újabb események régebbi események további események
07:52
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:18
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
23:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:48
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
06:51
wadbikaiy válaszolt egy szavazásra
06:50
wadbikaiy új cikket töltött fel
06:43
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:14
Beseiesere regisztrált a weboldalra
18:20
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
16:46
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Black Ice módosította a cikkét
10:52
Black Ice új cikket töltött fel
23:15
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:20
Juhász András Géza módosította a cikkét

Tűz és víz 2

2011. augusztus 4. - Látogatók száma: 76

A találkozás maradandó nyomokat hagy. Talán minden találkozással így van ez, de Eve különösen sajnálja, hogy hamar vége lett. Édes bús emlékeket ébresztett fel benne egykori ismerőse...

2 fejezet

Másnap reggel ismét sietnie kellett, mivel a reggeliztetés után az egyik csapattal a Partenónhoz mentek, aztán, amíg ők ebédeltek, a másikat gépre rakta hazafelé. Nagy kő esett le a szívéről, amint megszabadult az egyik társaságtól. Kettőkor visszaaraszoltak a szállodába, ott meghagyta a számát nekik és rohant a régészekhez, akikkel egy új ásatás leleteit tekintették meg a kutatólaborokban. Amint megérkezett az Acropol Hotel recepciójára meg is torpant. A tegnapi régészek a liftből léptek ki és a tíz fős társaság közül kimagaslott Max, aki mind fiatalságával és eleganciájával, mind pedig sármjával vitte a prímet. Megállt a lány és csak nézte a férfit. A fiatalkori finom pofi eltűnt. Néhány ránc és némi szarkaláb öregbítette arcát, de Eve szerint nagyon jól állt neki. Már nem az a dzsigoló kinézetű aranyifjú volt, hanem egy valóban jóképű, férfias jelenség. Nem is tudta, mire számítson tőle. Egész kisugárzása magával ragadó volt. Nem hivalkodott ruházatával, nem rítt le róla, hogy gazdag, de ha alaposan megvizsgálja valaki, felfedezi benne a nemesi vérvonalat. Az anyja valami lord lánya volt, az apja meg az Acorn Computersnél dolgozott annak idején. Mindig előkelőek voltak és ezt hangoztatta is a fiú, ahol csak tudta. Legalábbis a neve elégnek bizonyult, hogy mindent elérjen, és még meg sem buktatták, pedig elég rossz tanuló volt a lány emlékei szerint. Nem véletlenül kellett korrepetálnia szégyenszemre, a harmadikos fiút, elsős létére. A történelmet mindig szerette, abból volt a legjobb és a tanára ezt tudta. Már a második órán kiderült a lány számára, hogy a fiúnak nagy lemaradásai vannak, és ezt nem is rejtette véka alá.
A férfi most komoly volt. Talán szakmai dolgokról társalogtak és a lány szinte gyönyörködött benne. Azon kapta magát, hogy Max egyenesen őt nézi és a szeme mosolyog. Oda ment hát.
- Jó napot uraim. Ha nem veszik zokon, ma én kalauzolom el önöket a görög régiségek közt. – vett magán erőt. Köszöntek neki, de szinte figyelembe sem vették. A lány nem is számított másra. Az ilyen rangos tudósok mindig elég figyelmetlenek egy hozzá hasonló egyszerű nővel, még akkor is, ha angolok. – Akkor induljunk.- sóhajtott. A férfiak utána indultak és a lány még intett a portás felé, aki szívélyesen mosolygott rá vissza és távoztak. A kis busz már várta őket. Mindenki beszállt és a lány kiadta az utasítást a sofőrnek. A talán fél órás kocsikázás alatt alaposan megfigyelte, hogy mindenki Maxre volt kíváncsi. Kérdezgették őt a disszertációról, az egyetemről, a következő könyvéről, meg persze Marchstone professzorról. A férfi finom és lényegre törő kifejezései ismét meglepték a lányt. Rá sem nézett, de már a hangjától is megfeszült benne valami. Megcsóválta a fejét. Ez nem mehet így tovább.
- Vagy te nem értesz egyet? – a kérdés alig hatolt el a lány tudatáig. Mikor nem érkezett válasz a lány hátra fordult és minden szem rá szegeződött. Mit is mondhatott volna.
- Feltennéd még egyszer a kérdést? Nem figyeltem.
- A görög-római kapcsolatokról beszélgetünk. Szerintem a rómaiak csak az alapokat vették át a görögöktől, majd azt tökélyre fejlesztve továbbították az akkori ismert világ minden más pontjára.
- Óh a rómaiak! Nos sosem kedveltem őket. Miután olyan jól szervezetten vetettek rabszolga sorba az egyébként szabadnak született embereket, már tisztelni is csak azt tudom bennük, hogy a latin nyelvet világnyelvvé tették. – erre a férfi elmosolyodott.
- A véleményed igen kifinomult kritika.
- Na jó, azért csak megépítették az aquaduktokat, meg a colosseumot… - vont vállat a lány – de azért én Egyiptomot sokkal többre tartom mindegyiknél.
- Szóval kiskegyed szerint Egyiptom jelentősebb hatalom volt egykor, mint később Róma? – kérdezte egy másik idősebb régész.
- Mindenképp. – vágta rá a lány nem kis önérzettel. – Egyiptom élt és élni hagyott. Minden nemzetnek, akit leigázott, meghagyta a saját hitét és csak a civilizációt adta tovább. Jól szervezett és precíz társadalma a maival is vetekedhetne!
- Miből gondolja ezt?
- Tudom.
- Talán társadalomtudomány a szakterülete? – kérdezett ismét az öreg.
- Nem. Az én szakterületem a túlélés, de azért van véleményem. – mondta a lány kissé dühösen, majd sóhajtott, hogy megnyugodjon.
- A laikusokat nehéz meggyőzni.- fejezte be az idős prof a vitát.
- Nem a hozzá nem értéssel van baj, hanem a makacssággal. – csóválta meg a fejét Max. – Ha nem értene hozzá, véleménye sem lenne. – mondta a lány szemébe nézve. Ez meglepte Evet. Mióta védi meg őt bárki is? Furcsa árny futott át az arcán, amit biztosan észre is vett a férfi, de nem szólt.
- Van benne valami…- gondolkodott el az öreg, majd új témába kezdtek. A lány végre előre fordulhatott, és csak hallgatta a férfiakat. Meg is fogadta, hogy többet nem szól bele az okosok társalgásába. El is gondolkodott, vajon Max miért provokálta ki ezt a beszélgetés. Sajnos nem volt ötlete sem.
Mikor végre beértek a laborba, a fehér köpenyesek úgy nyüzsögtek, mint a hangyák. Szinte mindenki férfi volt, így picit kényelmetlenül érezte magát a lány. Egyetlen nő csatlakozott hozzájuk, az is csak azért, mert Dr. Nikosz Szolomosz az egész részleg vezetőjének asszisztense volt, ami erre felé bizony ritkaság számba ment. A nők ritkán kerülnek ilyen posztba itt, bár már ide is elért a nyugati emancipációs hullám.
Ettől kezdve alig bírt figyelni, mert annyi információt kellett lefordítania. Néha megakadt, mert nem találta a szavakat hirtelen, de mire elérkeztek a kérdésekhez, már belerázódott. Az is zavarta kicsit, hogy Max ha tehette, a közelében állt meg. Talán, hogy jobban hallja, nyugtatta meg magát a lány. Bár már az is meglepte, hogy nem javították ki úton útfélen a szakkifejezéseit. Ezek szerint nem volt felesleges az a sok olvasás, amelyből értesült a legújabb technológiákról és azok mikéntjéről. Estére már teljesen kimerült a sok beszédtől így a szállodába menet már egy szót sem szólt. Az Omnia téren begurultak a hotel elé és kiszálltak. Max nem mozdult mellőle, ezért a lány odafordult hozzá.
- Nos mára ennyi. Holnap még egy záró konferenciát tartanak, aztán vége.
- Mióta élsz Athénban? – kérdezte minden átmenet nélkül a férfi.
- Úgy három éve. – pislogott fel rá a lány.
- Nagyon jól beszélsz görögül.
- Másképp nem lehetnék tolmács. – vont vállat a lány. – Te is beszélsz görögül?
- Nem olyan jól mint te.
- Intenzív nyelvtanulás, ha itt élsz. Fél év és megértesz mindent. Egy év múlva már nem tudnak eladni. – mosolygott rá a lány.
- Hogy kerültél épp Görögországba? – vonta a karjára a lány kezét és elindult vele a szálloda felé. Eve a professzorok után nézett, akik rohantak befelé, mert hulla fáradtak voltak a mai túrától.
- Egyiptomból. – erre már a férfi is elmosolyodott.
- Utazási irodáknak dolgozol?
- Is.
- Bizonyára bejártad már a világot.
- Csak a felét.
- Ma már nem utasíthatsz vissza, holnap elutazom. Gyere, vacsorázz velem. – lépett fel az első lépcsőre a férfi, de a lány megtorpant.
- Max, … mennem kell. Van még egy csoportom.
- Tudom, de nem minden nap találkozik az ember avval, aki megtanította csókolózni. – mosolygott a férfi. Ettől a lány kissé elpirult.
- Micsoda egy aljas húzás ez tőled! Ma már nem kiskamasz vagyok! Ezzel a mi bajod lehet szöveggel, nem veszel le a lábamról! – tiltakozott a lány némiképp feszülten.
- Csak egy vacsora. Egy régi ismerőssel. Túl sokat kérek? – ez egyszerű és hatásos volt. Eve lehunyta a szemét és megcsóválta a fejét.
- Borzalmas vagy! – és elindult a lépcsőn felfelé a férfi oldalán.
- Nem szokott ennyire tiltakozni, ha valakit vacsorázni hívok.
- Talán mert biztosra mész! Csak olyat hívsz, aki eleve menni akar!
- Nem jársz messze az igazságtól! – mosolyogtak egymásra. A lány tudomásul kellett, hogy vegye, nem szabadul, míg nem enged. Hát bizony rég óta nem volt ilyen tehetetlen egyetlen férfival sem. Tetszett neki az új, mégis ismerős Max. Már nem volt az a hivalkodó, semmirekellő kamasz, és már ő sem volt az a dagi okos tojás, aki egykor volt.
- Mondd csak, hogyan lett belőled régész professzor? Nem fér a fejembe! Úgy emlékszem nem érdekelt nagyon a tanulás! Alig engedtek át a félévben! – dobta fel a témát a lány.
- Már mondtam, hogy neked köszönhetem. Az első órán végtelenül untattál. Utáltam, hogy ott kell ülnöm és hallgatnom azt a sok felesleges információt. Aztán a harmadik unalmas órán elkezdtem figyelni, hogyan beszélsz. Magamban jókat mosolyogtam a szavaidon és hihetetlen volt számomra is, de az utolsó órán elöntött a vágy.
- Micsoda? – döbbent meg a lány és a mosolygó férfi szemébe meredt.
- Tudni akartam mindent, amit te, hallgatni akartam a történeteidet, hisz olyan odaadással meséltél, mintha átélnéd az egészet. Az arcod kipirosodott és a szemeid úgy csillogtak, mint a legigazabb gyémánt. – na ettől a lány majdnem elájult. Volt spanyol fiúja, volt francia, most épp egy göröggel fut, de ilyen szépet még sosem mondtak neki.
- A modorod igen fennkölt. – válaszolt Eve szenvtelenül. Max mosolygott.
- Átélni mindezt, az volt fennkölt. Akkor, azon az órán valami olyat adtál nekem, amit nem tudok meghálálni, talán soha nem is fogom. – a férfi a kezére tette a sajátját. – Az életem értelmét kaptam tőled. A célt, mely a sorsom. Ezt sosem felejtem el. Hidd el, nagyon magam alatt voltam, hogy elmentél. Épp, amikor elhatároztam, hogy milyen utat választok, eltűntél.
- Nem tehettem mást.
- Tudom. Sajnálom, ami a szüleiddel történt. – mondta halkan a férfi. Eve nem szeretett erről beszélni, ezért, hogy témát váltson, elhúzta a kezét és rendelt magának egy salátát. – Hová kerültél azután? – folytatta a kérdezősködést a férfi.
- A nagyi Dél-Carolinában élt, Charlestonban. Ott fejeztem be a gimit. – a lány lehajtotta a fejét. – Aztán dolgozni kezdtem. – már szégyellte magát, amiért nem diplomázott le, de nem volt mit tenni. – Gondolom, meglep, de nem mentem egyetemre. Pedig folyton én vetettem a szemedre, hogy hová jutsz ebben az életben diploma nélkül…
- És hová jutottál? – kérdezte nagyon gyengéden a férfi. Eve most valamiért rettentően elérzékenyült. Mintha az eddig jó alaposan elzárt érzelmei ki akartak volna törni. Mély levegőt vett. Kipislogta a könnyeit és felnézett.
- Örülök, hogy több ember lettél általam, ha így van, bár nem hiszem, hogy részem lett volna ebben. Köszönöm, hogy időt szakítottál rám.
- Kérlek, ne menj még el! – kapott a lány keze után a férfi és finoman megszorította. – Nem szeretnék szemrehányást tenni, nekem van a legkevesebb jogom. Biztosan megvan az oka, hogy miért alakult így. Eve, nem szeretnélek szem elől téveszteni. Adj egy elérhetőséget, mert jó tolmácsra mindig szükség lehet.
- Jó tolmácsra? – a lány kissé keserűen nézett fel rá. Elmerengett. – Na ebben jó vagyok. Az elmúlt tizenöt évben több helyen laktam, mint más egy életen át.
- Nem érzed jól magad itt sem? – erre a lány hirtelen a férfire nézett. Most nyilallt belé a felismerés, hogy valóban nem.
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam. – állt fel a lány. Elfordult és táskájáért nyúlt.
- Nem nekem okoztál csalódást, hanem saját magadnak. Örülök, hogy láttalak. – lépett mellé a férfi. Eve kiegyenesedett és egymás szemébe néztek. – Megadod a számod? - Eve nem szólt, nem is bírt volna, mert menten elsírta volna magát. Egy névjegykártyát húzott elő a táskából és átadta a férfinek. Max elvette azt. – Köszönöm.
- Eve! Az istenért, mit művelsz te itt avval a langalétával? – a lány alig kapott észbe. A heves és indulatos görög szóáradatra mindketten odanéztek és a lány elszörnyedt. Jannisz közeledett feléjük és már messziről látta, hogy bizony elég zabos.
- Már csak ez hiányzott! – mordult a lány, aztán görögre váltott.- Megittam vele egy italt, miért baj ez?
- Miért? – dühöngött a férfi tovább – ha nem érek időben ide, még fel is mész vele szobára! Nem szégyelled magad, ennyi ember előtt bájologsz vele? Hogy képzeled ezt? Nem otthon vagy, ahol mindent megtehetsz, te hozzám tartozol és nem iszogathatsz akárkivel, akárhol!
- Ő nem akárki, hanem Darlington professzor a Cambridge-i Egyetemről. Régész. – jelentette ki a lány kioktatóan.
- Evvel azt akarod mondani, hogy ő százszor jobb, mint én? – dörrent a férfi.
- Jannisz, Max és én egy gimibe jártunk annak idején és most találkoztunk azóta először! Hogy lehetsz ekkora ökör? Miért csalnálak meg? Azt hiszem, éppen eleget dolgozom, hogy időm se legyen rá! – hadarta a lány.
- Nem kellene! Én mondtam, hogy ne dolgozz ennyit, te akarsz független maradni! – jött közelebb a férfi és lehalkította a hangját.
- Na ne kezdd megint! – fordult el a lány. – Max, nagyon sajnálom, de mennem kell.
- Ő a férjed?
- Még csak az kéne! Nem, csak együtt élünk. Jannisz Rugopolosz, Maximilian Darlington. – mutatta be egymásnak a két férfit. Azok kezet fogtak és mindkettő a másik nyelvén üdvözölte egymást. Jannisz bizalmatlanul méregette a nála jó egy fejjel nagyobb angolt.
- Jövőre fogunk összeházasodni.- jelentette ki a görög. Erre a lány felhúzta a szemöldökét.
- Mariaval lehet, de velem nem! – vágta rá a lány görögül, aztán Maxhez fordult, aki elnézően mosolygott. – Sajnálom, most már tényleg mennem kell.
- Megértem. Szervusz, és sok boldogságot. – a férfi kezet csókolt neki és a lány is elmosolyodott.
- Neked is. Tényleg jó volt újra látni téged. Büszke vagyok rád… legalább te elérted a kitűzött céljaid. Ez erőt ad nekem is. – ezt a lány tiszta szívéből kívánta és az elismerés célba is talált.
- Már érdemes volt.
A búcsú nehéz volt, olyan szívesen hallgatta volna még a férfi szép szavait, de tudta, vége. Ennyi volt. Max ismét eltűnik a homályba és már a szálloda lépcsőjén megrohanta a magány. Úgy érezte a férfi elvett tőle valamit, mintha ott hagyott volna az asztalon valami nagyon fontosat.

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. október 3. 05:38
Szia Ailet!

Módszeres keresés után megtaláltam a 2./ részt. Itt már kicsit több mindent megtudunk a főszereplőről, kezd érdekessé válni a történet!

Puszi

heleenke
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: