Szerelem morzsák pro és kontra

Látogatók száma: 110

Agyam fotográfusa kiváló munkát végzett, magammal hoztalak, minden mozdulatodat rögzítette. Nem kellett hozzá holmi csodaketyere, csak néhány érzékszervem. Érzem az illatod, bőröd selymét, tekinteted perzselő erejét...

Állok és várok, és egyszer csak megjelensz a távolban. Tartásod egyenes, járásod határozott, tekinteted még nem ismerhető fel, elfedi a félhomály. Kilépsz a félhomályból, mögöttem a hatalmas üveg, melyen beszűrődik a fény és megvilágítja egész lényedet. Elbűvölő, elragadó vagy. Felém tartasz, hozzám lépsz,
tekinteted mélyen belefúrod az enyémbe. A vér lüktet ereimben, zakatol a fülemben,
szédülök. Értem jöttél, hozzám!
Csípj meg! Álmodom? Tökéletes összhangban vagy önmagaddal. Éppen annyinak látlak,
ahány évet megéltél eddig. Akarlak. Mindazt akarom, amit és amennyit adhatsz
magadból... nem győzök betelni veled.
Átkozottul jól nézel ki. Legszívesebben le sem venném rólad a szemem. Nemcsak
érzelmi, hanem esztétikai örömöket is okozol nekem. Vigyél magaddal, követlek.
Bízom benned, a félelemnek szemernyi morzsája sincs bennem. Rád bíztam magam.
Utunkon egyre csak beszélünk, beszélünk..., köröttünk emberek. Célunkat elérve,
belépünk a szobába, ahol megszűnik a külvilág, s már csak MI vagyunk.
Nyugalom száll belém, szétterül egész bensőmben. Látod, hogy fáradt vagyok,
biztatsz, pihenjek. Érzem, te sokkal fáradtabb lehetsz, hiszen 24 órán át dolgoztál,
s még most sem alhatsz. Mást terveztél. Alvást majd később. Beszélgetünk és
kisvártatva tényleg szükségét érzem a pihenésnek, így leheveredem az ágyra és
csábítalak téged is. Feküdj mellém! A demarkációs vonalat nem akarom átlépni,
tiszteletben tartom. Próbálom tiszteletben tartani. Fegyelmezett és végtelenül
figyelmes vagy. Játékos ujjaink felfedező útra indulnak, közelebb húzódunk egymáshoz, átléptük a demarkációs vonalat. Jó így. Jó veled. Ruhánkon keresztül is izzó az érintés; ujjaid, tenyered perzselik bőrömet, légzésem egyre szaporább. Hirtelen meggondolod magad, érzékelem a változást, mint két önfeledt kamasz, játszani kezdünk. Jókat kacarászunk. Jól érezzük magunkat és egymást.
Mozduljunk ki, mondod, s én követlek. Kissé megriadok attól, hogy kezem a tiedbe
veszed, de észveszejtően jó az érzés, így hagyom, hogy vezess.
Előttünk emberek, akik minket néznek. Zavaró ez a vizslató tekintet. Gondolkodóba
ejt. Vajon mit néznek rajtunk? Talán az éveket?
Nem jövök rá, csak napokkal később. Tekintetünk csillogott, arcunk sugárzott,
ragyogott a boldogságtól, testünk séta közben is beszédes volt. Boldogok voltunk,
látszott, hogy MI ott és akkor összetartozunk.
Álltam veled szemben és hagytad, hogy elmerüljek tekintetedben, ajkamra lágy csókot
lehelve biztosítottál a felől, tied vagyok, ne eresztesz. Még nem.
Terveket, meglepetést szőttünk, majd ezeket megvalósítva, mint rosszcsont kölykök, jókat nevetgéltünk.
Számomra sok volt az inger, az eső áztatta úton bóklászva kéz a kézben tértünk
vissza az intimitást adó szobába. Fáradt voltam, nem tudtam titkolni, felismerted a
soha nem hazudó két szememben.
Jól esett a forró fürdő, s míg te a fürdőszobában voltál, kezembe rejtettem
ajándékomat és így vártam a pillanatot, hogy majd meglephesselek vele. Egészen pici
apróság rejtőzködött a kezemben, de bíztam benne, örülni fogsz neki. Melegséggel
töltött el, amikor bebújtál az ágyba és ismét beszélgettünk. Izgatott voltam, a két
összezárt kezemet feléd nyújtottam, hogy válassz, melyik kezemet kéred. Te a bal
kezemet kérted, amely üres volt.
Szándékosan mindkettő apróság a jobb kezemben lapult. Két teljesen egyforma, fekete,
ormánnyal felfelé álló elefántszobrocska. Az egyiket neked hoztam - mondtam. Vigyázz
rá, hozzon neked szerencsét! A másik az enyém.
Könnyek gördültek le szemed sarkából, melyet ajkammal szárítottam fel. Valami belül
nagyon fájt. Mindenemet odaadtam volna akkor neked.
Mélyről szakadt fel benned a következő gondolatsor, mely nekem is könnyeket csalt a
szemembe. Emlékszel? Felültem. Háttal neked. Nem akartam, hogy lásd könnyeimet.
Némán rázott a sírás és csak arra gondoltam, minél előbb elfojtsam.
Fontos vagy nekem.
Erős mellkasodon, válladon pihentem, figyeltem légzésedet, és mint egy gyermek így
aludtam el. Éjszaka arra ébredtem, elzsibbadt a karom, s ahogy óvatosan
felemelkedtem, láttalak az éjszakai fényben. Határtalan boldogság és szeretet
tombolt bennem, míg nem egy váratlan pillanatban belém hasított egy érzés - Istenem!
Mi lesz, ha reggel, amikor ébredek, már hiába keresem?
Csitítottam jajongó lelkemet, majd ismét elaludtam.
A hajnal derengő fényében megnyugtató volt látni téged, hogy mellettem vagy,
pihensz. Hosszú percekig néztelek így, mélyen magamba ittam fáradt arcéledet. Lassan
ébredeztél, és örömmel nyugtáztam, mellettem maradtál egész éjjel. Nehéz volt
felkelni. Tudtam, már csak rövid ideig leszel velem. Féltem az elválástól, a
búcsútól. Végig talpig úriember módján viselkedtél velem. Tisztellek, felnézek rád,
becsüllek, szeretlek. Utolsó perceimben is segítségemre voltál, s mikor azt hittem
már messze vagy, még akkor sem engedtél el. Elvesztettelek ugyan a tömegben, többé
nem láttam egyenes tartásod, de te még nem engedtél el. Figyeltél a távolból, láttad
mit teszek, s míg én tekintetemmel a villamoson kerestelek, te kísértél engem.
Akkor még nem tudtam, nem lehetsz fenn a villamoson. Borzasztó érzés volt, amikor a
két jármű párhuzamosan haladt egymás mellett, majd hamarosan a villamos
elkanyarodott balra, az autóbuszom meg jobbra. Ekkor a fájdalom kiült arcomra,
könnyek gördültek végig arcomon. Fájt a hiányod. Valaki észrevette fájdalmamat, s én
igyekeztem felszárítani könnyeimet. Ahogy mondtad, leszálltam a Budafoki úton, de
nem jó irányba indultam el. Hideg szél tépte hajamat, arcomat... én csak mentem,
mentem, hagytam, hogy a hideg csontomig hatoljon, s a szél a lábam előtt görgesse a
faleveleket. Nem jó helyen szálltam le a buszról, három megállónyit gyalogoltam
vissza, de eszembe sem jutott, hogy felüljek rá. Magányra vágytam, hogy átélhessem
újra a csodát. Egész nap nem tudtam figyelni másra, csak TE zakatoltál a szívemben.
Agyam fotográfusa kiváló munkát végzett, magammal hoztalak, minden mozdulatodat
rögzítette. Nem kellett hozzá holmi csodaketyere, csak néhány érzékszervem. Érzem az
illatod, bőröd selymét, tekinteted perzselő erejét...
Valahogy megéreztük, hogy mindkettőnknek csendre van szüksége, egyikünk sem kereste a másikat sem sms-sel, sem telefonhívással. Este elolvasva leveled, patakban folytak a könnyeim. Négyszer kellett elolvasnom, mire volt erőm, hogy válaszoljak neked.
Ilyen szép levelet talán sosem kaptam még.
Köszönöm Neked Kedvesem! Soha nem feledlek! Magammal hoztalak a hosszú útra, itt
élsz minden mozdulatomban.
----------
Szia drága Gyöngyszem!
Bízom benne hogy amikor ezt olvasod már otthon és biztonságban vagy.
Nem akarlak sms-sel zavarni mert tudom hogy előadáson vagy és nem is egyedül,de
muszáj leírnom azt amit szeretnék.
Ott,akkor egymás mellett fekve valami fantasztikus érzések támadtak rám.A NŐ akiért
érdemes,a Nő aki ad,aki sugározza melegségét,finomságát,azt amit mindig is
kerestem,kutattam,az egyszerre csak itt van.Nem a találkozástól féltem hanem ettől
az érzéstől.Tudtam hogy iszonyatosan mélyen megérint az ami Te magad vagy.Tudtam
hogy óriási boldogság és egyben hatalmas fájdalom lesz ha szemtől szemben egymás
arcába mondjuk túláradó érzelmeinket.Ezt írtam neked akkor amikor arra utaltam,hogy
ha talizunk,nem élem túl.Ezt az állapotot láttad rajtam reggel,és ezt érezted végig
az úton.Te azt gondoltad búcsú után én átrohanok a villamoshoz.Nem nem!Néztelek
téged,figyeltem ahogyan átmentél egy másik jegykezelő-készülékhez,és figyeltem
ahogyan szemeiddel kutatod az elhaladó villamost.Közben azt latolgattam vajon lesz
e alkalmam újra megfogni kezed,lesz e alkalmam újra magamhoz ölelni téged,és látom
e még valaha gyönyörű nyugodt szemeid mosolyát?Azt gondolom minden búcsú nehéz a léleknek,és minden elszakadás fájdalmas.Próbáltam túltenni magam rajta,de bevallom
nem sikerült.Végig úgy mentem mint egy kábszeres.Lassan,sétálva persze erről is te
jutottál rögtön az eszembe.A keserűségem,még tovább nőtt,hihetetlenül vágytam az egyedüllétre,arra hogy újra átéljem azt a csodát amit veled megéltem.De tartanom kellett magam.Most ismét egyedül vagyok,már nem fekszem le,majd inkább este korán,és megpróbálok aludni. Még valami.Talán nagy pofátlanság,de nekem nem csak a lelked kell,a tested tüzére,ízére illatára és szerelmére is szükségem van.Mert igenis nagyon nagyon nő vagy.De erről majd legközelebb. Csók drága csodalány,szeretlek innen a távolból is!

fotó: felirattal Tőle