Mágikus szemek pályázat
Látogatók száma: 96
A válás után nehezen állt talpra, de sikerült. Amikor már élvezni tudta az életet, elhatározta, hogy kipróbál minden őrültséget, amit férje soha nem engedett volna. Házassága alatt kalitkába volt zárva, ami még csak nem is aranyból volt.
Most végre kipróbálhatott mindent, amire már nagyon vágyott. Első dolga volt kivenni egy teljes év fizetetlen szabadságot. Nem érdekelte lesz e még munkahelye mire visszatér. Csak a pillanatnak akart élni. Bepótolni mindent, amit az évek alatt elmulasztott. A váláson nyert pénz egy részéből vett egy túramotort, aztán következett a sziklaugrás, ejtőernyőzés, búvárkodás. Csupa eszement veszélyes szórakozás. Pár hónap alatt végére ért képzeletbeli listájának.
Akkor találta ki, hogy beutazza a világot. Afrika, India és Dél-Amerika volt a sorrend. Amikor kilépett az utazási irodából, kellemes lágy zenére lett figyelmes. Önkéntelenül indult meg a lágy dallam irányába. A téren kis csapat zenélt. Nem tudta milyen nemzetiségűek, de az látszott rajtuk, hogy dél-amerikaiak. Két gyönyörű lány és két fiú. Zenéltek és táncoltak. A fiatalabb férfi hangja volt ami teljesen elbűvölte. Pár percig átadta magát a lágy, bizsergető hangnak, majd a fiú szemébe nézett.
Abban a pillanatban veszett el. A mandulavágású fekete szemek fogva tartották, a lelkéig hatoltak, és még ő sem volt tisztában vele, de örökre rabul ejtették.
Lábai saját akaratán kívül vitték vissza az utazási irodába, ahol az Indiába szóló repülőjegyet átcserélte egy Peruba szóló jegyre.
Az elkövetkező napok ködös álomvilágban teltek. Csomagolt, és közben fejében egy lágy dallam zümmögött. Szemei előtt egy markáns férfiarc lebegett, amire annyira nem is emlékezett, de tudta, hogy az énekest ezer közül is felismerni. Azokat a mágikus, mélybe húzó szemeket, a hosszú kékesfeketén csillogó hajat, nem lehet elfelejteni.
Nem értette mi történik vele, csak azt tudta, hogy valami megmagyarázhatatlan vágy hajtotta az ismeretlen felé.
A szállodában fáradtan foglalta el a szobáját. Lezuhanyozott és pihent egyet. Este lett mire felébredt. Nem volt éhes,és úgy döntött lemegy a bárba, megiszik egy italt, utána pedig kipiheni magát rendesen, hogy bírja a másnapra tervezett városnézést.
Reggel frissen, kipihenten ébredt. Úgy döntött megnézi a Kormányzói Palotát és elbámészkodik kicsit a város főterén.
Lenyűgözték az építészeti csodák. Egész nap elbámészkodott és nagyon elfáradt. A szálloda felé vette az irányt késő délután. Pár száz méterrel a szálloda előtt szakadt el a szandálja. Mérgelődve, féllábon ugrálva próbálta leszedni lábáról a tönkrement lábbelit, amikor megszédült. Vészes gyorsasággal közeledett a betonjárda, amikor érezte a két erős kar ölelését. Köszönöm félét dadogva nézett megmentője szemébe, és akkor ismét elgyengült. A fekete mandulavágású szemek mosolyogtak rá.
A férfi visszakísérte a szállodába és közben elmesélte, hogy amikor meglátta az utazási iroda előtt, azonnal beleszeretett. Nem tudta megmagyarázni hogy történt, csak elindult haza Limába. Tudta melyik a turisták kedvenc szállodája. Reggel óta kísérte őt tisztes távolságból.
Hajnalig beszélgettek a szállodai szoba meghitt csendjében, majd olyan tűzzel szeretkeztek, ami szinte felemésztette őket. A nő fejében megfordult egy pillanatra, hogy ostobaságot tesz, de a vágyat szító csókok, az édes, forró ölelések hamar elnyomták kételyeit. Már délelőtt felé járt az idő, amikor elaludtak egymás karjaiban.
A nő mosollyal arcán álmodott. Egy csodálatos, új életről annak a férfinak az oldalán aki egy pillanat alatt elbűvölte feketén csillogó mágikus szemeivel.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Anonymus
Ilyen exférjet nekem is! :)
Lécci, lécci:)
Bianka:)
Vagy félreértettem vmit?
Bia:)
Lécci, lécci:)
Bianka:)
Válasz erre: Anonymus
Szia Cikkíró!
Ez nekem túl valótlannak tűnik, sajnos nem hittem el neked a történetedet. Az eleje még tetszett is(!), de utána elvesztettem a fonalat. Más írta, hogy "egyszerű", de szerintem még egyszerűbbre kellett volna csinálnod; vigyázz jobban a történeted vonalvezetésére! Az a cipős dolognál..., nekem kellene ilyenkor egy plusz elővezető mondat...,
most: "A szálloda felé vette az irányt késő délután. Pár száz méterrel a szálloda előtt szakadt el a szandálja." (<Ezek a mondatok bukdácsolnak:-( )
helyette: Megunva a sétát, késő délután a szállása felé vette az irányt. (<kis plusz és szó- és szórend csere) Ahogy fáradtan gyalogolt, pár száz méterrel a szállodájától elszakadt a szandálja. (< kis plusz és átalakítás. Mondatszerkezet!!! Olvasd el többször amit írsz!)
Ami pozitív volt még, a kifejező érzelemleírásod. Ezt ötvözd legközelebb az elejének a tárgyilagosságával!
Üdv,
Pinokkió
További szép napot
Válasz erre: Anonymus
Túlságosan sokat vittél bele, az amúgy is álomvilág történetbe, sok cselekményt.
A próza túl rövid, jobban ki lehetett volna bontani. Mert a téma megérdemelte volna, még akkor is, ha majdnem olyan, mint egy mese.
Ez nekem túl valótlannak tűnik, sajnos nem hittem el neked a történetedet. Az eleje még tetszett is(!), de utána elvesztettem a fonalat. Más írta, hogy "egyszerű", de szerintem még egyszerűbbre kellett volna csinálnod; vigyázz jobban a történeted vonalvezetésére! Az a cipős dolognál..., nekem kellene ilyenkor egy plusz elővezető mondat...,
most: "A szálloda felé vette az irányt késő délután. Pár száz méterrel a szálloda előtt szakadt el a szandálja." (<Ezek a mondatok bukdácsolnak:-( )
helyette: Megunva a sétát, késő délután a szállása felé vette az irányt. (<kis plusz és szó- és szórend csere) Ahogy fáradtan gyalogolt, pár száz méterrel a szállodájától elszakadt a szandálja. (< kis plusz és átalakítás. Mondatszerkezet!!! Olvasd el többször amit írsz!)
Ami pozitív volt még, a kifejező érzelemleírásod. Ezt ötvözd legközelebb az elejének a tárgyilagosságával!
Üdv,
Pinokkió
Most csak inkább a történethez írok valamit. Persze később az engedélyeddel szívesen megírom a szakmai kritikát is.
Egészen puritán kis történet. Alkalmanként, mikor válás után vagyok, én is mindig elugrom Indiába. Ez amolyan bázisugrás. Extrém sport.
Jól szórakoztam az írásodon.
Nem Tom
A próza túl rövid, jobban ki lehetett volna bontani. Mert a téma megérdemelte volna, még akkor is, ha majdnem olyan, mint egy mese.