újabb események régebbi események további események
06:16
Tündér módosította a naplóbejegyzését
06:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:48
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:32
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:13
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

Katonák kíméljenek! 5

2011. augusztus 23. - Látogatók száma: 57

Menny és pokol, csalódás és akadályok. Sokasodó kérdések, de válasz egy sem.

5. fejezet

Mire a kórházba értek, az orvost is értesítették, és a nő túl volt jó néhány eszeveszett görcsön. Szerencsére várták már és tolószékbe ültették. A szülőszobáig eljutva már nem volt visszaút, elfolyt a magzatvíz és a nő ijedten vette tudomásul, hogy Andrew eltűnt és az orvosa sietve adta ki az utasításait. Gyors vetkőzés után viharos gyorsasággal felkerült a szülőágyra és már az sem érdekelte, hogy mi folyik körülötte. Az orvos hangja is alig jutott el a tudatáig, csak egy belső hang sikított benne, hogy most, itt, anya lesz ha akarja, ha nem. Bár csak nyolc hónapos a baba, tényleg nem csoda, hogy az átéltek után kicsit hamarabb érkezik.
Egy újabb görcs feszítette és ő megragadta, ami először a kezébe került és szorította.
-Nyomjon!- mondta az orvos és a nő szíves, örömest megtette, mert nem is volt választása. Amikor elfogyott az ereje, mély levegőt vett és letette a fejét. Egy meleg kéz ért az arcához és hátrasimította a haját. Gaby kinyitotta a szemét és Andrewt látta maga mellett.
-Hát te…?
- Anyád nem ért ide.
-De hát, neked nem kellene itt lenned…
-Hát hol kellene lennem? A gyermekünk születése számomra is sorsfordító. Ki nem hagynám semmi pénzért.
- Mégsem kellene ezt… egyedül is képes vagyok szülni, te meg nem vagy … - a nő itt elakadt.
-Jön a következő, apuka, csak fogja a kezét, el ne eressze. – mondta az orvos és a tolófájás jött, a nő pedig tette a dolgát. Minden vágya volt, hogy üvöltsön a fájdalomtól, hogy addig kiabáljon, míg el nem múlik, de nem tette, inkább csak szorította a férfi kezét, hogy már szinte jobban fájt neki, aztán ismét kifogyott a szuszból. Az ágyra hanyatlott és az orvos tovább bíztatta.
-Már kinn van a feje, nyomjon még!
-Könnyű azt mondani…szüljön maga, ha olyan okos!- nyögte a nő
-Kedvesem, én belehalnék a fájdalomba, ráadásul nekem nincs ilyen szép medencém, mint magának. De ne aggódjon, ami egyszer bement, az ki is jön. – Erre a nő kínlódva felnevetett.
- Ha maga mondja…- Gaby erőt vett magán és minden maradék erejével nyomott, és lám, megkönnyebbült végre. A szemét lehunyta és várt, a fia felsírt, teli torokból üvöltött és a nő sírva fakadt.
- Most már vége, megérkezett. – hallotta a férfi hangját és a nő gondolkodás nélkül átkarolta a férfit és zokogott. Andrew csókot lehelt a hajára és a füléhez hajolt. – Köszönöm. – Gaby annyira boldog volt, hogy meg akarta osztani örömét, minden gondolkodás nélkül szájon csókolta A.J.-t.
-Apuka, elvágja a köldökzsinórt?- kérdezte az orvos. Gaby hirtelen elengedte a férfit, és már csak a gyermekét kereste szemével.
-Igen.
Az ifjabb Andrew vörösen és csapzottan vergődött az orvos kezei közt, míg az apa el nem szakította anyjával való összeköttetését, aztán lemosdatták és betekerték egy kendőbe és végre az anya is a kezébe vehette fiát. A kicsi varázsütésre megszelídült.
-Hát itt vagy…, jó nagy kalamajkát okoztál, tudod-e? De meglásd, jól fogod érezni magad itt. Istenem, de csodálatos…- simogatta meg gyermekét félve. – El sem hiszem.- suttogta és könnyek folytak végig az arcán. Felnézett a férfire és látta, hogy ő is meghatódott. A szemében ott csillogott neki is valami, ami elárulta a nőnek, bizony bármennyire rendíthetetlen egyébként, most e pillanatban nem képes rejtegetni, amit érez. Egymásra néztek és valami mély nyugalom telepedett közéjük. – Megfogod?- a férfi csak bólintott. Az anya óvatosan megemelte a gyermeket, aki azonnal elégedetlenkedni kezdett. Az apa felemelte fiát és a nőnek egyszerűen elállt a lélegzete. Olyan óvatosan és gyengéden tartotta a csöppnyi testet, mintha mindig ezt csinálná.
-Andrew, azt hiszem, jobbkor nem is jöhettél volna. Valóban hihetetlen. Olyan pici. Azt sem tudom, hogyan fogjam meg.
-Nagyon jól csinálja. Van már gyermeke?- lépett oda a bába.
-Nincsen. – válaszolta a férfi, de minden figyelmét a gyermek kötötte le. Az anya viszont valamit észre vett. A bába, akárcsak a többi nő kíváncsian legeltette a szemét A.J.-n. Gaby zavarba esett. Nem értette miért esik ez rosszul neki. Hallgatagon nézte gyermekét, amikor elvitték őt és csak bámulta a becsukódó ajtót.
-Most pihenjen. Mindjárt felvisszük az osztályra, ott aludhat. – a bába elment és A.J. mellé lépett. Megfogta a kezét.
- Most megyek, nem zavarlak. Aludj csak, holnap bejövök. Gondolom anyád is ideér nemsokára. – a férfi még kezet csókolt neki és elment.
Gaby magára maradt. Nem is volt képes követni az eseményeket, fel sem fogta, hogy egy idő után feltolták az emeletre és puha ágyba feküdt. Sötét volt és csend. Csak a szomszéd ágyról érkező szuszogást hallotta. Az ablakon nézett ki és merengett. Mi lesz most? Hogyan tovább? Mit tehet ebben a helyzetben? Andrew úgy viselkedik, mint egy igazi apa. Mellette van, csak azt nem tudja miért. Ennyire fontos lenne neki a gyermek? De miért? Az effajta férfiak nem ragaszkodnak az ilyen futó, pláne plátói gyermekáldáshoz! Egyszerre felrémlett a csók emléke benne. Azt az érzést nem tudta megfogalmazni. Boldog és végtelenül elégedett volt. Kissé szégyellte magát, amiért csak úgy a nyakába borult, de nem volt mit tenni, már megtörtént. Kicsit belepirult a gondolatba, hogy esetleg ez megismétlődhet egyszer. Mély sóhajjal döntötte el, hogy úgy fog viselkedni, mintha nem történt volna semmi. Azért mosolyogva hunyta le a szemét és el is aludt.
Mikor felébredt, egy nővér hajolt fölé. Hőmérőt nyomott a kezébe. Gaby tanácstalanul bedugta a hóna alá és tovább aludt. Legközelebb akkor ébredt, mikor ugyanaz a nővér felkeltette, hogy ágyat húzzon vizit előtt. Az ifjú anyuka kicsit botorkált fel-alá, majd ismét lefeküdt. A vizit után szinte rögtön hozták az üvöltő gyereket, de Gaby nem tudott mit kezdeni vele. Próbálta szoptatni, bár nem volt még teje, ringatta, kibontotta a kicsit és jobb híján gyönyörködött benne, hogyan alszik. Lassan tudatosult benne, hogy mostantól nem lesz egyedül, mindig vigyáznia kell erre a kicsire, gondoskodni róla és el is határozta, hogy mindent megtanít neki, amit csak lehet. Azt azonban mélyen eltitkolja, hogyan fogant és ezt az egész helyzetet sem részletezi majd. Anyja délután bejött hozzá és ő színt vallott. Úgy tűnik Andrew a gyermek apja, és nem szándékozik lemondani a fiáról.
-Jézusom!- szörnyedt el az anyja.- Mégis hogy keverhetett az a vadállat ekkora bajba? Én megmondtam, hogy nem lesz jó vége, de te nem hallgattál rám! A katonák nem tudnak szeretni!
-Anya, ne mond ezt! Eleget hallgattam ezt, a jelen helyzet nem erről szól!- sóhajtott a nő és bele karolt anyjába. –Gyere, igyunk meg egy kávét, már majd’ megveszek érte! – a látogatás idejére az újszülötteket összegyűjtötték és levitték a csecsemő osztályra, ezért probléma nélkül sétálgathatott most Gaby.
-Már hogyne szólna erről! Az a férfi is katona! Mit akarsz tőle?
-Anya, semmit. Ő a gyerek apja.
-Na és? Ott volt, amikor fogant? Nem. Akkor, mit akar? Nincs szükség rá. Köszönjük a közreműködést, de elég is volt. Nem hagyom, hogy a lányomat megint megkínozza egy őrült!
-Nem az.
-Honnan tudod?
-Tudom.
-Csak úgy, tudod? Alig ismered! Eleinte még Zach sem tűnt bolondnak!
- Igazad van, de…
-Semmi de! Haza jössz hozzánk és lezártuk! Ne kezd elölről kérlek!
-Anya, még azt sem tudom, mit mondjak neki, egyébként meg ne parancsolgass! Ha jól emlékszem, épp ezért költöztem el tőled!
-Kérlek kislányom, ne kockáztass! Nem akarlak eltemetni 30 évesen!
-Anya!- dörrent a nő.- Nem fogok meghalni…
-Ki tudja, mire képes az a férfi – súgta az anyja –elvégre ő is valami különleges katona vagy mi.
-Az.- ez bizony rettentő lesújtó vélemény volt. –Ettől talán még nem rossz ember, csak kissé defektes. Nem beszélve róla, hogy úgy sem látom egy évben csak ötször, hatszor. – vont vállat Gaby.
-Na igen, évi öt-hat esélyt adsz neki, hogy ártson nektek!- a liftből kiszállva a kávét vettek és a kert felé indultak.
-Istenem de jó…- sóhajtott az első korty után.
- Gaby drágám, én amondó vagyok, hogy szabadulj meg tőle, amint lehet.
-Na és hogyan? Dobjam ki, ha nem akar menni? Nem vagyok Superman.
-Talán megérti, ha szépen elmagyarázod neki, hogy nem akarsz vele semmilyen kapcsolatot.
-Itt nem kapcsolatról van szó! Nem a kezemet kérte, hanem, hogy részt vehessen a gyermeke életében.
-Mi van, ha elrabolja őt?
-Ne fesd az ördögöt a falra, épp eléggé rettegek, nem kell még jobban megrémítened!
-Látod, mondom, hogy haza kell jönnöd, nem fogod tudni szoptatni sem, ilyen idegfeszültségben a tejed is el fog menni!- érvelt az újdonsült nagymama. Leültek egy padra. A kismama a nap felé fordította arcát és mélyet sóhajtott. Jól esett így ülni még akkor is, ha sajgott mindene. Igazán élvezte a napfürdőt. Nem gondolt semmire, csak a melengető napfényre.
-Megcsókoltam.- mondta halkan.
-Jézus! Te nem vagy normális! –csattant az anyja.- Azt akarod, hogy lefektessen, aztán ez is ugráltatni, meg irányítgatni fog! Rosszul teszed, ha azt hiszed, hogy a férfiak változnak! Ha az apádat nem fognám olyan szigorúan, már rég nem lennénk együtt! – és csak hallgatta az anyját és a kávéját kortyolgatta. Aztán amikor kifogyott a mondanivalóból végre, elhallgatott. - Szóval tetszik neked.- Gaby nem válaszolt.- Mindegy, szerencsére egy ideig nem lehet köztetek semmi.- ez láthatóan meg is nyugtatta az anyját.
-Ott volt mellettem a szülőszobán.- a kismama ismét csak csendesen közölte ezt.
-Uram-atyám! Ez valami rossz vicc? Hogy engedhetted, hogy bemenjen? - és ismét tíz perces véleménynyilvánítás következett.
- Azt akarja, hogy vele éljünk.- jelentette ki a nő miközben a kávéba kortyolt, de szemét nem nyitotta ki.
-Tudod mit gondolok erről. De látom, hiába tépem a számat, neked mindegy mit mondok. Gondolom eldöntötted, hogy mit teszel.
-Nem. – a nő még élvezte egy kicsit a csendet, aztán megitta a kávét. – Menjünk, nézd meg az unokádat.
Felsétáltak a csecsemő osztályra és amint megálltak a két nő elnémult. A gyermek édesen aludt. A csöppséget nem zavarta, hogy mellette üvöltenek a többiek, sem az, hogy a nővérek jönnek, mennek. Ő volt az egyetlen, aki nyugodtan pihent.
-Nem egy idegroncs a fiad.
-Vagy csak így érzi jól magát, ha hangzavar veszi körül.- válaszolta aggódva a féltő anya. Kezét az üvegre rakta.
-Minden esetre szép gyerek, csak rettentő sovány.- mondta anyja.
-Nem is csoda. Nyolc hónapra született. Csoda, hogy nincs komolyabb baja.
-Ilyet ne is mondj! Már csak egy dolgunk van. Elintézni az apját.
-Ne mond ezt, joga van a gyerekéhez, bárhogy fogant is.
-Te nem vagy normális, egyedül szenvedted végig a terhességed, egyedül éltél át minden verést, ő akkor hol volt?
-Nem tudhatta, hogy az ő gyereke, én sem tudtam.
-Biztos vagy benne? Mert én nem.
-Túldramatizálod. Ő a legkevésbé hibás ebben az egészben. Zach idióta agyszüleménye ellen egyikőnk sem tehetett volna.
-Persze mentsd fel az összes bűne alól! Gyanítom már embert is ölt. Egy ilyen mit nyújthat a fiadnak?
-Mindenképp többet, mint Zach.
-Hát akkor csak rohanj a vesztedbe, de a végén ne szaladj hozzám, mert én már most megmondom, mi lesz a vége! Ha szerencséd van ott marad az egyik bevetésén.- a tömény bírálattal a nő már torkig volt. Ingerülten az anyjára villant.
-Te is csak ítélkezni tudsz mindenki fölött! Az Isten szerelmére, hogy lehetsz ennyire keserű és gyanakvó? Egyetlen esélyt még egy halálraítélt is megérdemel!
-Az igen, de nem egy katona! – az ifjú anyuka felháborodottan összefonta karjait maga előtt.
-Az a katona az unokád apja!
- Biológiailag lehet, de nincs miért hálásnak lennünk.
-De igen. Megszabadultam általa Zachtől. Ha másért nem, legalább ezért tiszteld meg avval, hogy nem szapulod folyton.- mordult a nő. Anya és lánya annyira belemerültek a vitába, hogy észre sem vették, hogy egy férfi lépett melléjük.
-Na ebben az egyben legalább egyetértünk. – vágta rá a nagyi és felnézett a férfire.
-Jó napot asszonyom.- mondta. Az asszony pislogott néhányat, aztán végigmérte a jövevényt.
-Jó napot.
-A reakciójából ítélve Gaby elmondta, ki vagyok.- mondta nyugodtan a férfi. Az özvegy nem tudta, mennyit hallhatott Andrew a beszélgetésből, csak remélni merte, hogy keveset.
-Igen. Említette.
-Van valami kifogása ellenem?- tért rögtön a lényegre a férfi. A nagyi a csecsemőre függesztette a szemét.
- Igazán büszke lehet rá. Kiköpött mása a kicsi. – a válasszal csak egy baj volt, hogy szinte sütött a megvetés belőle.
- Higgye el, pont annyira tehetek róla, mint Gaby. Ettől függetlenül természetesen örülök neki. – Andrew rezzenéstelenül vette tudomásul a felé áradó ellenszenvet.
- Elég.- dörrent Gaby.- A gyermek megszületett. Nincs értelme vitázni, ki a felelős a helyzetért. Itt van és ez a fő. A többi nem számít. – mondta a nő és anyjára nézett.- Kedves tőled, hogy aggódsz, de már felnőttem egy ideje. Tudom, mit akarok. Ha tetszik neked, ha nem, van egy unokád és feltehetőleg ő az apja. Ehhez tartsd magad.
-Nos, akkor azt hiszem, semmi dolgom itt. Gratulálok mindkettőtöknek.- a nagyi elment és ők ott maradtak. A nő ismét az üveg felé fordult és nézte a fiát.
-Sajnálom.- mondta a férfi.
-Ne foglalkozz vele, ez az én harcom.- mondta keményen Gaby aztán erőt vett magán.- Nos, most már elvégeztetheted a DNS vizsgálatot.
- Felesleges. Egyértelmű a hasonlóság. – válaszolt a férfi, majd csendben álltak ott. Az anya szíve tágulni kezdett és valami furcsa meghatottság járta át. Sírni támadt kedve, de maga sem tudta miért. Talán a hirtelen jött érzelmi vihartól.
-Milyen kicsi…
- Rengeteg a haja.
- Fekete. A felmenőim közt sosem volt fekete. A te génjeidet örökölte.
- A szája viszont a tiéd.
- Na ne mond!
- De igen. – ismét csend állt be. Eközben egy család érkezett és túláradó boldogsággal ecsetelték a gyermekük szépségét. Gaby a gyerekre nézett és elcsodálkozott. Mindenkinek a sajátja a legszebb? Milyen boldogok és elégedettek… neki miért nem adatott meg ez a boldogság?
- Gyere, Margaret küldött neked egy kosár finomságot.
- Nem vagyok éhes.- mondta fásultan a nő.
-Gyümölcsöt is hoztam, meg fagyit. Azt mondta Margaret sok folyadékot kell innod, hogy sok tejed legyen.
-Milyen kedves.- sóhajtott a nő
- Kedvel téged.
- Valóban. – szép lassan elindultak az étkező felé, de nem szóltak egymáshoz, csak amikor leültek egymással szemben.
- Gaby, miután kiengednek titeket, szeretném, ha visszajönnél hozzám.
- Andrew, ne kezdjük előröl a vitát.- sóhajtott a nő, de nem nézett a férfire.
-Nem vitát akarok. Szeretnélek meggyőzni, hogy így a legjobb.
- Miért, mert neked így kényelmes?
- Nem. Mindenkinek kényelmes. Neked lenne segítséged, én pedig mindig láthatom a fiamat.
-Amikor épp visszatérsz valamelyik kiküldetésedről.- vetette oda a nő. A férfi hallgatott egy kicsit.
- Az a tervem, hogy befejezem az akciókat. Nem kockáztatok többet. – a lány döbbenten meredt a férfire. – Ez a gyerek valamiért arra ösztönöz, hogy változtassak az életemen. Nem tudom miért van ilyen hatással rám, de elegem van abból az életből. - A.J. nagyon őszinte volt, de Gaby nem hitt neki.
-Ezt ugye te sem gondolod komolyan?
-De igen. Amióta rájöttem, hogy terhes vagy az én gyermekemmel, ezen gondolkozom. Belefásultam. Elég volt.- a nő elmerengett, hányszor reménykedett abban, hogy Zach ezt mondja.
- Ez csak átmeneti sokk. Egy kicsit pihensz, aztán majd hiányozni fog.- fordult a tányérja felé.
-Nem fog.
-Ugyan, egy vérbeli katona nem fejezi be, csak abba hagyja, pl mint Zach.
-Nagyon jól értesült vagy.- mosolyodott el kicsit a férfi.
- Egy katonafeleség mondta egyszer nekem és igazat is adok neki. Erre születni kell, ahogyan a művészetre is vagy bármi másra. Az ember nem tudja magából kiirtani azt, amire rendeltetett.- nézett fel a nő és közben egy falat barackot kapott be. A.J. most is alaposan átgondolta, mit mondjon.
- Vannak veszélytelenebb katonai feladatok is, mint a bevetések.
- Például?
- A tanítás.
- Kiképző tiszt akarsz lenni?
- Mint mondtam, vannak más feladatok is a katonaság gépezetében is mint a harc.
- Értem. Csak ne bánd meg, mert az megkeseríti az életed. Nézd csak meg anyámat! Lemondott a karrierjéről miattam és ezt minden egyes alkalommal a fejünkre is olvassa. Keserű és passzív mindennel kapcsolatban, ami más, váratlan vagy csak új. Mindenben a rosszat látja.
- Ez is egy módja a túlélésnek. Neki így kényelmes. Rajta már nem lehet segíteni, de te még fiatal vagy ahhoz, hogy bezárkózz. Nem várok tőled sokat, csak hogy adj esélyt, hogy valóban apja lehessek a kicsinek.
- De miért fontos ez ennyire neked? Ott a barátnőd, vedd feleségül és alapíts családot avval akit szeretsz, hidd el sokkal könnyebb lesz miattuk változni. Én nem akarom, hogy miattunk tedd meg. Annak tényleg nem lesz jó vége. – a férfi megfogta a nő kezét és a szájához emelte. Mélyen a szemébe nézett és megcsókolta azt.
- Engedd, hogy én döntsek, mikor kiért változtatok az életemen.
- Ez így akkor sem jó. – rázta a fejét a nő és elhúzta a kezét.
- Nem foglak bántani, ha ettől félsz.
-Na persze és mégis mit fogsz mondani a gyereknek, ha nagyobb lesz? Bocs anyáddal csak barátok vagyunk, ja és te csak egy elmebeteg ember vad ötletének végterméke vagy, de azért szeretünk?
- Addig még bármi történhet.
- Mármint micsoda?- nézett fel rosszallóan a nő.
- Lehet, hogy egy év múlva beleszeretsz egy rendes férfiba és összeházasodtok. Andrew akkor talán már útban lesz és átadod a nevelést nekem.
- Te megőrültél? – csattant a nő.
-Nem. Az élet kiszámíthatatlan. Nem tudhatod, hogy mit tartogat. A jelen helyzet megoldása a legfontosabb, aztán majd jöhet a többi.
- Nekem a jövőre is gondolnom kell. Nem mehetek fejjel a falnak.
- Óvatos vagy, megértelek. Azt is, hogy nem bízol bennem, sőt hogy gyűlölöd a katonákat, de mond csak, mi okom lenne jobban bízni benned, mint ahogy te bízol bennem? Elvégre én kérlek arra, hogy költözz hozzám, az én életem fordult fel fenekestül, amikor kiderült, hogy Andrew az én fiam. Minden eddigi törekvésem dugába dőlt miattatok. Nem várhatok ennyit tőled, hogy legalább a gyermeket láthassam minden nap, hogy részt vegyek az életében?- A.J. csendesen, de határozottan beszélt, minden indulat nélkül.
- Ha valóban úgy van, ahogy mondod, tényleg felesleges lenne odaköltöznünk. Éld csak az életed, ahogyan eddig. Nem kell felfordítanod az életed. Az eddigi céljaidat nem fenyegeti így veszély.- közölte a nő és elcsomagolta az ételt.
-Meg nem történté nem tudjuk tenni az eseményeket. Andrew megérkezett, bármennyire nem számítottam rá. Már más a fontos nekem. A fiú az enyém is, nem akarok drasztikusabb módszerekhez folyamodni, ezért kérlek, hogy gyere vissza a házamba.- na ez már egyáltalán nem tetszett a nőnek. Felpattant.
-Fenyegetsz? – csattant.
-Nem, egyszerűen csak feleslegesen makacskodsz.- A.J. is felállt és a nő elé állt. Gaby önkéntelenül hátralépett.
- Hiszen te fenyegetsz!- elégedetlenkedett a nő.
- Gaby, miért nem akarsz visszaköltözni?- kérdezte csendesen a férfi.
-Mert nem akarok együtt élni veled.
-Ellenem van kifogásod? Tettem, vagy mondtam valamit, amivel megbántottalak?
- Az előbb épp megfenyegettél, ha jól emlékszem.- fonta össze a nő a karjait maga előtt.
- Szerintem inkább arról van szó, hogy anyád meggyőzött, menj haza.
-Ez nem igaz! Nem akarok haza menni! Hát nem érted, hogy egyszerűen csak nyugalomra és békére vágyom? Magam szeretnék dönteni a dolgaimról és nem csak sodródni. Te túl erőszakos vagy nekem, ahogy az anyám is. Nyugtot akarok végre a zsarnokoktól.
- Sosem kényszerítettelek semmire, mindenben magad döntöttél eddig is és ezután sem szólok bele a dolgaidba, ezt megígérhetem, de ebben az egyben nem engedek. Ne vedd el tőlem Andrewt! – a nő nem válaszolt csak elrohant. Fel liftezett a kórtermébe és csak gondolkodott, mit is tegyen. Andrew nem jött utána és nem jelentkezett csak 2 nappal a történtek után. Anyja és apja épp elmentek, amikor egy hihetetlenül elegáns asszony lépett a csecsemő osztály ablakához. Végig nézett a gyerekeken és hevesen kopogtatni kezdett. A nővér kijött hát.
-Jó napot, meg tudja mondani, melyik ezek közül Andrew Noyce! – parancsolt. Gaby szíve megfagyott. Ez az asszony bizonyára A.J. anyja.
-Sajnálom, ilyen gyermek nincs. – rázta a fejét a nővér.
-Az nem lehet. Azt az információt kaptam, hogy a fiam elsőszülött fia itt született! –oktatta ki az asszony a fiatal lányt.
- Andrewt mondott? Ilyen nevű fiú csak egy van. – és evvel Gabyra nézett.- Andrew O’Reilly. Ott az első sorban a harmadik.- az asszony odanézett és bólintott.
-Az én unokám nem O’Reilly! – dörrent. – Megszólalásig olyan, mint a fiam!- mosolyodott el büszkén. A nővér elment és még egy sajnálkozó pillantást vetett a kismamára.

A cikket írta: Ailet

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. augusztus 24. 12:46

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. augusztus 23. 21:48

Továbbra is tetszik . Üdv Éva

Köszönöm Éva!
Remélem jól fogsz szórakozni továbbra is.
Üdv.
2011. augusztus 23. 21:48
Továbbra is tetszik . Üdv Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: