Erotikus

PÁLYÁZAT - A pillangó jele

Látogatók száma: 169

Mindenki tudta, hol van a Pillangóház. Mindenki tudta, hogy ott a pillangólányok laknak. Az örömlányok. A szajhák. A cédák. A kurvák. A ribancok…

A pillangó jele

Mindenki tudta, hol van a Pillangóház. Mindenki tudta, hogy ott a pillangólányok laknak. Az örömlányok. A szajhák. A cédák. A kurvák. A ribancok…
Mindenki tudta, hogy azok a lányok, akiknek egy pillangót tetováltak a jobb lapockájára, mivel keresik a kenyerüket. Megszólták, lenézték őket, pedig fogalmuk sem volt, hogy zajlik az élet a Pillangóházban.
Én tudom. Én tudom, mert ott születtem. Bár apám jóvoltából már rég nem jártam ott, még mindig érzem a füstös levegő minden rezdülését…

Egy fekete sportkocsi parkolt le a zuhogó esőben a Pillangóház előtt. A benne ülő két férfi veszekedett.
- Nem megyek be! – jelentette ki Ábel. – El sem hiszem, hogy így átvertél…
- Lazíts, haver! – vágta hátba Zotya. – Nem arról panaszkodsz mindig, hogy Kata sosem akar…?
- Kata a feleségem! – csattant fel Ábel dühösen. – Tisztelem annyira, hogy nem teszem be a lábamat egy ilyen helyre…
A mondat végére elhalkult, és a házra nézett. Az épület első látásra teljesen hétköznapinak tűnt, ugyanolyan egyhangúan magasodott az utca fölé, mint bármelyik másik mellette. Ám ha az ember jobban megnézte, érezte a leheletnyi különbséget. A Pillangóház hívott, húzott, megbéklyózott…
- Rendben, akkor szállj ki a kocsiból! – kérte sóhajtva Zotya.
- Mi? Zuhog az eső…
- Lehet, viszont én bemegyek – vont vállat a férfi. – Az erkölcsös ügyvédúr meg azt csinál, amit akar.
- Ez egy eredeti olasz öltöny! – háborodott fel Ábel.
- Teszek rá – összegezte véleményét Zotya. – De igyekezz, mert még lecsapják a kezemről Irinát – tette hozzá, mikor megpillantotta a ház felé igyekvő tinédzser fiúkat.
Ábel kelletlenül kiszállt a kocsiból, és morgolódva követte Zotyát a bűnös házba. Arra gondolt, megvárja, míg barátja végez; legalább az öltönye nem ázik el. Zotya csengetett három rövidet és egy hosszút, mire az ajtó kinyílt.
- Üdvözlöm az urakat a Pillangóházban – köszöntötte őket egy kellemes hang.
- Roxána, drágám, de jól nézel ki – bókolt Zotya a hatvanas nőnek, aki mellesleg húsz évet is letagadhatott volna.
- Kettő? – tért rögtön a tárgyra a vezető, és tüzetesen szemügyre vette Ábelt.
- Nem, csak én – rázta meg a fejét Zotya. – Ábelnek felesége van.
Roxána szája sarka megrándult, de nem szólt semmit.
- Sajnos, a fiatalurak előbb érkeztek, ők választanak először – mondta Zotyának, aki azonnal keresztbe tette az ujját, úgy imádkozott.
- Sikerült dönteni? – fordult Roxána a kamaszokhoz.
Azok paprikavörösek lettek, de azért remegve bólintottak.
- Mayát szeretnénk – hebegte egyikük.
- Ez nem igazság! A fiatal fiúcskák mind Mayát akarják – húzta fel az orrát a lépcsőfordulóban álló magas, piszkosszőkehajú bombázó.
- Irina! – kiáltott lelkendezve Zotya.
- Hello, drágám – mosolygott rá a nő, és nyújtotta a kezét.
- Vihetem, Roxi? – nézett könyörögve Zotya a nőre, aki bólintott.
- Istennő! – mondta neki a férfi, és egy puszit nyomott Roxána arcára.
- Irina, csibém, szólj Mayának, hogy ketten is várják – szólt még a pár után a nő.
A kamaszok egyre izgatottabbak lettek, Ábel magában mulatott rajtuk. Aztán megnyikordult a lépcső, minden odanéztek. Ábelnek elakadt a lélegzete. Egy elképesztő nő hívta a fiúkat. Fehér bőre világított vörös haja tüzében, a zöld szempárban kajánság lángolt. Ábel egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtett, annyira megigézte a csodálatos teremtés. A fiúk is nagyot nyeltek, bátortalanul indultak fel a lépcsőn.
- Ugyan, édeseim, ne reszkessetek – kérte őket Maya lágyan.
- Mi még sosem… - kezdte az egyik szemlesütve, de a nő félbe szakította.
- Semmi baj, épp itt az ideje – búgta nekik, és behúzta őket egy ajtón.
Ábel csak állt ledermedten, kiszáradt torokkal, döbbenten. Soha nem látott még hozzá foghatót.
- Biztos, hogy nem akar senkit?
Roxána hangja rántotta vissza a valóságba. Zavartan megrázta a fejét, és nekidőlt a falnak. Próbált nyugodtnak tűnni.
- Miért nem? – faggatta Roxi. – Talán nem a nőkhöz vonzódik? Semmi probléma, Martin azért van itt…
- Mi? Nem! Nem vagyok meleg! – ellenkezett Ábel riadtan.
Mielőtt Roxána válaszolhatott volna, kinyílt a ház ajtaja, egy kisfiú szökkent be iskolatáskával a hátán. Ábel szeme elkerekedett a döbbenettől; a pöttöm alig lehetett tíz éves. Milyen gonosz hely ez?!
- Szia, nagyi – rikkantotta a kisfiú vigyorogva. – Képzeld, kaptam három piros pontot!
- Ügyes vagy, csillagom – dicsérte meg Roxána, és cuppanós puszit nyomott a kisgyerek kipirult arcára.
Az egy ideig tűrte az ölelgetést, aztán lerázta a nő kezeit, és a lépcső felé ugrott.
- Nikó, várj, anyánál vannak – állította meg Roxána, mire a kisfiú megtorpant.
- Martin is dolgozik?
- Nem, csillagom, a nappaliban festi Szonja haját.
Nikó bólintott, és irányt váltott. Az egyik földszinti ajtón ment be.
- Ki az anyja? – érdeklődött Ábel.
- Erna fia – világosította fel a nő. – De egy kicsit mindenki az anyja.
A lépcsőn megint mozgás támadt; egy öltönyös férfi jött le betűretlen inggel egy néger nő kíséretében. Az üzletember Roxánához lépett, pénzt tett le elé az asztalra, majd köszönés nélkül távozott. A vezető megszámolta a fizetséget, és elégedetten hátradőlt.
- Szerafina, drágám, ötezer forint borravalót kaptál – mondta a vad szépségnek. – Ügyes.
- Kösz, Roxi, igyekszik az ember – vont vállat a néger. – Add oda Nikónak, hadd vegye meg azt a vasutat, amit kinézett.
- Te leszel a kedvenc keresztanyja – nevetett fel Roxána.
- Maga kire vár? – fordult Szerafina Ábelhez.
- Az úr azt hiszem, csak az eső elől menekült be ide – felelt neki Roxána.
- Olyan nincs – jelentette ki Szerafina. – Talán Martin kell neki.
- Nem vagyok meleg, az isten szerelmére! – csattant fel Ábel. – Egyszerűen nem akarom megcsalni a feleségemet, és kész.
- Ne bolondozzon! Roxi, elviszem az urat egy rövid menetre – mondta határozottan a vad nő, és megragadta Ábelt.
- Ne! Nem akarom… - ellenkezett a férfi, de a nő hamar belökte egy ajtón, és már le is húzta a sliccét, ami belefojtotta a vendégbe a szót.
Szerafina nem hagyott választási lehetőséget Ábelnek. A vad, szenvedélyes nő nekiesett, akár az állat a prédának. Teljesen más volt, mint a férfi felesége. Vágy és ösztönök hajtották, sötét szeme semmi finomságot nem rejtett, rövid, fiúsra nyírt hajával, telt idomaival mégis sokkal nőiesebbnek hatott Katánál.
Ábel elvesztette az irányítást, hagyta magát kielégíteni. Rég nem volt része ilyesmiben, teste ujjongott a hiányolt mámorban. Minden egy kis szoba közepén történt, még ágy sem kellett hozzá. Az egzotikus szépség egy lágy csókkal zárta az aktust.
- Köszönöm, Szerafina – mondta hálásan Ábel, miközben visszahúzta nadrágját.
- Csak Szera – kérte a nő. – És nincs mit. Láttam magán, hogy éhezik.
Ábel zavartan elpirult, majd lenyomta a kilincset. Épp akkor lépett ki az előszobába, mikor a két kamasz fiú lecsoszogott a lépcsőn. Maya követte őket. A férfinak megakadt a tekintete a zilált hajon, a szabad vállon. A nő észrevette, hogy nézik, és kacéran Ábelre kacsintott.
- Hogy magának milyen szép szeme van! – ámuldozott Maya.
Közelebb lépett Ábelhez, lenyűgözve nézte.
- Ugye? Nekem is feltűnt – csatlakozott hozzájuk Szera. – És nem csak a szeme ilyen szép – tette még hozzá huncutul, mire Mayával összemosolyogtak.
- Te, drágám, mit műveltél ezzel a két jómadárral? – szólt fel nekik Roxána. – Úgy néznek ki, mint akik be vannak szívva, és kétszeres árat fizettek.
- Csak a szokásost – vont vállat Maya.
Irina és Zotya jelent meg a lépcső tetején.
- Haver, mégis rávettek a pillangócskák egy játékra? – röhögött Zotya.
- Betörtem – jelentette Szerafina.
Ábel bosszúsan Roxánához lépett.
- Mennyi?
- Húsz.
Ábel nagyot sóhajtott, és huszonötöt tett az asztalra.
- Vegyenek Nikónak még egy játékot – mondta morogva.
- Akkor chaio – búcsúzott Zotya, és megcsókolta Irinát. – Holnap jövök, drágám.
- És magát mikor látjuk újra szépszemű? – búgta Maya Ábelnek.
A férfi nagyot nyelt.
- Felesége van – világosította fel Roxána a lányt.
- Oh, bocsánat – mosolyodott el Maya, majd Szerafinával és Irinával együtt eltűnt a lépcsőn.
- Szóval, Szera, heh? – kérdezte vigyorogva Zotya, mikor már bent ültek a kocsiban. – Ő egy igazi vadmacska.
- Fogd be – morrant rá Ábel. – Nem akarok erről beszélni.
- De holnap jövünk, nem?
- Felejtsd el! Soha többet nem teszem be a lábamat ide! – mondta Ábel hevesen, és megfogadta, hogy ez így lesz.
Ígéretéhez egészen addig hű volt, míg Kata mellett nem feküdt az ágyban. Felesége, mint általában, most is csak egy hideg puszival üdvözölte otthon, alig váltottak pár szót. Csendben megették a vacsorát, Ábel közben a híreket nézte, Kata a barátnőivel chatelt, aztán megfürödtek, és ágyba bújtak. Mindketten olvastak, végül leoltották a villanyt. Még egy jó éjt sem hangzott el. Ábel jól tudta, hiába közeledne Katához, az esküvőjük után pár hónappal valami végleg elszakadt köztük. Szerette a nőt, persze, hogy szerette, de már nem úgy, mint régen. Nem szenvedéllyel. Nem vággyal. És mindig minden úgy volt, ahogy Kata akarta. Ábel befolyásolható volt, és ez eddig egyáltalán nem zavarta.
De most… Most csak forgolódott az ágyban, nem bírt elaludni. Egyre kísértette a zöld szempár, a vörös hajzuhatag. Kirázta a hideg. Érezte, szinte érezte Maya jelenlétét. Tennie kellett valamit. Hirtelen felült, lerúgta a takarót, és a szekrényhez ugrott.
- Mit csinálsz? – morogta neki Kata kedvesnek épp nem nevezhető hangon.
- Jött egy SMS, fontos munka, az egyik védencem bajban van – hadarta idegesen Ábel, és megkereste egyik fess öltönyét. – Ne haragudj, mennem kell. Fogalmam sincs, mikor jövök.
- Jól van… Vigyázz magadra! Szeretlek – búcsúzott tőle Kata.
- Én is szeretlek – suttogta a férfi, és csókot lehelt felesége homlokára.
Bepattant a kocsijába, gázt adott, és kirobbant az éjszakába. Nem törődött se a sebességmutatóval, se a táblákkal, mint egy őrült, hajtott a Pillangóházhoz. Nagy volt a nyüzsgés az utcában, bentről üvöltő zene szűrődött ki. Hát persze… Péntek este volt, ilyenkor a vendégek egymást tapossák. Ábel hezitált. Nem tartotta élete legragyogóbb döntésének ezt a tervét, de most már nem akart visszafordulni. Azzal megint csak azt bizonyítaná, mennyire gyáva, mennyire kishitű. Bezárta metálfényű sportkocsiját, és a ház felé indult. Három rövidet és egy hosszút csöngetett, mire az ajtó kinyílt.
Bent nem Roxána fogadta, hanem rengeteg izgalomra éhes férfi. A vezető az asztala mögött ült, onnan próbálta meg kordában tartani a felhevült társaságot. Gyertyák és füstölők égtek mindenütt, a levegő forró volt, párás, és fojtogató mályvaillatot árasztott. Pont, mint egy igazi Moulin Rouge-ban.
A lányok is másképp festettek. Heten vártak a kuncsaftra. Maya állt a lépcső legtetején, könnyű hálóinget és csipkés combfixet viselt, haját kiengedte, nyakára szőrös boát tekert. Irina alatta támasztotta a falat pár fokkal; a szőke lány egy rózsaszín alsóneműben feszített, egy plüss bilinccsel játszadozott. Szerafina lakk bodyban és ostorral a kezében várta a vad gyönyörre éhezőket. A korlátra hajoló, angyalszárnyakkal megbolondított hálóinges lány vékony és fiatal volt a többiekhez képest, nem lehetett több tizenötnél. Szonjának szólították. A következő necc hálóingben ült a lépcsőn, karjára a Daisy nevet tetováltatta, hajába kék és lila tollakat tűzött. Az utolsó nő kizárásos alapon Nikó édesanyja, Erna lehetett. A nő fekete haja előreomlott, sötétebb bőre keretében szikrázott a flitteres mini ruha. Erna mellett állt az egyetlen férfi, akire pillangót tetováltak. Martin magas volt, kidolgozott, formás izmai tökéletesen látszottak, hiszen egy bőrtangán kívül semmi egyéb nem volt rajta. Festett szőke haját összeborzolta, bronz bőre hatására ragyogott fehér mosolya.
A vendégek tülekedtek Roxána pultja előtt, egymást taposták, mert tekintetük minduntalan meg-megakadt a zene ütemére mozgó testeken.
- Uraim, kérem! Ha pillangókisasszonyokkal akarják tölteni az éjszakát, fegyelmezzék magukat! – kiabálta túl a tömeget a nő.
Kialakult egy sorrend, a férfiak egymás mögé álltak, lecsillapodtak. Idősebbek, fiatalabbak is voltak itt szép számmal. Gazdag ficsúrok, akik idejöttek elkölteni szüleik pénzét, és unatkozó szülők, akiknek az otthon nem nyújtott eleget.
Hirtelen kivágódott a ház ajtaja, egy bőrkabátos férfi lépett be.
- Kezeket fel! Le vannak tartóztatva! – rikkantotta, mire minden férfi ijedten hátrahőkölt.
- Ne szarjatok be, apuskáim, nincs gebasz, csak vicceltem – nyugtatta meg őket gyorsan a férfi.
- Roxi, édes mézesmadzagom – gügyögte a nőnek, és heves csókcsatában forrtak össze.
- Nyuszikáim, hiányoztam? – fordult a férfi a pillangókhoz.
Azok lelkesen felsikítottak, és mohón meredtek a férfira.
- Hölgyeim és Uraim, Oresztész bácsi drága ajándékot hozott nektek! – mondta fennhangon, és elővett egy fehér porral teli zacskót.
A kábítószer láttára nagy tolongás támadt körülötte, a lányok sokat veszítettek jelentőségükből. Oresztész egy kisebb adagot a pillangóknak dobott, akik úgy vetették magukat a drogra, mintha az életet jelentette volna nekik.
Ábel lefagyva bámulta az egyre riasztóbb kereteket öltő jelenetet. Alig telt el pár perc, a fele társaság kellőképp kiütötte magát, a csajokkal többé nem foglalkoztak. Oresztész felpattant Roxána mellé az asztalra, és sorszámokat osztott. Mire Ábel sorra került, minden lánynál volt kuncsaft.
- Nocsak, a nős vendégünk – fuvolázta Roxi, mikor megpillantotta. – Mit felejtett itt?
- Mayához szeretnék menni, ha lehet – mondta Ábel kiszáradt torokkal.
- Lehetni éppen lehet, csak Szera meg ne sértődjön – sóhajtott a nő, majd látva a férfi gondterhelt arcát, felnevetett.
- Ne higgyen nekünk, szépfiú – kérte gúnyolódva. – Mayára egy kicsit várni kell, addig Oresztész talán megkínálhatja valamivel?
- Nem, köszönöm – ellenkezett Ábel, és hátrált pár lépést.
- Mi van, apafej, félsz? Nem kell aggódni, van gyenge is kifejezetten a szüzeknek – magyarázta Oresztész, és előhúzott kabátja zsebéből egy jointot.
Ábel felé nyújtotta a füves cigit, aki habozott egy kicsit, majd elvette, mert nem akart gyávának tűnni. Oresztész kegyesen meggyújtotta neki, ő pedig lassan szívni kezdte.
Ábel a hátán feküdt egy sötét szobában. Először nem tudta, hol van. Tökéletes képszakadás kínozta, az éjjel homályba veszett előtte. Semmire nem emlékezett. Aztán megérezte a mályvaillatot. A Pillangóházban kellett lennie. További percekbe telt, míg ráébredt, meztelen. Erősen koncentrált, de nem bírta felidézni az éjjel történteket. Rosszat sejtve kinyitotta a szemét. Azonnal fájdalom hasított a fejébe, és borzasztó émelygés tört rá. Megpróbálta ülésbe tornászni magát, kevés sikerrel.
- Hé, jól vagy?
Szonja az ajtó mellett ült, cigizett. A szárnya a sarokban hevert, arcán elmázolódott a smink.
- Mi történt? – hebegte Ábel, és szégyenlősen eltakarta magát.
A lány lenyelt egy vigyort.
- Miután kiütötted magad, lepasszoltak nekem. Tudod, én még új vagyok, csak pár hete kezdtem. De jól eljátszottunk – világosította fel Szonja bujkáló mosollyal.
- Hány éves vagy?
- Idén leszek tizenöt. Tudom, fiatal vagyok én még ehhez, de valamiből meg kell élnem – mondta a lány vállvonogatva, és kihamuzott a folyosóra.
- Mennyi az idő? – tért át Ábel egy másik témára.
- Kilenc óra múlt pár perccel…
- Úristen! – kiáltotta Ábel, és felpattant.
Szédült ugyan, de hamar magára kapkodta a ruháit. Kata ki fogja nyírni, mégis hogy fogja kimagyarázni magát? Ő egy halott ember…
Hasonlóan derült gondolatokkal hagyta ott Szonját, és lépett ki a folyosóra. A Pillangóház most valóban egy lebujhoz hasonlított. A földön törött poharak és üvegek hevertek, itt-ott félig meztelen férfiak hortyogtak. Roxána nem volt a szokásos helyén, ezért Ábel találomra fizetett harminc ezret. Már a kilincsen volt a keze, mikor fent valaki velőtrázón felsikoltott. És ennek a hangnak most semmi köze nem volt a gyönyörhöz. A férfi megdermedt, a fülét hegyezte. A nő újra kiáltott, most még ijedtebben.
Ábel egy ugrással a lépcsőn termett, kettesével szedte a fokokat, a legfelső szobából jött a hang. Kivágta az ajtót, és a bentiekre meredt. Maya a földön kuporgott, arcát mély vágás csúfította el, ruhái cafatokban lógtak róla, combját kék-zöld foltok borították. A fölé magasodó harmincas férfi kezében keskeny kés csillant; eszelős vággyal bámulta a nőt. Mikor újra feléje vágott, Ábel nekirontott hátulról. Elkapta a férfi kezeit, de az lerázta magáról. Ábel a falnak vágódott. A férfi elé ugrott, a kést a torkának szorította.
- Ki a fene maga? – sziszegte az arcába.
Ábel nem felelt, hanem megrúgta támadóját. Ekkor Martin jelent meg a szobában, akit szintén Maya sikolya csalt fel. Az izmos fiú lefogta a támadót, a földre nyomta, és kicsavarta kezéből a kést, Ábel pedig egy határozott mozdulattal leütötte. A férfi feje lelettyent, nem mozdult többet.
- Meghalt? – kérdezte sötéten Martin.
- Csak elájult – morogta Ábel.
Közben a többi lakó is megjelent az ajtóban, aggódva nézték őket.
- Mi legyen vele? – kérdezte Ábel tanácstalanul.
- Bízza csak ránk – jelentette ki Roxána, és Oresztészt valamint Martint utasítgatva eltüntette a férfit a házból.
A lányok nem mozdultak. Elkerekedett szemmel bámulták Ábelt, aki kezdte igen kellemetlenül érezni magát. Maya felé fordult, a nő arca csupa könny volt.
- Jól van? – érdeklődött óvatosan Ábel, és a nőhöz lépett.
Az reszketve bólintott, és megpróbált felállni. Ábel gyorsan átkarolta a derekát, gyengéden felhúzta a földről.
- Köszönöm, szépszemű – suttogta neki Maya, a következő pillanatban pedig már zokogott a vállán.
- Annyira megijedtem – sírta kétségbeesetten. – Majdnem megölt…
- Nyugodjon meg, nincs semmi baj – ölelte magához Ábel. – Biztonságban van.
A lányok diszkréten rájuk csukták az ajtót, a férfi leült az ágyra, és az ölében ringatta a könnyező szépséget. Kata és a haragja jelentéktelen apróságnak tűnt a riadt zöld szempár és a vörös hajzuhatag mellett. Lágyan simogatta a nő hátát, nyugtató csókokat lehelt a homlokára. Maya szipogott még egy kicsit, majd nagy szemével megkereste Ábel tekintetét.
- Gyönyörű – lehelte megbabonázva. – Még sosem láttam borostyánszín szempárt.
Ábel zavarában elvörösödött, ami nagyon tetszett a nőnek.
- Tudja, nem sokan kockáztatnák az életüket egy ilyen lányért – folytatta Maya csendesen. – Az a fickó nagyon kanos lett, sokat várt rám. Először belementem az örült igényeibe, de nem gondoltam volna, hogy ennyire beszámíthatatlan.
- Legalább megismerhettem – sóhajtotta Ábel. – Este úgysem sikerült találkoznunk, Oresztész kiütött valamivel, és a kis Szonja mellett ébredtem.
- Ejnye – csóválta a fejét Maya. – Pedig önnel szívesen éjszakáztam volna.
Ábel közel hajolt a nőhöz, orrát betöltötte a mályva jellegzetes illata. Maya nem ellenkezett, átkarolta a férfi nyakát. Pár pillanatig elmerültek egymás tekintetében, aztán Ábel erőt vett magán, és megcsókolta a szépséget. Ajkaik először csak félénken játszadoztak egymással, majd egyre követelőzőbbek lettek. Maya megborzongott. Ábel oly gyengéden ölelte, mint még soha senki, és a csókok sem vadak és tüzesek, hanem forrók és szerelmesek voltak.
A férfi puhán az ágyra fektette Mayát, aki az ölelést még szorosabbra fogta; testük egymásnak préselődött. Aztán, mikor Ábel becsúsztatta kezét a nő ruhája alá, az megdermedt.
- Ne – kérte halkan.
Ábel tekintete tele lett csalódottsággal és keserűséggel. Lehangoltan felült.
- Jaj, ne! Ne haragudj, nem megbántani akartalak – szabadkozott Maya ijedten, és hátulról a férfihoz bújt.
- Nem szeretném, ha olyan lennél, mint a többi – mondta neki komolyan. – Minden nap látni akarlak, ezért nem adhatok meg neked mindent egyszerre, szépszemű…
- Igazad van – mosolyodott el Ábel, feltérdelt az ágyon, kezeibe vette a gyönyörű arcot.
- Te leszel az én legféltettebb kincsem – duruzsolta a nő fülébe, és lágy búcsúcsókot nyomott az arcára.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó; Roxána és Oresztész tört rájuk.
- Maya, drágám, meg kell vizsgálnom azt a csúnya vágást.
Oresztész az ágyra telepedett, tudomást sem vett Ábelről.
- Oh, ezt össze kell varrni – sajnálkozott a férfi, közben végigsimított a nő combján.
- Roxi, mézesmadzagom, kísérd le az urat, teljesen fölösleges már ide, lekophat – vetette oda félvállról a vezetőnek, aki intett Ábelnek, hogy kövesse.
Nem szívesen hagyta ott a törékeny szépséget a bunkó férfi karjaiban, de nem tehetett mást.
Tekintetek kereszttüzében távozott a Pillangóházból, az összes lakó érdeklődve leste, mégis még sosem érezte magát annyira férfinak, mint akkor. Bepattant kocsijába, és elhajtott. Nem vette észre, hogy az egyik ablakból egy zöld szempár vigyáz rá.
- Hol voltál? – támadta le rögtön Kata, amint belépett kis lakásuk ajtaján.
- Dolgozni – morogta Ábel.
- Miért véres a ruhád? És hogy nézel ki? – folytatta a replikát felesége.
- Egy kicsit eldurvultak a dolgok, de már megoldottam. Sikerült helyretenni mindent, a védencem biztonságban van – ködösített Ábel feszengve.
Kata összehúzott szemmel végigmérte, de nem szólt semmit. Úgy tűnt, egyelőre elhitte.
- Ma ünnepeljük Ági szülinapját, remélem, nem felejtetted el – váltott témát felesége hirtelen.
- Nem felejthettem el, mert nem is szóltál róla.
- Akkor most szólok – mondta keményen a nő. – Mindenkinek jön a férje, szóval te is jössz, rendben?
- Persze – köpte Ábel dühösen.
Kata elégedetten puszit nyomott férje arcára, majd hagyta, hogy nyugodtan lefürödjön, és kialudja munkája fáradalmait.
Kata és Ábel tízre értek a Mirrorhoz. A szórakozóhely addigra már tömve volt; minden tehetősebb pesti itt bulizta végig a szombat éjjelt. Miután a házaspár kifizette a belépőért kért kisebb vagyont, a VIP terembe mentek, ahol foglalt asztaluk várta őket. Ábel sorra lekezelt a férfiakkal, és puszizott a nőkkel. Csak egy ásványvizet kért – Kata kisebb hiszti után kierőszakolta, hogy ne neki kelljen vezetni. Ábel szóba elegyedett a többi férjjel, csupa komoly témáról beszélgettek, hiszen csupa komoly ember ült az asztalnál. Aztán Kata kiküldte a nagy bárhoz egy drága koktélért. Már kikérte az italt, mikor valaki a farzsebébe csúsztatta a kezét.
- Hol hagytad a feleségedet, szépszemű? – fuvolázták a fülébe, mire a szíve is kihagyott egy dobbanást.
Megfordult, és szembetalálta magát Mayával. A nő fél arcát ugyan kötés fedte, láthatólag jól érezte magát. Ábel kérdőn meredt rá, mire elmosolyodott.
- Kimenőt kaptam éjszakára, és Szonjának még jár, hogy egyszer-kétszer alaposan kitombolja magát – magyarázta meg jelenlétüket. – És te, szépszemű?
- A feleségem barátnőjének van a szülinapja, azt ünneplik a VIP terembe.
- Ó, micsoda elegáns fickó vagy te. VIP terem – cukkolta Maya, és lopva csókot nyomott a férfi ajkára.
A gesztust csak az vehette észre, aki már évek óta a pillangókisasszonyok között élt.
- Táncolsz?
- Nem, nem tudom, hogy kell – rázta a fejét Ábel.
- Az nem lehet – ellenkezett Maya, és már karon is ragadta a férfit, hogy egyenesen a parkett közepére húzza.
Az üvöltő zenére összesimultak, testük a ritmusra mozdult, mintha egyek volnának. Ábel lassan minden gátlását levetkőzte, felszabadultan táncolt Mayával. Úgy húsz perc múlva a nő a füléhez hajolt.
- Nagyon jól mozogsz, szépszemű – dicsérte meg. – De nem látom Szonját, meg kéne keresnem.
Ábel bólintott, most ő fogta meg a puha kezet; együtt verekedték át magukat a tömegen.
- Hol láttad utoljára?
- A pult másik oldalán beszélgetett egy pasival – mondta Maya, és elengedte a férfi kezét, hogy lábujjhegyre állva körülnézhessen.
- Ábel? Mit csinálsz te itt? – csattant Kata hangja a levegőben.
A férfi odakapta a fejét. Felesége barátnőivel állt a pult előtt. Már épp elő akarta adni a kifogást, mikor Kata szeme újra megvillant.
- Az meg ki? – bökött Maya felé, aki most visszafordult.
A vörös szépség hamar felmérte a helyzetet.
- Veled van? – faggatta Kata sóbálvánnyá vált férjét.
- Hogy én meg ő? Nem! – nevetett fel Maya. – Hova gondol? – tette hozzá lenézően, és megrázta gyönyörű loboncát.
A mozdulattól szabaddá vált a háta, a jobb lapockára tetovált pillangó vadul táncolt a diszkó fényeiben.
- Ez egy pillangólány – hebegte döbbenten Ági.
- Egy kurva?! – tátotta el a száját valaki.
A tömegben hamar terjedni kezdett a hír, mi szerint egy olyan lány van a Mirrorban. A szajha és a ribanc szavak sejlettek fel, ujjal mutogattak a látványosságra.
- Tíz perc múlva találkozunk az oldalsó bejáratnál, szépszemű – suttogta Ábel fülébe Maya, ahogy elment mellette.
A pillangólány vetett egy lenéző pillantást az őt bámulókra, majd könnyed léptekkel elindult a táncolók között.
- Mik vannak! Hogy engedhetnek be ilyeneket egy elit szórakozóhelyre? – csóválta a fejét Kata. – Agyrém…
Ábel megvonta a vállát. Nem kötötte felesége orrára, de tőle is ugyanilyen joggal kérdezhette volna ezt bárki. Mit keres egy bíró a Mirrorban szombat éjjel? Agyrém…
Tíz perc múlva már zsebre tett kézzel ácsorgott az oldalsó bejáratnál, feleségének azt mondta, a mosdóba megy. Maya feldúltan jelent meg mellette.
- Ne haragudj az előbbiért – kért bocsánatot Ábel, mivel azt hitte, a nő a bent történtek miatt ideges.
- Ugyan – legyintett Maya. – Tudom, hogy minek tartanak, nem érdekel. Nem ez a baj. Szonja eltűnt…
A pillangólány remegő kézzel elővette cigijét, és rágyújtott.
- Kérsz? – nyújtotta Ábel felé a dobozt.
- Nem dohányzom, köszönöm.
- Jól teszed – bólintott Maya, és a fal tövébe guggolt.
- Mindenhol megnézted? – telepedett mellé Ábel, és nyugtatóan megszorította a kezét.
- Nincs a Mirrorban. Hogenék azt mondták – fejével a jól megtermett biztonsági őrök felé bökött. -, hogy látták kijönni egy pasival úgy fél órája. Nagyon remélem, nincs semmi baja…
Féltő könnycsepp csillant a zöld szempárban. Ábel hirtelen nagyon megsajnálta a nőt. Átölelte, hagyta, hogy Maya befúrja magát az ölébe.
- Ne aggódj, megtaláljuk – suttogta neki a férfi.
És, mintha ez lenne a végszó, a közeli sikátorban felsikoltottak. Mindketten azonnal felismerték a hangot. Szonja kiáltott segítségért. Egyszerre ugrottak fel, és kezdtek rohanni. Ábel előbb ért oda, talán még épp időben.
A pasi, akivel Szonja úgy fél órája lelépett, a falnak nyomta a lányt, egyértelmű volt, mit akar.
- Ne! Ne! – kérte Szonja sírva, megpróbálta ellökni magától a férfit, mire az megütötte.
- Fogd be, te ribanc! Ez a munkád, nem? – hörögte bele a riadt arcba.
Az alkoholos lehelettől Szonjának felkeveredett a gyomra.
- Kérem, ne – rimánkodott tovább, de a pasi nem eresztette.
Feltűrte a fodros szoknyát, izzadt testét a lányhoz préselte. Szonja annyira megijedt, hogy már hang sem jött ki a torkán, csak a könnyei folytak. Fájt neki, ahogy a férfi eszelősen szorította a karját, és előre beleremegett az érzésbe, ahogy majd erőszakosan belé fog hatolni. A pasi már a sliccéhez nyúlt, mikor Ábel odaért. Dühösen a pasihoz ugrott, és egy mozdulattal letépte Szonjáról. A lány ájultan a földre rogyott.
A pasi nem hagyta magát, bőszen Ábelre támadt, behúzott neki egyet. Ábel hátratántorodott, nekiesett a falnak, és Szonja mellett landolt a betonon. Érezte a szájában a vér jellegzetes ízét, émelygett is, elmosódott előtte támadója alakja.
- Ábel! – kiáltott fel egy ismerős hang valahonnan a sikátor végéből.
Maya hangja elég erőt adott a férfinak, felállt. Maga sem tudta, hogyan, de két mozdulattal elintézte a részeg állatot. Pár pillanatig még zihálva meredt az előtte heverő disznóra, aztán megrázta magát, és Szonja mellett termett. Maya már pofozgatta a lányt, de az nem tért magához.
- Mi van vele? – förmedt Ábelre, aki megvizsgálta az ájultat.
- Szerintem agyrázkódása lehet – mormogta a férfi, és kerülte Maya pillantását.
Az egyből rájött, mennyire bunkón viselkedett az előbb, igyekezte lenyugtatni magát.
- És te jól vagy? – kérdezte barátságosabb hangnemben.
- Remélem…
- Nem volt túl meggyőző – húzta el a száját Maya, és megérintette a férfi arcát.
Ábel egyből felszisszent, elkapta a fejét.
- Szóval nem – szűrte le Maya aggódva. – Már másodszorra kockáztattad az életedet egy pillangólányért… Csodálatos ember vagy, szépszemű…
Ábel megborzongott, hagyta, hogy Maya óvatosan megcsókolja.
- Még a végén beléd szeretek – mondta a nő komolyan, majd kajánul a férfira vigyorgott.
Ábel is elnevette magát.
- Azért vigyázz – intette Mayát játékosan.
- Na, hazaviszlek titeket – váltott komolyabb hangnemre, és gyengéden felemelte Szonját.
- Vagy vigyük be inkább a kórházba? – vetette fel hirtelen.
- Ne! – rázta meg Maya hevesen a fejét. – Csak azt ne!
Ábel összevont szemöldökkel fürkészte. A nő szégyenlősen elpirult a borostyánszín szempár átható sugarától.
- Figyelj, egyikünk sem veti meg Oresztész ajándékait. Még csak egy kényszerszabadság hiányozna nekünk… - magyarázta szorongva.
Nem tudta, mit fog szólni a férfi mindehhez.
- De szépen fogalmaztál – horkantotta Ábel, és nem lovagolt tovább a kórház témán.
A furcsa hármast sokan megbámulták, és most az egyszer tényleg volt mit nézni rajtuk. Az ájult Szonja rongybabaként lógott Ábel karjaiban, mindkettejük arca véres volt, a férfié kezdett dagadni is. Maya mellettük igazi úrhölgynek tűnt. Óvatosan bekanalazták Szonját a hátsó ülésekre, és elhajtottak a Mirror elől.
Az úton nem szólaltak meg, de Ábel jobb keze végig Maya combján pihent. Mintha már régóta összetartoztak volna, mintha már régóta szerették volna egymást. Az egyre lüktetőbb érzést nem tudták elnyomni, talán nem is akarták. Ennél természetesebb vágy még sosem kínozta őket.
A Pillangóház előtt már csak néhány autó parkolt. Az óra épp elütötte a hajnali kettőt, mikor Maya lenyomta a kilincset. Szélesre tárta az ajtót, hogy Ábel beférhessen rajta a még mindig eszméletlen Szonját cipelve. Roxána és Oresztész az asztalon feküdtek félreérthetetlen pózban; az ajtó nyílódására összerezzentek, és a férfi nyekkenve landolt a földön.
- Mi a fene van? – pattant fel dühösen, és elrejtette férfiasságát a kíváncsi tekintetek elől.
- Szonját majdnem megerőszakolták – mondta komoran Maya. – Ha Ábel nincs ott, ki tudja, mit művel vele az a disznó…
- Ábel – morogta Oresztész. – Már megint Ábel. Miért van maga mindig ott, ahol az én kislányaim?
- Legközelebb majd hagyom őket meghalni – felelte sötéten Ábel, majd Roxánához fordult.
Egy cseppet sem zárta a szívébe a mogorva drogdílert.
- Hova vihetem Szonját?
- A nappaliba – ugrott fel a vezető. – Elájult?
- Nem tér magához – suttogta Maya.
- Hozok repülősót – tüsténkedett Roxi.
Ábel a nappaliba egyensúlyozott Szonjával, ahol Martin és Szerafina nézte a TV-t. Amint meglátták az ájult lányt, felpattantak, hogy átadják helyüket.
- Mi történt? – faggatta őket a néger nő.
Maya újra elmesélte az egészet, csak sokkal részletesebben. Közben Roxána megérkezett a repülősóval, amit azonnal Szonja orra alá dugott. A lány arca összerándult, a szúrós szag magához térítette.
- Hogy érzed magad, kislány? – térdelt mellé Martin.
- Fázom – nyögte Szonja, mire a férfi gyorsan betakargatta.
Ábel és Maya tekintete összetalálkozott, a nő intett, hogy kövesse. Mielőtt elhagyhatta volna a szobát, Szonja utána szólt.
- Hé, kösz. Hálás vagyok, de őszintén.
Ábel biccentett neki, aztán Maya után ment a konyhába.
- Fertőtleníteni kell az arcodat – mondta neki a nő. – Ez lehet, egy kicsit csípni fog…
Ábel rögtön felszisszent, amint a kendő a sérüléséhez ért. Összeszorította a fogát, elszántan tűrte az óvatos, gyengéd kezelést.
- Kész is – mosolygott rá Maya. – Holnapra talán lelohad a monoklid, de fekete színű lesz. Úgy fogsz kinézni, mint egy kalóz.
- A tenger szerelmese? – ráncolta a homlokát a férfi.
Maya beszívta az ajkát.
- Nem – rázta meg a fejét végül. – Az én szerelmem.
- Igen, ez így jobban tetszik – bólintott Ábel, és átölelte a nőt. – Dolgozol holnap?
- Igen – motyogta Maya a férfi igéző illatát belélegezve.
- Mennyiért engedne el Roxi egy egész napra?
- Egy kisebb vagyonért – vont vállat a nő, majd kibontakozott a biztonságot nyújtó ölelésből.
- Nem költhetsz rám annyit, megtiltom! – mondta keményen Ábelnek.
- Akkor hogyan lehetek veled?
- Várj hatig, attól kezdve szabad vagyok, ígérem – fuvolázta Maya, és csókolgatni kezdte a férfi fülét.
Mielőtt mindketten túlságosan belemelegedhettek volna a játékba, a nő elhúzódott tőle.
- Menj – pihegte. – Menj, mert sosem foglak elengedni. A feleséged már biztos keres.
Ábel bólintott, bár nem szívesen szakadt el a vörös szépségtől. Maya kikísérte, hogy az ajtóban még egy szenvedélyes búcsúcsókot válthassanak, aztán Ábel beült a kocsijába, és elhajtott.
Maya csak állt az ajtóban, és meresztette szemét az éjszakába. Olyan sokán lesz még holnap hat óra… Mit fog csinálni a szépszemű nélkül? Megborzongott. Hihetetlen, mennyire elbűvölte ez a férfi. Még csak nem is túlzottan jóképű… És bátortalan. Meg ügyvéd. Egy komoly ember. Nem… Maya nem így gondolta. Ábel volt a tökéletes férfi az életében. Eddig mindenki egy dolgot akart tőle, de ő nem. Ő kifejezetten nem. A nő belemosolygott a sötétségbe. Annyira elképesztő a borostyánszín szempár…
- Mi a szitu, csibém? Hol van az őrangyalkánk?
Oresztész hangjára a nő összerezzent, a férfi közvetlenül mögötte állt.
- A frászt hozod rám! – méltatlankodott. – Egyébként elment…
- Mi ez a szomorkás hangnem, csillagbogaram? – simított végig a hátán Oresztész, majd hirtelen megragadta a vállát, és maga felé fordította.
- Idefigyelj, tündérke, ne álltasd magad, rendben? – rázta meg a nőt. – Te pillangólány vagy. Egy kurva, egy ribanc, azaz mindenkié. Nem táplálhatsz gyengéd érzelmeket egyik vendég iránt sem, világos?
- Ch – ciccegett Maya flegmán. – Gyengéd érzelmek. Te most komolyan beszélsz? Miért kell egyből ilyen hülyeségre gondolnod, ha valakihez szimplán kedves vagyok? Ez a srác kétszer is megmentett minket, és valld be, te sem repesnél az örömtől, ha valamelyik pillangódat kinyírnák… Különben is, Szera kuncsaftja, nem az enyém.
- Jól van, nyuszifül, nem kell leharapni a fejemet! - hátrált feltartott kezekkel Oresztész. – Csak gondoltam, szólok…
- Inkább azon járjon az agyad, hogy veszed rá Szonját a munkára. Elég nagy lelki sokk lehetett neki, amit átélt – vágta keményen a férfi arcába, és otthagyta az ajtóban.
Duzzogó macskaként vonult fel az emeletre, de mikor már Oresztész nem láthatta, megeredtek a könnyei. Jól tudta, mire figyelmeztette a férfi… Akire pillangót tetováltak, annak nem adatik meg a szerelem.
Ábel aznap éjjel a kanapén aludt. Katánál kiborult a bili, amiért eltűnt, és a monoklit is csak hebegve magyarázta meg. Igazából tett rá. Azt hazudta, a WC-ben verekedésbe botlott, de felesége nem hitt neki. Felhúzta az orrát, ami azt jelentette, megsértődött, és reggelig nem fog férjéhez szólni. Na, nem mintha amúgy sokat beszélgettek volna. Legalább Ábel egyedül maradhatott a gondolataival…
Elhúzta a függönyt, hogy kilásson a csillagokkal tarkított égboltra. Majd szétfeszítette a mellkasát az öröm. Csak Maya járt a fejében, és mikor más is be akart férkőzni, azt határozottan száműzte. Nem értette, miért érez ilyen hamar ilyen erősen, de nem is izgatta a dolog. Az a lényeg, hogy érzett, méghozzá úgy, mint még soha ezelőtt. Alig várta a holnapot…
Ábel már háromnegyed hatkor leparkolt a Pillangóház előtt, türelmetlenül várta a megbeszélt időt. A vasárnapja meglehetősen unalmasan telt, semmi érdekes nem történt, azon kívül, hogy Kata tovább folytatta hisztijét. Olyan esemény következett be, ami még soha: Ábel ellent mondott, és kiállt az állítása mellett. Emiatt persze összevesztek, de évek óta nem beszéltek ennyit egyszerre. Mindennek van jó oldala…
Pontban hatkor Ábel a házhoz ment, és csöngetett. Nem történt semmi. Először azt hitte, elrontotta a jelet, ezért újra próbálkozott. Az ajtó azonban nem mozdult. Megütközve meredt a lefüggönyözött ablakokra, most tűnt csak fel neki, hogy a saját kocsiján kívül egyetlen jármű sem parkol az utcán. Valami nem stimmelt…
Újra csöngetett, de most csak egyet és jó hosszan. Résnyire kinyílt az ajtó.
- Zárva vagyunk – morogta Roxána dühösen.
Kis híján Ábel arcába vágta az ajtót, de szerencsére felismerte.
- Ja, maga az? Na, jöjjön – sóhajtotta a vezető, és beengedte.
- Mi történt?
- Semmi köze hozzá – hárította el a választ Roxi.
A nappaliba vezette Ábelt. A ház összes lakója körben ült, arcuk meglehetősen gondterhelt volt. Mindegyikük a síró Ernát nézte, aki előtt már két csomag használt papír zsebkendő hevert. A levegőben maró kétségbeesés terjedt, lassan megkörnyékezte a vendéget is.
- Mégis mi…? – kérdezte elfúló hangon, a választ a vörös ajkaktól várta.
Maya Erna mellett ült, időnként végigsimított a zokogó nő hátán.
- Itt járt Nikó apja…
- Ne, Maya, ne mondd el neki! Nem tartozik rá – szakította félbe Roxána.
- De hát kétszer is megmentette az… - kezdte Maya, de a vezető ismét a szavába vágott.
- Nem érdekel. Nem az ő dolga!
- Mayának igaza van, Roxi – állt Ábel mellé Szonja, aki sokkal jobban festett, mint tegnap.
- Hallgass! – ripakodott rá a nő. – Nem kell…
- Várjatok! – húzta ki magát Irina hirtelen. – Zotya mondta, hogy maga ügyvéd…
- Az vagyok – bólintott Ábel zavartan.
Bosszantotta, hogy fogalma sincs arról, mi nem tartozik rá.
- Roxi, szerintem, ha valaki segíthet, akkor ő a mi emberünk – jelentette ki nyomatékosan a szőke Irina.
- Segítene nekünk? – nézett rá áthatóan Martin; a férfi ismét Szerafina mellett ült, fogták egymás kezét.
- Hát, ha elmondják, mi a probléma – tárta szét a kezét Ábel.
Amúgy sem mert volna nemet felelni, Martin sokkal erősebb volt nála, és nem akart még egy monoklit.
- Szóval – fogott bele a történetbe Maya. – Itt járt Nikó apja. Azóta nem láttuk, mióta Erna elmondta neki, babát vár. Egyértelműen nem kellett neki a gyerek, egy pillangólánytól meg pláne nem. Csakhogy a felesége nem szülhet, és nincs trónörököse a vállalatnak. Délelőtt Roxira törte az ajtót, és…
- És azt mondta, elviszi a fiamat! – zokogott fel Erna. – Megfenyegetett, hogy bíróság elé viszi az ügyet, mert egy gyerek nem nőhet fel ilyen körülmények között. Eddig nem is érdekelte, én neveltem fel, az én kisfiam!
- Hol van Nikó? – nézett körbe Ábel.
- Oresztész elvitte kirándulni. Nem akartuk, hogy itt legyen… - mondta Martin komoran.
- Nos, ügyvéd úr, tud segíteni? – ismételte meg a kérdést.
Ábel nem habozott.
- Ha perre kerülne a sor, megpróbálhatom megvédeni Ernát – ígérte. – De van egy feltételem.
- Csak egy? – gúnyolódott Roxána.
- Mindent tudnom kell – kötötte ki Ábel. – Az apáról, a viszonyukról, mindenről. Ne hagyjunk kiskapukat. És, ha a többieket is belekeveri, akkor nem ártana néhány belső információ a Pillangóházról.
- Ez rendben van – bólintott Martin. – És mennyit kér érte?
- Nem kell pénz - szögezte le Ábel. – Viszont van egy ajánlatom. Ha Nikó az anyjánál maradhat, kiválthatom Mayát.
Szavait döbbent csend fogadta, néhányuknak még a szája is tátva maradt, a zöld szemekben pedig könny csillant a meghatottságtól.
- Lehetetlent kér – nyögte ki nagy nehezen Roxána. – Maya a legfelkapottabb pillangólány…
- Akkor máris elvesztettük a játszmát – sóhajtott lemondóan Ábel.
- Roxi! – csattant fel Erna rimánkodva. – A fiam!
- Maya, te akarod? – nézett Martin a nőre, aki szaporán bólogatott.
- Úgy vélem, ha megtiltod, Roxi, akkor is elviszi innen valahogy – adta elő álláspontját a férfi. – Jobb, ha tisztán játszunk.
- Jó, legyen! – egyezett bele a vezető nehézkesen. – De Oresztésznek egy szót se! Még a végén ellenünk fordul, ha megtudja, mi a tét – tette hozzá komolyan.
A pillangólányok sorra megesküdtek, hogy tartják a szájukat. Miután ezen túl voltak, kezdődhetett a mesedélután. Martin és Szerafina teát főztek, Szonja süteményt szolgált fel.
- Most mi van? Unatkoztam – öltött nyelvet a fiatal lány Martinra, mikor az meghökkenve bámulta a takaros konyhatündért.
- Isten tartsa meg jó szokásodat, kislány – vigyorgott rá a férfi, és arcon csípte Szonját.
Mielőtt egymás torkának ugorhattak volna, Szerafina békítően közéjük állt, és egymástól távol ültette le őket.
- Először csak egy férfi volt a sok közül – fogott bele a történetbe Erna. – Semmivel nem tűnt ki. Aztán egyre többször jött, a végén már minden nap. És mindig engem kért, ráadásul tetemes borravalót hagyott nekem. Hízelgett, bókolt, és én elkövettem a legnagyobb hibát: beleszerettem. Tudta, hogy bármit megtennék érte, és ezt kihasználta. Tőlem kapott drogot teljesen ingyen. Megzsarolt, hogy feljelenti az egész házat, ha nem állok a rendelkezésére minden percben, ha nem teljesítem az akaratát. Nyafogni kezdett, hogy zavarja a gumi. Második alkalommal teherbe estem.
- Persze, utána már hallani sem akart rólam, hiszen volt menyasszonya, egy kellően gazdag tyúk. Elhagyott, nem is láttuk többet. Lelkileg összeomlottam, sokszor belőttem magam. Ha Martin nem ment meg, megöltem volna Nikót és magamat is… De szerencsére egészségesen jött a világra. Fogalma sincs, ki az apja; ha kérdez róla, csak a szép részeket mesélem el. Azt hiszi, szeretett, azt hiszi, rendes ember, azt hiszi, kényszerből hagyott el…
- Értem – bólintott Ábel. – Tehát, hány éve nem látták?
- Tíz.
- Hosszú idő… - morfondírozott Ábel. – Tíz éve semmi hír róla?
- Hát nem egészen – válaszolt Erna helyett egy másik lány.
- Engem még nem ismer, Daisy vagyok – mutatkozott be gyorsan. –, a sajtós.
- Sajtós? – ismételte meg döbbenten Ábel.
- Engem talál meg a neten. Online vagyok majdnem egész nap – magyarázta sejtelmes hangján a nő. – Az a szemét minden kedden hattól nyolcig kifizet, két órán keresztül kell csinálnom, amit kér.
- Miért pont hattól nyolcig?
- Tudja, akkor van a felesége jógán – köpte mérgesen Daisy. – Tapló egy pasas, higgye el.
- Megtudhatnám a nevét? – nézett rosszat sejtve Ernára Ábel.
A nő szipogott párat, aztán megszólalt.
- Kristóf. Sebestyén Kristóf.
Ábel félrenyelte a teát, köhögni kezdett. Szonja sietett a segítségére, háromszor jól hátba vágta.
- Ez szörnyű – krákogta Ábel könnyben úszó szemmel. – Sebestyén Kristóf a feleségem barátnőjének a férje. Áginak, akinek tegnap a születésnapját ünnepeltük a Mirrorban – tette hozzá Mayának címezve.
- Ez miért akkora tragédia? – értetlenkedett Szerafina.
Ábel nagyot sóhajtott.
- Egyrészt, Kata és Ági nagyon jóban vannak, és Kata bíró. Végig a segítségükre lehet. Másrészt, pont emiatt ő fogja tárgyalni az ügyet, ergó, a feleségemnek kell bebizonyítanom, hogy Nikónak az anyjánál a helye – fejtette ki idegesen.
- És ez problémát jelent? – nézett rá áthatóan Martin.
- Nem szeretem, ha érzelmek befolyásolnak egy tárgyalást, ennyi – vont vállat Ábel, de azért küldött Maya felé egy sokatmondó pillantást, mellyel jelezte, ebből még nagyobb baj is lehet.
- Jól van, akkor az apát kivégeztük – vette fel újra a fonalat az ügyvéd. – Most a házról. Mindent, amit Kristóf tudhat, tudnom kell nekem is, nehogy beleszaladjunk valamibe.
- Szonja eleve kiesik, ő csak három hónapja van velünk – kezdte Martin. – Mikor Kristóf idejárt, én voltam a kezdő. Egyszer belőve engem is kifizetett…
- És tudja, hogy nem meleg? – szegezte a kérdést Ábel a férfinak.
Martin először meghökkenve meredt rá, aztán lassan megkönnyebbült mosoly terült szét az arcán.
- Nem, nem tudja – felelte csendesen. – Szerintem eddig csak maga vette észre, hogy Szera és én… Szóval, hogy mi…
- Együtt vannak, teljesen világos – segítette ki Ábel. – És maga egyfajta apapótlék volt Nikónak?
- Nem, inkább bátyus – javította ki Martin. – Nikónak nem volt apja. Oresztészt is nagyapának szólítja.
Ábel ismét egy bólintással nyugtázta a hallottakat, majd a többi lányhoz fordult.
- Kit kért még Kristóf Ernán és Martinon kívül? Illetve Daisyt is beleértve?
- Engem – tette fel jobb kezét Szerafina.
- Engem is – csatlakozott hozzá Irina.
- És engem is – húzta el a száját szégyenlősen Maya. – Akkor én voltam a legfiatalabb, tizennégy… - tette még hozzá csendesen.
Ábel megfogta a nő kezét, és megszorította. Maya hálásan rámosolygott, közel hajolt hozzá. Csókot azonban nem válthattak, mivel Roxána félbeszakította őket.
- Velem is volt. Akkor még élt az előző tyúkanyó, Melánia, én pedig pillangólányként dolgoztam.
- Szóval mindenkin végigment – összegezte Ábel fejcsóválva. – Mit tud felhasználni ellenünk?
- Maya, Irina és Martin kiskorú volt, Szera épp betöltötte a tizennyolcat – mondta Roxána.
- Vezetnek nyilvántartást arról, ki kivel volt?
- Dehogy! – legyintett a nő. – Mi vagyunk mi, hivatal?
- Lányok, akkor jól figyeljetek – fordult Ábel a pillangókhoz. – Ha arra kerülne a sor, nyugodtan letagadhatjátok az egészet, rendben? Nincs mivel alátámasztania, hogy veletek is volt.
- Oké, hazudni tudunk – biztosította a néger nő keményen. – Ezt mi megoldjuk.
- Látta Szonját ma délelőtt?
- Nem, itt voltam a nappaliban Martinnal – rázta meg a fejét a kislány.
- Gondolom, az én feladatom az lesz, hogy eltűnjek, míg az ügy folyik – motyogta szemlesütve.
- Igen, mivel még kiskorú vagy – értett egyet vele Ábel. – Ha akarod, lemehetsz a balatoni nyaralómba…
- Jaj, de jó! – csillant fel a kislány szeme. – Meg vagyok győzve – tette még hozzá pimaszul.
- Nem tudom, Kristóf mennyire használja ki a hatalmas befolyását – töprengett Ábel. – Ugyanis, ha már öt férfi állítja, hogy ez meg ez történt a Pillangóházban, igazat adnak nekik.
- Miért? Itt meg hat vérszomjas nő, és egy pasi fogja az ellenkezőjét állítani – mondta felháborodva Szerafina. – Kell ennél több?
- Bár ilyen egyszerű lenne – sóhajtotta Ábel fáradtan.
- Csak mentse meg a fiamat – kérte Erna könnyezve.
- Igyekezni fogok – ígérte a férfi. – Most viszont nyissanak ki, fogadják a vendégeket, mintha mi se történt volna, rendben? Ne látszódjon, hogy baj van, ne adják meg annak a bunkónak ezt az örömöt.
- Igaza van – mondta elszántan Erna, és felállt. – Gyerünk, lányok, dologra!
- Egy pillanat! – állította meg őket Ábel. – Mayát szeretném elrabolni…
A ház lakói összenéztek, majd megvonták a vállukat.
- És ezzel együtt kiviszem Szonját az állomásra. Minél előbb felszívódik, annál jobb – ajánlotta a férfi engesztelésképpen.
- Nem kéne egyedül mennie – harapott az ajkába Maya.
- Ne aggódj, nem lesz egyedül – biztosította Ábel, és a mobilja után nyúlt.
Jó egy óra múlva – miután Szonja nagy nehezen összepakolt és elbúcsúzott – leparkoltak a pályaudvar előtt.
- Hahó! – rikkantotta nekik a virágmintás nadrágot viselő Zotya. – Mi a szitu?
- Most komolyan ő lesz a bébiszitterem? – fancsalodott el Szonja. – Azt hittem, csak ugratsz.
- Ugyan, kislány, ne keseredj el. Jól elleszünk – kacsintott rá Zotya. – Mint két testvér – tette hozzá Ábel szúrós tekintetét látva.
Megvették a jegyeket, és kiálltak a peronra. Szonja épp Mayától búcsúzkodott, így a két férfi négyszemközt maradt. Ábel csak erre várt. Megragadta Zotya ingét, és a férfit az egyik szerelvénynek nyomta.
- Ha megtudom, hogy egy ujjal is hozzáértél, kinyírlak, esküszöm – sziszegte bele barátja döbbent arcába. – És hidd el, meg fogom tudni.
- Jól van, tesó, ne fenyegess! Nem lesz baja a kislánynak, megígérem. Amúgy sem vonzódom hozzá, túl fiatal…
- Esküdj meg az életedre! – förmedt rá a férfi.
- Oké, oké, esküszöm az életemre – hebegte Zotya rémülten. – Egy haja szála sem fog görbülni…
- Ajánlom is – morogta neki Ábel, aztán elengedte, és már nevetve veregette hátba.
- Jó nyaralást – kívánta neki.
Szonjától is elköszönt – a kislány még könnyeket is hullajtott, nagyon megszerette az ügyvédet. Feltették a furcsa párost a vonatra, és addig integettek nekik, míg el nem tűnt a szerelvény a szemük elől.
- Mennyire sietsz vissza? – ölelte át hátulról Mayát Ábel.
- Csak hozzád sietek – felelte átszellemülve a nő.
- Akkor mutatok valamit – súgta neki a férfi, és kézen fogta.
Visszamentek az autóhoz, de nem a belváros felé indultak. Átverekedték magukat a szokásos esti torlódáson, egy mellékútra hajtottak. Lassan elmaradoztak a házak mellettük, méretes szántóföldek és a zöld köpenybe öltözött hegyek vették át a helyüket. Végül egy földútra kanyarodtak, ami a fák boltozata alatt átvezetett egy kis tisztáshoz, ahol piciny forrás táplált egy tavat. A fűben vadvirágok nyíltak, illatuk elárasztotta a levegőt, a közeli ágakon madarak csiviteltek, hangjuk kórusa hangversenyben olvadt össze.
Az alacsonyan járó Nap arany derengésbe vonta a tisztást, és lágyan megcirógatta a kocsiból kiszállók arcát, így üdvözölve őket a titokzatos helyen. Maya nem bírt megszólalni, letaglózva bámulta a varázslatos környezetet, ami inkább hasonlított egy mese helyszínére, mint a fővárostól pár kilométerre elterülő tájra. Két pillangó libegett el mellette versengve, leszállópályának egy kékszirmú virágot szemeltek ki. Maya lassan négykézlábra ereszkedett, és egész közel hajolt a színes szárnyú lepkékhez. Nagy zöld szeme érdeklődve leste a rovarok minden rezdülését, mintha soha nem látott volna még ilyet. Ábel mögé térdelt, óvatosan elhúzta a felsőjét a tetoválásról. Pár percig elgondolkodva bámulta a jelet, ami meghatározza egy lány életét. Hol van itt az igazság?
Mutatóujjával megrajzolta a pillangót, majd lágy csókot nyomott rá. Aztán bal kezével összefogta a vörös hajzuhatagot, hogy az egész hátat és nyakat szabaddá téve további puszikat lehelhessen a selymes bőrre. Maya lehunyta a szemét, úgy élvezte a gyengéd érintéseket, majd hátradőlt, így Ábel félénk ajkait a dekoltázsa felé terelte. Megfogta a férfi jobb kezét, és a hasára tette. Centiről centire vezette lefelé, míg célhoz nem ért.
- Nem azt mondtad, hogy nem akarsz mindent megadni egyszerre? – suttogta Ábel akadozva.
- Pszt! – szólt rá Maya, és szembefordult vele.
A borostyánszín és a zöld szempár összetalálkozott. Mindkettő lángolt, mindkettő tombolt a vágyak vad tengerében. Egy-egy érintésre parázsként izzottak fel, a csókokat csillogva szomjazták, elvesztek egymásban. Maya hátradőlt a zöld fövenyen, vörös haja koronaként terült szét a feje körül. A két pillangó riadtan szállt fel; pironkodva vették az erdő felé az irányt, mikor a nő magára húzta a férfit.
Ábel becsúsztatta kezét Maya felsője alá, a nő egy könnyed mozdulattal kibújt belőle, és a férfit is megszabadította ingétől. A két test újabb csókban forrt össze, már mindketten égtek. Egymásba olvadtak, összepréselődtek. Érezték a másik szívének dobogását, érzéki sóhajait. Aztán Ábel lehúzta a karcsú alakról a nadrágot is. Ölelése egyre szorosabb lett, ahogy ajkai lejjebb és lejjebb vándoroltak a felfedezésre vágyó tájakon, míg el nem érték a csipkés alsónemű szélét. Fogai közé vette a pántját, és lassan levette azt is…
Az erdő fái oltalmazón borultak a tisztás fölé. Még a szél is felhagyott a fújással, nehogy megzavarja a csodálatos pillanatot. A madarak tapintatosan elfordultak, és varázslatos dalra fakadtak, hogy a kíváncsiskodók ne hallhassák a kéjes nyögéseket, a szenvedélyes sóhajokat. A természet vigyázva ölelte át a párt, óvó simogatása valódi gyönyörökbe sodorta őket.
A Nap már lebukott az egyik hegy mögé, sejtelmes szürkeséget hagyott maga után. Az alkony rózsaszínre festette az eget, az est illatai terjedni kezdtek a levegőben. Míg a természet átcserélte ruháját, a pár békésen hevert a kis tavacska mellett. Maya Ábel mellkasára hajtotta a fejét, a férfi újra meg újra végigsimított a gerince vonalán.
- Csodálatos vagy, szépszemű – lehelte Maya, és felkönyökölt, hogy megcsókolhassa a kedves ajkakat.
- Nem, te vagy az – suttogta Ábel, majd a nő füle mögé tűrte az arcába hulló rakoncátlan tincseket. – Egy csoda.
- Még sosem szeretkeztem így – mondta Maya kábultan.
- A szabadban? – cukkolta Ábel vigyorogva.
- Nem, az nem újdonság – intette le a nő huncutul. – Hanem így… Ilyen igazából.
- Azt hiszem, szeretlek, szépszemű – suttogta őszintén, és a férfira mosolygott. – De biztos megbolondultam…
- Akkor mindketten őrültek vagyunk – vont vállat Ábel. – Mert én is szeretlek, pillangókisasszony.
Ismét forró csókot váltottak, aztán a nő gondterhelt arccal felült.
- Mi lesz velünk? Mit fog szólni a feleséged? És mit fog szólni Oresztész? – aggodalmaskodott a kezét tördelve. – Nem vagyok felkészülve arra, hogy elvegyenek tőlem.
- Hé…
Ábel is felült, kezeibe vette a finom vonásokkal teli arcot.
- Nem tudom, mi lesz velünk, csak azt tudom, hogy most mi van – suttogta érzékien. – Most te vagy és vagyok én. Semmi más nem számít.
- Csak… - kezdte Maya, de Ábel ujját a vörös ajkakra tette, így fojtotta belé a szót.
- Nincs csak, drága – susogta a fülébe, és újra a fehér nyak ostromlásába fogott.
Maya nem bírt ellenállni neki, hagyta magát elcsábítani. Ő támadást indított a férfi füle ellen; megint a természet karjába zuhantak.
A következő két hónap minden szempontból életük legcsodálatosabb időszaka lett, bár ezt a többiek nem éppen ugyanígy élték meg. Sebestyén Kristóf már hétfőn felhívta Katát, aki azonnal ugrott, előkészítette a vádiratot. Ábelnek ebéd közben adta elő a nagy hírt.
- Az a barom haverod, Zotya, vagy ki, nem lesz boldog – kezdte a beszámolót Kata.
Ábel persze sejtette, hova fognak kilyukadni, főleg, mert Zotya nem a legfelkapottabb téma volt köztük. Azért adta a tudatlant, kérdőn felhúzta egyik szemöldökét.
- Kristóf pert indított egy pillangólány ellen. A nő, Elena a neve, azt hiszem, nem hajlandó odaadni neki a fiát. Ha ügyesek vagyunk, az egész kócerájt bezárathatjuk – magyarázta Kata mohón.
- Én nem vennék erre mérget – mormogta Ábel, mire felesége tekintete gyanakvóan megvillant.
- Ugyan, kérlek – legyintett Kata. – Mi lehet az akadálya?
Ábel mosolyogva megcsóválta a fejét, és nagy levegőt vett.
- A nőt Ernának hívják, a fia, Dominik 2002. május tizenkettedikén született. Kristóf még akkor lelépett, mikor a terhesség kiderült. Tíz évig nem jelentkezett, tett a gyerekre. Csakhogy a drága Ágnes barátnőd nem vállalhat babát a zsírleszívás miatt, a vállalat vagyona pedig nem úszhat el unokatestvéri partok felé…
Felesége dühösen az asztalra csapta evőeszközeit. Elhűlve nyitogatta a száját, de a méregtől egy hang sem jött ki a torkán. Ábel magában mulatott rajta, úgy festett, mint egy tükörponty. Mikor már egész testében remegett, a férfi barátságosan megveregette a kézfejét.
- Ki ne akadj nekem, kérlek…
- Te véded a nőt? – hápogta Kata.
Ábel lazán bólintott.
- Mikor…? Hogyan…?
- Délelőtt felhívott Irina, Zotya nője. Tudta, hogy ügyvéd vagyok – világosította fel Ábel.
- Nem vállalhatod el! – visította Kata.
- Ugyan, miért nem? – tárta szét a kezét Ábel.
- Fel tudod te fogni, milyen fényt vetne ránk, ha kurvákat védenél? Ez őrület! Megtiltom, hogy elvállald!
- Hála az égnek ebbe nem szólhatsz bele – intette le Ábel lezseren. – Már igent mondtam. Hidd el, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a gyerek az anyjánál maradjon. És ha emiatt sok időt kell töltenem a Pillangóházban, nem érdekel. Nekik is ugyanannyi joguk van kapni egy menő védőügyvédet, mint akárki másnak.
- És tudod, mit, szivi? – hajolt át az asztalon a férfi. – Ha nem tetszik, írhatsz egy válópert is.
- További jó étvágyat! – köszönt el bűbájosan lefagyott feleségétől, és az asztalra dobta az ebéd árát.
Fütyörészve hagyta el az éttermet, egyenesen büszke volt magára. Végre a sarkára állt, végre valami úgy lett, ahogy ő akarta. Bepattant a kocsijába, alig várta, hogy elmesélhesse annak, aki miatt reggel felkelt. Maya…
Mindent előkészítettek a tárgyaláshoz. Jegyzeteltek, hangfelvételeket rögzítettek, dátumokat egyeztettek, neveket kerestek. A pillangólányok jól tűrték a nyűgös procedúrákat, és egyedül Oresztész feje durrant el, mikor Kristóf és az ő ügyvédje meglátogatta őket. Igaz, Martint is vissza kellett tartani, de azt senki nem vette észre Ábelen kívül. Ő markolta ugyanis a férfi kezét, míg az újdonsült apa Ernával ordítozott. Nikót akarta látni, de a kisfiú mindig sírva menekült valamelyik anyja kezébe. Oresztésznél akkor telt be a pohár, mikor Kristóf durván elzavart egy vendéget Irinától, akinél Nikó elbújt. A drogdíler páros lábbal rúgta ki a betolakodókat, és megfenyegette őket, ha még egyszer meglátja a nem kívántakat a csibéi között, addig éltek. Szonja és Zotya remekül tűrte a kényszervakációt, minden nap lejelentkeztek telefonon.
És, mikor a Nap már alacsonyan járt, Ábel elvitte Mayát a saját helyükre. Oresztésznek az elején nem tetszett ugyan a dolog, de Roxána mindig időben nyugtatta le szép szavakkal, csókokkal, ha kellett, droggal. A pár szárnyalt. Önfeledt boldogságuk mosolyt csalt az összes lakó arcára; a kíváncsi pillangólányok csak azért nem követték őket esténként, mert Martin határozottan megtiltotta nekik.
A kis tisztás újra meg újra menedéket nyújtott a szerelmeseknek. Maya és Ábel hosszú órákat töltöttek itt, néha csak néztek egymás szemébe szótlanul. Így is el tudták mondani a másiknak, mit éreznek. Ezek a lopott percek kárpótolták őket egész addigi életük sivárságáért. Ilyenkor mintha egy álomvilágba csöppentek volna, ahol nincsen fájdalom, durvaság és valóság. Csak ők ketten, meg az óriásivá nőtt érzés, ami majd szétfeszítette őket. Az idő megállt, a Föld nem forgott tovább, a külvilág megszűnt létezni, és ők egyedül maradtak a semmi közepén egy olyan szerelemben, amelyet pillangók szédült tánca szült. Ez volt a vágyaik szigete, az egyetlen hely, ahol feltételek nélkül önmaguk és egymáséi lehettek.
A napok túl gyorsan teltek, az idő száguldó szekere nem várt a lemaradókra. Igen hamar eljött a tárgyalás napja, amely borzasztó árnyékot vetített a boldogságban fürdő, illetve az abból lopó arcokra. Féltek. Féltek, mert mindenüket elveszíthették. A Pillangóház lakói nem kaphattak máshol állást. Tetovált bélyegük leláncolta őket.
A szerdai nap borongósan, szürkén indult, az ég még nem döntötte el, zúdítson-e esőt a föld nyakába vagy ne. A kerületi bíróság épülete cseppet sem barátságosan fogadta szorongó vendégeit. A Pillangóház lakói nyugtalanul léptek be az ormótlan kapun, rossz érzés fogta el őket. Valami veszni fog…
Ábel a főlépcső aljánál várt rájuk.
- Mi ez a búskomorság, hölgyeim és uraim? – nézett rájuk mosolyogva. – Minden reményemet elfújják…
Kétségbeesett szempárok bámultak vissza rá. Tapasztalt ügyvéd lévén Ábel azonnal tudta, mit kell tennie.
- Figyeljenek rám – hajolt hozzájuk közelebb. – Ha bemegyünk azon az ajtón, már nem beszélhetünk. Épp ezért szeretném kérni, hogy csak legyenek természetesek, olyanok, mint a házban. Hiszen pillangólányok, magabiztosak, határozottak és erősek. Egy olyan nyámnyila alak, mint Sebestyén Kristóf, nem fog legyőzni minket.
- Igaza van – bólintott Roxána. – Remélem, csibéim, mindenki formában van!
- Mi az hogy! – mondta elszántan Erna, tekintetét a tárgyalóterem ajtajára szegezte.
- Helyes – nyugtázta Ábel, és megszorította a nő kezét. – Akkor színpadra!
A pillangók elmosolyodtak, és bevonultak a terembe.
- Színpadra… Ez tetszik – súgta Ábel fülébe Maya, és lopva megcsókolta.
Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, majd el is szakadt, mindenki ment a maga helyére. Kata szigorú bíróként bevonult, ismertette az ügyet, és először Sebestyén Kristófot szólította. A férfi szívszaggatóan előadta, mennyire szereti a fiát, vissza akarja kapni, satöbbi, satöbbi. Aztán Ábel kapott szót.
- Elsőként lenne pár kérdésem a fiáról – vágott rögtön a közepébe Ábel.
Az apa feszengve bólintott, közben a szeme riadtan ezt kérdezte: Mit művelsz, haver? Ábel tett a felszínes barátságra, a kapcsolatokra; most a szerelméért küzdött.
- Milyen színű Nikó szeme?
- Kék – felelte határozottan Kristóf.
- Melyik iskolába jár?
- Szent István Katolikus Általános Iskola…
- Mi a kedvenc étele?
- Palacsinta.
- Hány éves?
- Tíz…
- Mi a neve?
- Nikó… Vagyis Nik… Nikolasz.
Ábel elhúzta a száját, tartott pár másodperc hatásszünetet.
- Vér szerint lehet, magáé a gyerek, de a tényleges apasági tesztet elbukta – húzta el a száját.
- Tiltakozom! – pattant fel a másik ügyvéd. – Ne sértegesse az ügyfelemet.
- Helyt adok – bólintott Kata mérgesen.
- Ugyan, én is tiltakozhatnék ezer dolog ellen – vont vállat Ábel. – Például, hogy egy apasági pert miért úgy állítunk be, mintha meggyilkolták volna a miniszterelnököt.
A jelenlévők sorai között kuncogás futott végig, Kata összepréselte az ajkait, csak kezével jelezte, folytassa.
- Nikó szeme barna, mint az anyjáé, nem kék, mint a magáé, a Petőfi Sándor Általános Iskolába jár, mert nincs megkeresztelve, lisztérzékeny, tehát a kedvenc étele egyáltalán nem a palacsinta, hanem az ananászos fagyi, idén töltötte be a kilencet, és a neve nem Nikolasz – csóválta a fejét a férfi. – Dominiknak hívják.
A tárgyalóteremben összesúgtak az emberek, a tanúk azon része is döbbenten ciccegett, akiket lefizetett Sebestyén úr.
Az apa után az anya következett. Erna egész testében reszketett, mikor leült a közönséggel szemben. Sebezhetőnek és gyengének tűnt, amit a másik ügyvéd igyekezett maximálisan kihasználni.
- Mióta lakja a Pillangóházat? – kezdte a faggatózást.
- Tizenkilenc éves korom óta – felelte csendesen a nő.
Az ő esetében ez igaz is volt.
- Miért költözött be?
Erna arca fájdalmasan megvonaglott, Ábel azonnal a segítségére sietett.
- Tiltakozom! Nem tartozik az ügyhöz.
- Nem adok helyt – mondta Kata keményen. – Tovább!
Erna összeszedte minden erejét.
- Tíz éves voltam, mikor anyám lelépett otthonról. Négyen voltunk testvérek, ebből kettőt lopásért hamarosan lesitteltek. Nekem és a húgomnak próbáltak ennivalót szerezni, ugyanis az apánk minden pénzünket alkoholra költötte. Szabadulni akartam. Betöltöttem a tizennyolcat és elzavart. Ez volt az egyetlen lehetőségem…
- Próbálkozott máshol is?
- Ugyan, maga sem venne fel egy nyolc általánossal kopogtató lányt – mosolyodott el fáradtan a nő.
- Mikor ismerte meg Sebestyén urat?
- 2001. január huszonhatodikán – mondta határozottan. – Erre emlékszem, ugyanis akkor van a születésnapja, és a haverjai egy látogatással lepték meg a Pillangóházban.
- Tudta, hogy hamarosan férj lesz?
- Majd’ az összes ügyfelünk házas – legyintett Erna. – Később, miután beleszerettem, csak azért zavart, mert két nő volt az életében. Azt hittem, ezért olyan barom velem, de aztán rájöttem, az alaptermészete ilyen.
- Maguknak ez a szakmája, ha lehet így mondani… Elárulná, hogy eshetett teherbe?
- Kristóf nem akart gumit használni, zavarta. Én beleegyeztem. Mindenbe beleegyeztem, amit óhajtott.
- Értem – húzta el a száját az ügyvéd. – És mit szól a mi verziónkhoz? Maga tudta, hogy Sebestyén úr milyen gazdag, mennyire tehetős. Feleségül nem vetethette magát, tehát inkább teherbe esett tőle, hogy a pénzéből valamennyit megkaparintson.
- Tiltakozom! – ugrott fel Ábel. – Ez merő feltételezés.
- Ne, hagyd – állította le Erna, ami megint sutyorgást idézett elő.
- Ha ez úgy lenne, ahogy mondja, akkor eléggé melléfogtam, nem gondolja? Rögtön lelépett, miután megtudta, babát várok tőle. Nem láttam egészen addig a bizonyos vasárnapig. Itt csak az a kérdés vetül fel, hogy vajon miért omlottam össze teljesen, mikor elment, ha csak a pénzére utaztam… És többen is bizonyíthatják az igazamat.
Az ügyvéd befejezte a kérdezősködést, Ábel is hamar lezavarta Ernát, csak a fiáról faggatta. A nő olyan melegen, olyan szeretetteljesen beszélt a gyerekről, hogy még a legkőszívűbbek is meghatódtak.
Aztán Nikót ültették a kiemelt helyre. A kisfiút nem sokáig faggathatták, ugyanis hamar sírva fakadt. Elmondta, hogy soha életében nem látta a bácsit, de nem is akar vele menni, mert kiabált az anyjával, és felbőszítette a nagyapját. A zokogó gyermek végül édesanyja karjaiba menekült; Kata ebédszünetet rendelt el.
Ábel nagylelkűen meghívta védenceit abba az étterembe, ahol mindig evett. Összetoltak nekik három asztalt, így kényelmesen elfértek.
- Eddig jók vagyunk, ugye? – vigyorgott rá elégedetten Oresztész.
- Azt a részét megnyertük, hogy Nikónak az anyjánál a helye, de…
- De? – ráncolta a homlokát a díler.
- Most jön a neheze – fújta ki lassan a levegőt Ábel. – Ezután a házat kell megvédenünk. Megpróbálják majd ellehetetleníteni a lányokat. Olyan kérdéseket fognak feltenni, amik sértőek, bántóak és felháborítóak egyben.
- Például? – körözött a fejével Oresztész.
- Például, hogy nem vonzódik-e a gyerekhez – mormogta Ábel.
A díler csúnyán elkáromkodta magát, Roxánában felment a pumpa, a lányok pedig elsápadtak. Még maga a feltételezés is kiborította őket.
- Szemetek! – fújta Irina dühösen, és az asztalra csapott.
- Jól vagy, csibém? Nem szoktál így kiakadni – mérte végig tüzetesen Roxána a szőkét.
Irina az ajkába harapott.
- Öt napja késik – vallotta be szemlesütve, mire mindenki felszisszent. – Én nem tudom, mit csinálok, ha állapotos lettem… - tette hozzá sírásra görbülő szájjal.
A pillangókisasszonyok azonnal köré gyűltek, együtt próbálták megnyugtatni. Csak egy maradt ülve. Maya átható tekintetét Ábelre szegezte, némán üzent valamit. Valami komolyat, valami véresen komolyat. A férfi megértette, de nem… Nem akarta elhinni.
- Ne – formálta némán a szavakat, egészen elfogyott a levegő a tüdejéből.
Maya arcán egy könnycsepp gördült le fájón, magányosan. Ábel felpattant, beszélnie kellett vele, de mielőtt odaért volna, felesége elkapta.
- Eszednél vagy? – förmedt rá Kata fojtott hangon.
Ábel legyűrte szerelmes énjét, és halálos nyugalmat tettetve a nő felé fordult.
- Mi a baj?
- Mi a baj?! Komolyan meg akarod nyerni ezt a pert? – vonta kérdőre dühösen.
- Igen, mivel ügyvéd vagyok – vont vállat Ábel.
- Hát akkor jól figyelj – bökte mellbe Kata. – Vért fogsz izzadni, mire végzünk, megígérem. Nem hagyom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozd a barátnőmet!
- És az igazság mit sem számít? – támadt vissza a férfi. – Különben is, az emberek sem hülyék, észreveszik, ha a bíró csak az egyik csapatnak fúj.
Kata ajka megremegett, kezdett komolyan megrémülni. Megszokta, hogy férje azt teszi, amit mond, és úgy, ahogy mondja. De most valami nagyon nem stimmelt.
- Te tényleg azokat a rohadt kurvákat választod helyettem? – kérdezte elhűlve.
Ábel ereiben felforrt a vér. Ha Maya nem rázza meg a fejét hevesen felesége háta mögött, elszabadult volna a pokol.
- Majdnem kaptál egy pofont a rohadt kurvák miatt – mondta sötéten Ábel. – Ha még egyszer így mersz beszélni róluk, esküszöm, megütlek.
- Most megbocsátanál? Ebédelünk éppen – tette hozzá nyájasan, és visszaült a helyére.
Kata nem felelt, csak sarkon fordult, és elviharzott. Kicsorduló könnyeit férje már nem láthatta.
Maya végig összehúzott szemmel figyelte a vitát, sok mindent felfedezett, amit elkönyvelt magában, de nem szólt egy árva szót sem.
Egy órás szünet után visszatértek a tárgyalóterembe. Kata nem festett csodásan, mikor a tanúk padjára szólította Oresztészt. A férfi kisebb felháborodást keltett szabad beszédstílusa miatt, és mert Sebestyén ügyvédjének egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni. Végül nagy nehezen szóra bírták, akkor meg csak hümmögött, igeneket és nemeket mondott. Bár mikor a drog árusításáról kérdezték, remekül felháborodott, játszotta a sértettet. Utána megint szűkszavúvá vált. Ábelnek azonban mindent kifejtett, azt is, minek tartja azt a két férget vele szemben.
Roxána bevallotta, hogy volt Kristóffal, minden más rágalmat tagadott. Daisy következett. Olyan nyugodtan, lazán beszélt rekedtes hangján az online munkájáról, és mesélte el a keddi műsorokat Kristóffal, hogy semmi kétséget nem hagyott. Ági kezdett kiborulni. Ő is támogatta férje gyerekszerző hadjáratát, de ezzel a sok csalással beletaposott a lelkébe.
- Lenne egy utolsó kérdésem – nézett bűbájosan Katára a másik ügyvéd.
- Hozzányúlt valaha a gyerekhez?
- Higgye el, megkérdezheti az összes pillangólányt, mindegyikünk nemet fog felelni. Nikó egy kicsit a mi fiunk is. Szeretjük – felelte határozottan Daisy.
- Igen? És ezt mivel magyarázza?
Az ügyvéd egy távirányítót kapott a kezébe, elindította a DVD lejátszót, mire a kivetítőn megjelent egy friss felvétel.
A Pillangóház nappalijában több gyermek zsúfolódott össze, Nikó kilencedik születésnapját ünnepelték. A lurkók a kanapékon ültek, vigyorogva bámulták az előttük egy széken ülő Daisyt. Nikó felállt, egy marék aprót tett le a nő elé. Daisy megszámolta, ötszázhatvanöt forintot kapott.
- Szóval, kis magyar ördögök, a szerelemről akartok hallani? – kezdte a nő a műsort. – Daisy elmondja nektek... Ha boldoggá szeretnétek tenni egy nőt, csak abban bízhattok, amivel születtetek, mert az a véretekben van!
És a nő kicsit lejjebb húzta a dekoltázsán a ruhát, a gyerekek pedig kuncogva takarták el egymás szemét. Daisy felállt a székre, táncolt, megmutatta a combját, a hasát, mindezt játékosan. Aztán a gyerekekhez kúszott, és csillogó szemmel rájuk nézett.
- És most kapjatok el!
Vidám fogócska kezdődött először a nappaliban, majd kint az udvaron, ahol vízzel is locsolták egymást. A gyerekek kacagva kergették a pillangót, aki minduntalan kitért előlük. A víg játszmát Roxána hangja szakította félbe.
- Gyertek be, csibéim, kész a torta! Martin, te meg tedd el azt a kamerát – nézett bele a készülékbe a vezető.
A kép kimerevedett, majd elsötétedett.
A tárgyalóteremben csend volt, mindenki Daisy válaszát várta, aki lenéző félmosolyra húzta a száját.
- Csak játszottunk – mondta csendesen. – Nem nyúltam hozzájuk, ha csak az nem számít bűnnek, mikor kihúztam Nikó egyik kis barátját az árokból, mert beleesett.
Az emberek összesúgtak.
- De maguk aztán nagy játékosok – jegyezte meg Daisy gúnyosan. – Ellopták az összes kazettát, amit a szobámban találtak?
Az ügyvéd és Sebestyén Kristóf összenéztek.
- Nem lehetett kellemes élmény végignézni őket – sóhajtotta a nő kajánul. – A maguk méreteit elnézve végig kisebbségi érzésük volt, nem?
A termen újabb kuncogás futott végig, Oresztész pedig harsányan felröhögött.
- Ez az én lányom! – rikkantotta elismerően.
Daisy helyére Irina csücsült. Az ügyvéd rögtön a közepébe vágott.
- Irina, igaz? Ha jól tudom, magával is volt az ügyfelem, pedig maga még csak tizenhat volt akkor…
- Szerintem, összekever valamelyikünkkel – rebegtette meg a szempilláit a szőke nő. – Én akkoriban még csak nem is laktam a Pillangóházban.
- Hazudik! – csattant fel Kristóf dühösen.
- Viselkedjen! – szólt rá az ügyvédje. – Szóval, nem?
- Nem – állította határozottan Irina.
Hamar lezavarták, Szerafina következett. Ő nem tagadott, sőt, részletesen elemezte együttlétüket. Mikor Martin leült, pusmogás támadt a teremben.
- Milyen az egyetlen férfinak lenni a Pillangóházban? – tette fel első kérdését az ügyvéd.
- Nem rossz – vont vállat Martin. – Egy csomó nő vesz körül.
- De maga meleg, igaz?
A férfi elmosolyodott, és kurtán bólintott.
- Mióta lakik a házban?
- Tizennyolc éves korom óta.
- Érdekes. Ügyfelem határozottan emlékszik magára. Sőt, ki is kérte Önt egy részeg estén, ami azt jelenti, hogy már olyan tizenöt éves kora óta ott él – próbált fogást találni rajta az ügyvéd.
- Én emlékeznék egy ilyen cukifiúra – színészkedett Martin, és csókot dobott Kristófnak. – Szeretettel várom, ha kedve szottyan egy kis…
- De már voltam veled, te buzi…
- Elég! Üljön le! – szólt rá Kata a felháborodott Sebestyén úrra, mivel kollégái már nagyon furcsán néztek rá.
Martin után Maya jött. Mikor a nő helyet foglalt, váltott Ábellel egy meleg pillantást, mindketten elmosolyodtak. A nő megrázta vörös haját, és várakozón a másik ügyvédre nézett. Ugyanazt a kérdést kapta, mint a többiek. Ő is tagadott. Kristófnak ez már sok volt, felpattant, és szikrázó tekintettel Mayára meredt.
- Hiszen én voltam az első vendéged, te szajha! – kiáltotta Sebestyén úr dühösen.
- Ez már tényleg túlzás – csóválta meg a fejét somolyogva Ábel.
Mindenki értetlenül rámeredt.
- Ha jól értem, és javítsanak ki, ha tévedek, most mindenképp azt akarják bebizonyítani, Sebestyén úr lefeküdt Irinával, Mayával és – ejnye – Martinnal úgy, hogy tökéletesen tisztában volt vele, még kiskorúak. Merész tett, főleg, mert mindezt a felesége is hallja.
Ábel okfejtésére egyetértően bólogattak a jelenlévők, és senki nem mondott neki ellent, mert igaza volt. Aztán Sebestyén úr váltott az ügyvédjével néhány szót.
- Ezt az utolsó adunak tartogattam, de úgy tűnik, előbb be kell dobnom – azzal az ügyvéd Ábel elé hajított egy borítékot.
Ábel rosszat sejtve felbontotta, egy köteg fényképet vett elő belőle. Már az elsőt látva tudta, minden rajta múlik. Elég ügyes lesz-e, vagy nem. Kattogtak agyának fogaskerekei, kutatta a választ, a szikrát, ami utat mutat. Végül bólogatva lapozgatni kezdte a fotókat.
- Pont ő ül kint, nem? – hergelte az ügyvéd, mire Ábel ismét csak bólogatott.
Maya tekintete kérdőn megvillant.
- A képeken a mélyen tisztelt védőügyvéd úr látható ennek a vörös vadmacskának a karjaiban – adta hírül az ellenfél harsogva.
Többen felszisszentek, Kata elejtette a tollát.
- Nem is egyszer élvezte a gyönyöröket a pillangólány karjaiban, minden alkonykor egymáséi lettek – folytatta a megtorlást a férfi.
Maya riadtan nézett Ábelre, aki csak bólogatott.
- Ez így mind igaz – mondta komoran. – De ha nem lennék ügyvéd, most behúznék neked egyet, az biztos – tette hozzá Kristófnak címezve.
- Követtetek minket, lesből fotóztatok, szerintem, ebbe belefér a személyi jogok megsértése.
- És egyébként, ennek a mostani ügyhöz vajmi kevés köze van – sóhajtotta Ábel. – Add oda a feleségemnek, a válópernél még jól jöhet neki – tette hozzá keményen.
Ettől kezdve a tárgyalás hangulata meghalt, mindenki minél gyorsabban be akarta fejezni. A döntést három hónappal elhalasztották.
Ábel hazakísérte Mayát, a kocsiját lepasszolta Martinnak. Már nem kellett a lelepleződéstől tartaniuk, kéz a kézben sétáltak a nyüzsgő utcákon. Nem szólaltak meg, mert mindkettejüknek nehezére esett megfogalmazni az elkerülhetetlent. Végül Maya gyűjtötte össze előbb az erejét.
- Nyilván nyertünk – kezdte halkan. – Ez pedig azt jelenti, kiválthatsz. Én mégis másra szeretnélek kérni…
- Tudom, mit akarsz – vágott a szavába Ábel. – De nem bírom megtenni. Nekem te kellesz, senki más.
- Ha Irina valóban terhes – folytatta makacsul Maya. -, akkor megérdemli a biztonságot, a normális körülményeket. Váltsd ki őt az én kedvemért.
Ábel megtorpant, és szembefordult Mayával. Kezeibe vette a puha arcot, homlokát az övének döntötte.
- Nem akarok élni nélküled – suttogta bánatosan. – Viszont, ha ezt kéred, teljesítem. Érted bármit.
- Köszönöm – lehelte Maya meghatottan.
Csókban forrtak össze, de ez most mindennél több volt. Szenvedélyes, őrült, hevült és fájó. Ennél jobban még soha nem érintették meg egymást…
Ábel lehangoltan vezetett hazafelé. Próbálta adagolni magának az örömöt, hiszen megnyert egy tárgyalást, de a főnyereményt mégsem viheti el. Elkenődve ballagott fel a lépcsőn, semmihez nem érzett kedvet. Az ajtót nyitva találta; Kata a konyhaasztalnál ült, és cseppet sem festett jobban nála. A férfi nem köszönt neki, egyenesen a szobába ment, előhalászta a legnagyobb bőröndjét, és pakolni kezdett. Válogatás nélkül szedte elő cuccait, nem érdekelte az sem, ha valamit itt felejt. Még nem tudta, hova megy. Talán vesz egy lakást a Pillangóház közelében, hogy legalább minden szabad percét a rab pillangójával tölthesse. Oresztész is megenyhül egyszer, és elereszti kedvencét.
- Mit csinálsz?
Kata az ajtóban állt karba font kézzel.
- Nem várom meg, amíg kidobsz – felelte Ábel morogva.
- Gondolod, hogy kidoblak? – kérdezte felesége, hangja megremegett.
A férfi ránézett, tekintetük összekapcsolódott. Varázslat ugyan nem történt, de Ábel lelkiismerete fellázadt. Nem akarta az idejét feleségére vesztegetni, de nem tudta, mit mondjon. Épp kinyitotta a száját, mikor megcsörrent a mobilja.
- Igen? – szólt bele gyorsan.
- Ábel! Ábel, én nem tehetek róla! Esküszöm, nem tehetek róla! Én csak… Már ott volt, mikor bementem… Nem tudtam segíteni neki!
Zotya őrjöngve kiabált a vonal másik oldalán, Ábel ereiben pedig megfagyott a vér.
- Zotya, nyugodj meg, hallod? – förmedt rá erélyesen. – Mondd el lassan, mi történt!
- Szonja… Szonja…
- Mi van Szonjával? – ordított fel Ábel.
- Meghalt! – kiáltotta zokogva Zotya. – Túllőtte magát… Ott feküdt a kanapén, mikor hazaértem, már nem lélegzett, és…
A többit Ábel már nem hallotta. A telefon kicsúszott a kezéből, koppanva landolt a padlón. A férfi pár pillanatig állt ledermedve, aztán se szó, se beszéd, kirohant a lakásból. Kata nem kérdezte, hova megy, inkább felvette az otthagyott mobilt, és a füléhez emelte.
Ábel őrült sebességgel hajtott a Pillangóházhoz. Nem bajlódott a csengetéssel, berontott az ajtón. Az első pillanatban felfogta, már tudják… Már mindenki tudta.
- Tűnjön el innen! – rivallt rá Roxána remegő hangon. – Higgye el, a maga érdekében, jobb lenne, ha…
- Te! – sikoltott fel Maya a lépcső tetején.
A nő haja összekuszálódott, a gyönyörű szemek feldagadva vöröslöttek.
- Te! – kiáltotta újra, és reszketve elindult lefelé.
A ház többi lakóját kicsalta szobájából a hangja, mindegyikük arca könnyektől csillogott.
- Megölted Szonját! – vádolta Ábelt Maya magából kikelve, és megütötte a férfit.
- Tessék? – fagyott le Ábel.
- Azt mondtad, nem lesz baja! – üvöltötte tébolyodottan a nő, és újra megütötte.
- Drága, kérlek…
Ábel megpróbált megsimítani a finom arcot, de Maya ellökte a kezét.
- Ne érj hozzám! – zokogta. – Soha többet nem akarlak látni! Tűnj el innen! Gyilkos vagy! Gyilkos!
Martin nyugtatóan Maya vállára tette a kezét.
- Ábel igazán nem tehet róla… - kezdte a férfi, de Maya félbeszakította.
- Igenis tehet! – süvöltötte. – Még csak tizenöt volt!
És összeomlott. Zokogva zuhant Martin karjaiba. A férfi gyengéden felemelte és felvitte. A pillangólányok bocsánatkérő pillantást küldtek Ábel felé, de az észre sem vette. Sóbálvánnyá dermedve állt az előszobában, alig fogta fel, mi történt. Aztán gépisen a zsebébe nyúlt, elővett pár ezer forintot, és az asztalra tehénkedő Oresztészhez lépett. A férfi kezébe nyomta a pénzt, aki értette a célzást. Öt jointot adott neki, és komoran biccentett. Ábel komótosan az ajtóhoz ment, egy pillanatra még visszafordult, bár nem így akart emlékezni a házra, hanem úgy, ahogy először látta. Lenyomta a kilincset, és kilépett a szabadba. Fogalma sem volt, hogy jutott el a tisztásra, csak azon kapta magát, hogy a fűben ül, és szívja a cigit. Alig várta a képszakadást. Bármi jobb volt ennél az őrült nagy fájdalomnál…
Lassan besötétedett, de a Pillangóház lakóinak fájdalmán az éj sem enyhíthetett. Csengettek. Egyet, közepesen. Semmi jel. Egy idegen akart bejönni. Roxána fáradtan kinyitotta az ajtót.
- Zárva vagyunk – mondta köszönés helyett.
- Beengedne, kérem?
Roxána tetőtől talpig végigmérte a jövevényt, majd kurtán ennyit mondott.
- Nincs itt.
Kata arca fájdalmasan megvonaglott.
- Biztos? Már mindenhol kerestem… Félek, baja esett – mondta aggódva.
- Semmi baja – szólt ki Oresztész Roxána háta mögül. – Csak kiütötte magát valahol.
- Mi? – akadt el Kata lélegzete.
- Na, jöjjön be, ne az ajtóban ácsorogjunk – hívta be nehézkesen a vezető, míg a díler nagyot füttyentett.
- Csibéim, vendég érkezett!
Pár perc múlva kinyíltak az ajtók, a ház lakói a lépcsőre sereglettek.
- Mi a francot keres itt maga? – szegezte az udvariatlan kérdést Katának Szerafina.
- Menjünk a nappaliba – ajánlotta Roxána. – Martin, főzzetek egy teát – tette hozzá csendesen.
Kata leült az egyik kanapé szélére, a pillangók köré telepedtek. A nő kellemetlenül érezte magát a lenéző, megrovó tekintetek kereszttüzében.
- Irináért jött? – tért a tárgyra rögtön Martin, mikor beegyensúlyozott a gőzölgő kancsóval.
- Mi? – kérdezett vissza értetlenül Kata.
- Ábel nem kért pénzt – magyarázta Erna. – Irinát válthatja ki a győzelemért cserébe.
- Még nem is hoztunk döntést – mutatott rá Kata, mire kapott néhány igen lesújtó pillantást.
Köhintett párat, majd Mayára nézett.
- Azt hittem, téged fog…
- Babát várok – szakította félbe Irina. – Maya megkérte Ábelt, hogy helyette engem vigyen el innen.
Kata nagyot bólintott.
- El akar hagyni – mondta összetörten.
- Nem csodálom – vágott egy grimaszt Szerafina. – Ahogy maga beszélt vele… Az a furcsa, hogy ennyi időt kibírt.
Kata megint bólintott.
- Szeretem – suttogta remegve.
A ház lakói döbbenten rámeredtek, egyedül Maya mosolyodott el fáradtan.
- Én tudom – mondta őszintén. – Láttam, ahogy ránéz, ahogy hozzáér. Csak elég rosszul állt hozzá. Ábel különleges.
- Igen – szipogott Kata. – De gondolom, úgyis téged választ. Ugyan nem vihet el, de minden nap meglátogathat – tette még hozzá lehangoltan.
Maya lelkét először melegség töltötte el erre a gondolatra, aztán a fájdalom marni kezdte a torkát.
- Megígéri, hogy boldoggá teszi? – nézett áthatóan Katára.
- Én…
- Ígérje meg! – förmedt rá Maya, és közel hajolt hozzá.
- Megígérem – hebegte Kata riadtan.
- Irinának vegyenek egy lakást, írassák be iskolába – kérte Maya.
- Persze, rendben – bólintott Kata, nem értette, hova fognak kilyukadni.
- Remélem, tényleg nagyon szereti őt – sóhajtotta a nő, és lehunyta a szemét.
Néhány néma percig könnyek folytak végig az arcán, egész testében reszketett, de mikor kinyitotta a szemét, merev lett és kemény, akár egy kőszikla.
- Mondja azt Ábelnek, hogy meghaltam.
A ház lakóinak még a lélegzete is elakadt.
- Mondja azt, hogy ugyanaz történt velem, mint Szonjával – folytatta Maya rendületlenül. – Kint van a tisztásunkon, ahol a fotók készültek, menjen oda, és közölje vele, vége. Jobb, ha magától hallja.
- De… Miért? – csodálkozott Kata.
- Mert szeretem – suttogta Maya. – És mert egy pillangólány sosem lehet szerelmes.
- Köszönöm! – lehelte a feleség hálásan.
- Menjen! – kérte Maya kínlódva.
Kata köszönés nélkül ugrott fel a kanapéról, és hagyta el a házat, melyben a tetovált lányok éltek.

Ábel a kávézóban ült lehajtott fejjel, egész testében remegett. Összeszedte minden bátorságát, és újra felnézett. A lány még mindig ott ült a pultnál, vörös haja a vállára omlott, jobb lapockájára egy pillangót tetováltak.
Miért ne lehetne? Pillangólány… És pont olyan, mint ő. Csak fiatalabb. Jóval fiatalabb…
Ábel megrázta a fejét. Nem, az nem lehet. Halott. Tizenhat éve, négy hónapja, öt napja és három órája halott. Most tudatosodott csak benne, milyen rengeteg idő ez. Hogy maradhatott ő életben? Ezt máig sem értette. Végezni akart magával, három évig terápiára járt, és nem vált el. Kata megmentette, kiállt érte. Azóta boldogok voltak, két fiuk született. Alkonykor azonban minduntalan befurakodott az agyába Maya arca. Ilyenkor rátört a fájdalom, a magány. Már sosem lesz teljes az élete…
A kis vörös észrevette, mennyire bámulják. Könnyed léptekkel átszelte a kávézót, és leült Ábellel szemben. Pont ugyanolyan fehér bőre volt, mint Mayának, vörös haja és ajka szakasztott egyforma. Napszemüveget viselt, és Ábelre vigyorgott.
- Elnézést, amiért megakadt magán a tekintetem, csak annyira hasonlít valakire – motyogta a férfi zavartan, és kortyolt egyet a kávéjából.
- Tényleg, és kire? – kérdezte érdeklődve a lány, és megrázta a haját.
Mályvaillat csapta meg Ábel orrát.
- Nem hiszem, hogy igazam van – hárította el a választ a férfi.
- Én segíthetek – mosolygott a lány. – Bella vagyok, pillangólány, és anyám is az. Mindenki azt mondja, szakasztott olyan vagyok, mint ő. Csak a szemem más. A szemem az apámé…
Azzal levette a napszemüveget, és a két borostyánszín szempár összetalálkozott.
Apám kezéből kiesett a csésze, szíve kihagyott egy dobbanást. A pillangó a hátamon örömtáncot járt…

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus

Kedves Pályázó!

Sajnálom, de nem tetszett. Hosszú volt és számomra unalmas.

Sok sikert!
Üdv: Zsizsik

Anonymus

Kedves Pályázó! Megmondom őszintén nagyon nagyon hosszú volt, és igazából a mondanivalója szét lett húzva...!

Üdv Orsolya

 

Kedves pályázó!
Te meg akarsz ölni minket. Nyolcvanezer karakter?
De félre tréfát, a Háború és béke több mint egymillió. De van egy lényeges különbség a két írás között. Tolsztoj tizenkét alkalommal dolgozta át az írását.Te egyszer sem. Legalább is a jelek erre utalnak.
Akkor inkább mondom a lényeget. A történet esetleges, és teljesen valószínűtlen.
Vélhetőleg soha nem jártál kuplerájban, és ugyanez áll a bírósági tárgylásra is. Ez persze nem baj, csak akkor nem kellett volna írnod róla.
Bár a történet, még érdekes is lehetne, de te nem tudod tartani a feszültséget. Elvesztél a részletekben.
Időnként feleresztesz egy lufit, és az ahelyett, hogy kidurranna, elszáll a légben.
Tudom, hogy rengeteg munkád fekszik ebben a műben, és sajnálom, hogy ilyeneket kell írnom, de a pályaműved rossz, mert érdektelen, és unalmas.

Nem Tom

Tamás

Anonymus

Szia Cikkíró!
Ugyan nem volt tényleg határa a cikk hosszúságának, de ajánlás volt a Tündér naplójában*: "Az írásművek hossza lehetőleg a kétezer és tízezer karakter között legyen, de nem kizáró ok a rövidebb vagy hosszabb írás." Erre te 81.919 karaktert írsz nekünk. Tudom nem ezzel kellett volna kezdenem egy tisztességes elemzést, de ez hozzátartozik a dolgokhoz. Az írásod sajnos így elolvasva kissé unalmas (jó szó: fárasztó, és ne haragudj!) lett a végére. Ha ezt nem pályázatra adod be és több részben teszed fel, mondjuk minimum 20!, akkor szerintem sikeres lehetnél. Én mindenképp javaslom később megbontani a történetedet.
Így sajnos nem igazán értékelhető a pályaműved a többiekhez képest:-(
Üdv,
Pinokkió

* http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/kicsit-bovebben-az-erotika-es-romantika-palyazatrol_2083

Anonymus

Az eleje tetszett... Maga az ötlet... A pillangólányok. De sajnos a negyedénél unni kezdtem. Képtelen vagyok végigolvasni :S Kicsit hosszú pályaműnek! Inkább lenne rövid, és csattanós!

 

Kedves Szerző!

Túl sok Zs kategóriás filmet nézel?

Nagyon fárasztó írás, és roppant harmatos.

Ötöst érdemel, aki képes elolvasni.

Ha mindenképpen ezzel akarsz pályázni, legalább húzd meg, tedd feszesebbé, és irts ki még pár szereplőt.

Üdv,

Ktr.