-Ha hozzám nyúlsz, megbánod!- mordult. Egy ideig csak nézték egymást.
-Kérlek, gyere le.- kérte halkan a férfi újra. Gaby dühös lett. Lecsapta az ecsetet és lemászott.
-Hihetetlen vagy, komolyan mondom, nem értem, mit képzelsz te magadról! Hidd el, tisztában vagyok avval, hogy mire vagyok képes! Nem esem le onnan. Csak festek, nem tornászok a magasban!- Andrew megfogta a kezét. Gaby pedig úgy nézett rá, mintha épp felpofozta volna. A nő elrántotta a kezét.
- Gaby, ne nézz így rám! Csak vigyázni akarok rád!
-Nem kell. Tudok magamra vigyázni! Túléltem Zachet, túl fogom élni a szülést is! Menj haza a barátnődhöz!
-Tehát mégiscsak haragszol miatta.
-Nem, csak dühít, hogy ilyen helyzetbe hoztál! Mond csak, miért nem tisztáztad vele eddig ezt az egészet?- támadott neki a nő.
-Nem tudtam, hogyan mondjam el. Tudod még mindig nem biztos, hogy az enyém. Várni akartam, míg meglesz a DNS vizsgálat.
-Azt hiszed bolondok az emberek? Úgy gondoltad nem veszi majd észre, hogy mennyire elfoglalt lettél? Nem is értelek!- fordult el a nő és a konyhába indult.
-Már nem lesz vele több gond. Megbeszéltünk mindent. Ha ez számít, nem fordul elő többé ilyen eset. – Gaby a fejét ingatta, aztán megfordult.
- Andrew,- kezdte kissé kelletlenül- nem kötelező ezt tenned! De tényleg!
-Ha a gyerek az enyém, nem hagyhatom el. Bárhogy is fogant.
-Minek kell ennyire komolyan venned ezt? Örülnöd kéne, hogy nem követelőzök! Más pasik örömmel mennének és élnék az életüket, te meg ki tudja miért, engem boldogítasz.
-A terhedre vagyok?- kérdezte a férfi.
-Jól jött a segítséged, de most már egyedül is boldogulok.
- Egyszerűen kidobsz, és tudomást sem veszel róla, hogy nekem fontos ez a gyerek? Mit mondasz neki, ha felnő?
-Fontos, ugyan miért? Te katona vagy! Itt leszel vele, ha megszületik, mellette leszel, mikor megszólal, vagy járni fog, esetleg az iskolai meccsein? Nem. – adta meg a választ saját kérdésére a nő.
-Igazad van, nem számítottam arra, hogy gyerekem születik, nem is akartam még, de, ha már így esett alkalmazkodok hozzá. Éppen azokat a pillanatokat nem engedem, hogy elvedd tőlem, amikről beszéltél. Mi ketten, nem ismerjük egymást, de lesz egy közös gyerekünk. Nem élhetjük az életünket úgy, ahogy azelőtt.
-Én nem is élek úgy. Itt a lakásom és felnevelem a fiamat. Te sajnos nem férsz bele ebbe a képbe, a legnagyobb jóindulattal sem. – Gaby látta, hogy ez rosszul esik a férfinak.
-Megismerhetnénk egymást.
-Na és hogyan?
-Költözzünk össze. Gyakorlatilag bármelyik percben megindulhat a szülés, és én látni akarom, hogyan nő fel a fiam.- Andrew komoly volt. A nő viszont nem hitt a fülének.
-Nem, ezt nem gondolod komolyan te sem! Már hogy költöznénk össze! Én nem fogok együtt élni egy…
-Mond csak ki. Katonával, vagy vadállattal? Mit is szoktál még a fejemhez vágni? Nem is ismersz! Miért ítélkezel?
-Nem!- jelentette ki Gaby, elfordult és kiment. A konyhában vizet tett fel a teához.- Nem leszek még egyszer senki rabszolgája!
- Gaby, felnőtt önellátó ember vagyok. Nem várom el, hogy kiszolgálj.
-Na igen! Nem akarok egy fedél alatt lakni egy idegennel. Nem… senkivel sem akarok együtt lakni- sóhajtott és lehajtotta a fejét.- Szabad akarok lenni.- suttogta fáradtan. Andrew a székhez húzta.
-Jól vagy?
-Igen. –ült le a nő.- A létrázás egy kicsit kifárasztott. Majd holnap folytatom.
-Hozzám költözhetnél. Legalább nem kellene minden nap ideutazgatnom, hogy leparancsoljalak a létráról, mielőtt leesnél.
-Na ne, ezt verd ki a fejedből. Nem kell idejárnod!- pattant fel a nő.- Hagyj minket békén!
-Most hirtelen ennyire kell neked ez a gyerek? Nem azt mondtad, hogy meg akarsz szabadulni tőle? Ha megszülöd, akár le is mondhatsz róla.- a férfi a pultnak dőlt és rettentő nyugodtnak tűnt, evvel ellentétben Gaby majd’ felrobbant. A nő felnézett rá és felháborodottan vizsgálta az arcát.
-Te ezt komolyan gondolod?
-Igen.- néhány másodpercig hallgattak, és csak nézték egymást. Gaby a férfi szemében valami egészen furcsát látott. Indulat kavargott benne. Egész tartása és minden megmozdulása nyugodt volt, de a szeme az nem hazudott.
-Nem mondok le róla. Még a te kedvedért sem. Lehet, hogy a barátnőd szívesen venné, ha eltűnnék az életetekből, de én nem adom oda őt. Ha már megküzdöttem az árnyaimmal és elfogadtam, amit kaptam a sorstól, még te sem veheted el tőlem! Egyébként sem biztos, hogy a tiéd. Ennyi erővel bárkié lehet.
- Ki fog derülni. Addig dönts. Hozzám költözöl, vagy én hozzád.
-Te megőrültél? Körül néztél itt? Két szobám van!
-Ezért lenne jobb, ha te jönnél hozzám. Az én lakásom elég nagy.- Andrew a pulthoz fordult és teát töltött két bögrébe.- Talán egyszerűbb is lenne a dolgod, hisz az alkalmazott a segítségedre lehet.
-Neked alkalmazottad van?
-Sokat utazok. Valakinek rendben kell tartani a házat.- nyújtotta a teát a nőnek. Ismét csak nézték egymást.
-Mond, mitől vagy ennyire nyugodt és magabiztos, miért gondolod, hogy így jó lesz? Mi van, ha már az első héten kinyírjuk egymást? - A. J. halványan elmosolyodott.
- Nem vagy gyilkos típus.
-Na és te?- a férfi közelebb lépett.
- Már megmondtam, hogy nem bántalak. Ha félsz tőlem, majd kitalálunk valami járható utat, de nem mondok le a gyerekemről.