Katonák kíméljenek! 6
Látogatók száma: 61
Félelem, belenyugvás, fásultság. Ismerős érzések. Újra az élete része lesz? Mit tegyen még, hogy fellélegezzen?
6. fejezet
Gaby legszívesebben elrohant volna onnan, ne is kelljen beszélnie az asszonnyal, de amikor megfordult már látta a közeledő A.J.-t. Arca feszült volt. A nő megtorpant. – Hát ennyi, nem menekülök meg ez elől.- sóhajtott magában Gaby, azért tett még néhány lépést és elfordította a fejét. A folyosón járkáló emberek oda sem figyeltek a közeledő férfira, de a nővérek és doktornők mind végigmérték A.J.-t.
-Szia, remélem nem vesztetek össze. – lépett elé a férfi.
-Ha már így kezded, akkor nem is fecsérelem az időm arra, hogy találkozzam vele. – mondta erre.
- Hisz onnan jöttél, nem is szóltatok egymáshoz?
-Nem méltatott pillantásra sem, minek erőlködjek? Egyébként meg honnan kellene tudnom, hogy az anyád? – a férfi kicsit összehúzta a szemöldökét.
-Nem ismered őt?
- Nem mutattál még be neki, de nem is fontos. Ne pazarold erre az időd.
-Nem áll jól neked a cinizmus.
- Ez van.
-Megfutamodsz előle? Nem így ismerlek.
-Nem is ismersz!- vágta rá a nő.
- Andrew, drágám, jó hogy jössz, milyen édes! Pont, mint te! – kiáltott oda az asszony, de a férfi csak Gabyt nézte.
- Gyere, bemutatlak neki.
- Nem akarom.- sóhajtott a nő.
- Megjegyzem ő is a nagyanyja, ha elfelejtetted volna. Ő pont annyira hozzá fog tartozni az életéhez, mint én, vagy te.
-Na ne! Őt is oda akarod költöztetni, a házadba?- ijedt meg a nő. A.J. elmosolyodott.
- Nem, csak titeket. Vele nem vagyok hajlandó együtt élni, legfeljebb halálom óráján. – és varázsütésre megszelídült a nő. Gaby elgyengült a kedves mosolytól.
-Ne merészelj így mosolyogni rám! Nálam ez nem válik be! Nem veszel le a lábamról.- mordult a nő, de A.J. még szélesebben mosolygott és ez megzavarta a nő agyát. Lehunyta a szemét és megfordult.- Gyűlölöm a zsarnokságot. – a férfi a karjára vonta a nőét.
- Ne panaszkodj, eddig még minden úgy volt ahogy te akartad. Ennyit még sosem tettem meg nőért.
-Ne nézz madárnak, nem értem teszed, hanem a fiadért.- húzódott el a nő.
- Andrew, csak nem ő az ifjú anyuka? – csodálkozott az asszony.
- De igen. Ő itt Gaby O’Reilly.
- Te gyereket csináltál a barátod feleségének?- dörrent az anya.
- Nem. Zach a tudtomon kívül hozott ilyen helyzetbe.
-Áh, értem.- most következett Gaby. A szúrós pillantás elárulta a nő számára, hogy meg van győződve a férfi anyja, hogy mindenki bűnös, csak a kicsi fiacskája nem.
- Jó napot asszonyom. Mondja csak, hogyan szólíthatom? – erre egy igen hideg pillantás volt a válasz.
- Maradjunk a Mrs. Noyce-nál.
-Rendben, ha Ön is Mrs. O’Reillynak szólít.- látszott, hogy ez bizony nem tetszik az asszonynak.
-Ahogy akarja. Szóval, az unokámnak maga az anyja.
- Nagyon úgy tűnik. – vont vállat Gaby.
-Anya, most már megkaptad, amit akartál, hagyd pihenni őket. Még rengeteg időtök lesz beszélgetni.
-Máris kidobsz, hisz csak most érkeztem!
- Akkor nézegesd az unokádat, mi lemegyünk a kertbe, van egy kis megbeszélni valónk. – a férfi nem tűrt ellenvetést. Gaby karját az övére vonta és már húzta is ki a folyosóról.
- Andrew, mégis hová rohansz? – elégedetlenkedett a nő egy idő után.
- Látom, nem lopta be magát a szívedbe.
- Sajnálom. A szüleink válogatósak. Egyik sem örül a helyzetnek, de talán mintha az anyád nem tudna mindent. – vetette fel a lány gúnyosan.
- Miért, a te anyád mindent tud?
- Igen. Épp ezért óv tőled.
- Na és mitől félt? Attól, hogy verni foglak? – kérdezte A.J. gúnyosan.
- Szerinte csak elmebeteg lehet az, aki katonának áll.
- És szerinted?- állt meg a férfi és szembe fordult Gabyval.
- Ha nem is elmebeteg, de mindenképp valami vad ösztön kell hozzá. A vadságból pedig egy életre elegem lett. Többet is kaptam belőle, mint amit szerettem volna.
- Zach rajtad kívül bántott bárki mást?
- Nem tudok róla…- zavarodott össze a nő.- Miért?
-Akkor nem vagy veszélyben. Csak a feleségeket bántják a katonák nem?
- Ugyan már, nem ettől függ.- fordult el a nő.- A legújabb kutatások kimutatták már, hogy az ember csak azzal agresszív, aki ellen tehetetlennek érzi magát, vagy pedig hatalma van felette. – a kerti sétányra lépett és a férfi követte.
-Nagyon felvilágosult vagy a pszichológia terén.
- Csodálkozol, egy elmebeteggel éltem. Természetes, hogy tudni akartam miért kínoz! Szerinted miért nem tartom a kapcsolatot a családjával?
- Nem kedvelted őket?
- Sosem jöttünk ki jól az anyósommal. Azt vagdosta a fejemhez, hogy nem vagyok elég jó a fiához.
- Miért?
- Mert egyszerű, szegény családból származom, és még csak katona sem volt soha senki nálunk. Bezzeg az O’Reilly név már messziről ismerős minden egyenruhásnak! – a nő keserű hangja híven mesélt a kiállt megpróbáltatásokról.
- Nem volt elég, hogy Zachnek megfeleltél?
- Sosem volt elég. Még az is az én hibám, hogy Zach meghalt. Elvontam a figyelmét, vagy mi… anyósom még a temetés előtt a fejemre olvasta ezt is. Azt mondta elpereli tőlem a gyereket, ha addig él is. Ki tudja, azóta miért nem jelentkezett.
-Találkoztam az apjával nemrég. – a férfi elhallgatott, de most már a nő kíváncsi lett. Megállt és felé fordult.
-Na és? Mit mondtál neki?- sürgette őt Gaby.
- Elmeséltem a történet lényegét.- indult tovább a férfi.
- Hogy mondtad? Te elmondtad neki, hogy Andrew a te fiad?
- Igen.- ennyi. Gaby utána rohant és elé ugrott.
- Mond, hogy fogadta?
- Egész nyugodtan.
- Jaj, miért kell harapófogóval kihúzni belőled mindent? Mesélj már!
- Nem történt semmi. Tudomásul vette és kész.
- Nem vagy túl közlékeny. – tette csípőre a kezét a nő. Andrew nem mozdult csak nézte őt. A szájára pillantott, aztán visszatért a szeméhez.
- Az apja a felettesem.
- Még ez is. Akkor ezért akarsz eljönni. Most már mindent értek. Az a disznó megfenyegetett téged ugye? – a nő már tajtékzott. – Hogy lehet ennyire férges az a család…?
- Nem fenyegetett meg. Sosem tenne ilyet. Én kértem, a leszerelésemet.
- Ha ezt megteszed, örökre bánni fogod.- vágta rá a nő.
- Miért vagy ennyire biztos benne?
- Mert én is lemondtam arról, amit szeretek és minden percben visszavágyok. Az iskolából eljöttem és már festeni sem festek. Mindent elfelejtettem, minden hidat felégettem és ezt sosem bocsátom meg magamnak, mert olyan emberért tettem, aki megalázott, meggyötört és összetört. – kelt ki a nő magából és könnye kibuggyant. A tehetetlenség mardosta és a félelem a jövőtől. Tulajdonképp fogalma sem volt, hogyan fogja eltartani magát és a gyermekét. Bizonytalan volt, de a rászorultságot még inkább utálta.
- Nem égetek fel mindent, ne aggódj és te sem tetted. Mint mondtad, az ember nem tudja kikerülni, amire született. – a férfi automatikusan magához vonta őt és átölelte. Gaby egy hosszú pillanatig nem is kapott észbe, csak engedte, történjen, aminek történnie kell. A.J. szívének nyugodt ritmusa valahogy megnyugtatta őt. Nem akart az ölelő karokban maradni ezért megmozdult. Andrew elengedte őt, aztán mélyen a szemébe nézett.
- Köszönöm.
-Mit?- lepődött meg a nő és még hátrébb menekült.
- Őszinte vagy velem. Azt hiszem rajtad kívül egyetlen nő sem tiltakozna, hogy kilépjek a seregből. – a férfi fanyar kis mosolya árulkodó volt.
- Nem értem, miért baj ez? Csak azt mondom, hogy meg fogod bánni.
- Na és ha még szerencséd is lesz ott maradok az egyik bevetésen nem?- a férfi gúnyos hangja meglepte a lányt.
- Nem értem, nekem mi hasznom származna belőle?
- Rengeteg. Andrew az egyetlen örökösöm. – ezt A.J. olyan jelentőséggel ejtette ki, hogy Gaby teljesen összezavarodott.
-Na és, nekem is! – a férfi összevonta a szemöldökét. Kissé szúrósan nézett rá, de a nő meg sem rezzent.- Miért érdekelne ez? Zach vagyona sem érdekel, bár inkább mindent felgyújtanék, de nem tehetem, mert valamiből élnem kell. De ha annyira félted a házadat, hát legyen. Írasd az anyádra, vagy Margaretre, mit érdekel engem, legalább nem kell odaköltöznöm. – a nő fejcsóválva elvonult a férfi mellett, úgy döntött, hogy visszamegy a kórterembe.
-Arról ne is álmodj. Nem nyugszom, míg oda nem költözöl.
- Tőlem aztán a fejed tetejére is fordulhatsz, akkor sem, pláne, így! Anyád kiborul, az enyém is, én sem akarom, mi értelme lenne? Ha szeretni akarod, így is megteheted, sőt még a katonásdit is folytathatod. – Andrew hirtelen előtte termett és a nő megtorpant. Egymás szemébe néztek.
- Gaby, most kérlek utoljára, hogy hallgass rám. Ajánlok neked valamit. Ha a házba költözöl és megpróbáljuk együtt nevelni Andrewt, segítek neked, hogy ismét dolgozhass, ha eljött az ideje. Van néhány helyen ismerősöm, jó munkát kaphatsz, ha te is akarod. – mondta a férfi.
- Köszönöm, nélküled is képes vagyok elhelyezkedni! – dühöngött a nő.- Mit gondolsz te rólam? Két diplomás ember vagyok, beszélek három nyelven és talán ha nagyon megerőltetem magam még ki tudok küzdeni magamból néhány festményt is! - a nő ismét a könnyeivel küzdött.
- Már sejtem, hogy Zach miért vert téged. Makacs és kezelhetetlen vagy. Nem hallgatsz sem a kérésre, sem az érvekre. - A.J. vádját csattanós pofonnal jutalmazta a nő.
- Menj a pokolba! Persze, meg is érdemeltem, hogy hetente háromszor összevert! Idióta katonák, azt hiszitek, csak az a helyes, amit ti gondoltok? Másnak nem is lehet véleménye, mert ti vagytok a világ urai? A teremtés koronái! Ne kerülj még egyszer a szemem elé! – Gaby el is indult, de a férfi nem engedte el. Nem nyúlt hozzá, de elállta az útját.
- Nem fogom engedni, hogy a fiam nélkülem nőjön fel, ha tetszik neked, ha nem. Tudom, hogy félsz tőlem és gyűlölsz mindent és mindenkit, akinek a katonasághoz köze van, sőt azt is, fele annyira sem tisztelsz, mint amennyire szeretném, de mindent megteszek azért, hogy Andrew a házamban, velem éljen és ebből nem engedek. Veled, vagy nélküled, elérem, hidd el. Nem akarlak fenyegetni, tudom, mennyit szenvedtél.
-Ha tudnád, nem kérnéd.- rázta a fejét a nő. A.J. most megérintette őt. Úgy, mint először, ott a lépcsőn. A tenyerével a nő arcát végigsimította, de Gaby elfordult. -Már mondtam, ne fogdoss!
- Gaby figyelj rám! Fontos nekem a fiú. Fontos, ha már megszületett, nem hagyhatom el. Én sem így terveztem, de mindennek ellenére helyesen kell döntenem. Ha nem akarod, nem kell velem társalognod, majd kialakítunk egy olyan életet, ami mindkettőnknek kényelmes. – a férfi meggyőző volt és Gaby belefáradt. Megtört és arca is kisimult. Már nem tudott érvelni, mindent elmondott már. Csapdába esett és nem tud szabadulni. Elege lett. Gondolatban visszarepült az időben néhány évet. Még jól emlékezett, hogy Zach hogyan törte meg először. Az a fásult mégis mardosó fájdalom most is kísértette. Nem is látta a férfit, csak nézett maga elé.
- Ahogy akarod. – suttogta. Akkor is ezt mondta. Mindig ez volt a varázsszó. A belenyugvó mondat minden zivatar felhőt eloszlatott és Zach boldogan ölelte magához. Gaby lassan kikerülte a férfit és csak a könnye folyt. Már bánta, hogy egyáltalán szóba állt evvel a katonával. Ennél lesújtóbb véleménnyel már nem is tudta volna illetni a legújabb kínzóját.
- Gaby, jól vagy?- kérdezte Andrew, mivel csatlakozott hozzá idő közben.
- Köszönöm remekül.- mondta a szokásos mondatot. Fájdalmasan ismerős volt ez az egész. Utálta magát, hogy ennyire gyenge és hogy mindig ugyanaz a vége. Anyja szavai jutottak eszébe. Erre ismét sírógörcs kerülgette.
- Ha minden rendben, akkor miért sírsz?- kérdezte a férfi csendesen.
- Mert igaza volt anyámnak.
- Miben?
- Minden katona egyforma.
- Nem bántottalak. Még csak kiabálni sem kiabáltam.
- Nem kell bántani valakit ahhoz, hogy nyomorultul érezze magát.
- Nyomorultul érzed magad? Semmi okod rá.- a nő kisétált a liftből és a kórterme felé vette az irányt.
- Zach büszke lenne rád. Talán mindent tőled tanult és téged utánozott. Egy szép barátság alapja a közös tulajdonságok tömkelege.
- Miért mondod ezt? Ha jól tudom, eddig nem volt velem bajod. Ez az első eset, amikor nem értünk egyet.
- Minden így kezdődött akkor is. Csak őt szerettem valamikor.- a nő meg sem várta a választ, hanem becsapta az ajtót maga után. Nekidőlt, aztán csak nézett kifelé az ablakon.
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kíváncsi vagyok mi lesz.Remélem hamarosan olvashatlak még mielőtt elutazom. Tetszik. Bár én tudnék így vagy közel így írni. Vannak gondolataim írásaim, de azok inkább filozofikusak, vagy merengők, vagy átélt tapasztalatok. Üdv Éva.
Szia Ailet !
Kíváncsi vagyok mi lesz.Remélem hamarosan olvashatlak még mielőtt elutazom. Tetszik. Bár én tudnék így vagy közel így írni. Vannak gondolataim írásaim, de azok inkább filozofikusak, vagy merengők, vagy átélt tapasztalatok. Üdv Éva.
Írni sem könnyű, gyakorlat és évek. Nem vagyok túl öreg, de rég óta formálódom. Mindent meg lehet fogalmazni és ma már néha én is megdöbbenek magamon, vannak olyan körmondataim, melyeket ha akarnám, sem tudnám jobban megfogalmazni. Sok olvasással lehet " lopni" szófordulatokat a nagyoktól, másoktól, illik szemezgetni, csak tudni kell beültetni a saját gondolatvilágunkba azokat. Kezdő vagyok azért, néha sok hibát ejtek, de a fantázia az első. Csak merni kell kimondani (leírni). Ma már nem vagyok szégyellős, de volt idő, amikor szorongtam az írásaim miatt. Minden írásom kicsit saját tapasztalat. Ezek úgy születnek, hogy pl a hírekből vagy a napi eseményekből kiragadok egy apró, de izgi momentumot és körbejárom, magamban eljátszom, kicsit színész is vagyok, hangosan is kimondom, hogyan hangzik, szórakozás. Nekem kikapcsolódás a csúf világból. Szeretem. :)
Ha van írásod, megkeresem idefenn, szívesen mondok véleményt, bár mindenkinek a saját stílusát kell megtalálni!
Üdv Ailet