újabb események régebbi események további események
14:56
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
14:45
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
13:41
Black Ice módosította a cikkét
13:24
Black Ice új cikket töltött fel
10:18
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
13:24
emillio új cikket töltött fel
10:00
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
09:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
21:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:40
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:31
Ilona módosította a naplóbejegyzését
20:37
Yolla válaszolt egy szavazásra
20:36
Yolla új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:33
Yolla új cikket töltött fel
11:38
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
11:36
Anyu új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
09:53
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
08:23
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
22:25
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
21:43
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez

Tűz és víz 8

2011. szeptember 1. - Látogatók száma: 75

A kalandtúra bonyolódik. Együtt kell megoldaniuk, nincs visszaút, csak valahogy nem bíznak egymásban. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak összedolgozni. Na és mi köze a lány emlékeinek az egészhez? Miért pont most villannak fel?

8 fejezet

Na itt szakadt el a húr a lánynál. Dühösen a kesztyűtartóra csapott és kiugrott az autóból. Becsapta az ajtót és elindult a part mentén. Amikor már vagy húsz méterre eltávolodott csak akkor tudatosult benne, hogy bizony a férfinek igaza van. Nem mehet el, ki kell böjtölnie a végét. Ez az ügy már kezdett az idegeire menni. Leroskad a földre, ami elég hidegnek tűnt. Hiába volt itt nyár, azért az éjszakák rettentő hűvösek voltak. A 4000 méter az négyezer méter. Egy kis pulóverben pár perc múlva átfázott így kénytelen volt visszamenni a kocsihoz, hisz máshová nem tudott menni. Beült és csak nézett maga elé.
Úgy egy órás hallgatás után vett erőt magán. Most már tudni akart mindent.
- Ha már mindenképp maradnom kell veled, elmondhatnál mindent, amit eddig nem.
- Gyakorlatilag a leglényegesebb információkat tudod.
- Max, kérlek, ne csináld ki az idegeimet. Meddig akarsz még titkolózni?
- Nem titkolózok, egyszerűen csak nem biztos, hogy üdvös rád nézve, ha mindent megtudsz. Sylviát is elkapták és látod, jól döntöttem, hogy nem mondtam el neki mindent. Most ez tartja életben.
- Nem érdekel, akkor legalább tudni akarom, miért halok meg! – mordult a lány. Max hallgatott egy ideig és elővette a jegyzeteit. Átadta a lánynak és felkapcsolta a kis villanyt.
- Hosszú lenne elmondani. Olvasd el. Abban minden benne van. – a lány kinyitotta a könyvet és olvasni kezdett. Mondatok és széljegyzetek, fénymásolatok, rajzok tömkelege tárult elé. A férfi írása elég olvashatónak is bizonyult így gyorsan haladt. Néhány oldal után felnézett.
- Mióta kutatsz a kövek után?
- Mintegy két éve. Szabad időmben. Sajnos sok egyéb elfoglaltságom is volt az utóbbi időben.
- Többek között a sikeres professzori disszertáció.
- Igen.
- Te is a középkorral foglalkozol?
- Többnyire.
- Akkor hogyan keveredtél ebbe a kalandba? Nem sok köze van a középkorhoz, legalábbis az eddigi tudásom alapján, ami mint tudjuk szerény.
- Egy másik kutatás által. A templomos lovagok ereklyéi mellett említést tettek a kövekről. Bár még fel sem fedezték hivatalosan Amerikát.
- Nem is tudhattak róla.
- Pontosan. Ez keltette fel az érdeklődésemet. Egy addig ismeretlen tóról beszéltek az írásban. A 20. oldalon találod a másolatát. - erre a lány oda is lapozott. Széthajtogatta a papírt és átfutotta az írást.
- Ez latinul van. Nem sokat értek belőle… bár valamennyi hasonlóság van…
- Hosszú középkori szöveg, nehezen emészthető és tele van homályos megjegyzésekkel. A pontos helyet ezen a papíron írják le a legtisztábban. Nem tudom, mi köze lehetett a keresztesekhez, de már ők is megemlítették Atlantiszt, vagy legalábbis valamilyen elsüllyedt szigetet, melyen tökéletes civilizáció és paradicsomi boldogság uralkodott.
- Ez kész röhej!
- Nem az. Hidd el. Ha felkelti valami a figyelmem, alaposan megvizsgálom, és csak ha elég hitelesnek találom, akkor foglalkozom vele behatóbban. – erre a lány, rosszallóan felnézett rá.
- Minden férfi ilyen megátalkodott dög, vagy csak te? – erre a férfi elmosolyodott.
- A magánügyeimre vagy kíváncsi?
- Nem vagyok kíváncsi! Csak arra próbálok célozni, hogy ellentétben jó néhány eddigi ismerősömmel, te rettentően tudatosnak és alaposnak tűnsz. Mintha nem lenne semmi, ami meglepne, mindig mindenről van véleményed és semmi nem ér váratlanul!
- Tévedés. Váratlanul ért, hogy azonnal Londonba utaztál. A legkevésbé sem számítottam rá. Ed bácsi mondta is, hogy vigyázzak veled, mert ha az ő vérét örökölted, aminek nagy a valószínűsége, akkor bizony sok bajom lesz veled.
- Ugyan miért? Vele is vannak problémáid?
- Eleinte vérre menő vitákat folytattunk. Éjszakákon át tartó eszmecseréink igen fárasztóak voltak, de a sakk mellett jól telt az idő.
- Sakkozik az öreg? – lepődött meg a lány.
- Te tudsz sakkozni?
- Nem. – fordult el a lány. Ismét a papírra meredt. A sakk viszont nem ment ki a fejéből. Egy kép elevenedett meg benne, amikor az apja egyszer elvitte őt egy nagyon régi és titokzatosnak tűnő kastélyba. Egy fehér hajú bácsival beszélgetett, aztán leültek sakkozni. Eve úgy hat éves lehetett. Amíg ők társalogtak, elindult felfedezni a házat, és ahogy folyosóról folyosóra haladt, hihetetlen kincsekre lelt. Az volt az a pillanat, hogy eldöntötte, a történelemmel fog foglalkozni. Mindent akart tudni, mindenről. Egy távoli szobában élete legfantasztikusabb csodájában volt része. Egy követ talált furcsa vésettel rajta. A követ a kezébe vette és az izzani kezdett. Valami páraszerű füst szállt fel belőle és a ködben egy barlangot látott. Középen vöröslő, hömpölygő örvény csábította és az örvény közepén lebegett valami. Egy áttetsző alak. Talán szellem. A kezét nyújtotta és a lány menni akart. Tett egy lépést, aztán még egyet. A harmadikra belebotlott valamibe. Leborított egy egyiptomi szobrot az asztalról. Sietve visszarakta a helyére és a kő már újra csak egy vésett papírnehezékhez hasonlított. A köd eltűnt és minden, amit látott.
- Jól vagy? – hatolt el egy hang a tudatáig. Maxre nézett. Aki mellette ült.
- Igen.- suttogta.
- Eszedbe jutott valami?
- Egy újabb emlék. – hajtotta le a fejét.
- A szüleidről?
- Igen. Apámról. – ekkor a lány fejében megfordult valami. – Max, milyen köveket keresünk?
- Az írásból az derül ki, hogy mindegyik másmilyen. Nem hasonlítanak egymáshoz.
- Hány van belőlük?
- Három.
- Miért pont három? Nem négy elem van? A föld, a víz, a levegő és a tűz?
- Nem tudok válaszolni a kérdésedre. Mind a négy elemet említik, de csak három követ.
- Talán a levegő nem tartozik ide, mivel nem szilárd elem. – mondta a lány.
- Lehetséges.
- Van még valami, amit tudnom kell?
- Rengeteg információ van a jegyzetben, hosszú lenne elsorolni mindet. Viszont akármelyik fontos lehet. Bármelyik elvezethet a pontos helyre. – tárta szét a kezét a férfi. A lány csak nézte a férfit és nem tudta visszatartani a kérdést.
- Találkoztál már a kövek valamelyikével? – Max szeme kicsit villant.
- Igen.
- Gondolom, magaddal hoztad. – a férfi kinézett a szélvédőn. Hallgatott.
- Nem gondolod, hogy már elvették volna, ha nálam van?
- Nem, ha nem tudják, hogy mit keressenek.
- Mégis mire gondolsz? – nézett rá ismét a férfi.
- Ha csak egy ilyen kicsi kő, ami elfér, mondjuk… egy kulcstartón, vagy tudom is én…- mutatta fel a lány a kezét, arasznyira széttárva az ujjait, miközben élesen figyelte a férfit.
- Nincs kulcstartóm. Ez van csak.- mutatott az autó slusszkulcsára. Eve nem volt meggyőzve, minden esetre egyelőre felfüggesztette a kérdezősködést. Tovább olvasott. A jegyzet igen részletesnek bizonyult és számtalan utalást tartalmazott, mit honnan gyűjtött ki a férfi. – Míg olvasol, én pihenek.- döntötte hátra az ülést a férfi és le is csukta a szemét. A lány pedig, pirkadatig erőltette a szemét. Leginkább azért, mert remélte, hogy ismét beugrik neki valami emlék a családjáról, meg persze arról a kőről, ami akár a most keresett lelet is lehet. Reggelre meggyőzte magát, hogy nem sok köze lehet az emléke és a mostani helyzet között, így némiképp megnyugodva dőlt hátra pihenni, mikor végzett a jegyzettel. Csak úgy zsongott a feje a sok információtól. Kavarogtak benne a gondolatok és a tények. Az eddigi összes tudása alapján nem mondhatta volna, hogy ez valódi, mégsem állította volna, hogy kitaláció. Mire a nap felkelt, Max is felült. Megigazította az ülést. Kiszállt és nyújtózott egyet. A lány teljesen ledöntötte az ülést és az oldalára fordult. Nem is akarta látni a férfit. Alig csukta be a szemét, máris felriadt.
- Evelyn, ébredj! Ideje tovább állnunk!
- Még korán van.
- Lassan dél.
- Micsoda? Még csak most csuktam be a szemem! – nyögte.
- Hagytalak aludni. Gondolom, sokáig olvastál.
- Igen. –sóhajtott és hanyatt feküdt. Most ő nyújtózkodott és bizony jól esett sajgó tagjainak. A férfi beült és ránézett.
- Mehetünk?
- Most hová?
- Megkeressük La Rayat. Nem azt mondtad, hogy segít nekünk?
- De. Akkor irány a part. Ha jól gondolom, a halászoknál megtaláljuk. - evvel elindultak a partra. A hajók ilyenkor már szép sorban ott himbálóztak a kikötőben. A hajnali fogást árulták a piacon és valami fenséges látványt nyújtott az öböl, a sásrengeteg és a kis csodás csónakok, amik valami görög gályákhoz hasonlítottak csak éppen nádból építették őket! Hihetetlen! Emberek is utaztak rajta, sőt a nádszigeteken laktak arrébb, a tavon, ahogy a lány hallotta Juantól a kétnapos utazáson. Mostanra már igen meleg lett így a lány lehúzta az ablakot, ami csak nagy nehezen ment. Az ablakemelő el-elakadt néha. Szinte már élvezte a rövidke utat a piacig. Ott kiszálltak és körülnéztek. Órákig sétáltak és kérdezgették az árusokat, hogy ki ismeri La Rayat, míg végre valaki pergő tájszólással elirányította őket egy gáthoz, ahol szinte zöld volt a víz a sok nyálkától és a szagát is az emlékezetükbe vésték. Ott végre ráleltek Juanra, aki mosolyogva fogadta őket és Max-szel kezet fogott nagy vigyorral az arcán.
- Nahát, örülök, hogy újra együtt, vannak! Tudtam én, hogy az igazi szerelmesek nem szakadnak el soha! – Max Evere nézett kérdőn.
- Ö hozott ide és csak örül, hogy nem vagyok egyedül. – vont vállat a lány, aztán Juanhoz fordult. – Képzelje, mi történt velünk, ahol kirakott épp ott szállt meg ő is, aztán, mire észbe kaptunk, egyszerűen kiraboltak minket! A bőröndjeim és mindenem oda lett, a papírjaimmal. Próbáltunk a hatóságokhoz fordulni, de mire ott lesz valami…
- Hát felénk nem megy minden olyan gyorsan.
- Most nincs pénzünk sem semmink, de La Pazban neki vannak ismerősei, onnan haza tudunk jutni.
- Szóval azért jöttek, hogy segítsek átkelni. – nyugtázta a férfi.
- Sajnos. Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet…- a lány tényleg nagyon elcsüggedt, pláne, amikor a bőröndjére gondolt. Arra a sok kacatra, amit abban hurcolt évek óta országról országra. Ekkor megmerevedett. Az emlékeiben felrémlett egy kép, hogy azon az ominózus napon, mikor távoztak, ő megkérdezte az ősz hajú bácsit, hogy mi az a kő és a bácsika vállat vont, majd neki adta. Hirtelen Max felé fordult. – Vissza kell mennünk a bőröndért!
- Már biztosan széthordták, ami megmaradt belőle.
- Akkor is vissza kell mennünk! – a lány Juanhoz fordult. – Tud nekünk segíteni?
- Hát persze. Van még egy kis dolgom, aztán elviszem magukat a házamba. Ott pihenhetnek egy kicsit. Nagyon nyúzottnak tűnnek, aztán este indulhatunk.
- Rendben.
- Na jöjjenek! – indult az autója felé. - Szálljanak be!
- De ez csak két személyes!
- Ugyan, majd a férje ölébe ül! – vigyorgott Maxre a férfi. Erre a lány elmosolyodott.
- Max, drágám, - fordult oda – most vele megyünk. Segíteni fog. – mosolygott a lány minden öröm nélkül.
- Miért vigyorog rám olyan furcsán ez a férfi? – kérdezte Max.
- Mert azt hiszi, hogy a férjem vagy.- erre Max a nő szemébe nézett.
- Talán csak nem ezt mondtad neki?
- Nem mondtam ilyet! Csak épp…
- Meghagytad abban a hitben. Nos melyikünk is az álnok? – kérdezte a férfi és magához húzta a lányt, aki nem tiltakozhatott. Egymást átkarolva indultak a kétszemélyes kis teherautóhoz Juannal az élen.
- Nem vagyok álnok. Nem kérdezte, hogy a férjem vagy e, de ha akarod, szívesen felvilágosítom, hogy ki is vagy.- válaszolt a lány és el is indult, de Max visszahúzta.
- Majd később szívem. – mosolygott rá a férfi. – Miért is akarsz visszamenni a szállóhoz?
- Remélem, találok ott valamit még a dolgaimból.
- Kizárt, ráadásul lehet, hogy figyelik a helyet.
- Ugyan, minek?
- Talán pontosan azt remélik, hogy visszamész.
- Rémeket látsz. Minek mennék vissza?
- Az útleveledért.
- Akkor is vissza kell mennünk.
- Ahogy akarod kiscicám. – válaszolta a férfi gúnyosan. Az autóhoz érve a lány megvárta, míg Max beül és nagyon óvatosan ő is bemászott. Próbált nem hozzáérni a férfihoz. Az viszont az egyik kezét a derekára tette.
- Ha még egyszer hozzám érsz, esküszöm nem mész sehová! – mondta nyájasan Maxre nézve. A férfi szeme mosolygott.
- De finnyás lettél! Már nem a gazdag és jóképű férfi az ideálod?
- Az ideálomtól a rosszullét kerülget. Momentán megfelelne egy fürdő és némi ennivaló. – válaszolt szárazon a lány és elfordult.
- Kislány, miért ilyen hűvös a férjével? Nem azt mondta, hogy kibékültek? vigyorgott Juan rá.
- Azért van még mit pótolnia, nagyon megsértett.- válaszolt ugyancsak spanyolul
- És hol a kis szőke?
- Ő már más utakon jár. – Juan elindult és pont olyan nyaktörő módon vezetett, ahogy a lány emlékeiben élt. A harmadik fordulónál már nem bírta magát tartani így nekiütődött az ajtónak. Automatikusan bele kapaszkodott Maxbe, aki csak gúnyosan nézte őt.
- Inkább kapaszkodjon, ha nem akar kiesni! – tanácsolta a sofőr vigyorogva. Eve pedig tombolni szeretett volna a jókedvétől.
- Tuti, hogy direkt csinálja! – mondta angolul, hogy Juan ne értse és valóban átkarolta a férfi nyakát, mert ismét egy vészes kanyar közeledett. Olyan picire húzta össze magát, amennyire csak tudta, de így is elkélt a támogatás. Max megragadta a derekát és a combját és ez, ha lehet olyan feszültséget okozott a lányban, hogy azt hitte, felrobban. Szorosan fogta a férfit és a mellkasának dőlt és ez bizony jól esett. Már nem vergődött, mint egy hal a parton, hisz a férfi, erősen fogta. A huszadik kanyar után Eve meglátta a szállót és felkiáltott. –Állj! Ott a bőröndöm! – Juan azonnal fékezett, hogy még a kerekek is csikorogtak és ő beszorult a műszerfal és Max közé. Az oldala azt hitte, beszakad. – A fenébe! Azért finomabban is megállhatott volna! – mondta, de már tolta is el magától Maxet és azonnal kikászálódott az öléből. A bőröndhöz rohant és a szétdobált holmik közt keresgélt. Egy papírba csomagolt dobozkát talált és rögtön felnyitotta. Ott volt, amit keresett. Gyorsan zsebre rakta és keresett tovább. A csecsebecséi, a bugyijai, a pólói, és minden papírja eltűnt. Csak kacatok maradtak, egy régi kinyúlt fehér póló és néhány hálóruha, meg egy szakadt farmer. A sarkára ült és lehangoltan meredt a cuccaira.
- Mindent elvittek.
- Mit vártál? – válaszolt Max.
- Ezt még talán tudom használni. – emelte fel a farmert.
- Elég szakadtnak tűnik!
- Ez a fazonja, elég drága volt, hidd el!
- Szakadt farmerért kiadtál egy pennyt is? – lepődött meg a férfi.
- Istenem, látszik, hogy közöd sincs a divathoz! – állt fel dühösen a lány és egy-két pólót meg a farmert magához vette. Visszaballagott az autóhoz. – Szállj be és menjünk innen! – parancsolt.
- Akarsz te ülni az ülésen? Szívesen cserélek veled! – intett a férfi.
- Ne viccelj! Nem bírlak el! – legyintett dühösen a lány.
- Akkor türtőztesd magad! – mordult Max és beszállt. Eve magához szorította a ruháit és hagyta, hogy a férfi átölelje. Nem érdekelte most ez sem, csak azon merengett, mi lehet olyan furcsa abban a kőben, amit az az öreg bácsi adott.
- Ne búsuljon kislány, majd vesz másik ruhát a férje. – próbálta vigasztalni a spanyol
- Nem vesz.
- Ha szépen kéri, biztosan! Ha nem lenne vele ilyen szívtelen, boldogok is lehetnének! Olyan szép pár! – vigyorgott rájuk ismét.
- Mit mondott? – kérdezte Max.
- Csak annyit, hogy majd kapok másik ruhát tőled.
- Amint Londonba érünk, kapsz.
- Felejtsd el! – mordult a lány.
- Kislány, nem szabad így bánni egy férfival! – paskolta meg a térdét Juan. – Szeretik, ha makrancos egy kicsit a nő, de nem túlságosan! Na, béküljön már ki vele! – erre a lány sóhajtott és Maxre nézett.
- Nem tetszik neki, hogy veszekszünk.
- Pedig, mást sem teszünk.
- Na igen. És ez az én hibám? – fortyant fel a lány.
- Igen. – erre a férfi szó nélkül magához húzta és megcsókolta. Eve megdöbbent, aztán átjárta a forróság és végül elfordította a fejét. Önkéntelenül eltolta a férfit magától, de az nem engedte. Kissé elvesztette a fejét, el is felejtette, hogy Juan is ott van, de mielőtt még felpofozta volna Max-et, mély levegőt vett.
- Ez nagy hiba volt! – mondta a szemébe nézve. – Evvel a húzásoddal most távolabb kerültél a leleteidtől, mint egy perccel ezelőtt voltál! Gyűlölöm, ha játszadoznak velem és azt is, ha akaratom ellenére fogdosnak, meg csókolgatnak! – ekkor Juan elkezdett kántálni és ez nyelvtudás nélkül is egyértelmű jele volt, hogy látni akarja a mindent elsöprő csókot.
- Más választásunk nemigen van. Én sem szívesen fogdosok és csókolgatok senkit. Te mondtad, hogy a férjed vagyok, edd meg, amit főztél! – válaszolta a férfi komolyan. A lány Juanra sandított, és az láthatóan nagyon várta a jelenetet. Egyre hangosabban kántált és Eve feladta. Kezét a férfi nyakra csúsztatta, és a tarkójánál ujjait a hajába mélyesztette. Amikor az ajkaik összeértek, mintha áramütés érte volna őket. A lányt mintha tűz égette volna meg. Minden esetre nem akart elszakadni a férfitől és Max is szorosan átölelte. A lány agya kissé elködösödött és már nem is ebben a világban volt, hanem valami egész másban. Egy fénylő, tiszta tó mellett állt és egy piramisszerű épület csillogva magasodott a tó fölé. A szemkápráztató látvány teljesen elvarázsolta. Csak bámulta és mintha egyre csak izzana, már a szeme is fájt és az ujjai is. Nem tudta miért de valami féktelen erő, vagy nyomás kezdett szétáradni benne. Csípő tájékról indult és szép lassan haladt fel és le. Aztán hopp, egy nagy kanyar és ismét oldalra csúsztak és jött a fék. A lány most is a kesztyűtartónak nyomódott és a tüdejéből valami furcsa hang tört fel.
- Au! – nyögte kábán. Max visszahúzta az ölébe és a lány nem értett semmit. Körbe nézett. Juan kiszállt és eltűnt az egyik házban. Eve a férfire nézett, aki üres tekintettel meredt valahová a távolba. Hát ennyit a mindent elsöprő csókról! A lány elfordult és a házakat bámulta. Gondolatban visszarepült a látomásához és csak a piramis járt a fejében. Ezt még sosem látta és sohasem tapasztalta. Csók még egyetlen egyszer sem hatott rá így. Talán a vészhelyzet, vagy egyszerűen ki vannak az idegei. Evvel meg is nyugtatta magát, hogy csak fáradt. Juan visszajött és vigyorogva ismét útra keltek. Eve már nem tiltakozott, amikor a férfi magához húzta. Minden ízében remegett és sehogy sem tudta leküzdeni.
- Nagyon fájt? – kérdezte Max csendesen.
- Nem vészes. – válaszolta ugyanolyan csendesen. Ahogy beszélt a férfi, szinte vágyott újra a csókjára és a szájára pillantott. Max a szemébe nézett és sóhajtott.
- Sajnálom. – mondta halkan. Eközben kifelé száguldottak a városból és Juan még énekelt is. A rádióban zene ment és a sofőr iszonyú hangja elterelte a lány figyelmét. Minden késztetése megszűnt, hogy akárcsak hozzáérjen Maxhez.
- Jézus, ez a hang őrület! Borsózik a hátam tőle!
- Az nem kifejezés.- válaszolt Max. Ekkor egymásra néztek és a lány elnevette magát. Ez a hihetetlen helyzet már egyre nevetségesebb lett. Itt ül egy régi ismerősével, akivel kincskereső körutat tesznek és még meg is kívánja őt. Kirabolják, üldözik, és ő önfeledten csókolózik Max-szel. Oly jól esett a nevetés, hogy alig akarta abba hagyni, míg végül Max is elmosolyodott. Eve annyira nevetett, hogy alig bírt kiszállni, amikor megálltak. Max egyszerűen felkapta, és a talpára állította. Aztán bementek és néhány perc múlva már az asztalnál ültek és egy asszony jó ebédet rakott eléjük. Bár kissé morgott a férjével, hogy idegeneket akar átvinni a határon, de végül is nagyon kedvesek voltak velük. Az ebéd után egy szobába vezette őket az asszony.
- Pihenjenek, este hosszú út áll maguk előtt.

A cikket írta: Ailet

1 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: