újabb események régebbi események további események
07:53
emillio módosította a cikkét
07:45
emillio új cikket töltött fel
21:09
Yolla új cikket töltött fel
14:15
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:51
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:48
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
09:58
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:27
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
18:03
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
15:44
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
11:25
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
23:22
dettó regisztrált a weboldalra
14:02
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:02
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:00
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:11
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését

Tűz és víz 9

2011. szeptember 4. - Látogatók száma: 68

Csalódások érik az embert, még akkor is, ha nem számít jobbra. Bármi is történt, egyre közelebb kerülnek valamihez, amit még nem ért egyik sem. A múlt és a jelen hogyan kapcsolódik össze? Van értelme mindennek?

9 fejezet

Egyedül maradtak és a lány azonnal az ágyhoz ment. Ledobta a magával hozott ruháit és leroskadt. Már csak aludni vágyott.
- Nem hiszem el, hogy ennyi viszontagság érhet. Elfáradtam. – nyögte.
- Akkor pihenj. – ezt a lány már nem hallotta, mert elaludt. Mire felkelt már elmosódtak a fények. A kis ablakon keresztül alig hatolt be a nap, a szoba félhomályba borult. Olyan jó volt csendben feküdni és élvezni a nyugalmat. Engedte, hogy gondolatai csak szárnyaljanak, hagyta magát simogatni a beáramló fűszeres szellőtől. Az ajtó nyitva állt és ő megborzongott. Emlékeiben kutatott, újra felidézte azt, amit a csók közben érzett és látott, de nem jutott tovább. Folyton csak a csillogó piramist látta és az egyre gyülemlő energiát érezte. A sejtjei mintha liftezni kezdtek volna és a gyomra erősen bizsergett. Mint amikor körhintán ül az ember és repül, száll, lebeg, minden ízével élvezi és azt akarja, hogy sose legyen vége. Újra és újra átélte és egyre csak figyelt. A környezet apró részleteit próbálta beazonosítani, hátha rátalál a helyre, azt sem értette, hogy miért pont most jelent meg újra a látomás. A jelenésben a nyílt ég alatt, a tóparton állt, nem valami sötét járatban. Viszont még arra is emlékezett, hogy gyermekkorában, milyen érzés volt amikor az a kis porfogó csecsebecse megelevenedett. Akkor egy örvénylő krátert látott. Egy vulkánt! Vajon mi köze lehet az egykor történteknek a mostanihoz? Van egyáltalán közük egymáshoz? Ekkor a kőre gondolt, ami most is ott lapult a zsebében. Egyre biztosabb lett abban, hogy valami nem stimmel. Minden annyira összevág és mégis hihetetlen. Mi köze lehet neki ehhez az egészhez? Mit keres itt? Elővette a követ. Forgatta az ujjai közt és csak nézte, s közben a gondolatait hagyta csapongni. A képek zavaros sorrendben, egymás után jelentek meg a fejében és akárhogy is merengett, folyton csak oda jutott, hogy a tónál egy vulkánt kellene keresnie, hogy megfejtse ezt a rejtvényt. Egyáltalán nem értette, hogyan keveredett bele Max, vagy ő, de ki fogja deríteni! Felült. A szobában egyedül volt. Mire átöltözött, Max is megérkezett.
- Ebben a szakadt farmerben feltűnőbb vagy mintha a homlokodra írnád, itt vagyok! – mondta. A lány megfordult.
- Nem értem, mi bajod vele! Ez a divat! Gondolom, nem figyelted még a fiatalok öltözékét!
- Egyetemen tanítok! A fiatalok felénk nem szaladgálnak ilyen göncökben. – csóválta a fejét, miközben a táskájáért nyúlt.
- Nos én is csak buliba vettem fel eddig és nagy sikert arattam vele. – vont vállat a lány és megfordult. A felesleges ruhadarabokat nem akarta magával vinni. Minek cipekedjen, ha már mindene oda veszett.
- Utoljára akkor volt rajtad, amikor Janniszt megismerted? – gúnyolódott a férfi.
- Nem, néhány hónapja egy partin viseltem. Az utolsón, amire még együtt mentünk el Jannisszal. – mondta rosszallóan Eve. – Bizonyára te csak öltönyt viselsz, ehhez képest én nem vagyok hajlandó sanyargatni magam olyan kényelmetlen ruhákkal, mint a kosztüm, csak ha nagyon muszáj!
- Mindent összevetve, egyszerűen csak egy lázadó vagy, aki sodródik az árral, ameddig neki jó. Abban a pillanatban, hogy kompromisszumot kell kötnöd, elmenekülsz.
- Max, mi bajod? Most kezdesz dühöngeni, mikor már mindjárt vége? – fordult felé a lány.
- Ezt meg honnan veszed? – húzta össze a szemét a férfi.
- Onnan, hogy ma éjszaka átkelünk a határon. Bizonyára meg fogjuk találni, amit keresünk. – jelentette ki Eve.
- Miért vagy ilyen biztos benne? – vallatta őt finoman Max.
- Nem vagyok biztos benne, csak a jegyzeteidre tudok hagyatkozni. Azt írtad benne, hogy a kövek vonzzák egymást. Ha az egyik ott van a szent helyen, a többi is követi. Csak azt nem értem, hogy lehet ez. Miből gondolod, hogy akárcsak egy is ott lesz?
- Ott lesz. Bár egyelőre még maga a hely sem biztos. Menjünk. – mondta Max és elindult kifelé.
- Még lenne néhány kérdésem! – szólt utána a lány és követte őt.
- Lesz időd feltenni az úton. – vágta el a témát azonnal a férfi. Eve egyszerűen nem értette, hogy mi történt a férfival. Eddig hihetetlenül nyugodt volt, most meg, akár egy ketrecbe zárt oroszlán, szinte majd’ felrobbant. Ennek ellenére nem szóltak egymáshoz. Némi étellel felszerelkezve ültek be ismét a kényelmetlen autóba. Ezúttal azonban szigorúan ügyeltek rá mindketten, hogy bizonyos távolságon belül ne kerüljenek egymáshoz. Mire a tópartra érkeztek a lány mindene elzsibbadt a görcsös tartástól. Azonnal kiugrott a kocsiból és kinyújtózott. Juan egy kis csónakhoz vezette őket, olyan gályaszerű nádcsónakhoz és ők beleültek. A két férfi evezett, miközben Juan irányított. Hűvös volt a szél így a lány behúzódott a csónak végébe. Csendben figyelte az eget és a holdat, ami vékony c betűt formált. Újhold kelt fel ma este. Ezt jó jelnek vélte, bár nem tudta jelent e valamit. Jobb dolga nem lévén, Maxet figyelte. Egyre jobban vonzotta a férfi és egyre inkább vágyott az érintésére. Hát ennél a gondolatnál elcsüggedt. Mi van, ha Max a kutatás után egyszerűen megköszöni a segítségét és lelép? Miért ne tenné? Hisz neki ott van Sylvia. Nem beszélve arról, hogy az a kapcsolat jóval stabilabbnak tűnt, mint szerette volna. Fel sem tételezte, hogy szakítana miatta a nővel Max. Már vagy tizenöt éve tart kisebb nagyobb megszakításokkal. Utálta az ilyen se vele, sem nélküle kapcsolatokat és távol is tartotta magát az ilyenektől. Tudta, bárki más csak átmeneti állapot lehet. Ezen a ponton elgondolkodott, nagy baj lenne e, hisz ő 3-4 évnél tovább úgysem tud egy helyben maradni! Ha csak addig tartana, az sem baj, legalább szép csendben, barátokként válnak majd el. Mindez szép is volt, már csak Max kellett volna hozzá. Hát így most nem úgy tűnt, mint aki ki akar kezdeni vele.
- Max, vannak errefelé tűzhányók?
- Igen nyugat felé úgy 100-150 mérföldre.
- Itt a tó környékén nincs?
- Nem tudok róla, de talán a barátod jobban tudja. – Max harapósabb volt, mint valaha.
- Juan, van itt a közelben vulkán? - váltott spanyolra.
- Azt mondják, régen volt, de ma már csak Arequipa környékén található néhány . Ott van egy tó is.
- Max, biztos, hogy jó helyen vagyunk? Nem Arequipa a megfelelő hely?- fordult a morcos férfihoz.
- Miért lenne az? A tűzhányó miatt?
- Igen, talán azt kellene keresni. A tűzhányóban mind a négy elem megtalálható.
- Ha itt nem találunk semmit, átmegyünk oda. – válaszolta a férfi. Eve elkönyvelte, hogy nem akar beszélgetni vele a férfi, így csendben maradt egy ideig.
- Max, miért kell ennyire sietnünk? Valami határidő van megszabva, hogy a kövek a helyükre kerüljenek?
- Nem olvastad ezt a részt a jegyzetben? A téli napfordulóig van időnk, hogy beillesszük a köveket.
- Akkor legfeljebb 1-2 napunk van. Nem lesz időnk átmenni a tűzhányóhoz, ha nem találjuk meg itt.
- Megtaláljuk. – mordult a férfi.
- Nem értem, miért vagy ennyire zabos!
- Evelyn, kérlek hallgass már! Felvered még a halottakat is! Ha elkapnak, nem megyünk semmire! – ismét hallgattak hát. Már teljesen elunta magát a lány amikor megkérdezte Juant meddig kell még evezni.
- Pirkadatig, aztán kikötünk, majd folytatjuk éjszaka. Aztán már ott is leszünk a szigeteknél. – ez meglepte a lányt.
- Max két nap mire odaérünk, de nappal kikötünk.
- Az nem lehet. Nem köthetünk ki. – állt meg egy percre. – Mondd meg neki, hogy nem köthetünk ki. - Juan hevesen gesztikulálva ecsetelte, hogy ő bizony nem megy börtönbe senki miatt, inkább visszamegy.
- Azt mondja, nem kockáztat.
- Akkor mutassa az irányt és maradjon itt. – döntött a férfi.
- Te megőrültél?
- Nem. Mennünk kell tovább.
- Azt sem tudod hová tartunk!
- Majd csak kikötünk valahol!
- Ez nem megoldás! Mi van ha eltévedünk? Sosem jutunk át Bolíviába!
- Átjutunk. Mond neki, hogy szálljon ki, ha nem tetszik neki. Már így is rengeteg időt vesztettünk. Vagy velünk jön, vagy kidobom a csónakból.
- Igazán alul múltad önmagad! Legalább vigyük vissza a partra!
- Már legalább két órája jövünk! Nem gondolod, hogy visszamegyek!
- Juan, mi nem állhatunk meg, mennünk kell tovább. – mondta finoman spanyolul. Na erre olyan perpatvart csapott, hogy kénytelenek voltak megfordulni és kievezni a part közelébe. A lány még megkérdezte, merre menjenek, amire az volt a válasz, hogy kelet felé. Alig értek a part közelébe, Juan káromkodva kiugrott és amilyen gyorsan csak tudott elúszott. A lány nem tehetett mást, segített evezni. Némán tettek meg hosszú órákat, mire Eve teljesen kimerült.
- Max, pihenjünk egy kicsit. – nyögte.
- Így sosem érünk oda.
- Nem vagyok gép! – hagyta abba az evezést és eldőlt a csónak aljában.
- Mit mondott, merre kell menni?
- Keletre.
- Bővebben?
- Keletre. Ennyit mondott.
- Ez nem sok.
- Nem. Remélem, legalább iránytű van nálad!
- Van. - pár perc csend után Eve is felült.- Kipihented magad?
- Nem.
- Induljunk! – csóválta a fejét a férfi.
- Max, igazán elmondhatnád, mi bajod velem! Mintha nem épp segítenék, hanem gátolnálak!
- Nincs bajom veled.
- Nekem ne mondd! Úgy viselkedsz, mint egy sértett gyerek. – nem volt jobb ötlete, hát evezett Max-szel.
- Egyszerűen nem vagy képes felfogni, hogy mivel állunk szemben. Fontos és életbevágó feladat a köveket a helyükre tenni. Ha megkaparintják azok, akik Sylviát elrabolták, akkor kő kövön nem marad.
- Miért, kik ők?
- Egy olyan szervezet, ami minden hatalmat magának akar. Hallottál már az Illuminátusokról?
- Persze. Ki ne hallott volna róluk. Új Babiloniakként is szokták emlegetni, meg sok más néven. Azt mondják az egész világot a háttérből irányítják.
- Pontosan. Ha újabb eszközt találnak a hatalmuk fitogtatására, itt elszabadul a pokol.
- Az ő megbízásukból keresik a köveket?
- Nem a köveket keresik, hanem azt az erőt, amit általuk nyerhetnek. A három kő és a szent hely életre keltése jó vagy rossz energiák felszabadításával jár. Ha ők teszik a helyükre, az végzetes lenne.
- Na jó, de honnan tudják, hogy te épp azt keresed és hogy jutottál egyáltalán arra a következtetésre, hogy itt és most kell keresned? A jegyzeteidben semmi sem utal erre!
- Találkoztam az egyikkel. Egyezséget kötöttünk. Ő árulta el, merre menjek.
- Akkor mit értettél útjelzőkön?
- Azok, amik ide vezettek. Inkább események és összefüggések sora, mint konkrét információk.
- Mármint céltalanul indultál el valamerre?
- Nem. Az az informátor erről a tóról beszélt, így ide indultam.
- És mik történtek, hogy ennyire meg vagy győződve róla, hogy jó helyen jársz és mi közöm nekem az egészhez? - kérdezte a lány. Max nem válaszolt azonnal.
- Nem tudom, mi közöd hozzá, de pontosan itt kell lenned most.
- Ez elég ködös.
- Nincs jobb válaszom. Biztosan ki fog derülni, mi közöd hozzá. Amióta ezzel az üggyel foglalkozom, soha semmi sem történt véletlenül. – ezen a lány elgondolkodott. Jó ideig ismét csak eveztek. A lány ereje végén járt már és még mindig csak a végtelen sötétséget látták maguk körül. Aztán feladta. Megállt és lihegett.
- Ki vagyok, mint a kutya. – a férfi nem állt meg, de érezhetően alig haladtak így.
- Hosszú még az éjszaka.
- Inkább motorcsónakkal kellett volna jönni.
- Az túl hangos.
- Amint hallom, mást ez nem érdekel.- fordult a lány a hang irányába. Max is megállt és együtt néztek bele a sötétségbe. Egy fénypont közeledett feléjük. Nem tudták, ki lehet az, menekülni nem sok értelme volt. Itt a nyílt vízen nem versenyezhettek egy motorossal. Csak abban bízhattak, hogy nem találnak rájuk. Lassan közeledtek. Már azt is látták, hogy a keresőfénnyel pásztázzák a vizet.
- Talán a határőrség. – mondta Max.
- Jó esetben. Rosszabban, a barátaid.
- Nem a barátaim.
- Na jó, akkor, most mit tegyünk?
- Nem biztos, hogy ránk találnak. Tűt keresni a szénakazalban nem olyan egyszerű.
- Pláne nem, ha tudják, a legrövidebb utat keressük Bolívia felé. – válaszolt gúnyosan a lány. Nem volt szerencséjük. A hajó pár perc múlva már melléjük kanyarodott és felkapcsolták a fényeket, elvakítva evvel a két menekülőt.
- Hola causa! – hajolt ki egy igen szikár alak a víz fölé. – Hát ismét találkozunk! – mondta durva amerikai akcentussal.
- Hát ez meg ki? Borzasztó a kiejtése. – mordult a lány.
- Az egyik a sok patkány közül. – válaszolt Max.
- Causa, causa, már mondtam, hogy sokkal többre mennél, ha jóban lennél velem! – vetette oda a férfi – Húzzátok ki onnan őket! – parancsolt.
- A te barátod, menj csak előre! – intett a lány, mikor leeresztettek egy kötelet nekik.
- Nem a barátom. – mordult Max.
- Hát játszd el! Ahhoz legalább biztosan értesz! – vont vállat a lány. Max belekapaszkodott a kötélbe és mászni kezdett. Fentről lebámult az előbbi férfi és intett. Max teste először fel, majd lefelé lendült. A lány megkapaszkodott, mert távolabb úszott a hajótól a csónak és még látta, hogy Max a vízbe csobban. Pár pillanat múlva feljött a felszínre levegőt venni.
- Minden oké? – szólt oda a lány.
- Feltétlenül szükség volt erre? – kiáltott fel Max, de a másik csak nevetett, aztán intett. A kötél megfeszült és a férfi belekapaszkodott. Felhúzták egész a korlátig, ott aztán vagy hárman kapták meg és bevonszolták a hajó padlójára.
- Kisasszony, ön is velünk tart, vagy marad inkább abban a tutajban?
- Választhatok? – kiáltott vissza.
- Nem. – nevetett ismét a férfi és újra ledobták a kötelet. Eve csak remélni merte, hogy őt nem úsztatják meg. Szerencsére nem kínozták ezzel. Sőt viszonylag finoman is bántak vele. Miután felmászott már látta, hogy bizony Maxet megkötözik, majd ketten fogták oldalról és a szikár amerikai csak aztán merészkedett a közelébe. Eve elmosolyodott. Ennyire félnek tőle?
- Nos kedves amigo, hát újra összefutottunk. – kezdte nagy sokára a vézna. Max csak sötéten nézett rá. – Ha már itt vagyunk, bemutathatnál ennek az ifjú hölgynek. Mondd csak, hol szedted össze? – fordult Eve felé.
- Görögországban. – válaszolt Max.
- Csak nem nyaralt, vagy ásatást végzett?
- Nem vagyok régész. – vont vállat a lány. – Csak tolmács.
- Nos, ha már van olyan bárdolatlan a barátunk, hogy nem mutat be, hadd köszöntsem a fedélzeten én. Davis Newport vagyok. Amerikai. –nyújtotta a kezét és a lány nagy nehezen rá tudta venni magát, hogy elfogadja a jobbot.
- Evelyn Maddison. Nagyon örvendek.
- Miss. Maddison, érezze otthon magát. – mutatott a hajó fedélzetén elhelyezett napozószékek felé. Eve egy sanda pillantás után le is ült.
- Köszönöm.
- Egy italt?
- Egy Caipirinha kimondottan jól esne. – sóhajtott.
- Semmi akadály. – mosolygott rá a férfi. A fogai akár a tej, a bőre meg mint a bronz. Ettől kissé ijesztő volt, na meg azok a nagy kék szemek, mintha a veséjébe akarna látni. Kopasz volt teljesen. Eve arra tippelt, hogy borotválja a fejét. Járása ruganyos és könnyed, tehát nem valami iroda kukac, állapította meg magában a lány. Úgy öt-hat cm-rrel lehetett magasabb nála, nem véletlenül tartott hát Maxtől. Miközben a bárszekrényhez lépett a férfi, a lány Maxre nézett. Kérdőn felvonta a szemöldökét, de az nem válaszolt, hanem elfordult.
- Mit akarsz még tőlem? Nem elég neked Sylvia? – szólalt meg a rab.
- Sajnos nem. A barátnőd nem beszél, illetve nem tud. Mondd csak, hogy lehet, hogy a szeretődben ennyire nem bízol? – fordult meg Newport.
- Talán mert több az esélye ha nem tud mindent.
- Milyen előrelátó vagy! Tudtad, hogy el fogjuk rabolni, és te előre küldted a kis hölgyet. Mit talált, míg te békésen utazgattál? - Newport kezdett bekeményíteni, de azért átadta az italt a lánynak.
- Semmit. Evelyn sajnos túl szertelen, hogy bármit is rábízzak!
- Szertelen! – erre a fehér ruhába öltözött fogvatartó felnevetett. – Nocsak! Áthúzta a számítását? – mosolygott Evere a férfi.
- Néhányszor. – vont vállat a lány.
- Akkor azt hiszem, barátok leszünk. Én is épp erre készülök.
- Mégis mire? – puhatolózott a lány.
- Megkeressük a világegyetem legelképesztőbb energia forrását és a világ urai leszünk.- mondta teljes nagysága tudatában a férfi, mintha valami szónok lenne.
- Ebben a ruhában? Nézzen rám, nem öltöztem ilyen ünnepélyesen. – válaszolt a lány. Erre Newport rámeredt, aztán kitört belőle a nevetés.
- Édes egy kicsike, nem mondom! Amigo, hogy bírtad eddig? Úgy tudom, híres vagy arról, hogy gyűlölöd az egyszerű nőket! – fordult Max felé.
- Nehezen. Szerencsére csak az utóbbi két napban boldogított. Sajnos nem tudok spanyolul. – mondta nem kis megvetéssel. Na ez már nem tetszett Evenek.
- Nem én akartam veled jönni! Vess magadra. Te rángattál ide! – mordult a lány. Hátra dőlt és elfordította a fejét. Most dőlt össze a világ benne. Max tényleg lenézi és megveti. Hát ebből nem lesz szerelem!
- Hát nem szép tőled! Nos, némiképp a segítségemre lehet Miss Maddison. Jöjjön, beszélgessünk! – nyújtotta a kezét. – Hozzátok! - Szólt még hátra. Erre a lány felállt és kikerülte a férfit.
- Ennél azért lassabban szoktam ismerkedni. – mondta magyarázatképp. Úgy tűnt Newportot szórakoztatja a lány. Így bementek a belső helységbe, ami bizony kényelmes és első osztályú volt. A lány rögtön lerogyott egy kanapéra. – Istenem, mennyivel egyszerűbb így utazni!
- Ugye? – ült le mellé Newport – Ne piszkold össze a szőnyegemet! – szólt oda Maxnek, akit hátrébb rángattak, mikor épp rálépett volna a szőrös, nagy izére, amit szőnyegnek hívott a házigazda. – Nos, ha nem esne nehezére, akár el is árulhatná, hogy hová tartottak épp.
- Bolíviába.
- Közebbről?
- Nem tudom. Talán még Max sem tudja pontosan. Legalább is nekem azt mondta, ott leszünk, ha majd oda érünk.
- Milyen eredeti! – gúnyolódott a rabra nézve a férfi.
- No és mit mondott még Max?
- Azt, hogy sietnünk kell, úgyhogy végig hajszolt a tavon, mint egy eszelős, mintha nem lenne mindegy, mikor érünk arra a helyre, amit ő maga sem ismer. – legyintett a lány a szemét forgatva.
- Azt mondja, nem is sejti, hogy merre kell menni?
- De. Kelet felé. Ennyi. Most mondja meg! Ha nem háborodott meg, akkor nem ér a nevem!
- Nem, én nem gondolnám, hogy bolond. – gondolkodott el a férfi és Max-et nézte egy ideig. – Fiúk, áthajózunk Bolíviába, az útirány egyenesen kelet.
- Ne szórakozzon, maga hisz neki?
- Pontosan tudja, hová tart. – a két rivális farkasszemet nézett.
- Nekem nem úgy tűnt.
- Higgyen nekem, számtalanszor próbált átverni már és mindig tudta, mit akar, még akkor is, ha nem mondta. Alapos ember. Nem tesz semmit feleslegesen. Ha ő kelet felé tart, hát mi is arra megyünk. – ezen a lány némiképp fenn akadt. Ő is Maxre nézett. Vajon van valami oka így viselkedni? Biztosan.
- Na és hová? – kérdezte halkan a lány.
- Majd ő odavezet minket a szent helyre. Biztosan mesélt magának róla.
- Igen. Valami köveket is emlegetett, amik megváltják a világot. Én személy szerint nem hiszek az ilyesmiben. – vont vállat a lány.
- Az nagy kár, mert azok a kövek valóban nagy erejűek.
- Ha maga mondja.
- Meg fogja látni. – evvel felállt Newport. – Motozzátok meg, hátha nála van valamelyik. A két férfi alaposan megrángatta Maxet, de a táskájában csak néhány kacatot találtak, meg a jegyzeteit. A földre szórtak mindent és a naplót Newportnak nyújtották át. – Szóval ezt titkoltad előlem. – csapta fel valahol. Míg mindenki a fehérruhás férfit nézte, a lány merengve bámulta a padlón szétszórt dolgokat. Ceruza, toll, iránytű, pénz, gyűrött fecnik, fésű, egy palack víz, pár szem keksz, zsinór, damil és valami hajcsat volt nála. Az bizonyára Sylviáé lehetett. A lány a zsebében lapuló kis kőre gondolt és csak reménykedni tudott, hogy őt nem motozzák meg.
- Elnézést, de kissé kimelegedtem ebbe a csónakázásba! Nem lenne gond, ha kicsit felfrissíteném magam? – állt fel.
- Ned, kísérd a hölgyet a mosdóba. – utasította őt a férfi. Eve a hajcsathoz sétált, felvette és összefogta a haját.
- Rögtön jövök..- mondta és Ned után indult. Pár forduló után egy kabinajtón belépett a zuhanyzóba. Amint egyedül maradt, rögtön kivette a zsebéből a követ és lázasan törte a fejét, hová dugja. Pár perc múlva kopogtak.
- Hölgyem, ezt a ruhát Mr. Newport küldi. – szólt be, bizonyára Ned. A lány zsebre vágta a követ és kinyitotta az ajtót. Elvette a ruhát és rámosolygott Nedre.
- Köszönöm, az életemet mentette meg! – evvel újra bezárkózott. Nem tudta, mit tegyen, de mivel valóban izzadt volt, levetkőzött és lemosdott. Aztán az új ruhát vette szemügyre. Felvette és sóhajtott. Ez bizony hosszú és nagy volt neki. A farmer övét a csípőjére kötötte és már sokkal jobban állt. Haját szorosan hátra simította, majd kontyot tekert belőle. Egy ötlete támadt. A követ a sűrű kontyba gyömöszölte, alaposan elrendezte, majd a hajtűvel megtűzte. Kicsit megmozgatta a fejét. A csontcsat erősen tartott. Még egy pillantást vetett a tükörképére és kiment.

A cikket írta: Ailet

1 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: