újabb események régebbi események további események
20:07
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:05
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:32
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
21:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

Tűz és víz (részlet után)7

2011. augusztus 17. - Látogatók száma: 48

7 fejezet

A pincér hozta a számlát és a férfi, automatikusan kifizette mindet. A lány még nem szólt, csak felfelé menet a lépcsőn.
- Majd fenn megkapod a vacsora árát. – mondta.
- Ne törd magad.
- Már megint veszekedni akarsz?
- Evelyn, miért baj, ha kifizettem, azt a pár fontot érő vacsorát?
- Mert nem akarok tartozni neked. Így, nincs mit, a szememre vess.
- Kezdem érteni, miért voltak problémáid a vőlegényeddel.
- Nem voltak problémáink.
- Mégis otthagytad.
- Semmi közöd hozzá!
- Ha nem lennél ennyire makacs, sokkal többre jutnál.
- Nem érdekel a véleményed! Eddig is meg voltam nélküle.
- Csak azt nem értem, hogy hogyan tudott elviselni az a néhány elit férfi evvel a viselkedéssel! Ha jól emlékszem azt állítottad, hogy mély tapasztalatid vannak a gazdagokkal kapcsolatban. – a lányt elfutotta a pulykaméreg.
- Ha nem akarod, hogy ismét felpofozzalak, vigyázz a szádra! Nem tehetek róla, hogy a nyomorult kékvérűekhez vonzódom, bár minden tudatosság nélkül és arról sem tehetek, hogy az effajta nyápicokat kimondottan szórakoztatják a hozzám hasonló már-már kezelhetetlen cicababák féktelen szabadossága. A szórakozás egy dolog, de a határokat egyik sem lépheti át, úgyhogy jobb, ha sehol sem maradok túl sokáig!
- Ezt meg ki mondta neked? – kérdezte szinte kedélyesen a férfi.
- Mindegy!
- Ezek a szavak olyannyira nem a tieid, hogy feltételezem valamelyik féltő apuka világosított fel.
- Jobb esetben az apuka is leereszkedett hozzám.- vágta rá gúnyosan a lány. Erre a férfi halkan elnevette magát.
- Nem értem mi bajuk veled, hisz jó családból származol.
- Persze, az anyám egy takarítónő volt, az apám meg egy tanár.- a lány már loholt felfelé.
- Viszont a Maddison ág kimondottan kecsegtető.
- A Maddison ág elmehet a fenébe!
- Mi kifogásod ellenük?
- Nem mindegy az neked? Hagyjuk ezt a témát! Én sem kérdezgetlek apádról!
- Nem sok mondanivalóm van róla. Éli a boldog nyugdíjasok semmittevő életét, de a te nagyanyád és dédnagyapád még most is igen aktív.
- Dédnagyapám is van? Micsoda újdonság! – vágta rá a lány gúnyosan. Szerencsére már felértek a másodikra és az ajtó előtt megtorpant Eve.
- Nemrég találkoztam is velük.
- Szerencséd van, én nem. – fonta össze a karjait maga előtt a lány.
- Akár fel is kereshetnéd őket, ha vége ennek.
- Ők sem kerestek, én miért tegyem?
- Mert te vagy a fiatalabb.
- Na ne! Ez meg miféle érv? Ha kellettem volna nekik, már rég kapcsolatba léptek volna velem! – nézett fel a lány Max szemébe. A férfi nyugodt volt, még egy kósza érzelmet sem lehetett leolvasni az arcáról.
- A nagyanyád nem beszélt róluk?
- Nem.
- Pedig kerestek.
- Nem igaz! A temetésen láttam a nagyszüleimet és nem voltak velem túl barátságosak! Nem vagyok kíváncsi azokra az érzéketlen, buta és kicsinyes emberekre! – Max kinyitotta az ajtót és a lány berohant.
- Pedig nagyon hasonlítasz a dédnagyapádra.
- Nem érdekel. Egyáltalán hogyhogy életben van még? Már legalább…
- 92 éves.
- Na igen. Úgy tűnik, korán kezdte minden felmenőm.
- A dédnagyapád alig volt tizennyolc, amikor megszületett a nagyanyád. Abban az időben kicsit máshogy mentek a dolgok. Elvette a lányt, boldogok is voltak, de evvel kegyvesztett lett nemes létére.
- Nem érdekel!- intett Eve.
- Pedig szaftos kis történeteket mesélt Ed bácsi a családról! - ült le a férfi a fotelba.
- Szaftos történeteim vannak nekem is, nem tud érdekelni, ki mikor kivel esett bűnbe! – a lány az ágyra ült.
- Talán nem éreznéd magad kevesebbnek, ha tudnád, miket műveltek eleid.
- Nem én érzem magam kevesebbnek! Ők gondolják így!
- Honnan tudod?
- A szüleim temetésén épp eléggé világossá tették előttem ezt!
- Az már régen volt. Változnak az idők és az emberek is. Mint ahogy belőled is egy öntudatos vadmacska lett, annak ellenére, hogy szelíd és egyszerű voltál.
- Az életünk első szakaszában sokat változunk, mivel nem ismerjük a világot, de ők már akkor is idősek voltak!
- Annyira nem. A nagyanyád most is nagyon fiatalos és energikus. Nem beszélve a dédnagyapádról.
- Most mit vársz, hogy belátom, én vagyok a hibás? Hát nem! Ők löktek el maguktól és én köszönöm, nem kérek belőlük. Nálam egy esély van.- a lány nagyon határozottan felemelte az ujját. – Egyetlen! Nincs több. És ez rád is vonatkozik. Aki egyszer átver, vagy csak megbánt, az megteszi máskor is! – egy hosszú percig farkasszemet néztek, Max csak aztán reagált.
- Igazságtalan vagy. Ők a családod. Engem nem kötelező szeretned, de ők vér a véredből. – Eve megint szembesült vele, hogy a férfi taktikázik vele. Dühös lett.
- Átlátok rajtad. Nem veszem be már a célzott hazugságaid. – lehajolt és levette a cipőjét.
- Nem hazudok.
- Csak kisarkítod a helyzetet. Kihasználsz minden lehetőséget, hogy elérd a célod! Semmivel nem vagy jobb, mint bármelyik! Még a rivális kincskeresőidnél sem! – evvel felállt a lány és a férfi is felpattant. Elé állt és nagyon komolyan nézett rá.
- Nem mondanám régésznek sem tudósnak magam, ha bármilyen önös céllal keresném a köveket. Sőt, senki nem az, akiben csak felmerül, hogy az őseink által ránk hagyott leleteket másra használja, mint amire valójában valók! Azok a kövek mindannyiunk öröksége és nem fogom engedni, hogy rátegyék a kezüket az arra méltatlanok!
- Nocsak, mégis tudsz te pontosan és világosan fogalmazni! – vetette oda a lány gúnyosan. – Legalább látszik, hogy igazat mondasz!
- Nem szeretek hazudni, sem csalókkal viaskodni, de néha rákényszerülök, hogy az ő fegyvereikhez folyamodjak. Ettől még vannak elveim, amelyekből nem engedek!
- Ilyen például, hogy a talált leleteket átadod a hatóságoknak?
- Többek között.
- Akkor mi oka lenne haragudnia a bolíviai miniszternek? Nem mindegy, mit ígértél a lányának, ha hihetetlen felfedezésekkel gazdagítod az országát?
- Sajnos az emberek önzőek és kicsinyesek néha. A lánya boldogsága jóval fontosabb neki, mint bármilyen mesés lelet. – Eve mindentudóan mosolygott és a fejét csóválta.
- Max, - sóhajtott – az őszinteség sokkal célravezetőbb fegyver, mint azt hinnéd! Az igazság mindig fájdalmasabb, mint a hazugság! Ha nincs mit a szemedre vetni, a te lelkiismereted is tisztább, már ha van.
- Megvethetsz engem ezért, de amíg elérem, amit akarok így, nem változtatok.
- Csak hogy tudd, velem rossz lóra teszel. Segítek, míg tudom, hogy őszinte vagy, de ha nem, ne számíts rám!
- Még egyszer és utoljára elmondom, hogy nem hazudtam neked és nem is fogok. – jelentette ki a férfi.
- Na és a beteg kutató, meg a gyógyszerek, amiket oly fontos eljuttatni neki?
- Az sem hazugság. Csak kicsit másképp, mint gondolod.
- Jaj ne. – fordult el a lány. Az ágy bal oldalára sétált és a takaróért nyúlt. Lerántotta az ágyról és felnyalábolta. – Nevetséges vagy. – a fotelhez sétált és ledobta oda a nehéz anyagot majd visszasétált. Vetkőzni kezdett.
- Ha megtaláljuk, megérted te is.
- Persze. Ha már misztikus köveket keresel, azt is el kell hinnem, hogy gyógyításra is jók, meg mindent, amit még kitalálsz!
- Nem kell hinned nekem, csak segíts.
- Átjuttatlak a határon, ez talán módomban áll, de nem vagyok sem történész, sem régész. Másban nem segíthetek. – evvel levette a nadrágot. Felállt és a férfire nézett, aki épp végigmérte őt. – Hé! – Eve csípőre tette a kezét és várt. Max halvány mosollyal elfordult hát. Így a lány gyorsan végzett és bebújt a takaró alá. Az ablak felé fordult és kényelmesen elhelyezkedett. Még hallotta motoszkálni a férfit, de amikor ő is lefeküdt már elbizonytalanodott. Az egy nagy takarón ketten osztoztak és ez a közelség kissé feltüzelte a lányt.
- Jó éjszakát. – mondta és lecsukta a szemét.
- Neked is. – válaszolta a férfi. Eve némán feküdt és próbálta elnyomni a felesleges gondolatait. A családja járt a fejében, és amit róluk mondott a férfi.
- Max, tényleg találkoztál velük? – kérdezte halkan.
- A családoddal? Igen.
- Hol?
- A dédnagyapád Edward Marchstone prof. A nagyanyád havonta meglátogatja őt és olyankor beköszön hozzám is.
- Edward Marchstone nem az a prof, akit az athéni konferencián annyira éltettek?
- De igen.
- Az ő utóda leszel?
- Úgy tűnik, Ed bácsi ezt szeretné.
- Ne szerénykedj! Mindenki erről beszélt ott! Mi olyan nagydolog ebben?
- Nem tudom, felfújják a többiek. Talán mert kevesen élvezik a bizalmát. – erre a lány hanyatt feküdt.
- Bizalmatlan az öreg?
- Meglehetősen.
- Mivel foglalkozik?
- Sokrétű személyiség, mostanság a keresztes háborúk foglalkoztatják. De számos könyvet írt már a középkor történelméről.
- És te segítesz neki ebben?
- Ha tudok. Vannak még lemaradásaim evvel kapcsolatban.
- Milyen szerény vagy! – gúnyolódott a lány.
- Ed bácsi jóval idősebb nálam és hihetetlen tudás birtokosa. Mindig felnéztem rá és tiszteletben tartom ezt. Látod, a családodnak köszönhetek mindent. Rajtad és a dédapádon keresztül vezet az utam. – mondta merengőn a férfi.
- Tudja, hogy találkoztunk?
- Igen.
- Ezért hívtál ide? Össze akarsz hozni vele? – Max a lányra nézett a sötétben.
- Igen. Szívesen találkozna veled.
- Meglátjuk.
- Nem is volt olyan nehéz, ugye? – mosolygott a férfi bele a sötétségbe.
- Mindig tudod, mit mondj! Idegesítő ez a magabiztosságod! Még hogy a női praktikák a leghatékonyabbak és a legveszélyesebbek! – sóhajtott a lány. Erre egy kedélyes nevetés volt a válasz.
- Túlbecsülsz!
- Úgy tűnik alaposan elsajátítottad ezt a képességedet! Minden nőt leveszel a lábáról! – jegyezte meg a lány bírálóan.
- Te viszont átlátsz rajtam! – ugratta tovább Max. Eve a plafont nézte és csak mosolygott. Azon gondolkodott, milyen is lehet a dédnagyapja. Még a gondolatot is nehezen fogadta el, hogy él, nem hogy beszélhet is vele! Más rendes ember még a nagyszüleit is csak fiatal korában látja utoljára, nem a dédszüleit! Ekkor történt valami. Hirtelen a férfi kezét érezte magán. Átkarolta és magához húzta.
- Hé!- nyögte, de Max csendre intette. Aztán egy szempillantás múlva a földön találta magát. A férfi a füléhez hajolt.
- Valaki van odakinn.- suttogta.
- A másodikon vagyunk! – válaszolta a lány, de a férfi a szája elé tette a kezét, aztán kilesett az ágy mögül. Eve is feltérdelt és az ablakra nézett. Valami halvány árny mozdult épp. Az ablak kitárult és az a valaki bemászott. Csendben osont a fotel felé. Max várta, hogy közelebb jöjjön, aztán felugrott és rávetette magát. Eve ugyanabban a pillanatban átvetődött az ágyon és az ablakhoz szaladt. Becsukta, hogy ne menekülhessen ki a betörő. Némi dulakodás után a betörő alul maradt, tekintve, hogy jókora fölényben volt Max. A kis indián labdába sem rúghatott a magas angollal szemben. Eve felkattintotta a lámpát.
- Hello! Mi járatban? – tette csípőre a kezét a lány.
- Engedjenek el! – rázta meg magát a betörő.
- Nem, míg meg nem mondod, mit akartál itt!
- Csak egy könyvet!
- Könyvet? Minek az neked?
- Egy olyan, mint ő fizetett érte, hogy ellopjam, többet nem tudok! – a lány Maxre nézett.
- Mond csak, milyen könyvet akar tőled a riválisod? – váltott angolra.
- Tehát rájött, hogy Sylvia nem tud semmit. – konstatálta Max.
- Milyen könyvről van szó? – emelte meg kissé a hangját a lány. Erre a férfi elengedte a betolakodót.
- A jegyzeteimet akarja. Abban reménykedik, hogy oda leírtam a pontos helyet.
- És nem így van? – a férfi megcsóválta a fejét.
- Már mondtam, hogy nem tudom, hol van pontosan!
- Akkor én most elmegyek! – a kis indián az ablak felé hátrált.
- Állj! – kiáltott a lány és felkapott egy vázát és meglendítette. Az indián épp csak el tudott hajolni előle. Azzal a lendülettel az ablakhoz ugrott, kinyitotta azt, de lassú volt. Eve újra lesújtott és ezúttal eltalálta a fejét. A váza darabokra tőrt és a menekülő felkiáltott. A fejéhez kapott és heves szidalmakkal kísérve eltűnt odakinn. A lány utána nézett. – Csak lesz annyi esze, hogy ránk veri a balhét. - Olyan ügyesen mászott lefelé, mint egy majom. – Mint egy Pókember! A fenébe! – mondta a lány és még azt is látta, hogy odalenn egy terepjáró áll. Két ember szállt ki belőle. A kis indián néhány szót váltott velük és ez már bizony nem tetszett neki. – Max, mennünk kell. – jelentette ki. A férfi mellé lépett és rögtön látta, hogy baj van.
- Gyerünk, öltözz! – parancsolt és már ugrott is a ruháiért. Sietve kapkodták magukra a ruhákat, aztán a férfi az ablakhoz lépett. Kinézett. – Itt megyünk le.
- Ne hülyéskedj, én nem tudok falat mászni! Nem beszélve arról, hogy a csomagjaim itt vannak! – Max a bőröndök után nyúlt és kidobta őket az ablakon.
- Most már lenn vannak! Gyerünk!
- Jézusom! Összetört mindenem! – kiáltott a lány, de az ablakhoz futott. Max megragadta öt és kitolta a párkányra. – Ne lökdöss, mert leesek! – elégedetlenkedett a lány.
- Jobb lenne néhány fegyveres markában végezni?
- Ezt még megbánod Maximilian Darlington! – szűrte ki a fogai közt. – Nem tudom minek ez a mászókázás, mire leérünk, ott várnak!
- Arra mássz! – mutatta a férfi a következő ablak felé. A lány pedig araszolt is. Átmásztak még egy ablakpárkányon, mire az üldözők észre vették őket a nyitott ablakból. Az egyik fegyvert vett elő és utánuk lőtt. Na erre Eve minden erejét összeszedte és eltűnt a sarok mögött. Alig mászott át a következő párkányra, Max is megjelent.
- Emlékeztess rá, hogy a csomagjaimért elégtételt vegyek rajtad!
- Majd kapsz új ruhákat!
- Új emlékeket is adsz hozzá fafej? – nyögte a lány, miközben a szálló melletti ház tetejére ugrott át. Ahogy földet ért, visszaindult a főutca felé a csomagjaiért, de Max is megérkezett és elkapta.
- Erre.- mutatott az ellenkező irányba.
- De ott vannak a csomagjaim!
- Erre most nincs idő! Gyere már! – húzta a szálló hátsó része felé. Eve bár nehezen vált el a dolgaitól mégis ment, aztán a házról is leugrottak a földre. Futottak végig a hátsó kertek alatt. Valódi akadályversenynek bizonyult a menekülés, hisz az egyik üldöző is azt az utat választotta, amelyiken ők jöttek. A bokrok és fák takarásában eljutottak egy utcáig. Ott Max körbenézett, aztán ismét irányt váltott. Egy újabb kis utcába futottak be, ahol egy kis teherautó állt. Max beugrott, így a lány is mellé ült. Azonnal indított és kiszáguldott a másik végén. Az éjszakai utcákon kanyarogtak jó ideig, mire a tó partjához értek. Ott a férfi leállította az autót egy istálló fedezékében. Legalábbis olyan ütött kopott volt, hogy Eve nem gondolta volna, hogy másra jó. Csendben ültek és a lány nem tudta, mit is mondhatna. Legszívesebben őrjöngött volna az otthagyott csomagjai miatt, de nem tette. Inkább csak lihegett. A szíve még mindig a torkában dobogott.
- Reggelig itt maradunk, ha nem találnak ránk, eltűnhetünk a tömegben. – mondta a férfi.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni! Épp az életünk forgott veszélyben! - hitetlenkedett a lány.
- Nem vagyok nyugodt, de próbálok logikusan gondolkodni.
- Logikusan? A leglogikusabb az lenne, ha haza mennénk! – mordult Eve.
- Már mondtam, hogy mehetsz! Nekem dolgom van. Az nem segít, ha csapot-papot hagyva elmenekülünk! Tovább kell mennem, nem beszélve arról, hogy Sylvia még náluk van.
- Számomra többet érnek a bőröndjeim, mint ő!
- Ne légy kicsinyes! Egy emberéletnél nem lehet fontosabb néhány megsárgult fotó!
- Ne akarj lelkiismeret furdalást okozni, nem fogják megölni őt, hisz ő az egyetlen, aki rávehet, hogy segíts nekik!
- Akkor, sem mehetünk vissza!
- Dehogynem! Reggel visszamegyünk, mert mindenem odaveszett! Így már én sem tudok átsétálni a határon! – mordult a lány.
- Az útleveledet a bőröndödben tartod? – lepődött meg a férfi.
- A zuhany után oda tettem és a vacsora végeztével elfelejtettem magamhoz venni! Nem számítottam rá, hogy fejvesztve kell menekülnöm! – válaszolt harapósan a lány.
- Holnapra már nem lesz ott. Most már tudják, hogy velem vagy.
- Na és akkor mi van?
- Nem mehetsz el. Velem kell jönnöd. Ezek nem kímélnek senkit és semmit. Ha ép bőrrel akarod megúszni, tovább kell mennünk együtt.

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: