Szerelem
Látogatók száma: 153
Újra megihletve...
Mozdulatlan ajkak és árnyékok.
Selyem, bársony, langyos fuvallat,
puha angyalszárnyak csókja a bőrön.
Siklik a derengő homály kecsesen,
arany-bronz tájakon, majd tovább vándorol,
áramlik, fátyolfelhőn ringat el.
Barangol lankákon, völgyeken,
végtelen márvány hullámokon.
A Csend ölelő puha takaró.
Tekintet nem fogja fel, csak az ösztön mozdul,
csiklandós remegés, sóhaj, mosoly,
lélegzet, ölelés, vágy és öröm,
mert a szenvedély a miénk, közös mámor, közös kábulat,
íz, illat, csók, duzzadó tűz és lüktetés, összeolvadás,
szárnyalás és lebegés a mában. A világ a miénk!
Létezünk! Atomjainkra hullva. Összekeveredve önmagunkkal.
Együtt. Mindent feledve.
Szemed kristálya varázsos színeket vet
lelkem kietlen földjére s én látom magam benned.
Igen! Ez az mit álmaimban űzök egyre csak,
eljutni, megérkezni, tétován, félve vagy esengve
két kezed közé, magadba zárva.
Biztonság, élet és remény, ott lenni benned
s te bennem, minden múló és jövendő pillanatban.
Nekem ez az érintés csodája, ez a szerelem.
kép: internet
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Talán kissé egyedi, de képekben festek mindig.... próbálom összehangolni, ha lehet a vizualitást és a szavakat. Még van mit tanulnom azért.
Hálás köszönet. :)
Ailet
Most hogy olvasgattam tőled ecuadori úti kalandokat, könnyebben értem a verselési stílusodat is:-)
Kapsz egy 5*-ot!
Üdv,
Pinokkió