újabb események régebbi események további események
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra
22:54
Cindybebey regisztrált a weboldalra
16:24
Juicerqdn regisztrált a weboldalra
16:23
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
09:55
KitchenAidmxr regisztrált a weboldalra
08:53
Holographicmnw regisztrált a weboldalra
07:29
Clara62 új cikket töltött fel

Erotikus

Vadrózsa - Pályázatra

2011. augusztus 10. - Látogatók száma: 208

Napsugár ébreszt puha ágyamban. Végigsimítja arcomat, nyakamat, lágyan siklik végig a langyos fénynyaláb bőrömön, szemeim felnyílnak és a baldachinos ágy fátylai lebegnek szemem előtt. Nyitva hagytam az ablakot. Elhűlt karjaimra is jut egy kis napsugár, mintha jótékony erejével óvna és védene. Az egyetlen társam ebben a szobában.
Lábaimat kicsúsztatom a puha takarók alól, karcsú ujjaimmal finoman félretolom a fátylat, és az ablakhoz lépek.

Hajnal van még, a pirkadat a horizonton színpompássá festi az eget, majd lassan átveszi az uralmat felette, fénnyel megtöltve az emberek életét. Ablakom előtt egy apró cserép foglalt helyet, benne egy oly rég kapott futórózsa van ültetve, de hiába éri napfény, hiába locsolom minden nap, nem növekedik. Mintha csak szívem zárkózott sajgását juttatná eszembe. Nincs ami segítsen neki kitörni.

Bezárom az ablakot, hogy az éjszakai kellemes hűs levegő megmaradjon a nap folyamán, a függönyöket elhúzom, s már csak apró réseken szivárog be a reggeli fény. A szoba illatos és kellemes, bár megtöltené még valaki, kinek szíve olyan, mint az enyém. Egy reggeli tea, semmi más, s mivel szép napnak ígérkezik a mai, könyvem folytatása helyett a szabadba vágyom. Nincs ihlet, ideje begyűjtenem némi ösztönző jelenetet. Sötétszőke tincseimet kifésülöm, rendbe teszem, s egy csattal fogom össze a rakoncátlan fürtöket, ajkaimra vörös rúzst kenek fel, parfümöt hintek nyakamra két oldalt, és egy csinos halványkék ruha. Más nem kell.

Kattan a zár, perdülök egyet, és elindulok a kedvenc parkom felé.
A patak csörgedezése mindig felfrissít és megnyugtat, illata üdítő, színe tiszta és tökéletesen áttetsző, látom alján a víz által gömbölyűvé csiszolt köveket. A fű zöld, a rózsabokrok virágot bontottak. Csodálatos ez az évszak, tele van színekkel és érzelmekkel, talán többet kellene kijárnom, s elfogadnom a társaságok meghívásait, elég volt a magányból és megtörtségből.
A padon ülve egy lelógó fehér rózsát pillantok meg, felemelem kezem, ujjaim selymes szirmokat tapintanak, illatát a teavajhoz hasonlítanám, de annál sokkal erősebb, parfümösebb illat. Különös egy kompozíció, s a színe minden tisztaságról árulkodik.

- Csatlakozhatok? – szólal meg hirtelen egy mély, karcos hang, elkapom kezem a virágról, s ijedten fordulok a jövevény felé. Magas férfi, haja félhosszú barna tincsekben omlik homlokába, fehér ing és sötét nadrágot visel, ismeretlen a számomra. Egyik keze a háta mögött, másikkal szolidan gesztikulál.

- Mi maga? – hangom talán remeg, sosem szerettem, ha ismeretlenek szólítanak le, hisz nem tudhatom a szándékait. Kisugárzása mégis kellemes és megnyugtató, összezavarja érzékeimet. – Ismer engem? – nem lepne meg, ha egy fanatikus követne nap mint nap, s csak várja az alkalmat, hogy egyedül lehessek.

Lassú léptekkel közelít, a pad szélére húzódom, leül a másik végére, nem tesz semmit csak engem figyel. Minden mozzanatát lesem, ezerszer végigmérem, s csak az tudatosul bennem milyen helyes és sármos, milyen jólöltözött, tekintete kedves. Amint helyet foglal másik kezét is maga elé tereli, s egy vörös rózsa pihen ujjai között. Felém nyújtja.

- Csak azt tudom, hogy hetente egyszer látok itt egy gyönyörű vadrózsát a fehér rózsabokrok között. – arcomra pír szökik, ajkaim összeszorulnak, s ahogy a rózsa mesés illata eléri orromat, mosolyra fakadok. Félve nyúlok a gyönyörű szálért, elfogadom a nekem szánt ajándékot. Ujjaink összeérnek, s már csak ettől az apró érintéstől is borzongás cikázik végig testemen. Hihetetlen hatással van rám.

- Megfigyelt engem? – tekintetemben félelem lakozik, s bármennyire is lovagias első megjelenésre, bizalmatlanságom szinte halhatatlan.

- Mondhatjuk így is… inkább csak nem volt eddig bátorságom, hogy megszólítsam. – Zavart mosoly rajzolódik arcára, hajába túr, s szívem megdobban a látványtól. Vajon hihetek neki?

- A nevem Emily – mutatkozom be, felé nyújtom kezemet, hogy várjam válaszát. Vaskos, férfias ujjaiba csúsznak enyémek, lágyan tartja, mintha a legtörékenyebb porcelánt tartaná markában.

- Gyönyörű név – előre hajol, nem emeli fel a kezem, nem néz a szemembe, s egy csókot hint rá, újabb borzongás szítja bennem a megkönnyebbülést. Csodálatos. – Az én nevem Noah. Örülök, hogy nem zavart el.

- Talán el kellett volna? – fehér fogaim kivillannak mosolyomból, s viszonzásra lelnek az ő arcán is. Szívem feléled, hevesen verdes mellkasomban, úgy érzem újra élek. Egy csodás történet kezdete.

~*~

A sötét éj leple óvó rejtekként borítja be testem, szívem izgatott, ujjaimmal feszengve szorongatom az apró táskát, türelmetlenül toporgok az utcán. Már egy órája elkészültem, pedig csak hétre volt megbeszélve, de izgatottságom nem ismer határokat. Hosszú idő óta végre először sikerült megnyílnom más felé, s ott tartok, hogy a harmadik randevú estéje érkezett el. Épp időben érkezem, s egy perc sem telik el megérkezik a barna herceg, kedves mosolyával.

- Rózsát, az én szépséges vadrózsámnak – egy újabb gyönyörű szál, ami a gyarapodó gyűjteményemet ékesíti majd.

- Pedig nem is vagyok vad – jegyzem meg puha mosollyal elfogadva a virágot, csillogó tekintettel. Meseszép, mint mindig.
Közelebb lép hozzám, ujja állam alá terelődik, s óvatosan felbiccenti fejemet.

- Viszont ajkaid pont olyan vörösek, s dúsak, mint a nyíló vadrózsa – elönt a forróság, s ahogy közelebb hajol zavaromban oldalra fordítom arcomat, lehelete megcsapja púderezett bőrömet, beleborzongok közelségébe. Visszahajol, óvatosan elemeli kezét, pedig érzékeim vágynak az érintésre, minden egyes apró simításra – Mehetünk? – egy apró biccentés válaszul, s az étterem felé terel minket.

Rég nem éreztem magam ennyire önfeledtnek.

A vörösbor mámorító, pont, mint lágybarna szemei, ahogy engem csodálnak. Csak mosolygok, olykor felnevetek bókjain, történetein, megjegyzésein, s a pincérek kifigurázásán. Egyik kezemmel mellkasomhoz kapok, ujjbegyeim alig érintik az apró dekoltázst, oldalra biccentve fejem visszafogottan nevetek. Másik kezemet rabul ejti, átnyúl az asztalon, magához emeli, szemembe néz s kézfejemre forró csókot nyom. Eláll a lélegzetem, mosolyom lefagy, s szemeimmel megbűvölten pásztázom az izzó tekintetet.

Izgatottságom a tetőfokára hág. Ez az a pillanat, amitől annyira féltem, s vártam is egyben, amitől tartottam s most mégis beteljesülőnek érzem az estét.

- Kérsz desszertet? – kérdi búgó hangon, csak óvatosan megrázom fejem, s elmosolyodik.

Elhagyjuk az éttermet.

Házam nincs messze a belvárosi forgatagtól, habár éjszaka hihetetlenül nyugodt és csendes minden, a mellékutcák varázsa egy jó környezetben majdnem eléri egy kertvárosi terület nyugalmát. Mellettem halad, ujjaim között fogom a rózsát, néha beleszippantok, hogy nyugalmat leljen verdeső szívem. Eljött a pillanat.

Ajtóm előtt állva felnézek arcára, tüzet látok szemeiben, szenvedélyes lángokat. Minden porcikám bizsereg, s ahogy végre óvatosan érinti meg arcomat rég várt érzések szakadnak ki lelkem rejtekéből, lehunyom szemem, tenyerébe törleszkedek, apró kis sóhajjal burkolózom az idilli, romantikus pillanatba.
Felemeli arcomat, pilláim felnyílnak, lehajol hozzám és rabul ejti ajkaimat. Puha, lágy érintéssel simít szája, belém fojtja a sóhajt, a vágyakozó, felszakadó sóhajt mely rég arra várt, hogy kitörjön belőlem, apró tenyereim mellkasára tévednek, izmos domborulatokat tapintok, s már ennyitől elkábulok. Ajkaim megnyílnak előtte, mélyül a csók, forrósodik a levegő, ujjait lassan tarkómra tereli, nem hagy szökni, de nem is próbálkozom. Ingébe kapaszkodom, másik keze derekamra siklik, körbeölel, foglyul ejt s elvarázsol. Hosszú pillanatokra megszűnik a világ, s csak akkor térek vissza újra a valóságba, mikor elhajol tőlem. Teljesen magával ragadott a pillanat, s kábán tekintek rá, mint egy megrészegült.

- Gyere be – suttogom halkan, mosolyogva keni el hüvelykujjával elmosódott rúzsomat, pár mozdulattal kinyitom az ajtót, s egy újabb csókkal csábít el, belépünk a lakásba, magunkra zárja az ajtót.

Félek, szívem zihál, sóhajom reszketeg, s elvesztem minden józan gondolatom, ahogy ajkaimról nyakamra tér, hátamon simít végig, sóváran feszül ívbe testem minden egyes érintésének hatására. Csókjai égetnek, mintha minden egyes apró érintéssel egy felejthetetlen nyomot hagyna.

- Gyönyörű vagy – duruzsol a fülembe száz, ezer bókot, de én csak nevét vagyok képes újra és újra ajkaimra venni. Férfiasan kesernyés illata orromba kúszik, testének melege körbeölel ahogyan karjai, bárhol érintem feszülnek izmai. Ujjaim vállain állapodnak meg erős kapaszkodót lelve, derekamat átkarolja, mindenhol magamon érzem a kalandozó kezeket. Dekoltázsomba csókol, lassan ledönt az ágyra, felém kerekedik, s nem marad más csak a pillanat, s az a vad, szenvedélyes, vággyal teli tekintet, ami már akkor magával ragadott, mikor először megláttam.

~*~
Madárcsicsergés ébreszt, amint tudatom felébred mosolyra fakadok. Végre nem egyedül ér a reggel, végre óvó karokban kelhetek. De az érzés hiánya élesebb ébredésre késztet.
Felnyitom szemeimet, felülök az ágyon, s a takaró lecsúszik testemről.

Egyedül vagyok.

A felismerés éles késként hasít szívembe, párszor körbefordul minden egyes pillanat elteltével, amikor rá kell jönnöm ez az ébredés is valóság. Nem álom… talán az a csodálatos éjszaka az álmok varázsa, de túlságosan is valóságos volt ahhoz, hogy csak a képzeletem szüleménye lehessen.

Lesütöm szemem, kibuggyan egy apró, ezüstös könnycsepp, de többet nem ejthetek. Nem érdemli meg egyetlen szívtipró, szívszerelmes állovag sem, hogy könnyáradatot hullajtsak utána, csak újra megkövült szívem marad emléke után.

Mély, sötét gondolataimból a csengő dallamos csilingelése zökkent ki, megtörlöm arcomat, kipattanva az ágyból egy köntöst terítek testemre, s az ajtóhoz sietek, de amikor kinyitom, senki nem áll előtte. Ki szórakozhat pont ilyenkor, egy ilyen sanyarú hajnalon?

Tekintetem letéved, s a lábtörlőre helyezett tárgy megragadja figyelmemet.

Egy szál vörös rózsa, s mellé egy apró kártya.

„Visszatérek”.

Fáradt mosollyal zárom be magam után az ajtót, majd a nyitott ablakhoz vezetnek lépteim. Lágy szellő cirógatja bágyadt arcomat, mintha csak vigasztalna, finoman érint. Orromhoz emelem a gyönyörű rózsát, aprót szippantok kellemes illatából, majd egy könnyed mozdulattal kitépem összes szirmát, feltámad egy pillanatra a szél, s tenyeremet kinyitva hagyom, hogy magával vigye mindet, elvarázsolt ábrázattal meredek a sziromfelhőre, mely hosszú pillanatokig a háztetők felett lengedezik, végül aláhull, s egy meglepett kislány köré gyűlnek.

Az üres szárat eldobom, mosolyogva simítom szabad kezemet hasamra, majd a kis kártyát az ablak előtti cserépbe teszem.
Szemeim elkerekednek, majd elérzékenyült tekintettel csodálom, hogy az oly régóta nevelt kis növény szirmot bontott.

17 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
2011. augusztus 12. 08:06
Ki az aki utolsó pénzén könyvet vesz?:)
2011. augusztus 11. 22:53

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. augusztus 11. 18:47

Kedvesnek nem mondható kritikus!
Máshol trollkodj. Az irigység és a rosszindulat kiélésére javaslom inkább a kispárnádat használd, s a fantáziátlanságból eredő frusztrációdat zúdítsd a tükörképedre. Lehet hogy nyelvhelyességi hibák előfordulnak ebben a műben, és lehet hogy te hibátlanul írnád meg, de sajnos fantáziád az nincs, így hasonlót sem tudsz alkotni. Ez teljesen nyilvánvaló. Uff, én beszéltem! ^^ Ne, kérlek ne fáradj a válasszal, mert a kutyát sem érdekli.
Üdv, baktimi (mert én alá merem írni a nevem)

A cikk nem attól jó, hogy 9 ötös van rajta. Az csak azt jelenti sok az ismerős.
Attól lenne jó, ha meg lenne tisztességesen írva.
De nincsen.
Csak egy kérdés kedves védőangyal, a szokásos tőlem. Megvennél az utolsó pénzeden egy ilyen könyvet?

Nem Tom
 
2011. augusztus 11. 19:43
Ez roppant érdekes…

Mind a kedves cikkíró, mind a kedves, kivont karddal védelmére rohanó rajongója nekiállt boncolgatni a pszichémet.

Pedig csak annyi történt, hogy rossznak találtam a pályaművet. S merészeltem megírni, hogy miért.

Hát nem nekem, az olvasónak szól a cikk?
Tovább az elbírálásnál figyelembe veszik az olvasói véleményeket is. És, javamra legyen mondva, nem adtam osztályzatot.

A lényeg azonban felhorgadásotok ellenére sem változik, kedves Szerző és kedves Bősz Védelmező.

A kedves Szerző keveri a szezont a fazonnal. Egy mondat nem attól lesz jó, ha teletűzdeli mindenféle sallanggal, és attól nem lesz sablonos, ha egészséges mondatokat ír, legyenek azok tő-, bővített vagy összetett mondatok.

Ez egy minden szempontból lapos és súlytalan szöveg – nem épül, nincs benne szemernyi feszültség sem (nemhogy drámai csúcspont!), ami „kényszerítené” az olvasót, hogy mielőbb megtudja a végét, azaz eljusson a feloldásig.
A szöveg nem él, nem lüktet, hiába az agyoncirkalmazott, egymást kioltó, túlburjánzó, felfokozott mondatok.

Továbbá a kedves Szerző tudhatná, hogy az édes nem egyenlő a gejllel, s a bonyolult nem ugyanaz, mint a túlbonyolított, a „bonyolultoskodó”.

S bármennyire ágál is a Lánglelkű Amazon, lehet fittyet hányni a nyelvhelyességnek, csak nem érdemes. Mert bizony a nyelvhasználat maga is stílusjegy. S míg egy alapjában jó történetben az olvasó, ha dohogva is, de átsiklik az apróbb nyelvi bakik fölött, addig egy rossz sztoriban a nyelvi bakik csak még jobban kiemelik az írásmű gyenge voltát.

Nos, ilyen egyszerű a dolog, anélkül hogy egy szót is ejtettem volna a pszichétekről, kedves Cikkíró és kedves baktimi.

Üdv,

Ktr.
Anonymus
2011. augusztus 11. 18:47
Kedvesnek nem mondható kritikus!
Máshol trollkodj. Az irigység és a rosszindulat kiélésére javaslom inkább a kispárnádat használd, s a fantáziátlanságból eredő frusztrációdat zúdítsd a tükörképedre. Lehet hogy nyelvhelyességi hibák előfordulnak ebben a műben, és lehet hogy te hibátlanul írnád meg, de sajnos fantáziád az nincs, így hasonlót sem tudsz alkotni. Ez teljesen nyilvánvaló. Uff, én beszéltem! ^^ Ne, kérlek ne fáradj a válasszal, mert a kutyát sem érdekli.
Üdv, baktimi (mert én alá merem írni a nevem)
Cikkíró
2011. augusztus 11. 17:30
Én erre csak azt tudom mondani, hogy "ízlések és pofonok". Nem szeretem az egyszerű, tőmondatokból felálló szövegeket, és inkább írok ilyen "mondatszörnyeket", minthogy sablonos legyek. Aki gyomra nem veszi be az édeset, az ne egyen süteményt. Ha nem hirtelen felindulásból írtál volna véleményt, talán építő jellegűnek vettem volna kritikádat, Kedves Olvasó, de így csak szapulást látok.

Üdv,
Cikkíró
 
2011. augusztus 11. 15:55
"...apró kis sóhajjal burkolózom az idilli, romantikus pillanatba" – írod, kedves Cikkíró.

Ha rám hallgatsz, nagy elánnal veted bele magad a világirodalomba, és inkább olvasol, semmint ilyen hatványozott negédet írogatsz. Melléktevékenységként pedig forgasd előszeretettel a nyelvtankönyvet, különös tekintettel az egyes szám–többes szám használatára.

Hogy tudsz ennyi cirkalmatos mondatszörnyet előállítani?

Nem attól romantikus egy történet, ha végiggenyázzuk.

Üdv,

Ktr.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: