Mint a mesében... (2)
Látogatók száma: 260
...ha akkor nem hallgatott volna rá, és elmegy vele, ez nem történik meg... ...Nem hitt a csodákban, de ha létezik, lehetett volna még az is...
Tombolt a nyár. A hőséget könnyű zápor enyhítette és már szaladtak is... fejük felett egy törölköző alá bújva élvezték a nyakukba zúdult záporesőt és testük közelségét... Felpattantak a buszra. Agya megállás nélkül dolgozott... Engedjen-e a csábításnak?... Szálljon le ott, ahol ő lakik... vagy menjen tovább,...útjaik elválnak, örökre, talán...
A férfire nézett, majd a húgára, aki még mindig huncut mosollyal a szemében, megoldotta helyette a kérdést...
- Tudom, hogy most nem akarsz hazajönni velem. - mondta. Nem baj, menj csak! De ne gyere haza későn!...
A kérdés eldőlt és szinte megkönnyebbült okos kis húga megértő viselkedésétől. Elköszöntek egymástól és ő leszállt a buszról a férfivel. Időközben elállt az eső, de ruhája csurom vizes volt... Minden olyan hirtelen és varázslatos lett egyszerre. A hazaérkezésük, az anyával való újra találkozása, hiszen régről ismerték egymást. Régen találkoztak már. Ő volt az, aki mindig vele példálózott... "Meglásd, ő lesz a feleséged! - mondta akkor régen a fiának... és csak nevettek rajta azzal a gúnyos nevetéssel, ami akkor neki nagyon fájt...
De most, ez egészen más volt. Felnőttek. Mindketten éretten döntötték el, hogy együtt akarnak lenni. Nem akart ő attól többet, mint nem elveszíteni a nehezen megtalált csodát, ami lehetett volna akár még az is... Az anya viselkedésében semmi furcsát nem fedezett fel, de érezte a meglepődését, ahogy végig nézett rajta. Egyszerre volt közönyös szinte és kíváncsi. Most örült csak igazán annak, hogy előnyére változott. Nem az a kis béka többé, akivel szemben annak idején olyan érzéketlen, és kíméletlen kijelentést tett.
A férfi végtelenül gyengéd volt és figyelmes. Levettette a csuromvizes ruháját, miközben húga egy fehér köpenyét adta rá... Minden az újdonság erejével hatott... Ez a tapintat, lopva-lesve, miközben felöltözik meglepte, jólesett... de már egy másik énjét is megmutatta, amikor határozottan kérte anyját, hogy vasalja ki a ruhát, ami ellen ő megpróbált tiltakozni...
Nem tudta hová, de elindultak. Hozzájuk közel egy másik utcában, egy másik, mint megtudta a barátja lakásába, aki a bemutatkozás után udvariasan eltávozott...
Egyedül maradtak a besötétített szobában. És a kezdeti bizonytalan, tétova mozdulatok egyre határozottabbá erősödtek. Nem voltak többé ismeretlenek egymás számára... Mindketten akarták, hogy megtörténjen, valóra váljon, beteljesüljön végre a csoda. Az egymásra találás. Nem húzódtak el, nem szabadkoztak, egy szót sem szóltak, csak érezni akarták egymás testét. Amikor a férfi gyengéden kihámozta a köpenyéből és magához ölelte, meztelen teste szinte lángolt,...Most érezte csak igazán a nap tette perzselő hatást. Pecsenyére sült bőre lüktetett és fájdalom járta át minden mozdulatnál, simogatásnál, ölelésnél. Semmi se számított... A férfi nem volt türelmetlen, végtelen gyengéden hatolt belé, minden egyes mozdulata arról árulkodott, hogy rettentően élvezi, amit csinál... Úgy olvadt össze a két test, mintha soha nem akarnák egymást elengedni többet... A nő a könnyeivel küszködött, de sikertelenül, melyet a férfi lecsókolt az arcáról. Boldogok voltak...
Alig ocsúdtak fel a kábulatból, amikor a boldog pillanatot halk kopogás szakította félbe. Szétrebbentek. Hirtelen mindennek vége szakadt. Sebtében magára kapott ingében a férfi kinyitotta az ajtót, testével elállva a bejáratot. Egy nő tompa, bizonytalan, elfulladt szűrt hangja hallatszott, értelmetlen kísérlet, hogy belépjen, amit a férfi megakadályozott... A halkan becsukódott ajtó mögött rohanó léptek tompa zaja ott maradt kettőjük között... Ekkor érezte először a bizonytalanságot... a húga jutott eszébe... ha akkor nem hallgatott volna rá, és elmegy vele, ez nem történik meg... ...Nem hitt a csodákban, de ha létezik, lehetett volna még az is...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Már ne is haragudj, de nekem, így virtuálisan nem megy?! :P
Ezt bizonyítja ez a cikkem is, vagy a te írásaid. Alakulhatott bárhogy az életünk, az emlékek tovább fennmaradnak.
Már ne is haragudj, de nekem, így virtuálisan nem megy?! :P
Mi vagy te? Gyorsolvasó? Még el sem jutottál az első sorig, sőt tovább megyek, a címig. Csak azon jár az eszed...
Az, hogy én éjt nappallá téve kiizzadtam ezt az emlékemet és egy óra alatt leírtam, szót sem érdemel?
Többet vártam tőled!!!!! :-(
Na ezzel már találkoztam, és a véleményem? Dettó! :) :P
Pussza! István
Az, hogy én éjt nappallá téve kiizzadtam ezt az emlékemet és egy óra alatt leírtam, szót sem érdemel?
Többet vártam tőled!!!!! :-(
Pussza! István