Erotikus
Tengerparti éjszaka/ PÁLYÁZAT
Látogatók száma: 170
Az ember lelkében vannak olyan csodálatos történések, melynek egy pillanata örökre a lelkedben marad, és életed végéig elkísér. Mint a kősziklába vésett karcolatok.
Július volt, a nyár legmelegebb hónapja. A nap az andalúziai tengerparton szikrázóan szórta a fényét erre, arra, mosolyt csalva az arcokra. A napfény és a tenger szerelmesei önfeledten napfürdőztek, vagy lubickoltak a vízben. Ó igen! Az a mélykék végtelen tenger! Gyönyörű szép! Hol kisebb, hol nagyobb hullámokat, fodrokat vetett, a gyerekek örömére, akik élvezettel feküdtek a habok közé. Sikongatva, hangosan kacagva játszottak.
A homokba bújtatva lábait, fejét hátrahajtva, egy középkorú nő fekszik a parton. Rózsaszín falatnyi bikinije, csábítón feszül testére, odavonzva a férfi tekinteteket. Szőke haját meg meg lebbenti a kósza szellő, tincsei izgatóan kunkorodnak szép arcába. Karcsú teste barnán csillog a napfényben. Látszik, hogy már több napja élvezi a napsütést. Gömbölyű mellei között fickándozva gördül le egy két izzadságcsepp. Szemeit napszemüveg takarja, de így is érződik a nő egész lényén valami különös. Gondolkodik. Napok óta csak gondolkodik.
Pihenés. Lazítás. Szabadság. Elengedés.
Minden a felgyülemlett stressz levezetésére kellene, hogy szolgáljon a nyaralás. A régi gondolatok száműzésének, és újak születésének. Figyelni a belső hangra, és megtalálni magadban a csendet, ami meghozza a lelked békéjét egy lelki válság után. Igen, ő szenvedett pár hónappal ezelőtt. Szakítás, kamaszodó gyerek. Mindenkivel törődött csak magával nem! Most önző lett! Most csak ő van! Döntéseket kell hoznia és változás kell az életében! Az elmúlt pár nap lassan meghozza a megnyugvást. A séták, a naplemente csodálata, a víz nyugalma is erőt, hitet adott neki.
A múltját maga mögött hagyva egymaga boldogan élvezi azt, amit most nyújt neki az élet. Szája szegletében mosollyal nézelődik. Hol egy sirályt fedez fel az égen, hol egy hajó tűnik fel a távolban. Néha csábosan feláll, megmártózik a vízben, majd elfekszik a törölközőjén.
Egyedül van. Egyedül kellett lennie... Nincs vele senki a családjából.
De azért hajtja a vére. Egy szenvedélyes nő ő, akiben dúl az erotika iránti vágy és az energiák tombolnak benne már hetek óta. A kis szállodában nem igen akadt egy szemrevaló férfi sem, így a parton próbált nézelődni. Nem kihívóan, csak vágyakozva. De az ismerkedés idáig, elmaradt. Családok, barátnőkkel érkező ifjak, és középkorú úriemberek a felhozatal. A Föld minden országából. Hol német, hol angol, hol meg francia szavakat hall.
A nap már lassan lenyugodni készül, és az égbolt narancsos vöröses színben izzik. A nő ismét a homokban üldögél, kezeivel mindenféle ábrákat, köröket rajzol és élvezi, ahogy a víz elmossa azonnal. Vágya tombol. Férfit akar! Azonnal! Valaki tépje szét, és utána simítsa ki. Fejében pajzán gondolatok cikáznak, ereiben dübörögve áramlik a vér, és lába között nedvesen tapad rá falatnyi rózsaszín bikinije.
Hirtelen egy férfi ül le mellé. A nő oda sem néz, még talán zavarba is lett. Lassan fordítja felé a tekintetét. Vele egyidős lehet. Kopasz, szép testű, izmos, de sovány, magas férfit lát. Nem is érdekli. Francia nyelven kiabál három gyereke felé, akik kacagva ugrálnak a hullámokban.
- Helló lady! – szól a nőhöz angolul, aki most mosolyodik el csak.
És ekkor dobban a szív. A nő, már tudja, mikor a fénylő barna szempárba néz, hogy megkapta a férfit, akire már napok óta vár.
Testén jóleső bizsergés fut végig a feje búbjától a lába újáig. Zakatol a szíve, agya lázasan kutatja az angol szavakat. Hiányos a tudása, sőt szinte nem is beszéli az angolt, nem is tudja hogyan gondolta az ismerkedést nyelvtudás nélkül. De belevág! Így sokkal izgalmasabb! Itt egy izgató, csinos férfi és nincs más csak napfény, vágy és titok. Mindig vonzotta a titok. Hát most kaphat egy idegent, akivel akár szerelmeskedhet úgy, hogy alig tud róla valamit.
„Jön, akar és elmegy. Haza az ő életéhez és én az enyémhez. Ez így lesz a jó. Játssz! Csábíts! Hiszen te vagy a nő! Akarom őt!"- Így álmodozik a nő, és azt se bánja, ha előjön a dögösebb, szajhásabb énje. Néha ennek is életre kell kelnie!
Fél óra múlva estére egy randevút beszélnek meg a parton, egy sziklánál. Tudja… hiszen mindketten tudják, hogy itt szerelmeskedés lesz az éjszaka.
A nő lázasan készülődik, és izgatottan várja a megbeszélt időpontot. Korábban érkezik a sziklához, ami egy eldugottabb helyen van. Éjjel 10 óra lassan. Haja frissen mosva illatozik, bőre csillog a holdfényben. Fehér hosszú ruhájában, mint egy királykisasszony úgy néz ki, s aki arra vár, hogy a szőke hercege megtalálja. A sötétségben a tenger háborogva hullámzik, moraja idegtépő is lehetne. De a nő csak magára figyel és az érzéseire. Távolról fiatalok beszédfoszlányai hallatszanak, zene is szól. Gitár-zenét vél hallani. De ő csak vár. És fél. Mi lesz, ha nem jön el a férfi?
És akkor a háta mögött valami neszre lesz figyelmes. Egy illatot érez maga mögött. Ellenállhatatlan semmivel össze nem téveszthető férfiillatot. Csak szívja magába a bőre illatát, mit, az illatát… a szagát! Akarja őt, az érintését, a vágyát, mindent akar, ami maga a férfi. Az emberit, azt a semmihez sem foghatót, igazit. Hát itt van.
A férfi a háta mögé áll és lágyan belecsókol azonnal a nyakába. A nő száját halk sóhaj hagyja el. Igen! Erről álmodott már órák óta! Kacag, ingerlik nyakát a csókok. De a száj már a másik szájat keresi. Édes, mámorító és őrjítő a csókja. Zsong a nő feje, szédül, és azt hiszi ez valami káprázat és nem a valóság. Nincsenek szavak. Csak kutakodó férfikezek, mely érzelmet is hordoznak. Nem rohan ajtóstól a házban, hanem lassan élvezettel közelít a nő minden egyes érzékeny pontjához. Tenyere a tenyerébe szikrát csihol, nem siet, hiszen a férfi nagy játékos, és tudja, a vágyhoz idő kell. Megvárja, szépen még megszűnik körülöttük a világ, és nem látnak mást csak egymás vágytól izzó szemét. Nem vesz el semmit a férfi, a nő magától adja oda, és fogadja azt be.
Egy óra múlva kéz a kézben sétál a két sóvárgó ember a sötétben. A férfi háza felé tartanak. A lakás a gyerekek szuszogásától hangos. Nem zavarja őket. A szoba félhomálya lassan elnyeli a meztelen testeket. Jóleső sóhajok, lágy érintések, égő tekintetek, remegő szempillák, összegabalyodott lábak, combok súrlódása, szavak… a bódultság szavai.
Az orgazmus hevében a nő, a nyakába érezi a férfi meleg leheletét. A test rá nehezedik. Az utolsó hang elhagyja férfi száját, majd az ölelő karok elernyednek és lehullnak róla. Csend lesz pár pillanatra. Magasztos csend. A beteljesülés csendje. Majd jön a jóleső zsibbadás, amikor a testedből kiveszik minden erő. Ellazulsz.
Órákkal később a szállodai szobában a nő, a tükörbe nézve felfedez valami furcsát! A nő a tükörben mosolyog! Tiszta szívből, őszintén mosolyog!
„Jó nőnek lenni! Érezni és szerelmeskedni! Lassan egy könnycsepp gördül ki a szeme sarkából. Ez nem a bánat könnye, hanem az örömé. A szexuális energiák ismét robbantak, és közelebb jutottál ismét önmagadhoz egy kicsit!” - gondolja a nő
Magával hozta a férfi illatát, és jólesően bújt vele be a paplanja alá. Ott körbeölelte, és vele aludt el… Majd ott maradt az álmában is…
Ezek után még két nap és két éjszaka szerették egymást. Ismeretlenül, féltve, őrizve az érzést és felkészülve arra, ennek a csodának is vége lesz egyszer.
És eljött az búcsú ideje. A parton szikrázóan sütött a nap.
A homokba bújtatva lábait, fejét hátrahajtva, egy középkorú nő fekszik a parton. Rózsaszín falatnyi bikinije, csábítón feszül testére. A Szőke haját meg meg lebbenti a kósza szellő, tincsei izgatóan kunkorodnak szép arcába. Karcsú teste barnán csillog a napfényben. Látszik, hogy már több napja élvezi a napsütést. Gömbölyű mellei között fickándozva gördül le egy két izzadságcsepp. Szemeit most nem takarja napszemüveg, hiszen olvasni lehet a tekintetében: boldog!
Szája szegletében mosollyal nézelődik. Már nincs egyedül. Mellette a férfi energiája érződik, és feledhetetlen érzések kavarognak benne. A nő, néha csábosan feláll, megmártózik a vízben, a férfi követi, majd lefekszenek újra a homokba. Körülöttük a három gyerek. Az egyik szebb, mint a másik. Kicsik és még kisebbek. Két fiú és egy négy éves kislány.
A kislány hirtelen lopva a nőre néz. Tiszta, gyönyörű, barna szemeivel, szórja az ártatlanság meleg fényeit. Az a kislány, akit még nem érintett meg semmi rossz csak a jó. Egy bájos tündér!
Hmm… lopva néz, néha csodálkozva majd érdeklődön.
„-Nahát?! Mi köze is van ehhez a nőhöz az én apukámnak?”
Aztán egyszer csak pici kezeit a nő felé nyújtja. A tenyerében ott mosolyog, fickándozik pár darab kavics.
A kezébe adja, neki adja, az övé már… Ekkor jut a nő eszébe, hogy őt is várja a fia otthon. Szíve csordultig van már szeretettel. Övé a világ legcsodálatosabb érzése, az anyaság érzése is. És ez semmihez sem hasonlítható érzés. Sem férfi, sem semmi más nem pótolhatja ezt. A kavicsokkal együtt a nőé lett a tengerparti nyaralás sok sok feledhetetlen emléke.
A barna, a szürke, a fehér színeiben pompázó kavicsok a nő ágya feletti polcon néznek le rá éjszakánként. Titokban őrzik neki a szívébe zárt kislány hófehér tisztaságát. És a vágyat arra a tisztaságra, ami mindenkiben ott lapult egyszer, hiszen mindenki volt gyerek. És azt a titkot, hogy addig érezz, míg élsz, és éld meg minden nap csodáját!
A nő az apukával a mai napig tartja a kapcsolatot az interneten. Ám titokban várja a pillanatot, hogy a kislány szemében lévő apró barna pöttyök rá nevetnek újból.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Anonymus
Kedves Pályázó!
Tetszett a történet, a stílus. Volt benne romantika, erotika és A Nő. Aztán egy csipet valóság a végére. Jó lett.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Tetszett a történet, a stílus. Volt benne romantika, erotika és A Nő. Aztán egy csipet valóság a végére. Jó lett.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Bianka
Sajnos nem ragadott magával a történet. De, mint alant írod, szárnypróbálgatás, annak eléggé szerencsés.
Nem Tom
Az ismétlést most fedeztem fel,és nagyon örültem magam is:) ennek,mert tetszett.
Szárnypróbálgatás..:)
Az eleje jól indul, a közepén van egy témakibontási gondom, aztán megint jó és a vége fele ismét kis zavart érzek az írásban.
Pár mondat(rész) a teljesség igénye nélkül:
"...elmossa azonnal. Vágya tombol. Férfit akar! Azonnal!" két "azonnal" (esetleg direkt?)
"...még talán zavarba is lett." < itt nekem kicsit kellene magyarázni ki (én értem, de...)
"Vele egyidős lehet, kopasz, szép testű, izmos, de sovány, magas férfit lát." < nekem ez hibás mondat.
Szerkezetileg jó az írás, a nő jelleme él, mondanivalód átjön. És van az az ismétlődő részes dolog, ami ügyes. Összességében jó írás, de még csiszolnám.
Üdv,
Pinokkió