Erotikus
Vadrózsa - Pályázatra
Látogatók száma: 210
Napsugár ébreszt puha ágyamban. Végigsimítja arcomat, nyakamat, lágyan siklik végig a langyos fénynyaláb bőrömön, szemeim felnyílnak és a baldachinos ágy fátylai lebegnek szemem előtt. Nyitva hagytam az ablakot. Elhűlt karjaimra is jut egy kis napsugár, mintha jótékony erejével óvna és védene. Az egyetlen társam ebben a szobában.
Lábaimat kicsúsztatom a puha takarók alól, karcsú ujjaimmal finoman félretolom a fátylat, és az ablakhoz lépek.
Hajnal van még, a pirkadat a horizonton színpompássá festi az eget, majd lassan átveszi az uralmat felette, fénnyel megtöltve az emberek életét. Ablakom előtt egy apró cserép foglalt helyet, benne egy oly rég kapott futórózsa van ültetve, de hiába éri napfény, hiába locsolom minden nap, nem növekedik. Mintha csak szívem zárkózott sajgását juttatná eszembe. Nincs ami segítsen neki kitörni.
Bezárom az ablakot, hogy az éjszakai kellemes hűs levegő megmaradjon a nap folyamán, a függönyöket elhúzom, s már csak apró réseken szivárog be a reggeli fény. A szoba illatos és kellemes, bár megtöltené még valaki, kinek szíve olyan, mint az enyém. Egy reggeli tea, semmi más, s mivel szép napnak ígérkezik a mai, könyvem folytatása helyett a szabadba vágyom. Nincs ihlet, ideje begyűjtenem némi ösztönző jelenetet. Sötétszőke tincseimet kifésülöm, rendbe teszem, s egy csattal fogom össze a rakoncátlan fürtöket, ajkaimra vörös rúzst kenek fel, parfümöt hintek nyakamra két oldalt, és egy csinos halványkék ruha. Más nem kell.
Kattan a zár, perdülök egyet, és elindulok a kedvenc parkom felé.
A patak csörgedezése mindig felfrissít és megnyugtat, illata üdítő, színe tiszta és tökéletesen áttetsző, látom alján a víz által gömbölyűvé csiszolt köveket. A fű zöld, a rózsabokrok virágot bontottak. Csodálatos ez az évszak, tele van színekkel és érzelmekkel, talán többet kellene kijárnom, s elfogadnom a társaságok meghívásait, elég volt a magányból és megtörtségből.
A padon ülve egy lelógó fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat. Különös egy kompozíció, s a színe minden tisztaságról árulkodik.
- Csatlakozhatok? – szólal meg hirtelen egy mély, karcos hang, elkapom kezem a virágról, s ijedten fordulok a jövevény felé. Magas férfi, haja félhosszú barna tincsekben omlik homlokába, fehér ing és sötét nadrágot visel, ismeretlen a számomra. Egyik keze a háta mögött, másikkal szolidan gesztikulál.
- Mi maga? – hangom talán remeg, sosem szerettem, ha ismeretlenek szólítanak le, hisz nem tudhatom a szándékait. Kisugárzása mégis kellemes és megnyugtató, összezavarja érzékeimet. – Ismer engem? – nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, s csak várja az alkalmat, hogy egyedül lehessek.
Lassú léptekkel közelít, a pad szélére húzódom, leül a másik végére, nem tesz semmit csak engem figyel. Minden mozzanatát lesem, ezerszer végigmérem, s csak az tudatosul bennem milyen helyes és sármos, milyen jólöltözött, tekintete kedves. Amint helyet foglal másik kezét is maga elé tereli, s egy vörös rózsa pihen ujjai között. Felém nyújtja.
- Csak azt tudom, hogy hetente egyszer látok itt egy gyönyörű vadrózsát a fehér rózsabokrok között. – arcomra pír szökik, ajkaim összeszorulnak, s ahogy a rózsa mesés illata eléri orromat, mosolyra fakadok. Félve nyúlok a gyönyörű szálért, elfogadom a nekem szánt ajándékot. Ujjaink összeérnek, s már csak ettől az apró érintéstől is borzongás cikázik végig testemen. Hihetetlen hatással van rám.
- Megfigyelt engem? – tekintetemben félelem lakozik, s bármennyire is lovagias első megjelenésre, bizalmatlanságom szinte halhatatlan.
- Mondhatjuk így is… inkább csak nem volt eddig bátorságom, hogy megszólítsam. – Zavart mosoly rajzolódik arcára, hajába túr, s szívem megdobban a látványtól. Vajon hihetek neki?
- A nevem Emily – mutatkozom be, felé nyújtom kezemet, hogy várjam válaszát. Vaskos, férfias ujjaiba csúsznak enyémek, lágyan tartja, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.
- Gyönyörű név – előre hajol, nem emeli fel a kezem, nem néz a szemembe, s egy csókot hint rá, újabb borzongás szítja bennem a megkönnyebbülést. Csodálatos. – Az én nevem Noah. Örülök, hogy nem zavart el.
- Talán el kellett volna? – fehér fogaim kivillannak mosolyomból, s viszonzásra lelnek az ő arcán is. Szívem feléled, hevesen verdes mellkasomban, úgy érzem újra élek. Egy csodás történet kezdete.
~*~
A sötét éj leple óvó rejtekként borítja be testem, szívem izgatott, ujjaimmal feszengve szorongatom az apró táskát, türelmetlenül toporgok az utcán. Már egy órája elkészültem, pedig csak hétre volt megbeszélve, de izgatottságom nem ismer határokat. Hosszú idő óta végre először sikerült megnyílnom más felé, s ott tartok, hogy a harmadik randevú estéje érkezett el. Épp időben érkezem, s egy perc sem telik el megérkezik a barna herceg, kedves mosolyával.
- Rózsát, az én szépséges vadrózsámnak – egy újabb gyönyörű szál, ami a gyarapodó gyűjteményemet ékesíti majd.
- Pedig nem is vagyok vad – jegyzem meg puha mosollyal elfogadva a virágot, csillogó tekintettel. Meseszép, mint mindig.
Közelebb lép hozzám, ujja állam alá terelődik, s óvatosan felbiccenti fejemet.
- Viszont ajkaid pont olyan vörösek, s dúsak, mint a nyíló vadrózsa – elönt a forróság, s ahogy közelebb hajol zavaromban oldalra fordítom arcomat, lehelete megcsapja púderezett bőrömet, beleborzongok közelségébe. Visszahajol, óvatosan elemeli kezét, pedig érzékeim vágynak az érintésre, minden egyes apró simításra – Mehetünk? – egy apró biccentés válaszul, s az étterem felé terel minket.
Rég nem éreztem magam ennyire önfeledtnek.
A vörösbor mámorító, pont, mint lágybarna szemei, ahogy engem csodálnak. Csak mosolygok, olykor felnevetek bókjain, történetein, megjegyzésein, s a pincérek kifigurázásán. Egyik kezemmel mellkasomhoz kapok, ujjbegyeim alig érintik az apró dekoltázst, oldalra biccentve fejem visszafogottan nevetek. Másik kezemet rabul ejti, átnyúl az asztalon, magához emeli, szemembe néz s kézfejemre forró csókot nyom. Eláll a lélegzetem, mosolyom lefagy, s szemeimmel megbűvölten pásztázom az izzó tekintetet.
Izgatottságom a tetőfokára hág. Ez az a pillanat, amitől annyira féltem, s vártam is egyben, amitől tartottam s most mégis beteljesülőnek érzem az estét.
- Kérsz desszertet? – kérdi búgó hangon, csak óvatosan megrázom fejem, s elmosolyodik.
Elhagyjuk az éttermet.
Házam nincs messze a belvárosi forgatagtól, habár éjszaka hihetetlenül nyugodt és csendes minden, a mellékutcák varázsa egy jó környezetben majdnem eléri egy kertvárosi terület nyugalmát. Mellettem halad, ujjaim között fogom a rózsát, néha beleszippantok, hogy nyugalmat leljen verdeső szívem. Eljött a pillanat.
Ajtóm előtt állva felnézek arcára, tüzet látok szemeiben, szenvedélyes lángokat. Minden porcikám bizsereg, s ahogy végre óvatosan érinti meg arcomat rég várt érzések szakadnak ki lelkem rejtekéből, lehunyom szemem, tenyerébe törleszkedek, apró kis sóhajjal burkolózom az idilli, romantikus pillanatba.
Felemeli arcomat, pilláim felnyílnak, lehajol hozzám és rabul ejti ajkaimat. Puha, lágy érintéssel simít szája, belém fojtja a sóhajt, a vágyakozó, felszakadó sóhajt mely rég arra várt, hogy kitörjön belőlem, apró tenyereim mellkasára tévednek, izmos domborulatokat tapintok, s már ennyitől elkábulok. Ajkaim megnyílnak előtte, mélyül a csók, forrósodik a levegő, ujjait lassan tarkómra tereli, nem hagy szökni, de nem is próbálkozom. Ingébe kapaszkodom, másik keze derekamra siklik, körbeölel, foglyul ejt s elvarázsol. Hosszú pillanatokra megszűnik a világ, s csak akkor térek vissza újra a valóságba, mikor elhajol tőlem. Teljesen magával ragadott a pillanat, s kábán tekintek rá, mint egy megrészegült.
- Gyere be – suttogom halkan, mosolyogva keni el hüvelykujjával elmosódott rúzsomat, pár mozdulattal kinyitom az ajtót, s egy újabb csókkal csábít el, belépünk a lakásba, magunkra zárja az ajtót.
Félek, szívem zihál, sóhajom reszketeg, s elvesztem minden józan gondolatom, ahogy ajkaimról nyakamra tér, hátamon simít végig, sóváran feszül ívbe testem minden egyes érintésének hatására. Csókjai égetnek, mintha minden egyes apró érintéssel egy felejthetetlen nyomot hagyna.
- Gyönyörű vagy – duruzsol a fülembe száz, ezer bókot, de én csak nevét vagyok képes újra és újra ajkaimra venni. Férfiasan kesernyés illata orromba kúszik, testének melege körbeölel ahogyan karjai, bárhol érintem feszülnek izmai. Ujjaim vállain állapodnak meg erős kapaszkodót lelve, derekamat átkarolja, mindenhol magamon érzem a kalandozó kezeket. Dekoltázsomba csókol, lassan ledönt az ágyra, felém kerekedik, s nem marad más csak a pillanat, s az a vad, szenvedélyes, vággyal teli tekintet, ami már akkor magával ragadott, mikor először megláttam.
~*~
Madárcsicsergés ébreszt, amint tudatom felébred mosolyra fakadok. Végre nem egyedül ér a reggel, végre óvó karokban kelhetek. De az érzés hiánya élesebb ébredésre késztet.
Felnyitom szemeimet, felülök az ágyon, s a takaró lecsúszik testemről.
Egyedül vagyok.
A felismerés éles késként hasít szívembe, párszor körbefordul minden egyes pillanat elteltével, amikor rá kell jönnöm ez az ébredés is valóság. Nem álom… talán az a csodálatos éjszaka az álmok varázsa, de túlságosan is valóságos volt ahhoz, hogy csak a képzeletem szüleménye lehessen.
Lesütöm szemem, kibuggyan egy apró, ezüstös könnycsepp, de többet nem ejthetek. Nem érdemli meg egyetlen szívtipró, szívszerelmes állovag sem, hogy könnyáradatot hullajtsak utána, csak újra megkövült szívem marad emléke után.
Mély, sötét gondolataimból a csengő dallamos csilingelése zökkent ki, megtörlöm arcomat, kipattanva az ágyból egy köntöst terítek testemre, s az ajtóhoz sietek, de amikor kinyitom, senki nem áll előtte. Ki szórakozhat pont ilyenkor, egy ilyen sanyarú hajnalon?
Tekintetem letéved, s a lábtörlőre helyezett tárgy megragadja figyelmemet.
Egy szál vörös rózsa, s mellé egy apró kártya.
„Visszatérek”.
Fáradt mosollyal zárom be magam után az ajtót, majd a nyitott ablakhoz vezetnek lépteim. Lágy szellő cirógatja bágyadt arcomat, mintha csak vigasztalna, finoman érint. Orromhoz emelem a gyönyörű rózsát, aprót szippantok kellemes illatából, majd egy könnyed mozdulattal kitépem összes szirmát, feltámad egy pillanatra a szél, s tenyeremet kinyitva hagyom, hogy magával vigye mindet, elvarázsolt ábrázattal meredek a sziromfelhőre, mely hosszú pillanatokig a háztetők felett lengedezik, végül aláhull, s egy meglepett kislány köré gyűlnek.
Az üres szárat eldobom, mosolyogva simítom szabad kezemet hasamra, majd a kis kártyát az ablak előtti cserépbe teszem.
Szemeim elkerekednek, majd elérzékenyült tekintettel csodálom, hogy az oly régóta nevelt kis növény szirmot bontott.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ha rám hallgatsz, nagy elánnal veted bele magad a világirodalomba, és inkább olvasol, semmint ilyen hatványozott negédet írogatsz. Melléktevékenységként pedig forgasd előszeretettel a nyelvtankönyvet, különös tekintettel az egyes szám–többes szám használatára.
Hogy tudsz ennyi cirkalmatos mondatszörnyet előállítani?
Nem attól romantikus egy történet, ha végiggenyázzuk.
Üdv,
Ktr.
Üdv,
Cikkíró
Máshol trollkodj. Az irigység és a rosszindulat kiélésére javaslom inkább a kispárnádat használd, s a fantáziátlanságból eredő frusztrációdat zúdítsd a tükörképedre. Lehet hogy nyelvhelyességi hibák előfordulnak ebben a műben, és lehet hogy te hibátlanul írnád meg, de sajnos fantáziád az nincs, így hasonlót sem tudsz alkotni. Ez teljesen nyilvánvaló. Uff, én beszéltem! ^^ Ne, kérlek ne fáradj a válasszal, mert a kutyát sem érdekli.
Üdv, baktimi (mert én alá merem írni a nevem)
Mind a kedves cikkíró, mind a kedves, kivont karddal védelmére rohanó rajongója nekiállt boncolgatni a pszichémet.
Pedig csak annyi történt, hogy rossznak találtam a pályaművet. S merészeltem megírni, hogy miért.
Hát nem nekem, az olvasónak szól a cikk?
Tovább az elbírálásnál figyelembe veszik az olvasói véleményeket is. És, javamra legyen mondva, nem adtam osztályzatot.
A lényeg azonban felhorgadásotok ellenére sem változik, kedves Szerző és kedves Bősz Védelmező.
A kedves Szerző keveri a szezont a fazonnal. Egy mondat nem attól lesz jó, ha teletűzdeli mindenféle sallanggal, és attól nem lesz sablonos, ha egészséges mondatokat ír, legyenek azok tő-, bővített vagy összetett mondatok.
Ez egy minden szempontból lapos és súlytalan szöveg – nem épül, nincs benne szemernyi feszültség sem (nemhogy drámai csúcspont!), ami „kényszerítené” az olvasót, hogy mielőbb megtudja a végét, azaz eljusson a feloldásig.
A szöveg nem él, nem lüktet, hiába az agyoncirkalmazott, egymást kioltó, túlburjánzó, felfokozott mondatok.
Továbbá a kedves Szerző tudhatná, hogy az édes nem egyenlő a gejllel, s a bonyolult nem ugyanaz, mint a túlbonyolított, a „bonyolultoskodó”.
S bármennyire ágál is a Lánglelkű Amazon, lehet fittyet hányni a nyelvhelyességnek, csak nem érdemes. Mert bizony a nyelvhasználat maga is stílusjegy. S míg egy alapjában jó történetben az olvasó, ha dohogva is, de átsiklik az apróbb nyelvi bakik fölött, addig egy rossz sztoriban a nyelvi bakik csak még jobban kiemelik az írásmű gyenge voltát.
Nos, ilyen egyszerű a dolog, anélkül hogy egy szót is ejtettem volna a pszichétekről, kedves Cikkíró és kedves baktimi.
Üdv,
Ktr.
Kedvesnek nem mondható kritikus!
Máshol trollkodj. Az irigység és a rosszindulat kiélésére javaslom inkább a kispárnádat használd, s a fantáziátlanságból eredő frusztrációdat zúdítsd a tükörképedre. Lehet hogy nyelvhelyességi hibák előfordulnak ebben a műben, és lehet hogy te hibátlanul írnád meg, de sajnos fantáziád az nincs, így hasonlót sem tudsz alkotni. Ez teljesen nyilvánvaló. Uff, én beszéltem! ^^ Ne, kérlek ne fáradj a válasszal, mert a kutyát sem érdekli.
Üdv, baktimi (mert én alá merem írni a nevem)
Attól lenne jó, ha meg lenne tisztességesen írva.
De nincsen.
Csak egy kérdés kedves védőangyal, a szokásos tőlem. Megvennél az utolsó pénzeden egy ilyen könyvet?
Nem Tom
"Kedves" Ktr: Szerintem nem azzal volt a gond, hogy ki merted nyilvánítani a nemtetszésedet, hanem azzal, ahogyan tetted. Ez alapvető dolog, hogy egy valami nem tetszhet mindenkinek, mert ilyen nem létezik. Ha nem tetszik, persze mondd el, de ne rögtön azzal kezdd, hogy hagyja abba azonnal az írást.
Láthatóan egy kezdőről van szó, ami nem jelenti azt, hogy azonnal úgy kell kritikusként nekiesni, mint egy Havas Henrik, Csernus stílusát magára öltve. A nemtetszésedet kedvesebben is ki lehet nyilvánítani, abból is érteni fog az író. Egy kritikából néha maga az olvasó jelleme is kitűnik.
-----
Elolvastam, és nekem tetszett. Persze elírási hibák előfordulnak, főleg ha nem figyel annyira oda az ember. Nem mondom azt, hogy ilyen formában megvennék egy könyvet, de azt tudni kell hogy egy könyv készítésnek elég bonyolult folyamata van. Korrigálás nélkül ilyet ki sem adnának. Szerintem az összes pályázó történetével ez a helyzet, nem csak ezzel az eggyel.
Kedves Nem Tom: A kérdésed szerintem abszurd. Pontosan a fent említett miatt, és ahogy az előttem hozzászólást író is kérdezte: "Ki az aki utolsó pénzén könyvet vesz?" - értelmes ember nem hiszem.
Kedves baktimi: Neked csak azt tudom mondani, hogy nem kell komolyan venni az olyan "kritikákat", amire reagáltál. Tudom bosszantó tud lenni, ha valamire, vagy valakire aki neked kedves így véleményeznek, ami még nekem is szemet szúr. De nem kell rögtön visszatámadni mert ebből lesz a háború. :)
Persze jó az, ha valaki mellett áll még egy ember, és nem baj az ha védi.
-----
Ezek után, én azt javasolnám a Cikkírónak/Történetírónak, hogy mielőtt ilyen közönség előtt publikál valamit, többször is olvassa át a művét, vagy olvastassa el még egy emberrel, aki segít neki korrigálni. De akkor se csüggedjen, ha valakinek nem fog tetszeni, mert mindig lesznek ilyen emberek, ezt el kell fogadni.
Örülj annak, ha valakinek tetszik, mert az a sok "ötös" nem csak az ismerősöket takarja, hanem több olyan olvasót is, akik valóban a tetszésüket jelezték vele, csak nem tudták vagy nem akarták leírni.
Üdv
Olvasó
Puha ágy, puha takaró – szóismétlés
Szívem zárkózott sajgását helyett szívembe zárt sajgást, bár tökmindegy túlcizellált, felesleges ilyen szóhalmazokat írni, elég a sajgó szívem.
Mi akar kitörni? A sajgás?:)
Bár megtöltené vki, kinek szíve olyan, mint az enyém, vagyis milyen? Zárkózott sajgással teli? :)
A stílus megkívánja, hogy egy csinos halványkék ruhát *öltsél magadra*.:)
A fű zöld is nagyon snassz hirtelen a többi mondat után, ez amúgy is egy magától értődő dolog.
A „társaságok meghívását” szintén túl egyszerű, helyette a *szomszéd birtokosok* ill. Lord XY, v. a XY-i kastély urának és a többi birtokos …
Teavaj illatú rózsa??? Nem színű? (Bár nem vagyok dísznövénykertész.:))
Csatlakozhatom?
S helyett néha nyugodtan nyomasd az és-t.
Fehér inget
KI maga?
Ismeretlenek szólítanak meg, nem le, hacsak nem repültél vissza a XXI. sz-ba.
Hisz nem tudhatom a szándékukat...
– Ismer engem? – kérdem, nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, és csak az alkalmat várná, hogy egyedül találjon.
A helyest hagyd ki, elég a sármos, esetleg egy kis jellemzés utána: merész vágású orr, száj, arc, blabla…
Maga elé tereli a kezét??? Hogy? Egyikével a másikat?:)
Maga elé teszi, s látom, egy vörös rózsa…
Mosolyra fakadok helyett, elmosolyodom.
…van rám a férfi.
Bizalmatlanságom halhatatlan?????! Bizalmatlan vagyok.
…hogy helyett: és várom válaszát, …várom, h. ő is bemutatkozzon.
- A nevem Emily – mutatkozom be felé nyújtva kezem, és várom a válaszát. Vaskos, férfias ujjaival lágyan megfogja, oly könnyedén, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.
(bár a tartaná markában kissé komikus:), lehetnének inkább neked porcelán fehér ujjacskáid:P:), szal, tartaná, és pont.)
- Gyönyörű név – hajol előre. Nem emeli fel a kezem, úgy hint rá csókot s én újabb megborzongok.
…történet kezdete ez.
Beosztással él az ember, mára ennyi, majd még visszatérek:).
Bianka
Az elhűlt az mást jelent. A karod fázhat, lehet libabőrös, borzonghatsz.
Puha ágy, puha takaró – szóismétlés
Szívem zárkózott sajgását helyett szívembe zárt sajgást, bár tökmindegy túlcizellált, felesleges ilyen szóhalmazokat írni, elég a sajgó szívem.
Mi akar kitörni? A sajgás?:)
Bár megtöltené vki, kinek szíve olyan, mint az enyém, vagyis milyen? Zárkózott sajgással teli? :)
A stílus megkívánja, hogy egy csinos halványkék ruhát *öltsél magadra*.:)
A fű zöld is nagyon snassz hirtelen a többi mondat után, ez amúgy is egy magától értődő dolog.
A „társaságok meghívását” szintén túl egyszerű, helyette a *szomszéd birtokosok* ill. Lord XY, v. a XY-i kastély urának és a többi birtokos …
Teavaj illatú rózsa??? Nem színű? (Bár nem vagyok dísznövénykertész.:))
Csatlakozhatom?
S helyett néha nyugodtan nyomasd az és-t.
Fehér inget
KI maga?
Ismeretlenek szólítanak meg, nem le, hacsak nem repültél vissza a XXI. sz-ba.
Hisz nem tudhatom a szándékukat...
– Ismer engem? – kérdem, nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, és csak az alkalmat várná, hogy egyedül találjon.
A helyest hagyd ki, elég a sármos, esetleg egy kis jellemzés utána: merész vágású orr, száj, arc, blabla…
Maga elé tereli a kezét??? Hogy? Egyikével a másikat?:)
Maga elé teszi, s látom, egy vörös rózsa…
Mosolyra fakadok helyett, elmosolyodom.
…van rám a férfi.
Bizalmatlanságom halhatatlan?????! Bizalmatlan vagyok.
…hogy helyett: és várom válaszát, …várom, h. ő is bemutatkozzon.
- A nevem Emily – mutatkozom be felé nyújtva kezem, és várom a válaszát. Vaskos, férfias ujjaival lágyan megfogja, oly könnyedén, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.
(bár a tartaná markában kissé komikus:), lehetnének inkább neked porcelán fehér ujjacskáid:P:), szal, tartaná, és pont.)
- Gyönyörű név – hajol előre. Nem emeli fel a kezem, úgy hint rá csókot s én újabb megborzongok.
…történet kezdete ez.
Beosztással él az ember, mára ennyi, majd még visszatérek:).
Bianka
az egészet át kellene írni, minden mondatot.
Az elejéről kezdeni az egészet.
Zsötem
Szerintem, fejts le magadrol nehäny reteget, biztosan van ott a melyben valami, ami igazän te vagy!
A kritikäkat meg viseld ferfiasan! Ez a TE erdeked! Nehogy abbahagyd a probälkozäsokat, ha komolyan gondolod, mert ez egy hosszabbtävu dolog, nem megy egy csettintesre! :)
En ezeket csak ugy, mint "bagoly mondom verebnek, hogy...".
Az ekezetlen betükert pedig, bocs! Most csak ilyenek vannak nälam.
Üdv!
"Kedves" Ktr: Szerintem nem azzal volt a gond, hogy ki merted nyilvánítani a nemtetszésedet, hanem azzal, ahogyan tetted. Ez alapvető dolog, hogy egy valami nem tetszhet mindenkinek, mert ilyen nem létezik. Ha nem tetszik, persze mondd el, de ne rögtön azzal kezdd, hogy hagyja abba azonnal az írást.
Láthatóan egy kezdőről van szó, ami nem jelenti azt, hogy azonnal úgy kell kritikusként nekiesni, mint egy Havas Henrik, Csernus stílusát magára öltve. A nemtetszésedet kedvesebben is ki lehet nyilvánítani, abból is érteni fog az író. Egy kritikából néha maga az olvasó jelleme is kitűnik.
-----
Elolvastam, és nekem tetszett. Persze elírási hibák előfordulnak, főleg ha nem figyel annyira oda az ember. Nem mondom azt, hogy ilyen formában megvennék egy könyvet, de azt tudni kell hogy egy könyv készítésnek elég bonyolult folyamata van. Korrigálás nélkül ilyet ki sem adnának. Szerintem az összes pályázó történetével ez a helyzet, nem csak ezzel az eggyel.
Kedves Nem Tom: A kérdésed szerintem abszurd. Pontosan a fent említett miatt, és ahogy az előttem hozzászólást író is kérdezte: "Ki az aki utolsó pénzén könyvet vesz?" - értelmes ember nem hiszem.
Kedves baktimi: Neked csak azt tudom mondani, hogy nem kell komolyan venni az olyan "kritikákat", amire reagáltál. Tudom bosszantó tud lenni, ha valamire, vagy valakire aki neked kedves így véleményeznek, ami még nekem is szemet szúr. De nem kell rögtön visszatámadni mert ebből lesz a háború. :)
Persze jó az, ha valaki mellett áll még egy ember, és nem baj az ha védi.
-----
Ezek után, én azt javasolnám a Cikkírónak/Történetírónak, hogy mielőtt ilyen közönség előtt publikál valamit, többször is olvassa át a művét, vagy olvastassa el még egy emberrel, aki segít neki korrigálni. De akkor se csüggedjen, ha valakinek nem fog tetszeni, mert mindig lesznek ilyen emberek, ezt el kell fogadni.
Örülj annak, ha valakinek tetszik, mert az a sok "ötös" nem csak az ismerősöket takarja, hanem több olyan olvasót is, akik valóban a tetszésüket jelezték vele, csak nem tudták vagy nem akarták leírni.
Üdv
Olvasó
Én egy másik olvasóként csak azt tudom mondani véleményed alátámasztva, hogy egy rendkívül korrekten megfogalmazott hozzászólást olvashattam tőled.
Ilyen és ehhez hasonlókra lett volna szükség már korábban is, hogy a szárnyát bontogató amatőr író kedvét ne vegye el.
De ahogy elnézem ettől nem kell tartani. Az ilyen hozzászólások állnak közel hozzám is, amiből még mindig lehet tanulni a jövőre nézve. Semmit nem kell feladni és semmit nem szabad túl komolyan venni.
Egy másik olvasó
Bianka,
az egészet át kellene írni, minden mondatot.
Az elejéről kezdeni az egészet.
Zsötem
Különben, ha vki átírja az egészet, akkor már a VKI írja, és nem ő.:)
(Most, h. visszaolvastam, mit írtam a végén már én is belezavarodtam, az utolsó 2 mondatba.:) Igaz, akkor már nagyon menni akartam.)
Bianka
Az a baj, hogy rám ragad a rossz példa, ezért félek tovább elemezni a történetet.
Közelebb lép hozzám, ujjait állam alá csúsztatja (nem tereli! a kutya az ami terel, meg néha az emberek a mondanivalót:P, ha kevésbé "akaratlagossá" szeretnéd tenni a mozdulatot, akkor pl. oda tévedt a keze, de itt nem helytálló, csak más esetre írtam, a "terelődik" helyett), s óvatosan felemeli a (nem felbiccenti! lehet biccenteni, de az pont az ellenkező irányba tartó mozdulat) fejemet.
Visszahajol, óvatosan elveszi (elemeli, az azt jelenti, hogy ellopja, lenyúlja, volt nincs:)) kezét, pedig érzékeim vágynak az érintésre, minden egyes apró simításra – Mehetünk? – egy apró biccentés válaszul, s az étterem felé terel minket. Nem terel! : vezet.
Egyik kezemmel mellkasomhoz kapok, ujjbegyeim alig érintik az apró dekoltázst (te mit értesz pontosan apró dekoltázs alatt??? a dekoltázs a ruha mély!!! kivágása, tehát semmiképp sem lehet apró), oldalra biccentve fejem visszafogottan nevetek.
Másik kezemet rabul ejti (a rabul ejt kifejezést sem ilyen értelemben szoktuk használni, bár egye fene, itt teljesen helytálló:D), átnyúl az asztalon, magához emeli, szemembe néz s kézfejemre forró csókot nyom.
Izgatottságom a tetőfokára hág. Ez az a pillanat, amitől annyira féltem, s vártam is egyben, amitől tartottam s most mégis beteljesülőnek érzem az estét.
Egy kézcsókot?????
Mellettem halad, ujjaim között fogom a rózsát, néha beleszippantok, hogy nyugalmat leljen verdeső szívem.
Ez a "beleszippantok" kicsit furcsa. A virágot megszagolják, a levegőbe szoktunk beleszippantani. Vagy nem tudom, én sehová sem.:)
...lehunyom szemem, tenyerébe törleszkedek (max. a tenyeréhez)
...ujjait lassan tarkómra tereli, (már egész megszoktam ezt a kif.-t, lehet én is használni fogom:))
...ahogyan karjain
a felém kerekedik is furcsa:)
Vége a 2. résznek. Huh...
Hát, vannak benne vicces szólások.
:) Nem megfelelően alkalmazod, kevered a kifejezéseket.
Bianka
Az írás nem jó, de nem kirívóan rossz. Legfeljebb nem ez lesz az első.
Egy gyakorlatlan író próbálkozásai. Majd megtanulja!
Én személy szerint csak a kemény és indokolt kritikákat szeretem. Abból lehet tanulni.
Manapság mindenki adhat ki könyvet. Ez egy tragédia. Szakmai háttér nélkül ezt én megtiltanám. Ízlésrombolás.
Itt lehet próbálkozni. De ha nincs kritika, akkor legyen önkritika.
Nem Tom
Látom itt vita van. Kedves cikkíró! Azt tudnod kell, hogy ez ha nem pályázat, akkor 5+1*-ot ér a többi az oldalon megjelent íráshoz képest, és azok eddigi minősítéseihez igazítva a pontszámot. De most én mondjuk ha 10-ig pontozok, és a többi pályaműhöz mérlek, akkor csak 6-7 pont. Sajnos. Ez ne vegye el a kedved az elején írtak miatt!
Igen, elkövettél egy nagy hibát(!), túl jóra akartad írni!!! Ezt én túlírásnak mondanám. Elolvastam az írásod, végig lekötött. Ez pozitív. De nem tudom, hogy azért, mert nem volt benne élet, és vártam valamire, vagy csak tetszettek a túlcizellált mondataid (egy tetszik, kettő is, de kétszáz már nem annyira jó egymást követve). Ez negatív.
Amúgy nincs igaza a lehúzóknak 100%-ban. Az írásodnak volt egy íve. Még feszesnek is mondanám (nyugodj meg, kritikusaid nem mindegyike tudna ilyet). Mondjuk kihagytad a katarzis részt (hiba), kis szívmelengetés rész lett belőle. És a végén egy kis nyitott kapu is jó lett (nagyobb nyitás még jobb lett volna). Ha tovább akarnám elemezni, akkor a szereplőid lelki folyamatit elnyomta a rózsaszín lebegés (talán nem is domborítottad ki), és nekem a mondanivaló hiánya is hibádzott:-(
Tudod, az a baj, hogy hiányérzetem van. Azt hiszem te többet tudsz! Csak látványosan hiányoznak a stílusgyakorlatok. Az az érzésem, mintha tényleg most kezdenéd a "szakmát". Sok olvasással és írással sokra viheted! (A mondatszerkezeti és nyelvtani hibákat én nagyvonalúan átugrottam, a hölgyek kellően kielemezték.)
Üdv,
Pinokkió
Mit kell itt cizellálni a dolgokat.
Az írás nem jó, de nem kirívóan rossz. Legfeljebb nem ez lesz az első.
Egy gyakorlatlan író próbálkozásai. Majd megtanulja!
Én személy szerint csak a kemény és indokolt kritikákat szeretem. Abból lehet tanulni.
Manapság mindenki adhat ki könyvet. Ez egy tragédia. Szakmai háttér nélkül ezt én megtiltanám. Ízlésrombolás.
Itt lehet próbálkozni. De ha nincs kritika, akkor legyen önkritika.
Nem Tom
Bia
Ne túlozz, nem sírsz te ezüstöt! :)
Ah, a sanyarú hajnal...az (sok:)).
Nem a lépteid vezetnek, te irányítod, merre mész. (a nyitott ablakoz lépsz)
Hogy tudod könnyed mozdulattal kitépni egyszerre az összes szirmot???
Az a mozdulat minden lesz, csak nem könnyed. :)
Azt javaslom, gondolj végig minden egyes apró cselekményt, mielőtt leírod.
Bianka
Üdv!
"Kedves" Ktr: Szerintem nem azzal volt a gond, hogy ki merted nyilvánítani a nemtetszésedet, hanem azzal, ahogyan tetted. Ez alapvető dolog, hogy egy valami nem tetszhet mindenkinek, mert ilyen nem létezik. Ha nem tetszik, persze mondd el, de ne rögtön azzal kezdd, hogy hagyja abba azonnal az írást.
Láthatóan egy kezdőről van szó, ami nem jelenti azt, hogy azonnal úgy kell kritikusként nekiesni, mint egy Havas Henrik, Csernus stílusát magára öltve. A nemtetszésedet kedvesebben is ki lehet nyilvánítani, abból is érteni fog az író. Egy kritikából néha maga az olvasó jelleme is kitűnik.
-----
Elolvastam, és nekem tetszett. Persze elírási hibák előfordulnak, főleg ha nem figyel annyira oda az ember. Nem mondom azt, hogy ilyen formában megvennék egy könyvet, de azt tudni kell hogy egy könyv készítésnek elég bonyolult folyamata van. Korrigálás nélkül ilyet ki sem adnának. Szerintem az összes pályázó történetével ez a helyzet, nem csak ezzel az eggyel.
Kedves Nem Tom: A kérdésed szerintem abszurd. Pontosan a fent említett miatt, és ahogy az előttem hozzászólást író is kérdezte: "Ki az aki utolsó pénzén könyvet vesz?" - értelmes ember nem hiszem.
Kedves baktimi: Neked csak azt tudom mondani, hogy nem kell komolyan venni az olyan "kritikákat", amire reagáltál. Tudom bosszantó tud lenni, ha valamire, vagy valakire aki neked kedves így véleményeznek, ami még nekem is szemet szúr. De nem kell rögtön visszatámadni mert ebből lesz a háború. :)
Persze jó az, ha valaki mellett áll még egy ember, és nem baj az ha védi.
-----
Ezek után, én azt javasolnám a Cikkírónak/Történetírónak, hogy mielőtt ilyen közönség előtt publikál valamit, többször is olvassa át a művét, vagy olvastassa el még egy emberrel, aki segít neki korrigálni. De akkor se csüggedjen, ha valakinek nem fog tetszeni, mert mindig lesznek ilyen emberek, ezt el kell fogadni.
Örülj annak, ha valakinek tetszik, mert az a sok "ötös" nem csak az ismerősöket takarja, hanem több olyan olvasót is, akik valóban a tetszésüket jelezték vele, csak nem tudták vagy nem akarták leírni.
Üdv
Olvasó
Először is: nem kedves akarok lenni a szerzővel, hanem tárgyszerű. Nem célom elnyerni a rokonszenvét, azt sem tudom, kicsoda, s e pillanatban az nem is érdekel. Nem „építő” kritikát akartam írni, sem „rombolót”, hanem csak kritikát.
A többiekhez hasonlóan te is beleestél abba a hibába, hogy elsősorban velem foglalkozol és nem a művel. A művet csak annyiban minősítetted, hogy neked tetszett. Itt megtehetted volna, hogy leírod, miért tetszett, miért találtad jónak, mert nyilván jónak tartod, ha tetszett. S ezzel rögvest a mű „védelmére” kelhettél volna, megcáfolva elmarasztaló szavaimat.
Figyelmetlenül olvasol. Nem azt mondtam, hogy „azonnal hagyja abba az írást”. Csupán egy finomkodó mondatát kiragadva, miszerint „beburkolózik az idilli, romantikus pillanatba”, bátorkodtam azt tanácsolni, hogy előbb talán gőzerővel olvasson, mielőtt írásra adja a fejét. Ugyanis abból lehet a legtöbbet tanulni.
Továbbá:
Természetesen nem várom el az itt íróktól, hogy nyomdakész írással rukkoljanak elő, azt azonban joggal várom el minden itt publikálótól, hogy a nyelvhelyességre odafigyeljen. Ami pedig súlyosbítja a helyzetet: ez egy pályamű. Azaz a cikkíró vállalja a megmérettetést. Sőt el is várhatja, hogy a dolgozatához megjegyzést fűzzenek mind a pályázók, mind a mezei olvasók. Hogy a vélemények alapján átgondolhassa a művét, s ha bármit hasznosít az észrevételekből, akár átdolgozza, újraírja, netán más művet tegyen fel helyette.
Az oldal működtetői kiírtak egy pályázatot, amit a résztvevőknek – pályázóknak, olvasóknak egyaránt – minimum illik, de úgy is mondhatnám, kötelességük komolyan venni, ha nem akarják lejáratni magukat, illetve az oldalt. S ebben bennefoglaltatik a hsz lehetősége is. Az azonban nem foglaltatik benne, hogy a hsz-t csakis léleksimogató, babusgató, gügyögő, kedves, barátságos, szeretetteli hangnemben lehet megírni. Merthogy itt a mű, a szöveg a megítélés tárgya, nem a szerző meg a hsz-elő lelke.
Ezt a cikket már jó néhányan látták, sőt le is osztályozták, mikor én olvastam. Azonban hsz-t senki nem fűzött hozzá. Én voltam az első. (Azóta igencsak megugrott a látogatottsága. A megjegyzéseim – tartalomtól függetlenül – mindig jótékony hatással vannak az adott mű nézettségére.)
Hogy a szerző sértetten reagál, szíve joga. Az már intelligencia kérdése, hogy hajlandó-e fontolóra venni a bírálatot, bármily keresetlen is az, vagy nyomban elutasítja mint „szapulást”. Bár azzal számolnia kell, mint mindenkinek, hogy a nyilvános oldalakon megjelenő és véleményezhető tartalmakra érkező reakciók széles skálán mozoghatnak. Különösen ha pályázati munkáról van szó, lásd feljebb.
Az azonban mindenképpen furcsa, hogy némely hozzászóló tagtársak csak azt tartják érdemesnek taglalni, hogy én milyen hangvételű hsz-t írok, vagy egyenest pszichológiai jellemzést rittyentenek, ám magáról a műről szót sem ejtenek. Ennek az attitűdnek jeles képviselője baktimi kartársnő, illetve az „Egy másik olvasó” (bár ez utóbbitól az ilyesmi rutinszerű), valamint te, kedves Hozzászóló.
Egyedül Bianka vette a fáradságot, hogy tételesen sorolgassa azt, amit én összefoglalóan „agyoncirkalmazott, egymást kioltó, túlburjánzó, felfokozott” „mondatszörnyek”-nek neveztem, illetve Zsötem jegyezte meg nagyon helyesen, hogy át kellene írni az egészet. (Ebből azért kiviláglik, hogy nem vagyok egyedül a mű elmarasztalásában.)
Szóval, kedves Hozzászóló, szorítkozzunk a szöveg elemzésére.
Üdv,
Ktr.
Sztem elég rossz. Sztem illő felvilágosítani a hibákról, hogy máskor ne alkalmazza. Nem csak itt: egy történet megírásánál, az életben sem. Mert nem tesz jó benyomást pl. egy állásinterjún, randin, stb.
Bia
Akinek a mediäbol szärmazik a belsö, öszinte viläga, az olyan, mintha nem is letezne önällo szemelykent.
Hacsak nem azert irta, mert ezt eszik szivesen.
Gondolom, h. neki is megvan valahol a sajät egyenisege, nem csak ebböl äll legbelül. Azt kellene elöbänyäsznia szivos munkäval.
Nem szeretem az ilyen elveboncoläst, de annyira tanulsägos... Bocsässon meg erte a szerzö, h. a cikke kapcsän ez mind elöjött!
Sziasztok!
Látom itt vita van. Kedves cikkíró! Azt tudnod kell, hogy ez ha nem pályázat, akkor 5+1*-ot ér a többi az oldalon megjelent íráshoz képest, és azok eddigi minősítéseihez igazítva a pontszámot. De most én mondjuk ha 10-ig pontozok, és a többi pályaműhöz mérlek, akkor csak 6-7 pont. Sajnos. Ez ne vegye el a kedved az elején írtak miatt!
Igen, elkövettél egy nagy hibát(!), túl jóra akartad írni!!! Ezt én túlírásnak mondanám. Elolvastam az írásod, végig lekötött. Ez pozitív. De nem tudom, hogy azért, mert nem volt benne élet, és vártam valamire, vagy csak tetszettek a túlcizellált mondataid (egy tetszik, kettő is, de kétszáz már nem annyira jó egymást követve). Ez negatív.
Amúgy nincs igaza a lehúzóknak 100%-ban. Az írásodnak volt egy íve. Még feszesnek is mondanám (nyugodj meg, kritikusaid nem mindegyike tudna ilyet). Mondjuk kihagytad a katarzis részt (hiba), kis szívmelengetés rész lett belőle. És a végén egy kis nyitott kapu is jó lett (nagyobb nyitás még jobb lett volna). Ha tovább akarnám elemezni, akkor a szereplőid lelki folyamatit elnyomta a rózsaszín lebegés (talán nem is domborítottad ki), és nekem a mondanivaló hiánya is hibádzott:-(
Tudod, az a baj, hogy hiányérzetem van. Azt hiszem te többet tudsz! Csak látványosan hiányoznak a stílusgyakorlatok. Az az érzésem, mintha tényleg most kezdenéd a "szakmát". Sok olvasással és írással sokra viheted! (A mondatszerkezeti és nyelvtani hibákat én nagyvonalúan átugrottam, a hölgyek kellően kielemezték.)
Üdv,
Pinokkió
ez aztán az ordas eufemizmus!
Félreértés ne essék, a vélemény természetesen szabad, s ha neked tetszik a mű, rendben van.
Csakhogy az indoklás! Ennyi ellentmondást ritkán láttam egy rakáson.
Túlírt.
Nincs benne élet.
Túlcizellált mondatok (kétszáz egymást követve – ez már sok).
Nincs katarzis.
Lelki folyamatokat elnyomja rózsaszín lebegés.
Mondanivaló hiánya.
Ez mind igaz.
Akkor mi a fenétől jó ez a mű?????
(Ugyanezeket írtam meg, csak némileg karcosabban.)
Azt sem értem, hogy miután felsoroltad a fentieket, mitől van íve a műnek, illetve mitől feszes. (Egyébként örülök, hogy midőn egy elemzés kapcsán beszéltem neked a mű felépítésében az ívről, azóta előszeretettel használod ezt a kifejezést, bár itt speciel nem helyénvaló, lásd fent.)
Nem tudom, miért lehet megnyugtató a szerzőnek, hogy a „kritikusai nem mindegyike tudna ilyet”. Mint már szintén beszéltünk róla: jóllehet nem tudok „művet” írni, ám azért meg tudom ítélni, hogy egy „mű” jó-e vagy sem.
Az jó, hogy biztatod a szerzőt, de talán ne szaladj annyira előre. Ez a „sokra viheted” egyelőre túl könnyelmű kijelentés.
Én, e mű alapján, tartom magam a véleményemhez: ez a dolgozat azt példázza, hogyan nem szabad írni.
Üdv,
Ktr.