Erotikus
Vadrózsa - Pályázatra
Látogatók száma: 210
Napsugár ébreszt puha ágyamban. Végigsimítja arcomat, nyakamat, lágyan siklik végig a langyos fénynyaláb bőrömön, szemeim felnyílnak és a baldachinos ágy fátylai lebegnek szemem előtt. Nyitva hagytam az ablakot. Elhűlt karjaimra is jut egy kis napsugár, mintha jótékony erejével óvna és védene. Az egyetlen társam ebben a szobában.
Lábaimat kicsúsztatom a puha takarók alól, karcsú ujjaimmal finoman félretolom a fátylat, és az ablakhoz lépek.
Hajnal van még, a pirkadat a horizonton színpompássá festi az eget, majd lassan átveszi az uralmat felette, fénnyel megtöltve az emberek életét. Ablakom előtt egy apró cserép foglalt helyet, benne egy oly rég kapott futórózsa van ültetve, de hiába éri napfény, hiába locsolom minden nap, nem növekedik. Mintha csak szívem zárkózott sajgását juttatná eszembe. Nincs ami segítsen neki kitörni.
Bezárom az ablakot, hogy az éjszakai kellemes hűs levegő megmaradjon a nap folyamán, a függönyöket elhúzom, s már csak apró réseken szivárog be a reggeli fény. A szoba illatos és kellemes, bár megtöltené még valaki, kinek szíve olyan, mint az enyém. Egy reggeli tea, semmi más, s mivel szép napnak ígérkezik a mai, könyvem folytatása helyett a szabadba vágyom. Nincs ihlet, ideje begyűjtenem némi ösztönző jelenetet. Sötétszőke tincseimet kifésülöm, rendbe teszem, s egy csattal fogom össze a rakoncátlan fürtöket, ajkaimra vörös rúzst kenek fel, parfümöt hintek nyakamra két oldalt, és egy csinos halványkék ruha. Más nem kell.
Kattan a zár, perdülök egyet, és elindulok a kedvenc parkom felé.
A patak csörgedezése mindig felfrissít és megnyugtat, illata üdítő, színe tiszta és tökéletesen áttetsző, látom alján a víz által gömbölyűvé csiszolt köveket. A fű zöld, a rózsabokrok virágot bontottak. Csodálatos ez az évszak, tele van színekkel és érzelmekkel, talán többet kellene kijárnom, s elfogadnom a társaságok meghívásait, elég volt a magányból és megtörtségből.
A padon ülve egy lelógó fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat. Különös egy kompozíció, s a színe minden tisztaságról árulkodik.
- Csatlakozhatok? – szólal meg hirtelen egy mély, karcos hang, elkapom kezem a virágról, s ijedten fordulok a jövevény felé. Magas férfi, haja félhosszú barna tincsekben omlik homlokába, fehér ing és sötét nadrágot visel, ismeretlen a számomra. Egyik keze a háta mögött, másikkal szolidan gesztikulál.
- Mi maga? – hangom talán remeg, sosem szerettem, ha ismeretlenek szólítanak le, hisz nem tudhatom a szándékait. Kisugárzása mégis kellemes és megnyugtató, összezavarja érzékeimet. – Ismer engem? – nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, s csak várja az alkalmat, hogy egyedül lehessek.
Lassú léptekkel közelít, a pad szélére húzódom, leül a másik végére, nem tesz semmit csak engem figyel. Minden mozzanatát lesem, ezerszer végigmérem, s csak az tudatosul bennem milyen helyes és sármos, milyen jólöltözött, tekintete kedves. Amint helyet foglal másik kezét is maga elé tereli, s egy vörös rózsa pihen ujjai között. Felém nyújtja.
- Csak azt tudom, hogy hetente egyszer látok itt egy gyönyörű vadrózsát a fehér rózsabokrok között. – arcomra pír szökik, ajkaim összeszorulnak, s ahogy a rózsa mesés illata eléri orromat, mosolyra fakadok. Félve nyúlok a gyönyörű szálért, elfogadom a nekem szánt ajándékot. Ujjaink összeérnek, s már csak ettől az apró érintéstől is borzongás cikázik végig testemen. Hihetetlen hatással van rám.
- Megfigyelt engem? – tekintetemben félelem lakozik, s bármennyire is lovagias első megjelenésre, bizalmatlanságom szinte halhatatlan.
- Mondhatjuk így is… inkább csak nem volt eddig bátorságom, hogy megszólítsam. – Zavart mosoly rajzolódik arcára, hajába túr, s szívem megdobban a látványtól. Vajon hihetek neki?
- A nevem Emily – mutatkozom be, felé nyújtom kezemet, hogy várjam válaszát. Vaskos, férfias ujjaiba csúsznak enyémek, lágyan tartja, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.
- Gyönyörű név – előre hajol, nem emeli fel a kezem, nem néz a szemembe, s egy csókot hint rá, újabb borzongás szítja bennem a megkönnyebbülést. Csodálatos. – Az én nevem Noah. Örülök, hogy nem zavart el.
- Talán el kellett volna? – fehér fogaim kivillannak mosolyomból, s viszonzásra lelnek az ő arcán is. Szívem feléled, hevesen verdes mellkasomban, úgy érzem újra élek. Egy csodás történet kezdete.
~*~
A sötét éj leple óvó rejtekként borítja be testem, szívem izgatott, ujjaimmal feszengve szorongatom az apró táskát, türelmetlenül toporgok az utcán. Már egy órája elkészültem, pedig csak hétre volt megbeszélve, de izgatottságom nem ismer határokat. Hosszú idő óta végre először sikerült megnyílnom más felé, s ott tartok, hogy a harmadik randevú estéje érkezett el. Épp időben érkezem, s egy perc sem telik el megérkezik a barna herceg, kedves mosolyával.
- Rózsát, az én szépséges vadrózsámnak – egy újabb gyönyörű szál, ami a gyarapodó gyűjteményemet ékesíti majd.
- Pedig nem is vagyok vad – jegyzem meg puha mosollyal elfogadva a virágot, csillogó tekintettel. Meseszép, mint mindig.
Közelebb lép hozzám, ujja állam alá terelődik, s óvatosan felbiccenti fejemet.
- Viszont ajkaid pont olyan vörösek, s dúsak, mint a nyíló vadrózsa – elönt a forróság, s ahogy közelebb hajol zavaromban oldalra fordítom arcomat, lehelete megcsapja púderezett bőrömet, beleborzongok közelségébe. Visszahajol, óvatosan elemeli kezét, pedig érzékeim vágynak az érintésre, minden egyes apró simításra – Mehetünk? – egy apró biccentés válaszul, s az étterem felé terel minket.
Rég nem éreztem magam ennyire önfeledtnek.
A vörösbor mámorító, pont, mint lágybarna szemei, ahogy engem csodálnak. Csak mosolygok, olykor felnevetek bókjain, történetein, megjegyzésein, s a pincérek kifigurázásán. Egyik kezemmel mellkasomhoz kapok, ujjbegyeim alig érintik az apró dekoltázst, oldalra biccentve fejem visszafogottan nevetek. Másik kezemet rabul ejti, átnyúl az asztalon, magához emeli, szemembe néz s kézfejemre forró csókot nyom. Eláll a lélegzetem, mosolyom lefagy, s szemeimmel megbűvölten pásztázom az izzó tekintetet.
Izgatottságom a tetőfokára hág. Ez az a pillanat, amitől annyira féltem, s vártam is egyben, amitől tartottam s most mégis beteljesülőnek érzem az estét.
- Kérsz desszertet? – kérdi búgó hangon, csak óvatosan megrázom fejem, s elmosolyodik.
Elhagyjuk az éttermet.
Házam nincs messze a belvárosi forgatagtól, habár éjszaka hihetetlenül nyugodt és csendes minden, a mellékutcák varázsa egy jó környezetben majdnem eléri egy kertvárosi terület nyugalmát. Mellettem halad, ujjaim között fogom a rózsát, néha beleszippantok, hogy nyugalmat leljen verdeső szívem. Eljött a pillanat.
Ajtóm előtt állva felnézek arcára, tüzet látok szemeiben, szenvedélyes lángokat. Minden porcikám bizsereg, s ahogy végre óvatosan érinti meg arcomat rég várt érzések szakadnak ki lelkem rejtekéből, lehunyom szemem, tenyerébe törleszkedek, apró kis sóhajjal burkolózom az idilli, romantikus pillanatba.
Felemeli arcomat, pilláim felnyílnak, lehajol hozzám és rabul ejti ajkaimat. Puha, lágy érintéssel simít szája, belém fojtja a sóhajt, a vágyakozó, felszakadó sóhajt mely rég arra várt, hogy kitörjön belőlem, apró tenyereim mellkasára tévednek, izmos domborulatokat tapintok, s már ennyitől elkábulok. Ajkaim megnyílnak előtte, mélyül a csók, forrósodik a levegő, ujjait lassan tarkómra tereli, nem hagy szökni, de nem is próbálkozom. Ingébe kapaszkodom, másik keze derekamra siklik, körbeölel, foglyul ejt s elvarázsol. Hosszú pillanatokra megszűnik a világ, s csak akkor térek vissza újra a valóságba, mikor elhajol tőlem. Teljesen magával ragadott a pillanat, s kábán tekintek rá, mint egy megrészegült.
- Gyere be – suttogom halkan, mosolyogva keni el hüvelykujjával elmosódott rúzsomat, pár mozdulattal kinyitom az ajtót, s egy újabb csókkal csábít el, belépünk a lakásba, magunkra zárja az ajtót.
Félek, szívem zihál, sóhajom reszketeg, s elvesztem minden józan gondolatom, ahogy ajkaimról nyakamra tér, hátamon simít végig, sóváran feszül ívbe testem minden egyes érintésének hatására. Csókjai égetnek, mintha minden egyes apró érintéssel egy felejthetetlen nyomot hagyna.
- Gyönyörű vagy – duruzsol a fülembe száz, ezer bókot, de én csak nevét vagyok képes újra és újra ajkaimra venni. Férfiasan kesernyés illata orromba kúszik, testének melege körbeölel ahogyan karjai, bárhol érintem feszülnek izmai. Ujjaim vállain állapodnak meg erős kapaszkodót lelve, derekamat átkarolja, mindenhol magamon érzem a kalandozó kezeket. Dekoltázsomba csókol, lassan ledönt az ágyra, felém kerekedik, s nem marad más csak a pillanat, s az a vad, szenvedélyes, vággyal teli tekintet, ami már akkor magával ragadott, mikor először megláttam.
~*~
Madárcsicsergés ébreszt, amint tudatom felébred mosolyra fakadok. Végre nem egyedül ér a reggel, végre óvó karokban kelhetek. De az érzés hiánya élesebb ébredésre késztet.
Felnyitom szemeimet, felülök az ágyon, s a takaró lecsúszik testemről.
Egyedül vagyok.
A felismerés éles késként hasít szívembe, párszor körbefordul minden egyes pillanat elteltével, amikor rá kell jönnöm ez az ébredés is valóság. Nem álom… talán az a csodálatos éjszaka az álmok varázsa, de túlságosan is valóságos volt ahhoz, hogy csak a képzeletem szüleménye lehessen.
Lesütöm szemem, kibuggyan egy apró, ezüstös könnycsepp, de többet nem ejthetek. Nem érdemli meg egyetlen szívtipró, szívszerelmes állovag sem, hogy könnyáradatot hullajtsak utána, csak újra megkövült szívem marad emléke után.
Mély, sötét gondolataimból a csengő dallamos csilingelése zökkent ki, megtörlöm arcomat, kipattanva az ágyból egy köntöst terítek testemre, s az ajtóhoz sietek, de amikor kinyitom, senki nem áll előtte. Ki szórakozhat pont ilyenkor, egy ilyen sanyarú hajnalon?
Tekintetem letéved, s a lábtörlőre helyezett tárgy megragadja figyelmemet.
Egy szál vörös rózsa, s mellé egy apró kártya.
„Visszatérek”.
Fáradt mosollyal zárom be magam után az ajtót, majd a nyitott ablakhoz vezetnek lépteim. Lágy szellő cirógatja bágyadt arcomat, mintha csak vigasztalna, finoman érint. Orromhoz emelem a gyönyörű rózsát, aprót szippantok kellemes illatából, majd egy könnyed mozdulattal kitépem összes szirmát, feltámad egy pillanatra a szél, s tenyeremet kinyitva hagyom, hogy magával vigye mindet, elvarázsolt ábrázattal meredek a sziromfelhőre, mely hosszú pillanatokig a háztetők felett lengedezik, végül aláhull, s egy meglepett kislány köré gyűlnek.
Az üres szárat eldobom, mosolyogva simítom szabad kezemet hasamra, majd a kis kártyát az ablak előtti cserépbe teszem.
Szemeim elkerekednek, majd elérzékenyült tekintettel csodálom, hogy az oly régóta nevelt kis növény szirmot bontott.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nekem az a gondom vele, h. ezek nem a sajät erzelmei. Nem is erzelmek, hanem valahol, a mediäban legyärtott mütermekek.
Akinek a mediäbol szärmazik a belsö, öszinte viläga, az olyan, mintha nem is letezne önällo szemelykent.
Hacsak nem azert irta, mert ezt eszik szivesen.
Gondolom, h. neki is megvan valahol a sajät egyenisege, nem csak ebböl äll legbelül. Azt kellene elöbänyäsznia szivos munkäval.
Nem szeretem az ilyen elveboncoläst, de annyira tanulsägos... Bocsässon meg erte a szerzö, h. a cikke kapcsän ez mind elöjött!
Itt egyszerűen túl szépet(romantikusat) akart alkotni a szerző, és giccsparádé lett belőle.
Olvasson kis Bronte nővéreket, Sandt, Austent. A kis Fadette (Sand) igazán vékony kis könyv.:) És nagyon bájos.
Bia
Üdv!
"Kedves" Ktr: Szerintem nem azzal volt a gond, hogy ki merted nyilvánítani a nemtetszésedet, hanem azzal, ahogyan tetted. Ez alapvető dolog, hogy egy valami nem tetszhet mindenkinek, mert ilyen nem létezik. Ha nem tetszik, persze mondd el, de ne rögtön azzal kezdd, hogy hagyja abba azonnal az írást.
Láthatóan egy kezdőről van szó, ami nem jelenti azt, hogy azonnal úgy kell kritikusként nekiesni, mint egy Havas Henrik, Csernus stílusát magára öltve. A nemtetszésedet kedvesebben is ki lehet nyilvánítani, abból is érteni fog az író. Egy kritikából néha maga az olvasó jelleme is kitűnik.
-----
Elolvastam, és nekem tetszett. Persze elírási hibák előfordulnak, főleg ha nem figyel annyira oda az ember. Nem mondom azt, hogy ilyen formában megvennék egy könyvet, de azt tudni kell hogy egy könyv készítésnek elég bonyolult folyamata van. Korrigálás nélkül ilyet ki sem adnának. Szerintem az összes pályázó történetével ez a helyzet, nem csak ezzel az eggyel.
Kedves Nem Tom: A kérdésed szerintem abszurd. Pontosan a fent említett miatt, és ahogy az előttem hozzászólást író is kérdezte: "Ki az aki utolsó pénzén könyvet vesz?" - értelmes ember nem hiszem.
Kedves baktimi: Neked csak azt tudom mondani, hogy nem kell komolyan venni az olyan "kritikákat", amire reagáltál. Tudom bosszantó tud lenni, ha valamire, vagy valakire aki neked kedves így véleményeznek, ami még nekem is szemet szúr. De nem kell rögtön visszatámadni mert ebből lesz a háború. :)
Persze jó az, ha valaki mellett áll még egy ember, és nem baj az ha védi.
-----
Ezek után, én azt javasolnám a Cikkírónak/Történetírónak, hogy mielőtt ilyen közönség előtt publikál valamit, többször is olvassa át a művét, vagy olvastassa el még egy emberrel, aki segít neki korrigálni. De akkor se csüggedjen, ha valakinek nem fog tetszeni, mert mindig lesznek ilyen emberek, ezt el kell fogadni.
Örülj annak, ha valakinek tetszik, mert az a sok "ötös" nem csak az ismerősöket takarja, hanem több olyan olvasót is, akik valóban a tetszésüket jelezték vele, csak nem tudták vagy nem akarták leírni.
Üdv
Olvasó
Köszönöm, hogy rátapintottál a lényegre. Azzal nem volt gondom hogy leírta a hibáimat, mivel szívesen fogadom a tanácsokat és javításokat, viszont nem szeretem a túlságosan indulatos megnyilvánulásokat. Ahogy láttam, baktimi sem és ezért kelt a védelmemre. Meggondolatlanul tettel fel az irományomat, nem volt eléggé átolvasva és ellenőrizve, ami ilyenkor szükséges lenne, de legközelebb erre oda fogok figyelni, köszönöm a hozzászólásodat.
Üdv,
Cikkíró.
Kedves Pinokkió,
ez aztán az ordas eufemizmus!
Félreértés ne essék, a vélemény természetesen szabad, s ha neked tetszik a mű, rendben van.
Csakhogy az indoklás! Ennyi ellentmondást ritkán láttam egy rakáson.
Túlírt.
Nincs benne élet.
Túlcizellált mondatok (kétszáz egymást követve – ez már sok).
Nincs katarzis.
Lelki folyamatokat elnyomja rózsaszín lebegés.
Mondanivaló hiánya.
Ez mind igaz.
Akkor mi a fenétől jó ez a mű?????
(Ugyanezeket írtam meg, csak némileg karcosabban.)
Azt sem értem, hogy miután felsoroltad a fentieket, mitől van íve a műnek, illetve mitől feszes. (Egyébként örülök, hogy midőn egy elemzés kapcsán beszéltem neked a mű felépítésében az ívről, azóta előszeretettel használod ezt a kifejezést, bár itt speciel nem helyénvaló, lásd fent.)
Nem tudom, miért lehet megnyugtató a szerzőnek, hogy a „kritikusai nem mindegyike tudna ilyet”. Mint már szintén beszéltünk róla: jóllehet nem tudok „művet” írni, ám azért meg tudom ítélni, hogy egy „mű” jó-e vagy sem.
Az jó, hogy biztatod a szerzőt, de talán ne szaladj annyira előre. Ez a „sokra viheted” egyelőre túl könnyelmű kijelentés.
Én, e mű alapján, tartom magam a véleményemhez: ez a dolgozat azt példázza, hogyan nem szabad írni.
Üdv,
Ktr.
Az írás nem jó (írtam, egyetértünk), de a kritikusok is fél munkát végeztek! Én próbáltam keresni a jót, nem vakon utánad menni. Természetesen amiket írsz az összevisszaságról, egy régi vitánk(!), az az írás szubjektív elemzési részére vonatkozik. Én érzem, amit át próbál adni (ezt sose fogom tudni neked elmagyarázni), míg te azt várod (azt hiszem), hogy "adja oda" neked. Az elemzés pszichológia része senkit nem érdekelt, strukturálisan is csak téged, részben (szerintem az jó, /"virágokkal" indít és szépen helyzetbe hozza a szereplőit > "ívek"/ remélem lehet ez a véleményem, ha már egyáltalán foglalkoztam vele), és az informatikai rész is nagy ívben le lett k@kk@ntva a kritikusok részéről. Ezek után jogos talán az odavetett szurka-piszkám.
Üdv,
Pinokkió
Az elhűlt az mást jelent. A karod fázhat, lehet libabőrös, borzonghatsz.
Puha ágy, puha takaró – szóismétlés
Szívem zárkózott sajgását helyett szívembe zárt sajgást, bár tökmindegy túlcizellált, felesleges ilyen szóhalmazokat írni, elég a sajgó szívem.
Mi akar kitörni? A sajgás?:)
Bár megtöltené vki, kinek szíve olyan, mint az enyém, vagyis milyen? Zárkózott sajgással teli? :)
A stílus megkívánja, hogy egy csinos halványkék ruhát *öltsél magadra*.:)
A fű zöld is nagyon snassz hirtelen a többi mondat után, ez amúgy is egy magától értődő dolog.
A „társaságok meghívását” szintén túl egyszerű, helyette a *szomszéd birtokosok* ill. Lord XY, v. a XY-i kastély urának és a többi birtokos …
Teavaj illatú rózsa??? Nem színű? (Bár nem vagyok dísznövénykertész.:))
Csatlakozhatom?
S helyett néha nyugodtan nyomasd az és-t.
Fehér inget
KI maga?
Ismeretlenek szólítanak meg, nem le, hacsak nem repültél vissza a XXI. sz-ba.
Hisz nem tudhatom a szándékukat...
– Ismer engem? – kérdem, nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, és csak az alkalmat várná, hogy egyedül találjon.
A helyest hagyd ki, elég a sármos, esetleg egy kis jellemzés utána: merész vágású orr, száj, arc, blabla…
Maga elé tereli a kezét??? Hogy? Egyikével a másikat?:)
Maga elé teszi, s látom, egy vörös rózsa…
Mosolyra fakadok helyett, elmosolyodom.
…van rám a férfi.
Bizalmatlanságom halhatatlan?????! Bizalmatlan vagyok.
…hogy helyett: és várom válaszát, …várom, h. ő is bemutatkozzon.
- A nevem Emily – mutatkozom be felé nyújtva kezem, és várom a válaszát. Vaskos, férfias ujjaival lágyan megfogja, oly könnyedén, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.
(bár a tartaná markában kissé komikus:), lehetnének inkább neked porcelán fehér ujjacskáid:P:), szal, tartaná, és pont.)
- Gyönyörű név – hajol előre. Nem emeli fel a kezem, úgy hint rá csókot s én újabb megborzongok.
…történet kezdete ez.
Beosztással él az ember, mára ennyi, majd még visszatérek:).
Bianka
Köszönöm a részletes elemzésedet. Mind a kettőt. Van jó pár, amit megfogadok majd belőle, de nem mindet. Örülök, hogy ilyen részletesen kiemelted a dolgokat, mert legalább tudom, hogy pontosan mi az ami zavar másokat és én nem igazán vettem észre. Persze most már késő lenne ezeket mind kijavítani, és mivel ennyien véleményeztek és szavaztak, nem fogom leszedni sem. Azért, amit Ktr is mondott, hogy lássák, "hogyan nem szabad írni". Mindenkinek kell egy jó és egy rossz példa, nem csak a jóból lehet tanulni :)
Még egyszer köszönöm mindkét elemzésedet és értelmezésedet.
Mellékesen, viccből is meg nem is. Majdnem olyan fehér a bőröm mint a porcelán :P Szóval nem kell kívánni már megvan. (És nem jó dolog.)
Üdv,
Cikkíró
Bianka,
az egészet át kellene írni, minden mondatot.
Az elejéről kezdeni az egészet.
Zsötem
Tudom, nem nekem címezted, de azért válaszolok rá. Lehet, hogy jó pár módosításra szorulna, viszont az összes mondatot biztos, hogy nem írnám át. Az már nem én lennék. És mint előbb is írtam, nem fogom átírni. Megfogadom a tanácsokat, de a szerzett "tapasztalatokat" majd átviszem egy másik irományba.
Üdv,
Cikkíró
Neked ilyen a valosägod is? Ez mär önmagäban is erdekes...
Szerintem, fejts le magadrol nehäny reteget, biztosan van ott a melyben valami, ami igazän te vagy!
A kritikäkat meg viseld ferfiasan! Ez a TE erdeked! Nehogy abbahagyd a probälkozäsokat, ha komolyan gondolod, mert ez egy hosszabbtävu dolog, nem megy egy csettintesre! :)
En ezeket csak ugy, mint "bagoly mondom verebnek, hogy...".
Az ekezetlen betükert pedig, bocs! Most csak ilyenek vannak nälam.
Nem, nem ilyen a valóságom. Ez egy teljesen kitalált kis szösszenet. Ritkán írok a valóságomról, mert az meg végképp nem tetszene senkinek. Nem lenne benne se dráma, se csúcspont, se ív, se hasonló. Majd később talán, ha idősebb leszek. :)
Viszont érzésekről szoktam írni, és ezeket kitalált történetekbe viszem bele.
Ez egy kicsit különbözik a többitől, amit eddig írtam, de most nem ez a lényeg.
A kritikákat elviselem, sőt szívesen fogadom az építő jellegűeket és a javítási javaslatokat is. De amit nem bírok az a durva nekiesés ami nem egyenlő a kritikával.
Nem fogom abbahagyni, fogok még írni, és fejlődni is fogok :) Nem adom fel mert ha első hasraesés után mindig feladnám, nem vinném semmire.
Üdv,
Cikkíró
Sziasztok!
Látom itt vita van. Kedves cikkíró! Azt tudnod kell, hogy ez ha nem pályázat, akkor 5+1*-ot ér a többi az oldalon megjelent íráshoz képest, és azok eddigi minősítéseihez igazítva a pontszámot. De most én mondjuk ha 10-ig pontozok, és a többi pályaműhöz mérlek, akkor csak 6-7 pont. Sajnos. Ez ne vegye el a kedved az elején írtak miatt!
Igen, elkövettél egy nagy hibát(!), túl jóra akartad írni!!! Ezt én túlírásnak mondanám. Elolvastam az írásod, végig lekötött. Ez pozitív. De nem tudom, hogy azért, mert nem volt benne élet, és vártam valamire, vagy csak tetszettek a túlcizellált mondataid (egy tetszik, kettő is, de kétszáz már nem annyira jó egymást követve). Ez negatív.
Amúgy nincs igaza a lehúzóknak 100%-ban. Az írásodnak volt egy íve. Még feszesnek is mondanám (nyugodj meg, kritikusaid nem mindegyike tudna ilyet). Mondjuk kihagytad a katarzis részt (hiba), kis szívmelengetés rész lett belőle. És a végén egy kis nyitott kapu is jó lett (nagyobb nyitás még jobb lett volna). Ha tovább akarnám elemezni, akkor a szereplőid lelki folyamatit elnyomta a rózsaszín lebegés (talán nem is domborítottad ki), és nekem a mondanivaló hiánya is hibádzott:-(
Tudod, az a baj, hogy hiányérzetem van. Azt hiszem te többet tudsz! Csak látványosan hiányoznak a stílusgyakorlatok. Az az érzésem, mintha tényleg most kezdenéd a "szakmát". Sok olvasással és írással sokra viheted! (A mondatszerkezeti és nyelvtani hibákat én nagyvonalúan átugrottam, a hölgyek kellően kielemezték.)
Üdv,
Pinokkió
Igen, sajnos vitát látok én is. Nem hittem volna, hogy egy ilyen kis "egyszerű" történet ilyet vált ki az emberekből.
Abban igazad van, hogy túl jóra akartam írni, és ebből az lett, hogy túlírtam, ezt el is mondták, csak kissé más hangvételben.
Nos igen, a katarzis. Nem a megfelelően lett megírva, pedig ott van benne, csak nem jól bontakozott ki.
A szereplőim külső és belső jellemzése is valóban egy nagy hiba, amit kihagytam, ennek okát itt, most kicsit hosszú lenne megindokolni, de van rá értelmes magyarázat.
Megértem a hiányérzetedet, mert jogos, ahogy a legtöbb kritika is, amit erre az írásra kaptam.
Ebben a "szakmában" valóban teljesen kezdő vagyok, de nem jelenti azt, hogy ilyen is fogok maradni. Erre is vagyok jók ti, olvasók és kritikaírók, hogy segítsetek, és tereljetek a jó útra. :)
A nyelvtani részből azt hiszem valóban megkaptam a leckét.
Köszönöm a kritikádat, a véleményedet és a pontozást, nem mellékesen pedig a biztatást is. Legközelebb majd jobb leszek :)
Üdv,
Cikkíró
Ez roppant érdekes…
Mind a kedves cikkíró, mind a kedves, kivont karddal védelmére rohanó rajongója nekiállt boncolgatni a pszichémet.
Pedig csak annyi történt, hogy rossznak találtam a pályaművet. S merészeltem megírni, hogy miért.
Hát nem nekem, az olvasónak szól a cikk?
Tovább az elbírálásnál figyelembe veszik az olvasói véleményeket is. És, javamra legyen mondva, nem adtam osztályzatot.
A lényeg azonban felhorgadásotok ellenére sem változik, kedves Szerző és kedves Bősz Védelmező.
A kedves Szerző keveri a szezont a fazonnal. Egy mondat nem attól lesz jó, ha teletűzdeli mindenféle sallanggal, és attól nem lesz sablonos, ha egészséges mondatokat ír, legyenek azok tő-, bővített vagy összetett mondatok.
Ez egy minden szempontból lapos és súlytalan szöveg – nem épül, nincs benne szemernyi feszültség sem (nemhogy drámai csúcspont!), ami „kényszerítené” az olvasót, hogy mielőbb megtudja a végét, azaz eljusson a feloldásig.
A szöveg nem él, nem lüktet, hiába az agyoncirkalmazott, egymást kioltó, túlburjánzó, felfokozott mondatok.
Továbbá a kedves Szerző tudhatná, hogy az édes nem egyenlő a gejllel, s a bonyolult nem ugyanaz, mint a túlbonyolított, a „bonyolultoskodó”.
S bármennyire ágál is a Lánglelkű Amazon, lehet fittyet hányni a nyelvhelyességnek, csak nem érdemes. Mert bizony a nyelvhasználat maga is stílusjegy. S míg egy alapjában jó történetben az olvasó, ha dohogva is, de átsiklik az apróbb nyelvi bakik fölött, addig egy rossz sztoriban a nyelvi bakik csak még jobban kiemelik az írásmű gyenge voltát.
Nos, ilyen egyszerű a dolog, anélkül hogy egy szót is ejtettem volna a pszichétekről, kedves Cikkíró és kedves baktimi.
Üdv,
Ktr.
Bár még mindig nem tartom kedvesnek a leges legelső "kritikádat". Nem sértődtem meg, szerintem félreértettél valamit. Egyszerűen csak rosszul esik az, ha minden körítés nélkül nekiesel az embernek.
Szívesen fogadom a kritikát, ami valóban kritika, de a te legelső hozzászólásod nem egy igazi kritika volt. Mint láthatod, olvashatod, Bianka kielemzését is fontolóra veszem, sőt használom majd.
Lehet, hogy számodra az a jó kritika, ahol rögön, indulatosan és durván közlik a tényeket, de az a te véleményed. Körültekintőbbnek kéne lenned másokkal, és nem csak azt a stílust használnod, ami számodra megfelel. Nem mindenki olyan kemény lelkű mint te, nem mindenki veszi könnyen a kemény kritikát. A legtöbb ember, főleg a kezdők még törékenyek, érzékenyek arra amit kiadnak a kezükből akkor is, ha tudják hogy nem tökéletes. Mert nincs tökéletes.
Azzal nem érsz el semmit, ha valakinek az első művét rögtön leoltod, aztán nagy százalékban az ilyen emberek tartózkodni fognak még az írás gondolatától is, pedig lehet hogy kis idővel nagyon is jó író vált volna belőle. Itt nem magamról beszélek, mert rám nem ilyen hatással volt.
Baktiminek sem azzal volt gondja, hogy megírtad, hogy nem tetszik neked pályamű, hanem azzal, ahogyan ezt kifejtetted. Ezért lett vita belőle.
Persze könnyű mindent félreértelmezni, és csak azt észrevenni amit mi akarunk látni.
Megértettem azt, amit mondani akartál. Túlírt az egész, van benne elírás, van benne még több hiba és ezt értem, felfogom és el is fogadom hogy ez bőven javításra szorul, de fogalmazhattál volna finomabban is.
Nekem az a hibám, hogy túlbonyolítottam az írást, neked viszont az, hogy nem vagy tekintettel másokra, ami olykor elkélne.
Ezen hozzászólásodból, avagy másodkritikádból, nem tudok több mindent levonni. Azon kívül, hogy túlbonyolított, és nincs drámai csúcspont, a többit nem tartom hibának. Hogy miért, azt nehéz lenne elmagyarázni, ezt érezni kell.
Ennyit szerettem volna, és remélem megértetted az én gondomat is. Köszönöm a te felvilágosításodat is, és hidd el, legközelebb be fogom tartani némelyiket, hogy jobb művet adhassak majd ki a kezemből.
Üdv,
Cikkíró
Kedves Kati!
Az írás nem jó (írtam, egyetértünk), de a kritikusok is fél munkát végeztek! Én próbáltam keresni a jót, nem vakon utánad menni. Természetesen amiket írsz az összevisszaságról, egy régi vitánk(!), az az írás szubjektív elemzési részére vonatkozik. Én érzem, amit át próbál adni (ezt sose fogom tudni neked elmagyarázni), míg te azt várod (azt hiszem), hogy "adja oda" neked. Az elemzés pszichológia része senkit nem érdekelt, strukturálisan is csak téged, részben (szerintem az jó, /"virágokkal" indít és szépen helyzetbe hozza a szereplőit > "ívek"/ remélem lehet ez a véleményem, ha már egyáltalán foglalkoztam vele), és az informatikai rész is nagy ívben le lett k@kk@ntva a kritikusok részéről. Ezek után jogos talán az odavetett szurka-piszkám.
Üdv,
Pinokkió
én is érzem, látom, mit próbál a szerző átadni, de sajna, nem sikerül neki. Ez a dolgozat úgy rossz, ahogy van.
Nem akarlak meggyőzni az igazamról, pusztán ellentmondást érzékeltem a fejtegetésedben.
A vélemény szabad, továbbá annyit szurkapiszkálódhatsz, amennyi jólesik. Tudod, hogy ilyesmitől nem esem kétségbe.
Üdv,
Ktr.
Kedves Anonymus!
Nem, nem ilyen a valóságom. Ez egy teljesen kitalált kis szösszenet. Ritkán írok a valóságomról, mert az meg végképp nem tetszene senkinek. Nem lenne benne se dráma, se csúcspont, se ív, se hasonló. Majd később talán, ha idősebb leszek. :)
Viszont érzésekről szoktam írni, és ezeket kitalált történetekbe viszem bele.
Ez egy kicsit különbözik a többitől, amit eddig írtam, de most nem ez a lényeg.
A kritikákat elviselem, sőt szívesen fogadom az építő jellegűeket és a javítási javaslatokat is. De amit nem bírok az a durva nekiesés ami nem egyenlő a kritikával.
Nem fogom abbahagyni, fogok még írni, és fejlődni is fogok :) Nem adom fel mert ha első hasraesés után mindig feladnám, nem vinném semmire.
Üdv,
Cikkíró
"Ritkán írok a valóságomról, mert az meg végképp nem tetszene "
Erdeklödessel värom a következöt! Ezek utän különösen!
En az ivre, ilyesmire nem vagyok finnyäs, de ha szabad kerni, megis szivesebben olvasnek olyat, ami direkt belöled jön, v. legaläbb olyat, amit a sajät szemüvegeden keresztül lätsz, mert annak van erteke, hitele.
Ne csak a tetszesre menj, föleg, ha az önfeladässal jär!
A kritikusok kritizäljanak, az a dolguk! Jot tesz az neked.
Szimpi, h. nem sertödtel be miatta.
Kedves Ktr!
Bár még mindig nem tartom kedvesnek a leges legelső "kritikádat". Nem sértődtem meg, szerintem félreértettél valamit. Egyszerűen csak rosszul esik az, ha minden körítés nélkül nekiesel az embernek.
Szívesen fogadom a kritikát, ami valóban kritika, de a te legelső hozzászólásod nem egy igazi kritika volt. Mint láthatod, olvashatod, Bianka kielemzését is fontolóra veszem, sőt használom majd.
Lehet, hogy számodra az a jó kritika, ahol rögön, indulatosan és durván közlik a tényeket, de az a te véleményed. Körültekintőbbnek kéne lenned másokkal, és nem csak azt a stílust használnod, ami számodra megfelel. Nem mindenki olyan kemény lelkű mint te, nem mindenki veszi könnyen a kemény kritikát. A legtöbb ember, főleg a kezdők még törékenyek, érzékenyek arra amit kiadnak a kezükből akkor is, ha tudják hogy nem tökéletes. Mert nincs tökéletes.
Azzal nem érsz el semmit, ha valakinek az első művét rögtön leoltod, aztán nagy százalékban az ilyen emberek tartózkodni fognak még az írás gondolatától is, pedig lehet hogy kis idővel nagyon is jó író vált volna belőle. Itt nem magamról beszélek, mert rám nem ilyen hatással volt.
Baktiminek sem azzal volt gondja, hogy megírtad, hogy nem tetszik neked pályamű, hanem azzal, ahogyan ezt kifejtetted. Ezért lett vita belőle.
Persze könnyű mindent félreértelmezni, és csak azt észrevenni amit mi akarunk látni.
Megértettem azt, amit mondani akartál. Túlírt az egész, van benne elírás, van benne még több hiba és ezt értem, felfogom és el is fogadom hogy ez bőven javításra szorul, de fogalmazhattál volna finomabban is.
Nekem az a hibám, hogy túlbonyolítottam az írást, neked viszont az, hogy nem vagy tekintettel másokra, ami olykor elkélne.
Ezen hozzászólásodból, avagy másodkritikádból, nem tudok több mindent levonni. Azon kívül, hogy túlbonyolított, és nincs drámai csúcspont, a többit nem tartom hibának. Hogy miért, azt nehéz lenne elmagyarázni, ezt érezni kell.
Ennyit szerettem volna, és remélem megértetted az én gondomat is. Köszönöm a te felvilágosításodat is, és hidd el, legközelebb be fogom tartani némelyiket, hogy jobb művet adhassak majd ki a kezemből.
Üdv,
Cikkíró
nem akarom a lelkedet pátyolgatni, megteszik azt mások.
Szembesültem egy pályaművel, egy szöveggel, aminek minden egyes mondata rossz. Művi, mesterkélt, túlbonyolított, túlcikornyázott. Ezen nincs mit szépíteni, nincs értelme „becsomagolni”. Persze hogy nem kellemes ilyen hsz-t kapni, de abban biztos lehetsz, hogy őszinte vagyok. Nem én vagyok durva, hanem a tények azok.
Soha nem írok indulatból. Egyrészt miért hozna ki a sodromból ez vagy más cikk, másrészt pontosan azt írom le, amit akarok.
Álságosnak érzem a kezdők érzékeny lelkére és törékenységére való hivatkozást. Te egy nyilvános fórumon meghirdetett pályázaton veszel részt az írásoddal, s ezzel vállalod, hogy bármilyen hozzászólás érkezhet a címedre. Erről van szó, nem többről.
Nem kell tudnom, hogy az első vagy a sokadik írásod, s ha egy kedvezőtlen hsz-szel el lehet venni valakinek a kedvét az írástól, akkor az megérdemli.
Fogalmazhattam volna finomabban is, csakhogy nem akartam finomabban fogalmazni.
És most megint nem leszek finom: ilyen mondatokat, mint a cikkedben szereplők, vétek leírni. Tessék átgondolni! Érzésekről akarsz írni? Rendben. De érzésekről nem feltétlenül úgy kell/lehet írni, hogy minden szó, minden mondat túlteng a hevülettől, a „jaj, de gyönyörűen fogalmazok” elhatározástól, az egymásra teljesen feleslegesen halmozott kifejezésektől, ami olyan mértékű műviséget eredményez, hogy az elképesztő.
(Ajánlott irodalom – a teljesség igénye nélkül: Görög regék és mondák; Sólem Aléchem: Énekek éneke; Tolsztoj: Anna Karenina; Hemingway: Búcsú a fegyverektől; Shakespeare: Romeo és Júlia; Hardy: Egy tiszta nő; Boris Vian: Tajtékos napok. És olvass Csehovot és Stendhalt, Virginia Woolfot és Malamudot, Updike-ot és Philip Roth-t, Móriczot és Kosztolányit, Krúdyt és Szerb Antalt, Maupassant-t és Moraviát és millió és millió kiváló író kiváló művét.)
Bármennyire rosszulesik is neked, megismétlem: a cikkedben minden mondat rossz. Ezt nem lehet javítani. Ha valamit akarsz kezdeni vele, akkor írd újra! Másképpen.
Biankának nyilván igaza van, nem olvastam el a hsz-eit, hogy miket pécézett ki, de gyakorlatilag mindent kipécézhetett (volna).
Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot: tessék sokat olvasni! Jó irodalmat! Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán mélyedtél el az olvasásban. Pótold! Klasszikusokat, moderneket egyaránt. Azokból megtudhatod, milyen a jó írásmű. Láthatod, hogyan építkezik egy írás, érzékelheted az arányokat, a ritmust, hogy a nyelvezet hogyan szolgálja a cselekményt, hogyan lehet egy-két vonással jellemet rajzolni stb. stb.
A továbbiakban sem leszek tekintettel sem a te lelkedre, sem máséra, aki nyilvános fórumra teszi fel az írásait. Mert én vagyok az olvasó. Méghozzá az igényes olvasó.
Üdv,
Ktr.
Kedves Cikkíró,
nem akarom a lelkedet pátyolgatni, megteszik azt mások.
Szembesültem egy pályaművel, egy szöveggel, aminek minden egyes mondata rossz. Művi, mesterkélt, túlbonyolított, túlcikornyázott. Ezen nincs mit szépíteni, nincs értelme „becsomagolni”. Persze hogy nem kellemes ilyen hsz-t kapni, de abban biztos lehetsz, hogy őszinte vagyok. Nem én vagyok durva, hanem a tények azok.
Soha nem írok indulatból. Egyrészt miért hozna ki a sodromból ez vagy más cikk, másrészt pontosan azt írom le, amit akarok.
Álságosnak érzem a kezdők érzékeny lelkére és törékenységére való hivatkozást. Te egy nyilvános fórumon meghirdetett pályázaton veszel részt az írásoddal, s ezzel vállalod, hogy bármilyen hozzászólás érkezhet a címedre. Erről van szó, nem többről.
Nem kell tudnom, hogy az első vagy a sokadik írásod, s ha egy kedvezőtlen hsz-szel el lehet venni valakinek a kedvét az írástól, akkor az megérdemli.
Fogalmazhattam volna finomabban is, csakhogy nem akartam finomabban fogalmazni.
És most megint nem leszek finom: ilyen mondatokat, mint a cikkedben szereplők, vétek leírni. Tessék átgondolni! Érzésekről akarsz írni? Rendben. De érzésekről nem feltétlenül úgy kell/lehet írni, hogy minden szó, minden mondat túlteng a hevülettől, a „jaj, de gyönyörűen fogalmazok” elhatározástól, az egymásra teljesen feleslegesen halmozott kifejezésektől, ami olyan mértékű műviséget eredményez, hogy az elképesztő.
(Ajánlott irodalom – a teljesség igénye nélkül: Görög regék és mondák; Sólem Aléchem: Énekek éneke; Tolsztoj: Anna Karenina; Hemingway: Búcsú a fegyverektől; Shakespeare: Romeo és Júlia; Hardy: Egy tiszta nő; Boris Vian: Tajtékos napok. És olvass Csehovot és Stendhalt, Virginia Woolfot és Malamudot, Updike-ot és Philip Roth-t, Móriczot és Kosztolányit, Krúdyt és Szerb Antalt, Maupassant-t és Moraviát és millió és millió kiváló író kiváló művét.)
Bármennyire rosszulesik is neked, megismétlem: a cikkedben minden mondat rossz. Ezt nem lehet javítani. Ha valamit akarsz kezdeni vele, akkor írd újra! Másképpen.
Biankának nyilván igaza van, nem olvastam el a hsz-eit, hogy miket pécézett ki, de gyakorlatilag mindent kipécézhetett (volna).
Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot: tessék sokat olvasni! Jó irodalmat! Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán mélyedtél el az olvasásban. Pótold! Klasszikusokat, moderneket egyaránt. Azokból megtudhatod, milyen a jó írásmű. Láthatod, hogyan építkezik egy írás, érzékelheted az arányokat, a ritmust, hogy a nyelvezet hogyan szolgálja a cselekményt, hogyan lehet egy-két vonással jellemet rajzolni stb. stb.
A továbbiakban sem leszek tekintettel sem a te lelkedre, sem máséra, aki nyilvános fórumra teszi fel az írásait. Mert én vagyok az olvasó. Méghozzá az igényes olvasó.
Üdv,
Ktr.
Nem kért tőled senki pátyolgatást, mivel nem erről van szó, másrészt meg úgy sem lennél képes rá.
De a legelső megnyilvánulásod akkor sem kritika volt, hanem lehordás. Kész és pont. Még mindig félreértettél, mert nem esik rosszul ha megírod hogy rossz, mert legalább tudom, hogy nem jó.
Tipikusan ezt a választ vártam tőled: "...s ha egy kedvezőtlen hsz-szel el lehet venni valakinek a kedvét az írástól, akkor az megérdemli."
Ebből látszik, lehet, hogy a művek kielemzéséhez értesz, de az emberekhez nem. Pedig ez a kettő szorosan összekapcsolódik.
Üdv,
Cikkíró
Kedves Imi,
én is érzem, látom, mit próbál a szerző átadni, de sajna, nem sikerül neki. Ez a dolgozat úgy rossz, ahogy van.
Nem akarlak meggyőzni az igazamról, pusztán ellentmondást érzékeltem a fejtegetésedben.
A vélemény szabad, továbbá annyit szurkapiszkálódhatsz, amennyi jólesik. Tudod, hogy ilyesmitől nem esem kétségbe.
Üdv,
Ktr.
Én tudom, hogy tudod (nem akartam sértőre írni(!), az, hogy nem tudom elmagyarázni, nem a te hibád, az enyém; személyesen szóban eltudnám, azt hiszem), de azt is tudom, hogy egy bizonyos dologban mindig ellentétes állásponton vagyunk:-( Ez most is megmaradt, de ettől nem dőlt össze a világ.
Tisztelettel,
üdv Pinokkió
Az első gondolatom azt volt, hogy ez nekem nem tetszik. Se a történet, se a leírása. A második gondolatom, hogy az író, illetve a főhős (bocs nem azonosítom a főhőst az íróval!) egy narcisztikus alak. Részletesen nem mennék végig az íráson, de a mondatok zöme kívánnivalót hagy maga után.
- Személyre nem kérdezünk rá, úgy, hogy Mi maga? Talán Ki maga?
- Maga elé tereli a kezét. Esetleg, teszi, rakja, emeli stb.
- ,,fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat." - na ettől a mondattól dobtam egy hátast :-S No comment.
"A bizalmatlanságom szinte halhatatlan" - mondat feltette az i-re a pontot.
ps. Kíváncsi lennék, hogy ki az a 12 irodalmi zseni aki még pontokkal is jutalmazta e ,,remekművet". Úgy-e nem baj, ha én nem teszem?
Pusz
Juli :))
Kedves Cikkíró,
nem akarom a lelkedet pátyolgatni, megteszik azt mások.
Szembesültem egy pályaművel, egy szöveggel, aminek minden egyes mondata rossz. Művi, mesterkélt, túlbonyolított, túlcikornyázott. Ezen nincs mit szépíteni, nincs értelme „becsomagolni”. Persze hogy nem kellemes ilyen hsz-t kapni, de abban biztos lehetsz, hogy őszinte vagyok. Nem én vagyok durva, hanem a tények azok.
Soha nem írok indulatból. Egyrészt miért hozna ki a sodromból ez vagy más cikk, másrészt pontosan azt írom le, amit akarok.
Álságosnak érzem a kezdők érzékeny lelkére és törékenységére való hivatkozást. Te egy nyilvános fórumon meghirdetett pályázaton veszel részt az írásoddal, s ezzel vállalod, hogy bármilyen hozzászólás érkezhet a címedre. Erről van szó, nem többről.
Nem kell tudnom, hogy az első vagy a sokadik írásod, s ha egy kedvezőtlen hsz-szel el lehet venni valakinek a kedvét az írástól, akkor az megérdemli.
Fogalmazhattam volna finomabban is, csakhogy nem akartam finomabban fogalmazni.
És most megint nem leszek finom: ilyen mondatokat, mint a cikkedben szereplők, vétek leírni. Tessék átgondolni! Érzésekről akarsz írni? Rendben. De érzésekről nem feltétlenül úgy kell/lehet írni, hogy minden szó, minden mondat túlteng a hevülettől, a „jaj, de gyönyörűen fogalmazok” elhatározástól, az egymásra teljesen feleslegesen halmozott kifejezésektől, ami olyan mértékű műviséget eredményez, hogy az elképesztő.
(Ajánlott irodalom – a teljesség igénye nélkül: Görög regék és mondák; Sólem Aléchem: Énekek éneke; Tolsztoj: Anna Karenina; Hemingway: Búcsú a fegyverektől; Shakespeare: Romeo és Júlia; Hardy: Egy tiszta nő; Boris Vian: Tajtékos napok. És olvass Csehovot és Stendhalt, Virginia Woolfot és Malamudot, Updike-ot és Philip Roth-t, Móriczot és Kosztolányit, Krúdyt és Szerb Antalt, Maupassant-t és Moraviát és millió és millió kiváló író kiváló művét.)
Bármennyire rosszulesik is neked, megismétlem: a cikkedben minden mondat rossz. Ezt nem lehet javítani. Ha valamit akarsz kezdeni vele, akkor írd újra! Másképpen.
Biankának nyilván igaza van, nem olvastam el a hsz-eit, hogy miket pécézett ki, de gyakorlatilag mindent kipécézhetett (volna).
Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot: tessék sokat olvasni! Jó irodalmat! Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán mélyedtél el az olvasásban. Pótold! Klasszikusokat, moderneket egyaránt. Azokból megtudhatod, milyen a jó írásmű. Láthatod, hogyan építkezik egy írás, érzékelheted az arányokat, a ritmust, hogy a nyelvezet hogyan szolgálja a cselekményt, hogyan lehet egy-két vonással jellemet rajzolni stb. stb.
A továbbiakban sem leszek tekintettel sem a te lelkedre, sem máséra, aki nyilvános fórumra teszi fel az írásait. Mert én vagyok az olvasó. Méghozzá az igényes olvasó.
Üdv,
Ktr.
Szia cikkíró!
Az első gondolatom azt volt, hogy ez nekem nem tetszik. Se a történet, se a leírása. A második gondolatom, hogy az író, illetve a főhős (bocs nem azonosítom a főhőst az íróval!) egy narcisztikus alak. Részletesen nem mennék végig az íráson, de a mondatok zöme kívánnivalót hagy maga után.
- Személyre nem kérdezünk rá, úgy, hogy Mi maga? Talán Ki maga?
- Maga elé tereli a kezét. Esetleg, teszi, rakja, emeli stb.
- ,,fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat." - na ettől a mondattól dobtam egy hátast :-S No comment.
"A bizalmatlanságom szinte halhatatlan" - mondat feltette az i-re a pontot.
ps. Kíváncsi lennék, hogy ki az a 12 irodalmi zseni aki még pontokkal is jutalmazta e ,,remekművet". Úgy-e nem baj, ha én nem teszem?
Pusz
Juli :))
Ha elfogadjuk, hogy Blasius egy remek író (szerintem jó), hisz: "Szeretem olvasni írásaidat, olyan természetes gördülékenységgel peregnek* a mondataid. Egy két obszcén kifejezés pedig kifejezetten fűszerezi az egészet" * (a maga kis szóismétléseivel, olyan helyen ahol ez nem lenne szükséges), akkor ez a másik véglet. Jól megláttad a narcisztikusságot az írásműben.
Tudod, ízlések és pofonok...
És némi pozitívságot!!! Ha Blasiusban megtaláltad... keresd itt is a JÓT!
Baráti üdv,
Pinokkió
*tőled idéztem
Blasius Barátomtól elnézést! Ismeri az álláspontomat a cikkeihez, és külön gratulálok a 13*-ához!
Kedves Juli!
Ha elfogadjuk, hogy Blasius egy remek író (szerintem jó), hisz: "Szeretem olvasni írásaidat, olyan természetes gördülékenységgel peregnek* a mondataid. Egy két obszcén kifejezés pedig kifejezetten fűszerezi az egészet" * (a maga kis szóismétléseivel, olyan helyen ahol ez nem lenne szükséges), akkor ez a másik véglet. Jól megláttad a narcisztikusságot az írásműben.
Tudod, ízlések és pofonok...
És némi pozitívságot!!! Ha Blasiusban megtaláltad... keresd itt is a JÓT!
Baráti üdv,
Pinokkió
*tőled idéztem
Blasius Barátomtól elnézést! Ismeri az álláspontomat a cikkeihez, és külön gratulálok a 13*-ához!
IGYEXEM! :-)
Megjegyzem, hogy Blasi írásait - szerintem - csak én olvasom és hsz.-elem, ő az enyémeket nem. Vagy annyira titkosan, hogy maga elől is dugdossa. :-)
Vagy a királyfi csak fogadja a hódolókat? :-)
Kellemes hétvégét!
pusz
Juli :))
Szia cikkíró!
Az első gondolatom azt volt, hogy ez nekem nem tetszik. Se a történet, se a leírása. A második gondolatom, hogy az író, illetve a főhős (bocs nem azonosítom a főhőst az íróval!) egy narcisztikus alak. Részletesen nem mennék végig az íráson, de a mondatok zöme kívánnivalót hagy maga után.
- Személyre nem kérdezünk rá, úgy, hogy Mi maga? Talán Ki maga?
- Maga elé tereli a kezét. Esetleg, teszi, rakja, emeli stb.
- ,,fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat." - na ettől a mondattól dobtam egy hátast :-S No comment.
"A bizalmatlanságom szinte halhatatlan" - mondat feltette az i-re a pontot.
ps. Kíváncsi lennék, hogy ki az a 12 irodalmi zseni aki még pontokkal is jutalmazta e ,,remekművet". Úgy-e nem baj, ha én nem teszem?
Pusz
Juli :))
A 12 irodalmi zseni között vagyok én is. Sajnálom, ha nem felelünk meg az ízlésednek. Embere, válogatja. Te is oda teszed magad, ahol több pontot kaphatsz a "remekműveidre". Sokan itt még nem tudják hová tartoznak. Én se. Szerintem a legbiztosabb, ha sehová. Akkor nincs semmi befolyásoltság, akkor csak magát adja az ember, és nem mások szája íze szerint ír, vagy gondolkodik, vagy cselekszik.
Itt nem bábuk vannak, akiket csak úgy lehet rángatni.
Vedd már észre te is.
Pussz,
Éva
Én erre csak azt tudom mondani, hogy "ízlések és pofonok". Nem szeretem az egyszerű, tőmondatokból felálló szövegeket, és inkább írok ilyen "mondatszörnyeket", minthogy sablonos legyek. Aki gyomra nem veszi be az édeset, az ne egyen süteményt. Ha nem hirtelen felindulásból írtál volna véleményt, talán építő jellegűnek vettem volna kritikádat, Kedves Olvasó, de így csak szapulást látok.
Üdv,
Cikkíró
Te azt mondod "ízlések és pofonok". Én azt, hogy embere válogatja. Ugyanazt jelenti. Én sem szeretem az egyszerű tőmondatokat. Olyan sablonos.
Osztom a véleményed, mint mindig itt is azt érzem, hogy alapból ki van spécézve egy-egy személy, letörve kendőzetlen kritikájukkal az író törekvéseit és magyarázzák bele vagy sugallják az írásaiba a negatív, lesújtó véleményüket.
A szapulás érzete részedről jogos. Számtalan alkalmam volt megtapasztalni, hogy igaz, amit érzel a saját bőrömön.
Fel a fejjel!
Pussz,
Éva
Kedves Juli!
A 12 irodalmi zseni között vagyok én is. Sajnálom, ha nem felelünk meg az ízlésednek. Embere, válogatja. Te is oda teszed magad, ahol több pontot kaphatsz a "remekműveidre". Sokan itt még nem tudják hová tartoznak. Én se. Szerintem a legbiztosabb, ha sehová. Akkor nincs semmi befolyásoltság, akkor csak magát adja az ember, és nem mások szája íze szerint ír, vagy gondolkodik, vagy cselekszik.
Itt nem bábuk vannak, akiket csak úgy lehet rángatni.
Vedd már észre te is.
Pussz,
Éva
Nem tudom melyik Éva vagy, de nem is lényeges. Igen! Ízlések és pofonok különbözők!
Én csak a holnaphoz szeretnék tartozni és nem valamilyen klikkhez. Nem tudom, hogy hol kaphatnék több több pontot, azért nem is pakolom magam sehová. Csak saját kútfőből írok, és nem azért, hogy ennek vagy annak megfeleljek. E honlapon kívül, más fórumokon elismerik munkásságomat, ezért nem kell a remekműveim szót- mintegy degradálva - macskakörömbe tenned. Tisztában vagyok képességeimmel, és azzal is, hogy nem vagyok egy Moravia, vagy Stephen King, de még Moldova usw. sem. Annál is inkább, mert én nő vagyok.
A bábszínház mint olyan, nem értem, hogy kerül a hsz-ed végére? Ki rángat kit?
A véleményem nem változott az írással kapcsolatban.
Szép napot
pusz
Juli :))