újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Erotikus

Örvényben - Pályázatra

2011. augusztus 7. - Látogatók száma: 114

Mennyire ismerheti meg egymást két ember órákon át tartó telefonbeszélgetésekből, elektronikus levelezésen át, vagy fotó alapján? Egyáltalán megismeri-e, vagy mégis létezik az a bizonyos "szikra", ami a lángot fellobbantja? Fellobban a tűz...

Örvényben

A mályvaszínű, elegáns, félhosszú dzsekit viselő rövid, jégszőke hajú nő kezeit fázósan összedörzsölve pattant be az autóba, amely a járda mellett várt rá. Vezetője kicsit hökkenten meredt a mellé zúduló jelenségre, mintha nem rá számítana, de meglepődésén gyorsan túltette magát, mikor meghallotta az ismerős, meleg, bársonyos hangot.
– Szia. Régóta vársz?
– Nem, csak most jöttem. – Egyszerre hajoltak egymás felé, hogy amolyan filmes puszival üdvözöljék egymást, ám a nő ajka véletlenül tényleg hozzáért a férfi bőréhez, akin elektromos áramként cikázott végig valami régen tapasztalt érzés. Zavarát leplezve szólalt meg gyorsan ismét, remélve, a nő semmit nem vett észre.
– Hogy utaztál?
– Elég vacak volt. De hát tudod, hogy vagyok az utazással… – válaszolt a nő, és a férfi tényleg tudta, mire gondol. Sok mindent tudott róla, hiszen e-mailben és telefonon már régóta tartották a kapcsolatot.
– A lényeg, hogy egyben ideértél – indított a férfi, és lassan besorolt a nagyvárosi forgatagba.
Ám a következő pillanatban kis híján nekikoccant az előtte lassító gépkocsinak, és ráébredt, hogy valami nincs rendben.
– Hol jár az eszem? – mérgelődött magában.
Hallgatagon ültek egymás mellett, ám ez a csend nem a kényelmetlen fajtából való volt, inkább valami puha, meleg, ismerős, ami közös takaróként burkolta be őket. A férfi hallgatott, mert a nő ajkának bársonyos érintése járt a fejében; a nő hallgatott, mert eddig sohasem érzett vágy ébredt benne.
– Felvesszük Imrét? – kérdezte a nő, hogy elterelje gondolatait zavaró érzéseiről.
– Igen, most oda megyünk. Jó messze lakik a pályaudvartól, azért kértelek, hogy gyere a korábbi vonattal. Kínos lenne, ha elkésnénk a megnyitóról – mosolygott a férfi, és közben rápillantott társnőjére.
Meglepetten konstatálta, mennyire más, aki mellette ül, mint akire számított: arca kipirult, szeme csillogott, kissé duzzadt ajka természetes rózsaszínben uralta arcának alsó felét.
Váratlan mozdulattal kormányozta a kocsit az útpadka mellé és leállította a motort.
– Mi baj? – nézett rá a nő csodálkozva.
– Semmi. Egyáltalán nincs baj. – válaszolta. – Csak ezt szeretném…
A nő szája cseresznye ízű volt és pontosan olyan puha, amilyennek elképzelte. Percekig harapták-tépték egymást – a nő a férfi hajába fúrta kezét, és szinte beleolvadt annak szájába.
– Mit csinálok? – villant fel a nőben…
– Mit művelek? – vágott bele a férfiba…
Hirtelen bontakoztak ki egymás karjából. Zavartan néztek a másikra: egyik sem tudta, milyen forgószél ragadta el az imént őket – de a megtörténtét már nem lehetett semmissé tenni.
– Hű, erre vágytam, mióta beszálltál… – vallotta be hatalmasat sóhajtva a férfi, majd beindította az autót. – Azt hiszem, jobb, ha minél előbb begyűjtjük Imrét…
A nő nem válaszolt – nem voltak szavai, amivel leírhatta volna a pillanatokkal előbb történteket, csak azt tudta, nem szabad többé kettesben maradniuk.
Imre középkorú, jó humorú társaságnak bizonyult, aki a páros között szinte fizikailag tapintható feszültséget szemmel láthatóan nem érzékelte – vagy nagyon is, épp ezért az egész utat végigbeszélte, viccekkel szórakoztatva társait.
A hátralévő utat már gyorsan és koccanásveszély nélkül tették meg. Hamarosan befordultak az eldugott utcácskába, amelyben a kis művelődési ház, a rendezvény helyszíne állt. Majdnem elsőként érkeztek, de nem túl korán: hamarosan szállingózni kezdtek az első vendégek. Miután többé-kevésbé mindannyian ismerték már egymást – levelekből, telefonbeszélgetésekből –, hamar kialakultak az asztaltársaságok. Nemsokára vidám zsongás töltötte be a kis előadótermet. A magas férfi néha, miközben az újonnan érkezőkkel beszélgetett, lopva oda-odapillantott a nőre, akinek alakját remekül kihangsúlyozta egyszerű fekete farmernadrágja és palackzöld, testhez simuló felsője. A ruha a következő pillanatban eltűnt, és a férfi lelki szemei előtt megjelent a nő pőrén, pusztán varázslatos illatfelhőbe burkolózva…
– Endre, mi van veled? Rosszul vagy? – hallotta meg távolról Imre hangját, azután a kép kitisztult, a látomás eltűnt – a nő már két asztallal odébb merült élénk beszélgetésbe egy másik férfival. Endre hirtelen megmagyarázhatatlan, robbanásszerű féltékenységet érzett, pedig tudta, a nő soha nem lehet az övé. Tizenöt év korkülönbség. Ráadásul őt otthon család várja. Mindezek csak a hirtelen eszébe jutó érvek voltak, amelyek józanságra intették, ám mikor pillantása a nő korábbi csókjaiktól lángoló ajkára tévedt, a vágy ismét elsöpörte a józanság utolsó morzsáit is.
– Ezt én csináltam vele… – a képzeletébe toluló képek, hogy mi mindent tenne még a nővel, ha kettesben maradhatnának, hamarosan látványos testi változásokat indítottak el, ezért sietve visszavonult, hogy lehűtse magát.
– Mi van veled? – kérdezte egyik barátja, mikor ismét a társaságba vetette magát.
– Semmi – hárította el a kérdést.
Nemsokára azonban Imre lépett mellé.
– Nem ilyennek képzeltem.
– Kit? – kérdezte, holott jól tudta a választ.
– Anitát.
– Én sem – vallotta be szemlesütve, reménykedve, hogy az éles szemű, fürge eszű Imre nem veszi észre, milyen hatással van rá a nő nevének puszta említése.
Meddig küzdhet még? És akar-e küzdeni?
A rendezvény kezdetét vette, az idő előrehaladtával a hangulat fokozódott.
A nő pillantása eközben gyakran odatévedt az atletikus termetű, kék szemű férfira. Remélte, nem túl feltűnő, amit csinál, de ami a kocsiban történt, azt képtelen volt elfelejteni. A teste folytatást követelt – minden idegszálával arra vágyott, hogy kettesben maradjanak. A férfi azonban tartotta a távolságot – biztosan megbánta már a hirtelen affért. Tizenöt év korkülönbség, család… Érthető, hogy nem akar semmibe belebonyolódni…
– Légy észnél! – figyelmeztette magát a nő.
Ám ösztönein nem tudott uralkodni: teste elárulta.
Azután a férfi egyszer csak mellé lépett.
– Nem bírom tovább – súgta, és ajkával végigsimított a nő fülén, közben ujjaival könnyedén megérintette az oldalát, végigsimítva a bordákon, közvetlenül a mellek mellett.
– Szökjünk meg! – hangzott a válasz elfúló hangon.
Az irodaajtó alig zárult be mögöttük, már egymás ajkát keresték – percekre belefúltak a vad, mély csókba, amelybe még korábban ízleltek bele. A világ vadul forgott velük, az örvény a szűk, puritán kanapéra taszította őket, ahol úgy találtak egymásra, mintha örökké ismerték volna a másikat. A férfi szája ösztönösen zárult a nő izgalomtól merev mellbimbói köré, hogy nyelvével kényeztesse, becézze őket addig, míg a másik háta ívbe nem feszült, és torkából mély, doromboló nyöszörgés nem szakadt fel. A férfi ettől a hangtól őrült meg teljesen – nő szájából 38 év alatt nem hallott effélét.
– Ez lenne az öröm igazi hangja? – töprengett el.
Ajkai lassan vándoroltak a nő hasán lejjebb és lejjebb, míg elérte a célt, és nyelvével kutatva az utat, rátalált a keresett pontra.
– Nem, ne… mmmmm, igen, ó, igen igen igen igen – hadarta a nő majd felsikoltott, mikor átzuhant a határtalan kéj tűzforró birodalmába.
Lassan eszmélt, a visszatérés fájdalmas volt, olyan fájdalmas, hogy bármit megadott volna, hogy újra átléphesse a határt. Tudta, hogy ehhez csak annyit kell tennie, hogy viszonozza azt, amit kapott… A férfi száján még érződött a saját íz, és ez a végletekig korbácsolta a nő vágyát. Előbb kezeivel indult az ismeretlen, izgalmas test felfedezésére, ám a beteljesülés vágyától türelmetlenül ajkai hamarosan rázárultak a merev, lüktető péniszre, mindaddig izgatva azt, míg a férfi egy hördüléssel fel nem rántotta, hogy a következő pillanatban megmerítkezhessen a forró, nedves mélységben, melynek falai úgy lüktettek férfiúi tagja körül, hogy kis híján az eszét vesztette az érzéstől. Az ősi mozdulatok, amellyel ringatni kezdték magukat és egymást, olyan összhangról árulkodtak, amely csak két, egymást a végtelen óta ismerő, tökéletesen összecsiszolódott test és lélek sajátja lehet. A fehér izzás, amely egyazon pillanatban ragadta el őket, semmi eddig általuk átélt élményhez nem hasonlított.
– Egyszeri és megismételhetetlen… – hasított beléjük szinte egyszerre. Mindketten tudták, kaptak valami felbecsülhetetlenül értékeset a másiktól, ám ezzel vége.
– Köszönöm… – szólalt meg a nő, és a szemében könnyek csillogtak.
– Köszönöm – válaszolta a férfi, és hatalmasat nyelt; könnyeit nem engedte kitörni.
Külön-külön tértek vissza a társaságba. Néha-néha egymásra mosolyogtak messziről, fájón, beletörődőn.
A pályaudvarra tartva a hallgatás meleg takarójába burkolóztak, majd az istenhozzádnak azzal az örök pillantásával búcsúztak egymástól némán, amit csak azok ismernek, akik elveszítettek egy részt a lelkükből.

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
2011. szeptember 3. 09:20
Kedves Pályázó! Hát ez nagyon teccet, jó volt olvasni tolladból!

Üdv Orsolya
Anonymus
2011. szeptember 3. 01:32
Kedves Pályázó!

Hát ez kell a nőknek, a tömény romantika :D Jó volt.

Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Anonymus
2011. augusztus 31. 08:12
Nagyon profi. Tetszett!:)

Bianka:)
Cikkíró
2011. augusztus 28. 18:25
Köszönöm, akinek tetszett, még jobban az építő kritikát! A hosszú mondatok sajnos a "védjegyeim", bár szorgalmasan gyakorlom a rövidebbeket :-) Nem védekezem, de azt hiszem, ennek oka az, hogy egyre inkább elterjed az "alany-állítmány-határozó" jellegű mondatszerkesztés, különösen a hazai, kezdő íróknál. Önkéntelenül, tudat alatt próbálom elkerülni ezt, és túlzásokba esem.
A dramaturgia talán azért lett visszafogottabb, mert ebben a műfajban elég gyakorlatlan vagyok - annyira, hogy ez az első és egyetlen romantikus írásom. Csak szeretek belekóstolni minden műfajba, kipróbálni magam, például az ilyen véleményekért, amelyekből sokat tanulhatok. Ígérem, figyelni fogok, hiszen az ember csak így fejlődhet.

Üdv.: a cikk szerzője
Anonymus
2011. augusztus 22. 17:18
Szia Cikkíró!
Nekem kicsit túl romantikus lett. Az írásod szerkezetileg rendben volt, szépen kibontottad a történetedet is, de a dramaturgia az picit visszafogott lett. Ellenben a remek íráskészségeddel túlzásokba estél, a mondataidban néha cicerói hosszúságokat értél el (53 szó itt a vége fele az egyik mondatodban). Én pl. egy-két összetett mondatot több részre osztanék.
Alapjaiban ügyes vagy, de ezekre figyelnék legközelebb!
Üdv,
Pinokkió
 
2011. augusztus 19. 13:35
Anubisnak igaza van! Nagyon tetszik nekem is!
Donna J.
Anonymus
2011. augusztus 19. 13:13
Húúú! Ez nagyon ott van!!!

Ilyenkor kéne még plusz öt csillag. Vedd úgy, hogy tízet adtam!

Anubis
Cikkíró
2011. augusztus 10. 12:56
Köszönöm... :-) És erről szól az irodalom: megtörténtként visszaadni azt, amit csak elképzeltünk ;-) Mint a fotózás, festés, szobrászat: olyasmit vinni egy átlagos látványba, ami ugyan ott van, de az átlag szemlélő sosem venne észre :-D
Anonymus
2011. augusztus 7. 18:21
Nagyon jól érzékeltetted a szenvedélyt. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. :-)
Anonymus
2011. augusztus 7. 16:28
Tetszik. :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: