újabb események régebbi események további események
02:46
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:30
Virág módosította a cikkét
09:20
Virág módosította a cikkét
08:21
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:42
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:47
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:34
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:56
Pinokkió módosította a cikkét

Tűz és víz 5

2011. augusztus 14. - Látogatók száma: 68

Egy szépreményű barátság kezdete lehetne ez az út, de mindketten bizalmatlanok. Van is miért. Mi lesz ebből?

5. fejezet

Alig csukta le a szemét el is aludt, aztán arra riadt, hogy a leszálláshoz készülődnek. Kint már világosodott, de a lány kedve nem derül fel az új naptól. Most már ő is hallgatott. Nem beszélt, akárcsak Max. Eleinte nem is furcsállta a dolgot, hisz el volt foglalva saját gondolataival, de aztán eldöntötte, hogy nem tipródik tovább. Valahogy majd csak elfelejti Janniszt, és új életet kezd valahol. Ettől kissé megnyugodott és újult erővel vetette bele magát a látni valóba. Limában terepjárót béreltek és beszereztek mindent, amire szükségük lehet. Többek között a lánynak hálózsákot, meg túrabakancsot és persze jó néhány tégely rovarriasztót. Aztán még megebédeltek, addig a lány figyelte a várost és az embereket. Itt minden más volt, mint amit eddig tapasztalt. Európa és Észak-Amerika hihetetlen messze vannak innen és itt olyan, mintha évszázadokkal ezelőtti időbe csöppent volna. Persze voltak modern épületek, meg fényreklámok, de nem hipermodern, tömény tömegkultúra sütött a városról. Ebéd után dél felé indultak a tengerpart mentén. Elől Max és Sylvia halkan beszélgettek és a lány elmerengett. Egy-egy pillanatra, a férfire nézett. Ő más, mint az eddigi ismerősei. Nem akarja, mégis vonzza őt. Nem is a külseje, inkább az egész lénye. Bár nem épp utolsó pasi, mint azt már megállapította néhányszor. Sötét haja volt, szürke szeme, egyenes orra, a szája meg mintha egy görög szobrász szabta volna ki, egyszerűen gyönyörű. Jó harminc centivel lehetett magasabb nála, ami bizony elég soknak tűnt. Bezzeg Sylvia a tökéletes szépségével és párduc testével éppen passzolt hozzá. És még buta sem volt. Diplomás történész volt, Eve tényleg elbújhat mellette. Hát sem magasságba, sem végzettségben nem rúghat labdába Maxnél. Persze ez nem számít! Próbálta vigasztalni magát. A hosszú kilométerek alatt nem jutott előrébb, minden esetre azt elhatározta, hogy messzire elkerüli Maxet.
Kissé eltávolodtak az óceántól és hegynek felfelé haladtak és estére elértek egy Ica nevű városba. Itt megszálltak, hogy másnap tovább indulhassanak újult erővel. Eve utált csendben lenni, de valahogy nem volt kedve Sylviával társalogni, Max meg nem szólt hozzá. A közös vacsora után, mely változatlanul untatta, elment sétálni egyet. A turista hoteltől átvágott a körforgalmon, bár autó nem járt ilyenkor, átsétált a túl oldalra, és elindult visszafelé, amerről jöttek. Ott az egyik utcában valami kivilágított helységet látott, talán kocsma. Bár hosszú volt az út gyalog, mégsem fáradt el. Sőt jót tett a séta. Finom zamatos volt a levegő, hisz egyre magasabbra mentek. A tenger illatába az az igazi vidéki szag is belevegyült. Ezt szerette. Lecsukta a szemét és mély levegőt vett. Egy pillanatra elkalandozott és megjelent lelki szemei előtt egy régi kép. Amikor még éltek a szülei és kinn piknikeztek a közeli folyóparton. Hirtelen eleredt az eső és ők a kocsiba menekültek majd ott folytatták az uzsonnát. Nagyon jól sikerült nap volt az, az eső ellenére is.
- Kislány, mit keresel itt? – szólt hozzá valaki. Eve nem válaszolt, még nem akarta elengedni ezt az emléket. – Süket vagy? Egy ilyen kis csinos hercegnőnek már ágyban a helye! – jött közelebb az idegen. A férfi már mellette állt. Épp hozzáért volna.
- Evelyn, hová indultál egyedül? – ez már Max volt. A hangja érces volt. Úgy tűnt az idegen megriadt a férfitól, mert továbbállt.
- Ssss. – kérte a lány. A férfi közelebb jött és elé állt. Nem szólt. Várt. Eve elengedte az emléket és felnézett a férfire. Szemében könny gyűlt. – Egy kósza régi érzés. Apa, anya és én piknikeztünk. Éppen ezt az illatot éreztem akkor is. Boldog voltam…- suttogta.
- Evelyn, az imént egy idegen ki tudja mit akart tőled, és te egy emléket kergetsz? – a férfi feszült volt.
- Nekem fontos.- jelentette ki.
- Fontosabb, mint a testi épséged?
- Ezek az emberek nem bántanak. Nem gyilkosok, csak néha részegek. Talán száz éve nem volt itt erőszakos cselekmény! – legyintett a lány.
- Még sosem jártál itt! Honnan tudod, hogy nem vagy veszélyben? – képedt el a férfi.
- Tudom. – vont vállat a lány és kikerülte Maxet.
- Most hová mész?
- Sétálok, vagy talán az egyik kocsmában iszok egy italt.
- Mindenképpen ki akarod hívni magad ellen a sorsot? – lépett mellé a férfi.
- Már kihívtam.
- Mivel?
- Nem tudom miért büntet, de neked elmondok valamit, mert kedvellek. Egész addig a percig, míg az igazgatónő nem közölte a szüleim halálhírét, tökéletes volt az életem. Azóta, egyetlen perc sem ért annyit, hogy szóra méltassam. Az a trauma elnyomta bennem az emlékek egy részét. Még ma is keresgélem azokat a foszlányokat. Ezért nem mentem egyetemre. Nagyon nehezen érettségiztem le. Mintha kiröppent volna minden a fejemből, amit addig átéltem.
- Emlékezetkiesésed volt?
- Nem. Ez olyan mintha leinnád magad a sárga földig és másnap, semmire sem emlékszel. Csak amikor mesélni kezdik, mi mindent tettél, akkor kezd rémleni néhány dolog.
- Akkor ezért utazol annyit?
- Talán igen. Ezen még nem gondolkodtam. Igazad lehet…- a lány megállt és a férfi felé fordult. – Egyet azért nem felejtettem el. Milyen undok voltál velem, amikor tanítani próbáltalak. Meg persze azt sem, hogy milyen pufók kamasz voltam. Még a gimiben is folyton gúnyoltak a többiek, pedig mikor az áltiban végeztem, megfogadtam, hogy lefogyok, és új életet kezdek.
- Nem nagyon sikerült!
- Na szép! Lehet, hogy dagi voltam, de én legalább nem csináltam folyton botrányt! Emlékszel a féléves bajnokság után, hogy lerészegedtetek a csapattársaiddal? – vidult fel a lány, miközben tovább sétáltak.
- Néha megesik.- mosolygott a férfi is.
- Na ne szerénykedj! Többször is bebuktatok a tanár előtt, de apuci elintézte, hogy ne rakjanak ki a csapatból egy csinos kis adománnyal! – bökte oldalba Maxet.
- Azt hittem nem emlékszel azokra az időkre! – kapta el őt a férfi és megcsiklandozta, mintha újra gyerekek lennének, úgy kergetőztek az utcán.
- De igen. Csak az otthonnal kapcsolatos emlékek… fakultak… meg. – a lány itt elkomolyodott. Ez furcsa mondat volt, de igaz. – Új otthont kell találnom.
- A régivel mi a baj? – kérdezte a férfi. – Ott nőttél fel, ha valahol, ott igazán tudsz majd emlékezni.- Eve oldalra döntötte a fejét.
- Max, mond, miért vagy most más, mint egyébként? Szinte már-már barátian közvetlen vagy velem.
- Kedvellek. Szórakoztató vagy. Akár barátok is lehetünk. – válaszolta a férfi.
- Hát, kezet rá.- a lány kinyújtotta a kezét és a férfi hamiskásan elmosolyodott. Magához húzta a lányt és megcsiklandozta. Eve úgy kacagott, mint egy gyerek és próbált védekezni, de nem menekült. – Ne! Ez nem érvényes! Jóval erősebb vagy! Ne! Hé Max! Tegyél le! – kacagott. A vidám csatát a kocsmáig folytatták. Bementek és leültek a pulthoz.
- Jó estét uram, milyen italt tudna ajánlani nekünk?
- Magának egy kis caipirinhat annak a savanyú kísérőjének pedig, chicat! – és már készítette is az italokat az unott csapos. A lány felnevetett.
- Mit mondott? – érdeklődött a férfi, mire Eve rámosolygott.
- Savanyúnak tart téged.
- Valóban? - pár pillanat múlva már előttük is volt az ital. Férfi sört kapott, a lány pedig valami citromos, cukros jeges löttyöt, ami egész ízletes volt. Eve néhány szót váltott a pultossal, aztán ismét a férfihoz fordult.
- Azt mondja, mostanság olyan savanyú emberek járnak erre, mint te. Meg azt, hogy ha tovább megyünk a Pánamerika úton, a híres Nazca vonalak mellett fogunk elhaladni. – élénkült fel a lány.
- Igen. Gondolom, látni szeretnéd.
- Naná! Nem minden nap jár erre az ember! – vágta rá a lány.
- Nos rendben. Ennyi még talán belefér. – sóhajtott Max.
- Ugyan, ne légy már ennyire unalmas! Mikor vesztetted el az életkedvedet! Te már láttad?
- Nem, még nem. – válaszolt a férfi.
- Az istenért, kutató vagy! Nem érdekel, mit keresnek ott azok a vonalak? Nem mozgatja meg a fantáziádat, vajon miért keletkeztek? – hitetlenkedett a lány, mire a férfi felnézett.
- Nem ezért jöttünk. Nem beszélve arról, hogy van egy betegünk, aki várja a gyógyszereket.
- Miért, ahová megyünk… hová is?
- Tiahuanacoba.
- Na igen, ott nincs orvosság?
- De igen, csak az a határ másik oldalán van. Bolíviában.
- Akkor mit keresünk itt Peruban?
- A kutatási engedélyt csak január elsejétől kaptuk meg. Addig Peruban kell várnunk és a határ mentén kell elfoglalnunk magunkat.
- De hát mire jó ez a túra?
- Nem vagyok túl jóban a bolíviai nagykövettel.
- Micsoda? Ezt nem értem!
- Majd megérted.
- Na ne! Nyögd már ki, hogy mi történt! – ekkor a férfi, körbe nézett.
- Csak én érzem úgy, hogy mindenki minket néz, vagy csak elkápráztattad őket a bájos pofiddal?
- Ne beszélj mellé!
- Fizessünk és menjünk. – lökte el magát a férfi a pulttól.
- Megtudhatnám végre, mi folyik itt?
- Majd elmondom a szállóban. – Max pénzt dobott a pultra és a lányt karjánál fogva tolta ki a csehóból. Na neki sem kellett több. Alig értek ki azonnal lerázta magáról a férfi kezét.
- Mit képzelsz te magadról! Ne rángass!
- Menjünk, mielőtt még nekünk támadnak!
- Te becsavarodtál! Ezek nem emberevő szörnyetegek!
- Csak részegek és te egy igen kihívó, itt kuriózumnak számító fiatal lány vagy.
- Na ne kezd az erényeimet védeni! Pont te! – gúnyolódott a lány.
- Mi az, hogy pont én?
- Aki csak úgy megcsókol egy szerencsétlen tizenöt éves lányt, az ne papoljon nekem itt szemérmetlenségről! – vágta oda a lány.
- Nem csak úgy. Hálából. Abban a formádban nem hiszem, hogy jobb dolog történhetett volna veled.- válaszolt kissé gúnyosan Max.
- Micsoda egy aljas dög vagy! – a lány mindezt egy csattanós pofonnal jutalmazta és ott is hagyta a férfit.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. – szólt utána a férfi.
- Ennyit a barátságról. – mordult a lány és meg sem várta a férfit. Visszasietett a szállóhoz és felszaladt a szobájába, majd lezuhanyozott. Na ennek a barátságnak lőttek. Azért csak kíváncsi volt, hogy miért nem egyenesen Bolíviába mentek, még aludni is alig tudott emiatt. Ehhez híven reggel korán le is ment az étterembe. Épp a kávéját kavargatta, amikor megjelent az ajtóban Max. A lány csak egy pillantást vetett rá, aztán a csészére koncentrált. A férfi odajött és leült vele szemben.
- Jó reggelt. – mondta.
- Neked is. – sóhajtott Eve és lehunyta a szemét. – Ez aztán a kávé… - élvezettel fordította fejét a fény felé. – Ez valami isteni!
- Evelyn, sajnálom, amit tegnap mondtam. Nem kellett volna.
- Mindegy. Viszont az nem, hogy miért kell Peruban maradnunk.- nyitotta ki a szemét és élesen figyelte a férfit, aki ezúttal is megfontolta, mit mondjon.
- Már mondtam, hogy nem kaptunk engedélyt.
- Attól még átmehetünk Bolíviába!
- Nem sajnos.
- Ne nézz hülyének! Az emberek manapság oda utaznak és akkor, amikor és ahová csak akarnak! – vágta rá a lány.
- Nem, ha nem kapnak engedélyt rá. Pláne, ha a miniszterrel, aki az engedélyt kiadja, nem túl jó a viszonyuk.
- Talán csak nem vesztél össze vele? – húzta fel a szemöldökét a lány.
- Úgy is mondhatjuk.
- Na és? Nem egész két hét múlva tehet egy szívességet a minisztered. – vont vállat a lány.
- Az már túl késő. Hamarabb oda kell érnünk.
- Miért?
- Evelyn, mindent a maga idejében. Hosszú út áll előttünk és mindenkinek jobb, ha csak ennyit tudsz.
- Ez kezd nekem bűzleni! – tette le a csészét a lány. – Valami illegális dologba keveredtél? – mordult Eve.
- Nem. Egyszerűen csak nem vagyok szívesen látott vendég Bolíviában.
- Kezdem azt hinni, hogy át akarsz verni.
- Csak annyit kérek, hogy segíts nekem, és egy kicsit bízz bennem.
- Miért tenném? Nem is ismerlek.
- Igaz, mégsem mondhatok többet. – dőlt hátra a férfi.
- Így nem tudok segíteni. Nem vagyok hajlandó mindenféle piszkos ügyletekbe belekeveredni! Sajnálom, de ha előbb szólsz, előbb mondok nemet. – a lány felállt.
- Nos, akkor fordítsunk a dolgon. Egy órád van, hogy dönts. Vagy tovább jössz velünk és segítesz, vagy itt hagylak és mehetsz haza, ahogy akarsz. – a lány megtorpant. Hová mehetne és ami még fontosabb, miből?
- Micsoda egy mocsok vagy!
- Lehet. Nos dönts, jössz, vagy maradsz! Egy óra múlva indulunk.
- Mégis mi szükség volt erre a színjátékra? Muszáj volt eljátszanod a kedves és bűbájos régi ismerőst? Az őszinteséggel többre mentél volna! – mondta. Néhány pillanatig csak nézték egymást, majd miután biztosan alaposan megfontolta Max, hogy mit mondjon sóhajtott.
- Nem gondolod, hogy egy kósza régi ismerősnek elmondok mindent, mielőtt még meggyőződnék a megbízhatóságáról!
- Nem kell bíznod bennem! Nem is kérem, mert amint lehet, lelépek! Lehet, hogy most nincs rá lehetőségem, de megtalálom a módját, hogy eltűnjek!- vetette oda a lány
- Sok szerencsét hozzá! – válaszolt a férfi.

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: