újabb események régebbi események további események
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Tűz és víz 1

2011. augusztus 2. - Látogatók száma: 85

Képzeletem szüleménye: Két régi ismerős újra összefut. Nem mindennapi kalandra vállalkozik a lány, csupán csak azért, mert menekülni akar. Egész életében öntudatlanul futott valamerre, ki tudja miért. Misztikum, szerelem, némi erotikával fűszerezve.

1 fejezet

Eve átszáguldott az Omnia téren és nagyon figyelnie kellett, hol tud jobbra kanyarodni majd az Archeológiai Múzeumhoz. Jannisz egyik nővére lebetegedett és őt kellet helyettesítenie a konferencián. Talán még az idegenvezetést is neki kell majd tartania. Nem okozott igazából gondot, csakhogy a saját munkáját is szem előtt kellett tartania. Két turista csoportja van egyszerre a városban és mindent összeegyeztetni bizony nagy feladat volt. Utálta ezt, hisz nem volt ura az idejének. De hát Jannisz megkérte, hogy segítsen, így nem akarta lemondani. Hát igen, Jannisz már csak tudja, hogyan kérjen. Erre a gondolatra elmosolyodott. A férfival nem lehet vitatkozni, épp ezért kedvelte oly nagyon a lány. Valamiért mindig is vonzották a nehéz esetek. Hát ha lehet mondani, Jannisz az volt. Rettentő nagy családja volt és a lány örült ennek. Imádta a hétvégi kirándulásokat, mindig más és más rokonhoz látogattak el, mert éppen itt, vagy ott valami ünnepet tartottak. Na és azt bizony iszonyúan élvezte. Bár már belenyugodott, hogy nem fogja feleségül kérni őt a férfi, azért még eléldegéltek. A szülei egy vérbeli görög lányt választottak Jannisznak, aki épp olyan jó családból származik, de a férfi makacskodott. Alig volt még harminc, ereje teljében nem akart házasodni. Így maradt Eve-vel, aki szabadabb felfogású, igazi amerikaiként fesztelenül járt kelt a világban. Talán ez vonzotta csak Janniszt Eveben, talán a nyitottsága, talán a titokzatossága, nem is tudta a lány. Ő elégedett volt. Még. Bár gyakran eszébe jutott, mi is lesz vele, ha Jannisz kidobja, azért nem aggódott. Még mindig lett valahogy és sosem esett kétségbe, legfeljebb elköltözött egy új országba. Ezen elmosolyodott. Milyen igaz! Már ismeri Athént, Madridot, Barcelonát, Kairót, Hurgadát, Párizst és egy amerikai várost, nevezetesen is Charlestont Dél-Carolinábna. Bár ott nem töltött túl sok időt, nem is szeretett emlékezni rá. Szülei halála után került nagyanyjához, talán ha négy évet élt vele, míg elvégezte a gimnáziumot, aztán el is helyezkedett egy utazási irodában. Attól kezdve, amint lehetett utazott. Csak nemrégiben ment vissza oda, amikor a nagyanyja is meghalt. Mindent eladott és folytatta életét, ott, ahol abba hagyta. Ha igazán őszinte akart lenni, Cambridget is meg kell említenie, mivel ott született és ott élt egészen 15 éves koráig. Az volt élete legszebb korszaka. Anyja és apja az egyetemen dolgozott, így szinte egyértelmű volt, hogy ott folytatja tanulmányait, de a sors közbeszólt.
Mély sóhajjal állt be a parkolóba és próbált a konferenciára koncentrálni. Bevonult az épületbe, majd felmutatta a belépőjét és felszaladta a tolmácsok kis kalitkájába, mert azt másnak nem lehetett nevezni olyan kicsi volt. Beült a gép elé és a fülhallgatót a fejére tette. Néhány perc múlva elkezdődött a szertartás. Ezt a lány már ismerte. A nyitó beszédet valami neves brit régész tiszteletére mondták el, prof. Edward Marchstone nem tudott eljönni, korára való tekintettel, mivel már rég elhagyta a 80-at. Ezért maga helyett leendő utódját küldte, Darlington professzort, aki nemrégiben szerezte meg e megtisztelő rangot. Ennél a mondatnál a lány kissé elakadt. Valahol mélyen az emlékezetében élt egy Darlington, de gyorsan korrigálta kétkedő hangját, mert látta, hogy néhány Brit vendég hátrafordul a kalitkája felé. Biztosra vette, hogy nem egy és ugyanazon emberről van szó. Nagyon ügyelt, hogy az eredeti szövegtől jottányit se térjen el a szakkifejezések terén, mert bizony ezek az emberek kényesek az ilyesmire. Görög tudása még nem volt épp teljes, de megbirkózott a nehézségekkel. A hosszúra nyúlt előadás után fáradtan dőlt hátra, míg egy amerikai beszélt, aztán nem kímélték őt, egy francia is felállt. Délutánra teljesen kimerült a sok beszédtől. Az agya csak úgy zsongott a rengeteg információtól és kissé szédült, amikor a recepcióhoz sétált. A görög szervező egy nagyobb csoporttal ballagott kifelé a teremből. A lány kitartóan nézte őt, így kénytelen volt elszakadni tőlük. Gyors, ruganyos léptekkel közeledett és arckifejezése nem sok jót ígért.
- Kisasszony, mondja, mióta szinkrontolmács maga? Csak reménykedhetünk, hogy Darlington professzor nem sérelmezi a történteket! – állt meg előtte a férfi.
- Sajnálom, félreértés történt, ha bocsánatot kérek tőle, biztosan szemet huny. – vont vállat a lány.
- Látszik, hogy amerikai, olyan felületes és nagyképű! Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak, és jobban teszi, ha maga sem, mert repül innen! – szűrte ki a fogai közt a férfi. Eközben a kis csapat már melléjük ért és a lány nem véletlenül persze normál hangerővel válaszolt is neki. Remélte, hogy ha meghallja a nevét az a prof, felfigyel, és valóban bocsánatot kérhet tőle.
- Darlington professzor talán nem ennyire szőrös szívű, mint maga, bár az angolok úgy tudom elég ridegek. – a terve bejött. Egy férfi valóban odafordult és végigmérte őt. Eve elgondolkodva méregette az ismerős arcot és láthatóan a férfinak is ismerősnek tűnt a lány. – Ez nem lehet igaz! – döntötte félre a fejét. – Max Darlington! Mégis hogy kerülsz te ide? – váltott angolra. A férfi arca kisimult és egy pillanatra visszafordult társai felé. Kimentette magát és felé indult.
- Maga teljesen megőrült? – mordult a szervező. Eve nem őrült meg, még csak megmozdulni sem tudott a döbbenettől. Csak állt és várta, hogy mi fog történni. Ez a férfi már nem az a fiú volt az emlékeiből, bizony felnőtt, akárcsak ő.
- Evelyn, milyen rég láttalak! – lépett elé a férfi és azonnal kezet csókolt neki. Na ehhez nem volt hozzászokva a lány.
- Nocsak! A nemesi véna kötelez? – szúrt oda kissé fanyarul. A férfi picit elmosolyodott, de nem engedte el a kezét.
- A humorod mit sem változott.
- Csak azt ne mondd, hogy valaha szórakoztatónak találtad! – vágta rá a lány.
- Mire szórakoztatott volna, elmentél. – válaszolt a férfi egyszerűen.
- Nem teljesen önszántamból. – húzta el a kezét Eve.
- Milyen furcsa az élet! Épp itt találkozunk…- gondolkodott el a férfi. – Ha már így esett, együtt is vacsorázhatunk. Kíváncsi vagyok, hogyan kerültél ide és mivel foglalkozol.
- Mint hallottad, tolmács vagyok. No és ha itt tartunk, elnézésedet kell kérnem az akadozó fordítás miatt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy régész lett belőled! – hitetlenkedett még mindig a lány.
- Pedig neked köszönhetem. – válaszolt nyugodtan a férfi, és ha lehet erre a lány még inkább megdöbbent.
- Na ne! Ez valami vicc?
- Nem, nem az. – állította a férfi nagyon komolyan, de Eve nem hitt neki.
- Na ne szédíts, bár ahhoz mindig értettél, azért én ezt nem veszem be.- rázta a fejét a lány.
- Nincs szándékomben szédíteni, nem szokásom már egy ideje. – közölte rosszallóan a férfi. Erre a lány zavarba jött, mert valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Pont úgy vert a szíve, mint amikor utoljára beszéltek. A fiú akkor nagyon komoly volt. Bocsánatot kért tőle, amiért az a buta botrány keveredett abból, hogy megcsókolta őt. Hirtelen nem tudott, mit mondani, ezért egyik lábáról a másikra állt és a szervező felé fordult.
- Mennem kell, mi legyen az idegenvezetéssel? – váltott görögre.
- Ha Darlington professzor nem bánja, folytathatja a munkát. – magyarázott a görög.
- Darlington professzor nem hiszem, hogy bánja. - mondta némi mosollyal az ajkán és visszafordult a férfihoz. – Ugye nem bánod, ha én leszek az idegenvezetőtök?
- Nem. Legalább mesélsz, mi történt veled az elmúlt…
- Ki ne mondd! – vágott közbe nevetve a lány. Erre a férfi is elmosolyodott.
- Megváltoztál. – vallotta a férfi nyugodtan és a lány tudta, hogy őszinte a férfi.
- Te is gondolom. – vont vállat a lány. – Sok év eltelt már azóta. – sóhajtott Eve. Ebben a sóhajban sok minden benne volt. Talán a férfi megérezte a lány kétségeit és vívódását, mert ismét megfogta a kezét és megcsókolta azt.
- Vacsora közben mindent elmesélhetsz.
- Nem tudok veled vacsorázni… sajnálom. Még van két csoportom, és haza kell mennem… talán majd máskor. Meddig maradsz?
- A konferencia végéig. – mondta elnéző mosollyal a férfi.
- Akkor még találkozunk biztosan. – vont vállat a lány.
- Rendben. – bólintott a férfi. Eve elhúzta a kezét és elköszönt gyorsan mindenkitől. Elrohant a csoportjához a város másik oldalára megvacsoráztatta őket, a táncestet is levezényelte és ismét rohant haza. Jannisz már várta. Még elmesélte kivel találkozott ma és aztán ágyba zuhant.

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2011. október 3. 10:27

megtekintés Válasz erre: heleenke - 2011. október 3. 04:45

Szia Ailet!

Olvasom a történeted, de nem volt könnyű megtalálni az elejét! Érdekesnek ígérkezik, keresem a folytatást.

Puszi

heleenke

Szia Heleenke!

Csak a keresőbe írd be, hogy Tűz és víz, kidobja. Gondolom. :) Jó szórakozást.

Puszi

Ailet
2011. október 3. 04:45
Szia Ailet!

Olvasom a történeted, de nem volt könnyű megtalálni az elejét! Érdekesnek ígérkezik, keresem a folytatást.

Puszi

heleenke
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2011. augusztus 4. 15:25

megtekintés Válasz erre: Moderátor - 2011. augusztus 2. 16:57

Segítettem. Nem publikus!
Moderátor

Köszönöm Moderátor! Bocsánat.

Egyébként 15 fejezet összesen.
2011. augusztus 2. 21:24
Hány részes lesz a sztori? Eddig nem történt sok minden. :)
Moderátor
moderátor
2011. augusztus 2. 16:57
Segítettem. Nem publikus!
Moderátor
2011. augusztus 2. 16:53
Szia!

A nevedet tedd "nem publikussá", mert az is a pályázat feltétele!

Szerző neve publikus: nem

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: