újabb események régebbi események további események
23:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
22:53
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:02
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Katonák kíméljenek! 9

2011. augusztus 27. - Látogatók száma: 57

Gabynak ismét döntenie kell. Súlyosabbat, végzetesebbet. Az élet már csak ilyen. Nagy ára van mindennek. Lehet egy ilyen helyzetben jó döntést hozni?

9 fejezet

Gaby bejárt Andrewhoz, érdeklődött az orvostól az állapota felől és mindent megbeszéltek, hogyan tovább. A férfit mesterséges kómában tartották, amíg rendbe nem hozták annyira, hogy a fájdalmai elviselhetővé szelídüljenek. Gaby pedig minden nap kitartóan beszélt hozzá. Mesélte a híreket, a fiukról és felolvasta az aktuális újságot neki. Az orvos tanácsolta ezt, azt mondta ez segít, hát nem tiltakozott. Az utolsó szükséges műtétet a váróban ülve élte át. Csak várt nyugodtan, bár belül nagyon is izgult, mi lesz a vége. Egyedül volt és az ablakon bámult kifelé. Azt sem hallotta, amikor az ajtó kinyílt.
- Rég óta tart már a műtét? – kérdezte Mrs. Noyce. Hangja parancsoló volt, mint mindig. Gaby odafordította a fejét.
- Hát eljött. – mondta csendesen.
- A fiam mellett a helyem, amikor szüksége van rám. – oktatta ki őt az asszony. Gaby sóhajtva elfordította a fejét.
- Miután végeztek, hagyják felébredni. Ha magához tér, megmarad. – mély hallgatás borult a váróra. Nem beszéltek többet, még csak egymásra sem néztek. Aztán már túl hosszúra nyúlt a műtét és a két nő feszülten nézte az órát. A másodperceket számolták, de csak nem akart véget érni a várakozás.
- Mi tart ilyen sokáig? – pattant fel Gaby. – Hol vannak már?
- Nem segít, ha tombol. Ne tegyen úgy, mintha számítana magának!
- Pedig számít!
- Ne vicceljen! Nekem nem kell színészkednie! Én nem Andrew vagyok.
- Nem színészkedem! – csattant a nő. – Mégis mit képzel magáról? Maga szerint itt ülnék és lesném az ajtót, ha hidegen hagy Andrew sorsa?
- Azért, amit remél mindenképp. – jegyezte meg az asszony. – Ha már egyszer idáig fajult a helyzet, ez a legkevesebb, amit tehet.
- Mi az, hogy a legkevesebb? – robbant a lány. Ekkor az asszony halálos nyugalommal nézett fel rá.
- Sok időt kihagyott és most ennek esett áldozatául. Ha nem sodródik bele a maga által kitalált filet faux– be, ma egészségesebb, mint valaha. - az asszony előkelősködő kifejezése rettentően dühítette a nőt.
- Most egyszerre csaló lettem? Azt hiszi csapdába csaltam? Látom legalább kilábalt a mély önsajnálatból! Már van kit hibáztatni saját magán kívül! – zengte Gaby gúnyosan, miközben végre nyílt az ajtó.
- Jó napot hölgyeim. Remélem, nem rosszkor jöttem? – mondta az orvos.
- Nem! Mondja, mi van Andrew-val? – rohant oda Gaby.
- Nyugalom, a műtét sikeres volt. Mindent megtettünk a századosért, ettől kezdve csak rajta múlik, hogy talpra áll. Most alszik, ha felébred, beszélhetnek vele. - Mrs. Noyce is odasétált.
- Köszönjük doktor úr! El sem tudja képzelni, mennyire megkönnyebbültem. Örömömre szolgál, hogy ilyen remek orvos kezeli a fiamat. – hálálkodott az asszony minden fensőbbségével. Az orvos kezet csókolt neki.
- Asszonyom, mindent megteszünk, ami tőlünk telik. – bólintott a férfi. Gaby nem tudott beleszólni a csevelybe, nem is akart, mert már tudta, amit kellett.
- Mondja doki, mikor ébred fel Andrew? – vágott közbe.
- Azt csak a Jó Isten tudja, de reggelnél előbb semmiképp. Menjenek haza, pihenjenek. Holnap új nap virrad. – ez jól esett a lánynak. Halványan elmosolyodott és szemében hála csillogott.
- Minden nap új nap, eggyel kevesebb van hátra a gyógyuláshoz. – mondta elgondolkodva és az orvos neki is kezet csókolt.
- Nagy szerencséje van a századosnak, hogy két ilyen rettenthetetlen nő van mellette. Ennél többet senki sem kívánhatna. - ekkor a két asszony egymásra nézett. Nem szóltak. Gondolataikba mélyedtek egy percre. – A család a világ legcsodálatosabb egysége. Erős, megbonthatatlan, ha mind egy cél érdekében dolgoznak. Önök ilyenek. Noyce tábornok büszke lenne, ha tudná. Hölgyeim, most mennem kell. Pihenjék ki magukat, eleget aggódtak már. – a férfi elment és ők ketten csak álltak ott. A lány várta, hogy az asszony mondjon valamit, elvégre ő sértette meg, de nem tette. Gaby elfordult és haza ment. Margaret azonnal érdeklődött, ahogy belépett és ő röviden elmesélte, sikeres volt a műtét, de várni kell amíg felébred a férfi.
- Látom, hogy szomorú. Mégsem hagyja annyira hidegen, mint mondja. – mondta Margaret.
- Nem hagy hidegen, mert itt élek én is. Vele osztom meg a mindennapjaimat és most nincs itt. Beteg, megsérült. Mégiscsak a gyermekem apja.
- Az asszonyom ott volt?
- Igen. Eljött. Összeszedte magát. Szerencsére.
- Jót tett neki, hogy meglátogatta.
- Na persze. – válaszolt fakó hangon a nő. – Most már van kit hibáztatnia.
- Oh, ne! – sóhajtott a házvezetőnő is.
- Mindegy. – hajtotta le a fejét a nő. – Majd csak lesz valahogy. – evvel felállt és a szobájába indult. – Jó éjszakát Margaret. – a nő fáradt volt. Zuhany után még benézett a fiához. Egy ideig gyönyörködött benne. Egyszerűen nem értette, hogy szánhatott a sors ilyen életet neki. Mit tett, hogy ezt érdemli? Aztán eszébe jutott néhány csodás pillanat az életéből. Ahogy merengett, egyre csak gyermeke apró rezdüléseit figyelte. Amikor álmában mozgott a szája, ahogy pici ujjait kinyújtotta, ahogy sóhajtott és a szívét boldogság töltötte el. Ez a gyermek a mindene. Belőle fakad minden jó és szép, ami értékes, ami fontos. Evvel az élménnyel ment aludni. Megnyugodott. Minden rendben lesz, hitte. Másnap reggel gyorsan megetette fiát és ismét a kórházba tartott. Az intenzívről a könnyező Mrs. Noycet látta kilépni.
- Jó reggelt! Hogy van? – az asszony megállt és megrázta a fejét. Egy pillanatig várt, aztán feltette a napszemüvegét és távozott. Gaby ijedten lépett a nővérkéhez. – Nővér! Mi történt?
- Sajnos még nem ébredt fel. Az életfunkciói rendben vannak, de nem kel fel. Pedig ha sokáig így marad az nem jó.
- Bemehetek hozzá? – a nővér a beteg ajtaja felé nézett.
- Csak öt percre.
- Köszönöm. – sóhajtott a nő és besétált. A gépek pityegésén kívül csak a beteg halk szuszogását hallotta. A férfi arca rezzenéstelen volt, mint mindig. Gaby az ágyhoz lépett. Egy ideig csak nézte őt, aztán megérintette az arcát. Meleg volt. – Andrew, túl vagy a műtétek nagy részén, már csak fel kell ébredned. Gyere vissza hozzánk! Kérlek, szedd össze magad! Anyád nem élné túl, ha feladod! – a nő lassan simogatni kezdte a merev arcot. Oly jó volt megérinteni és érezni, hogy még nincs vége. Ott van a férfi vele, csak egy baj volt, nem mozdult, nem reagált és valami hiányzott. – Együtt neveljük fel Andyt, te meg én, még ha fene fenét eszik is! Ébredj fel! Nem teheted meg, hogy feladod! Mit mondok majd a fiunknak, hogy volt két apja és mindkettő meghalt még egy éves kora előtt? Hát ha eddig fontos volt neked, hogy veled legyen, akkor nem hagyod, hogy vége legyen! Kérlek, maradj velünk! – sóhajtott. Várta, hogy majd kinyitja a szemét és ránéz, de nem történt semmi. – Az istenért, mit tegyek, hogy végre magadhoz tértj? Nem feküdhetsz itt életed végéig! Feladataid vannak! Még dolgod van ebben a nyomorult világban! Dolgunk van! Ha nem is együtt, de tovább kell élnünk. – lehajtotta a fejét és kiegyenesedett. Andrew nem mozdult, nem válaszolt, hát sóhajtva az ajtóhoz ment. Még egy utolsó pillantást vetett a férfire és kinyitotta az ajtót. Ekkor felfigyelt valamire. A gépek hevesen pityegni kezdtek. Ijedten fordult vissza. Szóhoz sem jutott. Kiabálni akart a nővérnek, vagy valakinek, hogy segítsenek, de nem tudott. A torkát elszorította a kétség. A hangzavar elért egy bizonyos, szinte már tűrhetetlen magasságot, a férfi teste megvonaglott és felnyitotta a szemét. Andrew hevesen lihegett, mint aki rémálomból riad. A nő automatikusan odarohant hozzá és a homlokára tette a kezét. Andrew ránézett.
- Mindjárt hívok orvost! – a nő aggódva nyomkodta a hívógombot.
- Gaby …- a férfi hangja rekedt volt. – Szomjas vagyok…- mondta és tényleg. A szája ki volt cserepesedve. A homlokán verejték gyöngyözött. Ez a küzdelem jele volt. A nő majdnem elsírta magát.
- Hát megküzdöttél az árnyakkal?- suttogta meghatottan. A férfi, kábán nézett rá és nem válaszolt. Ekkor berohant két nővér és eltolták az ágy mellől a nőt. Gaby nem volt hajlandó elmenni, ott állt az ágytól néhány méterre, mert tudni akarta, hogy mi van a férfival. Sürgött forgott mindenki és észre sem vették a lányt. Az orvos is bejött. Megvizsgálták Andrewt. A beszélgetésből a nő csak azt tudta kivenni, hogy már helyre állt a szívverés és a vérnyomás is. Ezt alátámasztandó, a gépek zaja elcsendesedett.
- Nos százados, üdv az élők sorában! – közölte az orvos.
- Szomjas vagyok! – mondta a férfi újra. – erre egy nővér adott neki inni, a másik pedig, az infúziót babrálta.
- Rendben. Mostantól barátom, csak az a dolga, hogy gyógyuljon és ebben bizony, erős segítői lesznek! – az orvos most felnézett és észre vette a nőt. Először meglepődött, de aztán elmosolyodott. – Sok munka vár önökre, de ez nem hiszem, hogy problémát fog okozni. - Gaby bólintott és az ágyhoz lépett. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megfogta a férfi kezét és az ujjaik azonnal egymásba simultak. Andrew odafordította a fejét. Egymás szemébe néztek. Gaby pislogva nézte őt és elmosolyodott.
- Hála Istennek! Túl leszünk ezen is! Ne aggódj, talpra állsz! – a férfi lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott. Egy pillanat múlva már aludt is. A nő ijedten pillantott az orvosra, aki a gépekre nézett.
- Ne aggódjon, csak alszik. Fárasztó napjai voltak és még lesznek is. Hagyjuk pihenni! - Gaby elköszönt és haza ment. Rohant, hogy elújságolja Margaretnek, hogy felébredt Andrew. Az asszony sírva nevetve ölelte át őt.
- Most már minden rendben lesz! Nyugodjon meg Margaret!
- Nagyon aggódtam… de Mrs. Noyce már tudja?
- Nem hiszem. Felhívná, ha megkérhetem?
- Persze. – bólintott mosolyogva a házvezetőnő. Gaby a fia után nézett, míg az anyát értesítette a házvezetőnő a jó hírről. A gyermek elevenebb volt, mint valaha, de most semminek nem örült volna jobban a nő, mint a gügyögő gyermek hangjának. Boldog volt és bizakodó. Aztán délután a telefonhoz lépett. Anyját hívta és elmondta, mi történt. Az anyja kissé fagyosan reagált, ami ugyan rosszul esett a nőnek, de nem szólt, inkább elköszönt tőle és csak gondolkodott, vajon mi fog történni. Amint Andrew kijön a kórházból, visszaáll minden a régi kerékvágásba és megnyugszanak a kedélyek. Mrs. Noyce újra csipkelődik vele és ez így megy majd ki tudja meddig. Fáradtan sóhajtott erre a gondolatra és este végre nyugodtan hajtotta álomra a fejét. Másnap ismét bement meglátogatni Andrewt, de várnia kellett, mert valami vizsgálaton vett részt a férfi. Aztán visszatolták a férfit és az orvos azt tanácsolta, jöjjön később, mert Andrew alszik. Gaby nem erősködött, hát haza ment. Másnap valami hasonló helyzet alakult ki. Ezúttal délelőtt ment be. A beteg most is vizsgálaton volt, aztán már aludt, amikor visszatolták. A nő csalódottan ment haza ma is. Nem értette, miért nem tud bejutni Andrewhoz. Aztán a harmadik napon mielőtt elment, felhívta a kórházat, hogy mikor vizsgálják a férfit. Ebéd után nem sokkal érkezett és az orvossal is összefutott. A férfi először zavartan nézett rá, aztán bevezette Andrewhoz. A férfi csak nézett kifelé az ablakon és nem is reagált. Éppen úgy, ahogy az anyja azelőtt.
- Szia! – köszönt a nő. Erre a férfi lehunyta a szemét, majd az orvosra nézett.
- Mikor lesz a következő vizsgálat?
- Egy óra múlva. – válaszolt.
- Köszönöm. – mondta Andrew.
- Beszélgessenek, azt hiszem ideje lenne tisztázni mindent. – mondta és kiment.
- Mit kellene tisztáznunk? – lépett közelebb a nő. A férfi végre ránézett.
- A továbbiakat.
- Miért? Mi van ezen tisztázni való?
- Gaby, a helyzet kissé bonyolult. Ha kikerülök innen, anya fog ápolni. Nála fogok lakni, amíg rendbe nem jövök.
- De hát miért?
- Mert így döntöttem. Ha akarsz haza költözhetsz, ha maradni szeretnél, lakhatsz ott is.
- Nem értelek!
- Mit nem értesz? Szabad vagy, oda mész, ahová csak akarsz, nem állok többé az utadba! – mondta a férfi kissé dühösen.
- Mi ez a pálfordulat? Eddig ragaszkodtál hozzá, hogy veled lakjunk, most mi változott?
- Az, hogy megsérültem! Gyakorlatilag magatehetetlen vagyok, fel sem bírok kelni. A gerincem megsérült és az sem biztos, hogy valaha talpra állok! Nem kell egy bénával leélned az életed! Tedd a dolgod, élj tovább! Neveld fel Andyt, csak egyre kérlek, néha hozd el hozzám, hogy lássam. – a nő nem hitt a fülének.
- Micsoda? Most, hogy nehézségek adódnak egyszerűen elküldesz?
- Nem dramatizáld túl. Nem vagy a feleségem, nem kötelességed ápolni és nem is kárhoztathatlak erre a sorsra. Menj haza és éld az életed! – mondta ki keményen a férfi. Gaby nem válaszolt csak nézte a férfit, akiből szinte sütött a düh. A szemei vadul kavarogtak és a nő fejében megfordult egy gondolat. Mi lesz velem nélküle? Mi értelme elmennem, mi értelme újra kezdeni egy új életet? Ismét alkalmazkodni, ismét felépíteni valamit, amit ki tudja, ki és mikor újra lerombol. Gaby nem volt menekülőfajta. Szembe szeretett nézni a gondokkal. Ha az lett volna, nem próbálja menteni a haldokló házasságát éveken át.
- Nem. Te akartad, hogy veled éljek! Mit gondolsz, mi vagyok én? Csak úgy rángathatsz ide-oda, ahogy épp úri kedved tartja? Hányszor kezdjek még új életet? Na és ha hamar felgyógyulsz? Akkor majd újra megjelensz, és ismét követelni fogod Andyt?
- Nem fogom követelni Andyt. Jó anyja vagy. Nem fogom elvenni tőled. Ha akarod, támogatlak titeket anyagilag is. Ennél többet nem tehetek!
- Ne támogass! Nem kell a pénzed! A gyereknek nem a pénzedre, hanem rád van szüksége! – vágta oda a nő.
- Értsd meg, hogy képtelen vagyok rá! Mit vársz tőlem? Nem vagyok képes vigyázni sem rá, még megetetni sem egyedül! – Andrew ideges volt és a nő is.
- Na és? Attól még az apja vagy! Nem tarthat örökké, hogy lábra állj!
- Talán örökké tart! Az orvos nem bíztat semmivel! Azt mondta, vannak csodák, de ez nekem kevés!
- Ha az orvos azt mondta, van esély rá, hogy felgyógyulj, akkor fel fogsz gyógyulni! – dörrent a nő.
- Hogy lehetsz ennyire biztos benne? Még azt sem tudod, mi bajom! Ne akard végignézni a kínlódásomat! Egyikünknek sem tenne jót! Nem nagy öröm egy bénát kerülgetni pláne egy életen át! – a férfi hangja nagyon keserű volt. – Ne játssz mártírt, nem vagy az! Semmi közünk egymáshoz és nem is lesz! Menj haza és felejtsd el, ami volt. Már nem fontos!
- Szóval feladod! – fonta össze a karjait a nő maga előtt.
- Nem, nem adtam fel! Túléltem a sérüléseimet, itt vagyok! Élek, de semmi értelme! Olyan nehéz ezt megérteni? Mozdulni sem tudok, minden, ami fontos volt, értelmetlenné vált! – fakadt ki a férfi.
- Ez nem igaz! Meg fogom mutatni neked, hogy van értelme!
- Ne hazudj nekem! – fordította el a fejét a férfi.
- Nem hazudok! Nem szokásom! – evvel a nő kirohant és becsapta maga mögött az ajtót. Az orvossal találta szembe magát a következő sarkon.
- Doki, mit mondott neki, hogy feladta? – szögezte neki a kérdést.
- Szóval végre bevallotta.
- Doki, mi baja Andrewnak?- kérdezte konokul.
- A százados gerinccsigolyája megsérült. Nem tudjuk pontosan mennyire, de a legjobb esetben is csak akkor várható javulás, ha felszívódnak a duzzanatok. Aztán újra kell tanulnia járni. Maga a gerincvelő ép és sértetlen, de előfordulhat, hogy visszamarad valami. Akkor viszont nem áll talpra soha.
- Ez hihetetlen! – szörnyedt el a nő. – Tehát minden esélye megvan, hogy újra járjon?
- Minden attól függ, hogy a szervezete mennyire áll helyre. A gerincsérülések minden esetben veszélyesek. - Gaby felnézett az orvosra.
- Elküldött. – jelentette ki halkan.
- Nem lep meg. Mióta felébredt és megtudta, mi a baja, nem akar fogadni senkit.
- És a nagy magányában eldöntötte, hogy mit tesz. De engem meg sem kérdezett!
- Ne vádolja őt, a legjobbat akarja csak. Sok hasonló helyzetet láttam már és az esetek nagy többségében pontosan így reagál a beteg. Nem akarja ráerőltetni másokra a betegségével járó kellemetlenségeket. Dühös és kétségbeesett. Nem adta fel, csak egyedül akar megbirkózni evvel. El kell döntenie, hogy vele akar lenni, vagy nem. Ha szereti annyira, hogy kitart, bár nem lesz könnyű életük, talán még helyre is jöhet minden. Sok és hosszú munka vár önökre. Sok nehézséggel, de ennél nincs erősebb kötelék, ami összetarthat két embert. – a nő csak nézett maga elé és fogalma sem volt, mit tegyen. Ha a férjéről lenne szó, gondolkodás nélkül belevágna, de Andrew nem az. Még csak közük sincs egymáshoz. – Gondolkodjon el, mit fog tenni. Menjen haza, aztán mérlegelje a lehetőségeit. – az orvos átkarolta a vállát és taxit hívott neki. Gaby haza ment. Órákig csak járkált fel- alá. Margaret hiába kérdezte, mi a baj, nem válaszolt. Nem értette az egészet. Miért gondolkodik egyáltalán? Andrew majd lábadozik az anyjánál, ő meg új életet kezdhet, minden kényszer nélkül. A szabadság kapujában áll és bizonytalan! Elhagyja ezt a házat, ahol élete legszebb és legfelemelőbb pillanatait megélte, vagy maradjon és küzdjön egy férfiért, aki tulajdonképpen idegen? Megéri egy idegenért ennyi vesződés? Fel sem hívta az anyját, hisz pontosan tudta, mit mondana. Egy egész nap és egy éjszaka ment rá, hogy döntsön. Margaret feszült volt és alig szólt. Reggel aztán a nő az asztalnál ülve felnézett rá.
- Kérem, üljön le. – az asszony kezét tördelve megtette. - Nagyjából tisztában van vele, hogy én és Andrew nem vagyunk egy pár és azt is tudja, hogy hogyan kerültünk össze. Most viszont akadt egy kis probléma. Andrew gerince megsérült. Ápolásra szorul és az sem biztos, hogy járni fog valaha is. – az asszony ijedten kapta a szája elé a kezét és könny gyűlt a szemében. – Nos, mit gondol, ha maradok és segítek, képes lesz újra járni? – Margaret a fejét rázta némán zokogva.
- Nem hiszem el…- nyögte.
- Sajnos igaz. Andrew az anyjához akar menni. Mi Andyvel pedig elköltözünk. Nem akarja, hogy vele legyünk, amit nem is csodálok, hisz nem tartozunk egymáshoz. Gondolom, a büszkesége nem engedné, hogy ilyen nyomorult állapotban lássam.
- Akkor most, mi lesz? – pislogott az asszony.
- Nem tudom…- sóhajtott a nő. – Mennék is meg nem is. Már megszoktam, hogy itt élek, de már soha nem lesz semmi ugyanúgy, mint azelőtt, független attól, hogy talpra áll e Andrew, vagy nem.
- Nem akarja őt?
- Margaret, mit akarhatnék én tőle?
- Azért mert most beteg, azért nem rossz parti!
- Nem erre gondoltam. Persze, egyedülálló, vagy legalábbis nőtlen, de hogyan alapozzak bármit is rá? Katona volt, most beteg, talán az is marad, megkeserítene mindent ez a helyzet. Ráadásul ő sem biztos, hogy ilyen helyzetben éppen velem akarna élni.
- Fontos magának?
- Margaret, ha bármi is lehetett volna valaha köztünk, az még azelőtt volt, hogy ez történt vele.
- Megértem, maga még fiatal, nem élheti le az életét egy bénával. – erre a lány idegei megfeszültek.
- Előbb utóbb problémák adódnak ebből. Egészséges ember vagyok, egészséges vágyakkal és nem tudom, jót tenne e, ha vele maradnék, míg esetleg nem találok egy igazi kapcsolatot. Akkor még rosszabb lenne. Egyedül maradna, és dühös lenne, megjegyzem jogosan. Feleslegesen hitegetném, aztán meg itt hagynám. Nem akarom bántani, de azt hiszem, képtelen lennék leélni egy egész életet… szerelem nélkül. – fejezte be halkan a nő. – Miért is kéne? Hisz ő nem a férjem, sem semmi egyéb. Sosem ígértem neki és ő nekem hűséget.
- Nem kell győzködnie. Értem én. – sóhajtott az asszony. – Menjen, ha mennie kell. Ha az úr az anyjához költözik én is megyek, de egyet azért mondanék. Az úr nem ragaszkodott volna magához, ha nem látja értelmét. Sajnálatos, hogy ez a dolog közbe jött, de ne higgye, hogy az úr érzéketlen. Kedveli magát.
- Csak mert a fia anyja vagyok. – erre Margaret megrázta a fejét.
- Nem. Én ismerem az urat. Nem lenne ennyire fontos neki Andy sem, ha maga nem lenne.
- Ez butaság! Nem is ismert, amikor idehozott!
- De az óta eltelt már jó néhány hónap és mégiscsak együtt laktak! Lehet, hogy eleinte csak a férje iránti tisztelet miatt akart gondoskodni magáról, de maga sem képzelheti, hogy emiatt egyetlen értelmes ember is képes lenne együtt élni bárkivel? Elég lenne távolról szemlélni a gyermek sorsát, de az úr nem ezt tette.
- Nem, valóban nem. – látta be a nő és evvel bizony újabb kérdések fogalmazódtak meg benne.
- Még a katonaságot is otthagyta maga miatt.
- Nem miattam! Nem kértem tőle! – tiltakozott Gaby.
- De megtette. Azelőtt csak egyszer történt ilyen, de akkor majdnem rossz vége lett. Nem hittem volna, hogy még egyszer feladja a hivatását bárkiért.
- Leticia miatt?
- Ezt meg honnan tudja?
- Mrs. Noyce ejtett róla néhány szót. Mégis mi történt? – erre Margaret hosszan hallgatott. Gaby megfogta a kezét és kérdőn nézett rá.
- Az a nő elhitette vele, hogy szereti és szép lassan be is hálózta az urat. Egy év múlva már rávette arra is, hogy hagyja ott a katonaságot és dolgozzon az apjával. Egy ideig minden rendben ment, aztán a nő egyre beljebb fészkelte magát a gyár dolgaiba és valami üzletet hozott a cégnek. Csakhogy csalás volt az egész. A nő nem kis összeggel károsította meg a gyárat, amiért így az úr vállalta a felelősséget. Eljött onnan és visszament a katonasághoz. A nő ezután eltűnt. Mrs. Noyce sűrű vendég volt akkoriban itt. Átrendeztette a lakást, és mindent átalakíttatott. Azóta nem tette be a lakásba nő a lábát. Legalábbis én nem tudok róla.
- Miféle emberek képesek ilyenekre?
- A pénzéhes emberek.
- Sajnálom. Tehát Mrs. Noyce ezért ennyire ellenséges velem. Azt hiszi egy újabb ilyen akaszkodott a fiára.
- Annál is inkább, mert a helyzet egyre élesebb. A gyár sorsa már nem tűr halasztást.
- Milyen gyár?
- Hát nem tudja? Az idősebb Mr. Noyce volt a gyár igazgatója. Az úr apja alapította és most, hogy beteg és öreg, a fiának kellene átvenni a helyét.
- Nem, nem tudtam… - ekkor minden egyes sértés végre értelmét nyerte, amit Mrs. Noyce a fejéhez vágott. A rang és a név, meg a vagyon mind-mind igaz volt és ezt ő nem tudta. – Andrew nem büszkélkedett vele.
- Talán nem véletlenül. Nem akarta, hogy tudja.
- Ha maradnék, most már sosem győznék meg senkit, hogy nem a pénzért teszem.
- Nem kell meggyőznie senkit. Én örülnék, ha maga és az úr együtt maradnának. Olyan sok szépet láttam, amióta itt van, de ha menni akar, azt is megértem…- sírta el magát az asszony.
- Milyen drága egy asszony maga! – könnyezett most már Gaby is. – Látja, én is sírok, ne ríkasson meg! Andrew nem érdemli meg, hogy hazudjak neki. Ha most elmegyek, talál nálam jobbat, aki boldogan gondoskodik róla akkor is, amikor elfogyott minden remény…- a két nő egymás kezébe kapaszkodott.
- Én már nagyon rég ismerem az urat… egész fiatal volt, amikor a családhoz szegődtem… mintha a fiam lenne… azt hittem minden rendben lesz, mert végre asszonyt hoz a házhoz… és tessék, mégsem jött rendbe semmi. Nem lehet ez a sorsa…- zokogott fel Margaret. Gaby felállt és átölelte az asszonyt. Finoman simogatni kezdte a hátát.
- Ne aggódjon, Andrew jó ember, rendbe fog jönni. Aztán talál egy rendes nőt, aki szül neki néhány gyereket, és el is felejtik ezt a szörnyűséget! Hinni kell benne és úgy lesz! – jelentette ki a nő. Gaby sürgető vágyat érzett, hogy tegyen valamit. Így nem hagyhatja itt Andrewt. Még valamit tennie kell! – Margaret, még mondanom kell valamit Andrewnak. Bemegyek hozzá.

A cikket írta: Ailet

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

2011. augusztus 28. 05:09
Szia Ailet!

Tetszik a romantikus történeted! Végig olvastam az eddigi részeket és várom a folytatást!

Üdv.

heleenke
2011. augusztus 28. 07:22

megtekintés Válasz erre: heleenke - 2011. augusztus 28. 05:09

Szia Ailet!

Tetszik a romantikus történeted! Végig olvastam az eddigi részeket és várom a folytatást!

Üdv.

heleenke

Szia Heleenke!

Nagyon örülök neki, remélem élvezni fogod ma továbbiakat is. :) Már jön is a folytatás.

Üdv Ailet
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: