újabb események régebbi események további események
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

Tűz és víz 3

2011. augusztus 8. - Látogatók száma: 94

Egy szakítás, ami már elkerülhetetlen és az új élet kezdete nehéz mindig. Még akkor is, ha az ember messzire repül. De talán a távolság segít rájönni, mit is keres az ember igazán.

3. fejezet

Még jó ideig nem ment ki a fejéből a Max-szel való találkozás, de néhány hónap múlva már csak egy szép emlékként gondolt rá. Mindentől függetlenül megunta az életét Görögországban és Janniszszal egyre jobban elhidegültek. A szezon végére már annyit veszekedtek, hogy el sem tudta képzelni, mit tegyen, hogy megelőzze a súrlódásokat. Nem akart a férfivel a családjához látogatni, nem akart partikra menni, már a turisták sem vigasztalták. Nyomott, fásult és életunt lett és ezt minden ismerőse észre is vette. Próbálták felvidítani az egykor hihetetlenül virgonc és eleven lányt, de Eve tudta, nem fog menni. Tovább kell lépnie. Egyik este, úgy karácsony előtt valamikor, rászánta magát, hogy leül beszélgetni Janniszszal. Amennyire csak tudta, óvatosan próbálta rávezetni a férfit, hogy szakítsanak, de persze veszekedés lett a vége.
- Mégis mit vársz te tőlem? Értsem meg, hogy neked most menned kell? Ennyit jelentett az elmúlt 3 év?
- Ha nem jelentene semmit, nem beszélgetnénk, hanem itt hagynálak szó nélkül.
- Micsoda? Te képes lennél szó nélkül lelépni?
- Nem lennék képes! Épp beszélünk, ha nem vetted volna észre! – oktatta ki a lány őt.
- Velem te ne beszélj így! Tudom már, az az angol az oka! Mit mondott neked? A szeretőd volt és most vissza akarsz menni hozzá!
- Tévedsz! Sosem volt a szeretőm! Tizenöt voltam, mikor utoljára láttam!
- Az nem jelenti azt, hogy nem voltál szerelmes belé és most, hogy újra láttad, ismét beleszerettél!
- Ez őrület! Nem szerettem bele senkibe, egyszerűen csak kiszerettem belőled! Elmúlt, kész, vége, úgyhogy pakolok és elmegyek. – tett pontot a lány a vita végére. A hálóba ment és a bőröndjébe kezdett pakolni.
- Nem teheted ezt velem! Mi lesz velünk, mi lesz az esküvővel?
- Nincs esküvő. Még csak meg sem kérted a kezem!
- Akkor most megteszem! Kérlek, gyere hozzám!
- Nem lehet!
- Miért?
- Mert nem szeretlek, és a családod beleőrülne, ha nem Mariat vennéd el.- válaszolta szenvtelenül a lány. A férfi odaugrott hozzá. Átölelte és szorosan magához vonta. Kezét a lány hosszú hajába temette és megcsókolta.
- Drága kicsi Eve, ne mondd ezt, te sem akarhatod, hogy boldogtalan legyek…
- Jannisz, kérlek…- suttogta a lány és eltolta magától a lány a férfit. A lehető legtávolabb húzódott tőle. – Kérlek, ne nehezítsd meg az egészet!
- Jól meggondoltad? – kérdezte a férfi. Nem. A lány nem gondolta át alaposan a dolgot, hisz azt sem tudta, hová menjen, de itt nem akart maradni. Azt tudta. Ekkor megcsörrent a telefonja. A feszült csendben ez úgy hatott, mintha az ég zengett volna. Eve felvette.
- Igen, Maddison.
- Szia, Max vagyok, nem zavarlak? – a lány szíve nagyot dobbant. Janniszra nézett.
- Nem. Mondd csak. – válaszolta.
- Tudom, hogy mindjárt karácsony van, de szükségem lenne a segítségedre. Ha jól tudom, beszélsz franciául és görögül?
- Igen.
- Eve, még nem fejeztük be! – hadarta dacosan Jannisz.
- Úgy hallom zavarok. – konstatálta Max.
- Nem zavarsz. Éppen jókor hívtál. Folytasd csak.
- Eve, tedd le! – parancsolt Jannisz.
- Nem. Ez fontos. Munka!
- Nem érdekel! Szerintem fontosabb a kapcsolatunk, mint a munka!
- Na ez már nem igaz, mint mondtam. Hagyj békén!- mondta a lány és kisétált a nappaliba és onnan a teraszra. – Bocs, itt vagyok.
- Eve, nem akarlak zavarni. Majd később visszahívlak. – mondta Max.
- Felesleges. Most is beszélhetünk. – jelentette ki a lány.
- Nos rendben. – ekkor az ajtó hangosan becsukódott, mire a lány összerezzent. Max hallgatott egy hosszú pillanatig, aztán sóhajtva folytatta. – Tehát, egy expedícióra készülünk Dél – Amerikába. Úgy gondoltam, te mindenkivel szót értesz, bár a nagy része beszél angolul, azért jól jöhet a tolmács.
- Dél- Amerika? Talán a spanyolnak is hasznát veszem… - sóhajtott a lány.
- Spanyolul is beszélsz?
- Igen. Madridban is laktam egy ideig.
- Esetleg vannak még rejtett tartalékaid? – érdeklődött a férfi mosolyogva.
- Arabul is megértetem magam.
- Ez egészen hihetetlen. Francia, spanyol, görög, arab… multinacionális személyiség vagy! Igazán döbbenetes! – lepődött meg a férfi.
- Nem annyira. – a lány kissé keserű volt.
- Bejártad a fél világot. Kicsit irigyellek. Én csak néhány konferencia erejéig jutok el bizonyos helyekre. Még a nyelveket megtanulni sincs időm.
- Ne mondd ezt! Te velem ellentétben prof vagy! – gúnyolódott a lány.
- Lehet, de fele annyit sem láttam a világból, mint te.
- Viszont tudsz mindent, amit nekem saját káromon kellett megtanulni!- erre felnevetett a férfi.
- Csak nem volt olyan szörnyű.
- Nem. Azt nem mondanám…- válaszolta jelentőségteljesen a lány.
- Alkalom adtán mesélhetnél, bizonyára fordulatos történeteid vannak.
- Akadnak.
- Nos rendben. Mikor tudnál Londonba jönni?
- Most.
- Éjszaka nem indul járat. Ráérsz reggel indulni. Megadom a számom, ha megérkeztél, hívj fel, és érted megyek. Aztán mindent megbeszélünk. – mondta a férfi nyugodtan és lediktálta a számot.
- Rendben. Holnap Londonban. – nyugtázta a lány.
- Holnap Londonban találkozunk. Pihend ki magad, mert hosszú napunk lesz. – figyelmeztette őt a férfi. Eve még nem akarta letenni, olyan jól esett beszélgetni a férfivel.
- Max…- hirtelen elhallgatott, mert nem is tudta, mit mondjon.
- Igen? – sürgette picit a férfi.
- Köszönöm, hogy gondoltál rám. – mondta - Jó éjszakát! – letette. Zavart volt. Egy szakítás szélén állt, veszteségek érték eddig is, de mindig akadt valami újabb lehetőség. Akárcsak most, egyik helyzetből a másikba sodródott. Az egész életére ez volt jellemző. Leült a fotelba, ami a medence mellett állt és merengett. Vajon meddig tart ez az átkozott vesszőfutás? Lassan harminc és még sehol sem maradt néhány évnél tovább. Egyszerűen képtelen letelepedni bárhol is? Mióta meghaltak a rokonai, valahogy úgy érezte, csak egy gyökértelen virág, amit bármelyik erősebb szellő elrepít az ismeretlenbe. Ideig-óráig leragad itt-ott, de sosem érzi otthon magát, mégis mindenhol éppoly jó. Magányos volt. Eddigi barátai elfogadták, úgy ahogy volt, nem kérdeztek sokat, és nem sürgették. Megnyílni teljesen sosem tudott. Sem Jannisz, sem a régi fiúi nem tudtak róla ezerféle kis titkot. Nem tartotta fontosnak, hogy elmondja. Így utólag meg is állapította, bizony elég felületesek voltak a kapcsolatai. Ismerték egymást, együtt is éltek, de minden kapcsolatából hiányzott valami. Nem tudta volna megmondani, hogy mi az, de tudta, még nem találta meg, amit keres. Így már nyugodtabban hagyta ott Jannisz lakását. Nem ő volt neki szánva. Két bőröndjében apró csecsebecséivel elautózott a csoportja szállodájába és kapott egy alkalmazottak számára fenntartott szobát. Lepakolt és kisétált a medencéhez. Az este már hűvös volt. Kardigánját maga köré csavarta és az égre nézett. – Ha ott vagytok fenn, kérlek, vezessetek végre oda, ahol megtalálom a helyem! – kérte halkan. Leült és sokáig csak merengett. Vajon ez a dél- amerikai utazás is csak egy újabb kaland lesz az életében? Újabb keserű tapasztalatokkal járó tanulmányút, mint az összes eddigi? Elbúcsúzott Görögországtól és ettől a csodás kis világtól, az európai demokrácia és kultúra szülőhazájától. Ismerte jól a történetét, a szigeteket számtalanszor bejárta már, Athént és az északabbra eső autentikus falvakat is meglátogatta Jannisz-szal, imádta a nyugalmat, a barátságos embereket, mégsem tudta volna leélni az életét itt. Valami hajtotta tovább. Még nem tudta, mi az, de elhatározta, hogy rájön. Ha tudja, mit keres, arra is rájön, hol találja.
Az éjszaka meglehetősen keveset aludt. Izgatott volt a másnapi utazás miatt és gondolatai nem hagyták nyugodni. Aztán reggel bement az utazási irodába és közölte, el kell utaznia sürgősen. Hosszú órákba telt, mire találtak megfelelő embert a helyére, de délben már a London felé tartó gépen ült. A repülőút oly hosszúnak tűnt, hogy az álom is elnyomta. Nem is csoda, hisz fáradt és kimerült volt. A Heathrow reptérre való érkezése rossz emlékeket ébresztett benne. Utoljára nagyanyjával járt itt, amikor Charlestonba indultak, szülei halála után. Miután kicsekkolt és a csomagjait kocsira rakta, elment a büfébe. Leült egy kávé mellé és csak hallgatta a zajokat. Gondolatban visszarepült a tizenöt éves önmagához. Akkor teljesen összeomolva várta a sorsát. Azt sem tudta, mi történik vele. A szülei autóbalesetet szenvedtek. Egy vasútátkelőnél elromlott a jelzőfény. Szabadot mutatott és a vonat úgy száz métert tolta el az autójukat. Az anyja szörnyet halt, az apja a sérüléseibe halt bele. Nem tudtak rajtuk segíteni. Anyai nagyanyja azonnal eljött érte. Két nap múlva eltemették a szülőket és akkor először találkozott apai nagyszüleivel is. Nem értett semmit. Abigail és Gregory Maddison valahogy távolinak és idegennek tűnt. Köszöntek egymásnak, megnézték őt, de olyan ridegek voltak vele, hogy a lány nem is vágyott közelebb kerülni hozzájuk. Tudta, hogy volt apjának egy testvére Adam, sőt unokatestvérei is voltak, de valahogy nem tartották a kapcsolatot. Később a nagyi azt mesélte, hogy a nagyszülők azért orroltak meg fiukra, mert amerikai nőt vett feleségül. Ettől a lány nem lett boldogabb. Sőt attól sem, hogy megtudta, a családja nagyon ad a származásukra. Mindenki agyoniskolázott és meglehetősen lealacsonyítónak találták, hogy anyja csak egy egyszerű takarítónő volt. Apja bár tanított, mégsem nyugodott bele a család a helyzetbe. Így végleg megszakadt a kapcsolata az angol őseivel.
A lány a kávé után a telefonhoz sétált. Tárcsázta a férfi számát. Várt egy kicsit, amíg kicsörgött és csak bámulta a hömpölygő tömeget.
- Maximilian Darlington. – jelentkezett be a férfi.
- Eve vagyok. Megérkeztem a Heathrowra.
- Remek. Ebédeltél már?
- Nem.
- Akkor érted megyek.
- Kedves vagy. – suttogta fáradtan a lány.
- Nemsokára ott leszek. Kitartás! – nagyon jól esett a lánynak ez az odafigyelés. Miután leült egy padra el is merengett, milyen más a férfi, mint emlékeiben. Az a nagyképű és lehengerlő stílus már a múlté. Egészen kedves és barátságos Max. Nem akart túl sokat képzelni róla, nehogy abba a hibába essen, hogy esetleg tényleg beleszeret. Mi van ha felesége van, ami akár elő is fordulhat, tekintve, hogy benne van már a korban, nem beszélve arról, hogy biztosan remek parti lenne bárkinek. Hát el is hessegette az effajta gondolatokat. Csak élvezte a nyugalmat és a zajos jövés-menést. Alig vette észre a felé közeledő férfit. Csak nézte őt és meg sem mozdult. Határozottan felé jött, bár arcáról szinte semmit sem olvasott le, e pillanatban elbűvölőnek látta. Meg is kellett állapítania magában, hogy nem is olyan rossz pasi. Végignézett rajta és magában kielemezte őt. Elegáns öltöny, drága cipő, rendezett haj és ruganyos járás. Amikor visszatért tekintetével a szeméhez, látta hogy az vidáman csillog. Lebukott.
- Szia. Hogy utaztál? – kérdezte a férfi elnézően mosolyogva.
- Hosszú volt. – vont vállat a lány.
- Fáradtnak tűnsz.
- Mert az vagyok. – állt fel Eve. Felnézett a férfira, aki a fejét csóválta.
- Mondtam, hogy pihend ki magad, mert nehéz napunk lesz.
- Miért?
- Az engedélyekért kell elmennünk, aztán beszélned kell a perui nagykövettel, az oltásokat és a gyógyszereket is be kell szereznünk neked. Kicsit kevés az idő, de talán nem lesz baj. Elég kockázatos ilyen hamar beutaznod, nem számítottam rá, hogy már most elfogadod a felkérést. Legkorábban január vége felé vártalak. – mondta a férfi.
- Hát, még egy karácsonyt nem bírtam volna ki ott. – mondta a lány és lehajolt a táskájáért.
- Nem mész vissza?
- Minek mennék? Az a szakasz lezárult az életemben. Új fejezetet kezdek. – nézett fel ismét a lány. A férfi áthatóan nézte őt.
- Ilyen könnyedén mondod ezt?
- Már túl vagyok néhány… költözésen. – bár szakítást akart mondani, inkább maradt a hivatalosabb változatnál. – Nem fogok tönkremenni. Ritkán nézek hátra, ha ezt tenném, már beleőrültem volna. - A férfi nem válaszolt azonnal.
- Gyere, menjünk. – indult el a kocsival kifelé. A lány követte. Amikor kiléptek a parkolóba a lány megtorpant. Mély levegőt vett és benntartotta kicsit. Az ismerős szagok átjárták az egész testét.
- Ez az illat sehol máshol nem található meg. – mondta halkan. – Ez valami egész más… ez London. – jelentette ki. Lassan kinyitotta a szemét és a férfire nézett. – Ezer éve nem éreztem ezt.
- Azóta nem voltál itt?
- Nem. Charlestonból Párizsba költöztem. Bár közel jártam hozzá, hogy ideutazom, de nem volt miért.
- A családod?
- Nincs senkim.- jelentette ki a lány. Erre a férfi csak nézte őt és Eve szíve meglódult. Valami volt a levegőben, amit már ismert. Szánt szándékkal elfordította a fejét és tovább indult. – Gondolom, nem erre számítottál.
- Majd meglátjuk, mire megyünk. Bizonyára sok megpróbáltatáson mentél keresztül.
- Ki nem?
- Igaz. Értékelem az őszinteséged. – mosolyodott el a férfi kicsit.
- Hazudtam én neked valaha? – mosolygott vissza a lány is, mire Max megcsóválta a fejét. Bepakoltak az autóba és elindultak London belvárosába.

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2011. augusztus 9. 14:27

megtekintés Válasz erre: Je t'aime - 2011. augusztus 8. 20:56

Szia, kedves Z.

Akkor beszélj a Tündérrel mihamarabb, mert a napokban tisztáztuk ezt a kérdést, és az "Attila, a gyáva hősszerelmes" is 1 lehetőséget kapott. :)
A 2 részből lett 1.

Egyben felrakni iszonyú hosszú lenne,- olvasni is. Egy olyan pályázatra illene, ahol a max. karakterhatár magas, mondjuk 40.000.

Ki ne üsd a rendszer egy hatalmas adag gigapályaművel. :)

Üdv. Zsötem

Már megdumáltuk vele. Csak a legizisebb részt indítom, a többit pályázaton kívül. Köszi még egyszer.

Üdv Z
2011. augusztus 8. 20:56

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2011. augusztus 8. 20:37

Kedves Zsötem!
Mikor a pályázatról kérdeztem Tündért, azt írta, hogy ha túl sok a szöveg, mert ez véletlenül egy komplett regényke, amit én írtam valamikor néhány éve, akkor több részben javasolja a közzétételt. Ő ezt tanácsolta, hát én követem ezt a tanácsot, míg Ő, vagy bárki, aki arra hivatott nem szól, hogy nem jó így.
Azért köszönöm a felvetésed, rá fogok kérdezni.
Egyébként ez egyetlen mű fejezetekre bontva és nem szívesen sűríteném vagy kukáznám ki egyetlen részét sem, mert sok apró dolognak jelentősége lehet a későbbiekben... mármint a végkifejletben.

Egyébként én egyben is felraknám, ha lehetne, nagyon szívesen.

Üdv. Z

Szia, kedves Z.

Akkor beszélj a Tündérrel mihamarabb, mert a napokban tisztáztuk ezt a kérdést, és az "Attila, a gyáva hősszerelmes" is 1 lehetőséget kapott. :)
A 2 részből lett 1.

Egyben felrakni iszonyú hosszú lenne,- olvasni is. Egy olyan pályázatra illene, ahol a max. karakterhatár magas, mondjuk 40.000.

Ki ne üsd a rendszer egy hatalmas adag gigapályaművel. :)

Üdv. Zsötem
Cikkíró
cikkíró
2011. augusztus 8. 20:37
Kedves Zsötem!
Mikor a pályázatról kérdeztem Tündért, azt írta, hogy ha túl sok a szöveg, mert ez véletlenül egy komplett regényke, amit én írtam valamikor néhány éve, akkor több részben javasolja a közzétételt. Ő ezt tanácsolta, hát én követem ezt a tanácsot, míg Ő, vagy bárki, aki arra hivatott nem szól, hogy nem jó így.
Azért köszönöm a felvetésed, rá fogok kérdezni.
Egyébként ez egyetlen mű fejezetekre bontva és nem szívesen sűríteném vagy kukáznám ki egyetlen részét sem, mert sok apró dolognak jelentősége lehet a későbbiekben... mármint a végkifejletben.

Egyébként én egyben is felraknám, ha lehetne, nagyon szívesen.

Üdv. Z
2011. augusztus 8. 17:29
Kedves Cikkíró!

A pályázati kiírásban az szerepel, hogy 1 névvel, és 1 írással lehet indulni.
Az 1 írás 1 darabot jelent. Nem 15 részes sorozatot, mert az már 15 darab írás.

Az "Attila...." című pályamű 2 részét is összerakta Tündér 1-be, mert így szabályos.

Időt takarítasz meg, mivel közeleg a pályázat vége, ha még most fésülöd 1-be (szerintem nem kilométer hosszúra), már az eddig 3 részt.

Üdv. Zsötem
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: