újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Tűz és víz 4

2011. augusztus 10. - Látogatók száma: 53

Valami megfoghatatlan van a levegőben és ezt még az sem rontja el, hogy megjelenik egy harmadik, aki teljesen elbizonytalanít... mindent.

4 fejezet

Az étterem előtt a lány némiképp elszomorodott. Anyagilag nem volt felkészülve az effajta kiadásokra. Az előkelő étterem nem tetszett neki.
- Max, nem mehetnénk valami egyszerűbb helyre?
- Remek a konyhája, mi kifogásod ellene? – nézett rá a férfi.
- Lehet, hogy neked nem számít, mert vagyonos család tagja vagy, de nekem nincs kidobni való pénzem. Ennyit nem ér nekem az ebéd! – mondta nagyon őszintén a lány.
- Én hívtalak ide, én fizetek. Van még kérdésed?
- Igen. Miért csinálod ezt?
- Mármint mit? – húzta össze a szemét a férfi.
- Ha sajnálatból kértél fel erre a feladatra, már itt sem vagyok! – nyúlt a kilincs felé a lány. Kipattant az autóból és a csomagtartó felé iramodott. Próbálta felnyitni azt, de a férfi mellé lépett.
- Nem sajnálatból tettem. Egyszerűen nem volt jobb ötletem, kit vihetnék oda tolmácsnak. Úgy vélem érdeklődő vagy a régészettel kapcsolatban, több nyelven beszélsz, szabad vagy, mi kell még több?
- Szabad vagyok? – pislogott a lány a férfira.
- Kötetlen. – javította ki magát a férfi. Eve összefonta karjait a melle előtt.
- Na ebben tökéletesen igazad van. Szóval azért esett rám a választásod, mert kötetlen vagyok.
- Nem utolsó sorban van némi ismereted a történelem terén. Mit kezdenék egy laikus tolmáccsal, aki meg sem tudja különböztetni a mezozoikumot a mezolitikumtól? – a lány elgondolkodott.
- Mivel feltételezem, hogy nem az őshüllők érdekelnek, gondolom, a Pre-Columbián kultúrákat fogod kutatni.
- Ráhibáztál. – erre a férfi ismét elmosolyodott. – Nem is vagy te olyan felkészületlen. Az ősi dél-amerikai történelem egy kis szeletét fogjuk feltárni, de előbb ebédeljünk meg. – nyújtotta a kezét a férfi. Eve csak a fejét csóválta.
- Miért vagy képes mindig levenni a lábamról?
- Mert te is akarod. – válaszolt egyszerűen a férfi és ez bizony a lány elevenébe talált. Megütközve nézett fel Maxre.
- Egyszerűen csak kihasználod a helyzeti előnyödet! Úgy tűnik ezt a rossz tulajdonságodat, nem tudtad kinőni. Tizenöt éve is épp ezért haragudtam rád.
- Nem, te azért haragudtál rám, mert kiderült.
- Ez nem igaz! – vágta rá a lány, de azért elindult a bejárat felé és miközben bizonytalanul méregette az épületet Max is csatlakozott hozzá.
- Ha Bob nem nyit be, ma máshogy emlékszel vissza arra az esetre.
- Naná! Életem első csókjából akkora égés lett, mint ide India! – ez már humor volt.
- Kamaszok voltunk. Ne is törődj vele.
- Még jó, hogy nem kellett végigélnem, hogy Bob egész évben evvel piszkál, na meg az összes csapattársad!
- Azt hiszem, te is inkább azt élted volna át, mint a szüleid halálát.
- Mi az hogy te is? – nézett fel a lány.
- Nem sokkal később anyám rákos lett. Úgy egy év múlva temettük el.
- Sajnálom. – valahogy természetes volt, hogy a lány belekarolt a férfiba. Vigasztalásként vagy csak saját megerősítéseként tette, nem volt biztos benne, de nagyon jól esett az érintés. – A veszteséget mindig nehéz elviselni.
- Már rég volt. – mondta halkan a férfi. Leültek egy asztalhoz és rendeltek. Eve körbenézett és elképedve csodálta a belső tér kialakítását.
- Milyen furcsa újra a jó öreg Angliát látni! Itt minden olyan… nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam. Görögországhoz képest ez itt meglehetősen mesterkélt. – és a lány csak mesélt a vidéki utazásairól és egészen a kávéig be sem állt a szája. Aztán élvezettel kortyolt bele az italba. – Hm. Ezt is csak itt tudják így elrontani. – mosolyodott el Eve.
- Meglehetősen rossz véleménnyel vagy a hazádról.
- Nem, csak tárgyilagos vagyok. A kávé az espressonál kezdődik és a tea a Darjeelingnél. Minden népnek meg van a maga kis csodája, ez itt – mutatott a csészére – nem a briteké. - Max hosszan nézte őt mielőtt megszólalt.
- Elképesztő az éleslátásod. Minden mondatod mögöttes értelmét megszámlálhatatlan oldalnyi filozófiai tanulmányban lehetne csak hűen visszaadni. – erre a lány meglepődött.
- Nem olyan mélyen szántó, amit mondok, egyszerűen csak a tapasztalataimat mesélem.
- Épp erről beszéltem. Nekem nincs lehetőségem ennyit tapasztalni. Megszabott határokon belül mozoghatok.
- Azt akarod mondani, hogy rab vagy a saját életedben? – Max most is megfontolta a választ. Egy korty kávé után hátra dőlt.
- Nem ilyen egyszerű a helyzet. Tőlem elvárják, hogy azt tegyem, amit kell.
- Ki várja el?
- Többek között az apám.
- Ha az önző céljainkat a gyermekeinkre kényszerítjük, csak fájdalmat okozunk. Elsősorban magunknak.
- Mégis honnan ez a végtelen bölcsesség? – csóválta a fejét a férfi.
- Mondtam már, az életem története rengeteg tanulsággal szolgálhat. Már kevés olyan dolog van, amit nem éltem át.
- Fiatal vagy még, hogy ezt mondd!
- Ami még hátra van, az legyen a jövő titka. A perui utazás biztosan közötte lesz! – váltott a lány hivatalosabb hangnemre. Ettől kezdve átengedte a szót a férfinek. Egyszerűen le volt nyűgözve. Max hihetetlen hozzáértéssel és odaadással ecsetelte, merre mennek majd és hol fognak kutatni, majd elmentek az orvoshoz, aki hosszas kérdezősködés után beadott a lánynak valami injekciót és felírt jó néhány tablettát, amit feltétlenül szednie kell majd. Már esteledett, amikor végeztek a nagykövetségen. Beültek az autóba hát.
- Megfelel, ha itt Londonban töltünk egy éjszakát, vagy kibírod még Cambridge-ig? – a lány már kezdett hozzászokni az effajta kétértelmű és közvetlen kifejezésekhez. Már nem akadt fenn rajta, amiket egyetlen görög, vagy spanyol sem engedett volna meg pláne nem, ha esetleg foglalt nőről van szó. Ez esetben azonban szó sem volt erről. Nem problémázott az effajta bizalmas többes számon, bár Maxről feltételezte, hogy ennél jóval szabatosabban is képes fogalmazni.
- Nekem jó itt. – döntött a lány. Evvel a férfi bólintott. Egy egyszerű szállodába mentek és a lány alig lépett ki a zuhany alól már el is terült az ágyon. Mély álomba zuhant és csak a telefon csörgése riasztotta fel reggel. Max volt az. Eve felkelt és elkészült. Lesétált az étterembe, ahol a svédasztalos reggeli várta. Max már az asztalnál ült. Egy újságot olvasott, aztán a lány mellé lépett.
- Jó reggelt! – üdvözölte mosolyogva. – Reggeliztél már?
- Kétszer is. Rettentően el fogok itt hízni! Még jó, hogy nem maradunk sokáig!- tette le az újságot sóhajtva a férfi. Eve leült és enni kezdett.
- Miért, mi a baj?
- Az egyik tudós lebetegedett. A nagykövettel reggeliztem. Rossz híreket hozott.
- Ki volt a másik? – nézett fel a lány. Ekkor egy elegáns szürke kosztümös nő lépett melléjük.
- Jó reggelt! – a lány a nőre nézett. A szigorú, mégis bájos arc, ismerős volt neki.
- Jó reggelt! – köszönt zavartan.
- Bizonyára nem ismersz meg. Sylvia Cunningham vagyok. – már kezdett rémleni neki a lány. Az iskola üdvöskéje volt mindig. Max osztálytársa és megszámlálhatatlan verseny nyertese volt. A kosárcsapat legfőbb szurkolója és az összes tanár kedvence.
- Dehogynem. Téged győztelek le első félévben a történelemversenyen. – vágta rá a lány. Ez láthatóan nem tetszett a nőnek. – Azóta bizonyára sokszorosan túltettél már rajtam. – evvel felállt és elmosolyodott. Kezet nyújtott a lány neki. – Örülök, hogy látlak. Te is jössz velünk Peruba?
- Igen. – bólintott a nő. A fenntartása érezhető volt, ezért Eve magával ragadó vehemenciával sodorta tovább Sylviát. Leültek és azonnal kérdezgetni kezdte, mivel is foglalkozik. Úgy a negyedik célratörő kérdés után enyhült a feszültség.
- Te nem reggelizel? – kérdezte mellékesen.
- Már túl vagyok rajta. – tette a kezét Maxére. Eve hirtelen úgy érezte, mintha megfosztották volna valamitől. Gyomra összeszorult, elment az étvágya. Letette az evőeszközt.
- Szóval ti egy pár vagytok! – mosolyodott el mégis. Sylvia is elmosolyodott. Eve nem nézett a férfira, csak a nőhöz beszélt. – Hát gratulálok, gondolom már a gimi óta együtt vagytok!
- Nem teljesen. Voltak kimaradt időszakok, míg az Oxfordra jártam, de végül visszamentem és ismét összejöttünk.
- Mindig is mondtam, hogy a kapcsolatok az égben köttetnek. – vont vállat a lány és most fél szemmel Maxre pillantott. A férfi merengve figyelte őt, aztán amikor találkozott a tekintetük megcsóválta a fejét.
- Ha befejezted, indulhatunk. – sóhajtott a férfi. Aztán elindultak a reptérre. Felszálltak a menetrend szerinti London- Madrid járatra, aztán néhány óra elteltével átszálltak a Limába tartó nemzetközi járatra. Madridban még megvacsoráztak. Ott újra elemében érezte magát a lány és szinte le sem tudta vakarni magáról az érdeklődőket. Lépten-nyomon oda-odaszóltak neki a férfiak, vagy egyszerűen csak alaposan megbámulták. Nem értette miért, hisz teljesen egyszerű farmert és hosszú ujjú pólót viselt. A haját meg a feje tetejére tűzte. Napszemüveg mögé bújtatta fáradt szemeit, bár már esteledett, mégis jól esett az érdeklődés.
- Te aztán népszerű vagy itt! Jártál már erre? – kérdezte Sylvia.
- Igen. Öt vagy hat évvel ezelőtt költöztem el, de nem hiszem, hogy emlékeznének rám. Egyiket sem ismerem! – vont vállat a lány.
- Akkor miért köszöngetnek neked? – lepődött meg a nő.
- Talán mert látják, hogy szabad vagyok! – mondta jelentőségteljesen, mire Max ránézett. – Azaz inkább kötetlen. – javította ki magát nem minden hátsó szándék nélkül. Erre Sylvia átölelte Maxet.
- Hát mi már rég nem. De te hogyhogy egyedül vagy? Egész jól nézel ki. Sokat fogytál a gimnázium óta. – mondta a nő.
- A gimi óta más sem történt velem, mint hogy mindenem elfogyott. Ilyen az élet. A pasik nem tudnak lekötni hosszú távon. Unalmas, nagyképű és önző népség! – legyintett a lány.
- Na azért nem mind! – vetett közbe a nő.
- Na jó, csak az a néhány, akikkel én futottam. – vont vállat Eve. Felnézett a Király Palota kivilágított homlokzatára.
- Talán nem mindegy milyen rétegben válogat az ember. – válaszolta erre finoman Sylvia.
- A rétegek minél szélesebbek, annál hígabbak. Nemesnek lenni ma már nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember ízig-vérig az is. – mondta inkább csak magának. Tekintve, hogy a fiúi végül is mind valamilyen rangos család sarjai voltak. – Teljesen véletlenül alapos ismereteim vannak e téren. - A lány elfordult. – Na menjünk. Még lekéssük a csatlakozást! – Max alig szólt pár szót az egész út alatt. Táskájából mappát vett elő és azt tanulmányozta. Eközben a két nő csevegett. Sylvia próbált folyton visszatérni az eltelt jó pár év eseményeihez, Eve viszont épp az ellenkezőre törekedett. Ez a lélektani csata odáig fajult, hogy a lány egyszerűen hagyta Sylviát ömlengeni sikereiről. Hamar elunta a fényes karrierről szóló történetet, és ki is fáradt mire végre elcsendesedett a nő. Az éjszakai utazás alkalmával csak bámult kifelé a sötétbe és hallgatta a többiek szuszogását. Aztán Maxre nézett, aki már elrakta a papírokat és hátra döntötte az ülést. Csukott szemmel pihent. Mellette aludt Sylvia. Igazán szép pár voltak, olyan megkapó volt, ahogy egymás kezét fogták. A lány elfordult. Nem volt álmos még.
- Jól vagy? – kérdezte halkan Max.
- Minden oké. Aludj csak. – válaszolta csendesen.
- Bánt valami. Talán Sylvia megsértett?
- Ugyan! Nem tudom, hogy bírod ezt a… hihetetlenül nárcisztikus. – fújt egyet a lány.
- Alapvetően nem, csak próbál megfelelni.
- Na ne, ő is kényszeres? – nézett döbbenten a férfira, aki elmosolyodott.
- Talán mind azok vagyunk.
- Ennek nincs értelme! Magadnak kell megfelelned senki másnak! – jelentette ki a lány.
- Ha így gondolod az baj, ugyanis elvárom, hogy megfelelj bizonyos elvárásoknak.
- Mint például?
- A szabályok rád is vonatkoznak. Mindenki érdekében. Nem veszélytelen egyetlen expedíció sem. Felelősséggel tartozom azokért, akiket magammal viszek. Viszont csak akkor lesz zökkenőmentes a munka, ha alkalmazkodsz te is.
- Azt hiszed antiszociális vagyok?
- Nem, csak öntörvényű, makacs és dacos. A hirtelen döntéseket az ember gyakran megbánja. Lesz időd gondolkodni, mit tegyél. – a lány csak nézte a férfit és nem válaszolt. – Készülj fel, mert nem lesz könnyű a túra. Holnaptól neked is részt kell venned a kutatásban.
- Én nem vagyok régész!
- Majd meglátjuk, ki is vagy te. – ettől a lány összezavarodott. Mit is akart mondani evvel a férfi? Megkérdezni már nem tudta, mert a stewardess közéjük lépett és megkérdezte, hozhat e valamit. Eve elfordult és hátra döntötte e fejét.

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: