Erotikus
Valótlan- Valóság "Pályamű"
Látogatók száma: 131
Néha nehéz eldöntenünk mi tartozik a valósághoz és mi az, mi csak a képzeletünk szüleménye. Talán nem is kell emésztenünk magunk emiatt, később ha kell, úgy is kiderül, valóban megtörtént- e, vagy csak egy téveszme volt.
- Nos, kérem, beszéljen arról a napról mikor a férje... mikor Mr. Evens elment.- szólalt meg, kedves, érdeklődő hangon Dr. Jack Mallery az ötvenes éveiben járó pszichológus, miután a kezében lévő aktát átlapozta... - Mrs. Evens, figyel rám?- tette fel a kérdést a doktor, hisz a vele szemben, fekete bőrkanapén helyet foglaló páciense, előző kérését figyelmen kívül hagyva, csak bámult maga elé.
- Iiiigen, figyelek...ne haragudjon csak elbambultam- hallatszott a válasz. - Mit is kérdezett?
- Szeretném, ha elmesélné, mi történt aznap, mikor John eltávozott.
- Rendben - szólalt meg Anne, miközben lassan hátradőlt a kanapén, majd belekezdett. - Felkeltem. Úgy hajnali 6 óra lehetett, valamivel több, már nem emlékszem pontosan. John ekkor már körülbelül 2 órája elindult otthonról. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy csésze kávét, közben kinyitottam az ablakot. Hűvös volt. Úgy egy- két percig néztem, ahogy a sárguló falevelek örvényszerű táncot jártak a szélben, csodálatos látvány volt.
- Pontosan hányadika volt?- vágott közbe Dr. Mallory
- Október 25- e, ma 2 hónapja- válaszolt gondolkodás nélkül, magabiztos hangon a nő.
- Rendben, kérem folytassa. - szólalt meg a férfi, miközben mutató ujjával feljebb tolta vékony orráról épp lecsúszni készülő, kerek szemüvegét.
- Szóval... miután megittam a kávét, lezuhanyoztam majd felöltöztem. A nappaliban lévő órára néztem és meghökkenve láttam, hogy el fogok késni. Így hát gyorsan magamra vettem egy kabátot, felkaptam a táskámat és a slusszkulcsot. Mikor kiléptem a lépcsőházból egyenesen a kocsihoz futottam, beültem, de mielőtt még elindultam volna, benyúltam a táskámba a mobilomért. Fel akartam hívni a főnököm, hogy késni fogok. Pár percnyi sikertelen kutatás után rájöttem, a nagy sietségben fent felejtettem a telefont. Visszarohantam a lakásba, és ahogy kinyitottam az ajtót rögtön észrevettem,hogy a fotelon van. Gyorsan felkaptam és egy pillantást vetettem a kijelzőre, ami egy nem fogadott hívást jelzett, egy számomra ismeretlen telefonszámról. Gondoltam, majd útközben visszahívom, de ahogy elindultam az ajtó felé az ismeretlen megelőzött... megcsörrent a telefon. A fülemhez emeltem majd beleszóltam. Egy középkorú nő volt a vonalban, a St. Johanson kórházból, hogy a férjemnek autóbalesete volt, az életéért harcolnak az intenzív osztályon. Majd ugyanazon a rideg, közönyös hangon, amivel addig is beszélt hozzáfűzte: "haladéktalanul fáradjon be!"- Érti ezt doktor úr? Haladéktalanul fáradjak be... hát hogyne mennék be rögtön mikor a férjem haldoklik?- borult ki Anne, itt már korábbi nyugodtnak hallatszó hangja, zaklatott és elcsukló volt.
- Nyugodjon meg kérem- szólalt meg a férfi, majd a nő kezéhez nyúlt és finoman megérintette.- hozzak esetleg egy pohár vizet?
- Nem köszönöm.
- Ha gondolja, pihenhetünk egy kicsit, vagy ha úgy érzi nem tud róla beszélni be is fejezhetjük.
- Nem! Semmi baj!- válaszolt Anne erőteljes hangon, majd nagyot sóhajtott és folytatta.- Ezután amilyen gyorsan csak tudtam a kórházhoz hajtottam, kipattantam a kocsiból és a recepcióhoz futottam, ahol a 2. emeleti váróterembe irányítottak. Még sosem éreztem ilyen mértékű szorongást és félelmet azelőtt. Ahogy lassan kezdtem beleőrülni a várakozásba, és abba, hogy semmi pontosat nem tudok, hirtelen egy gyengéd szorítást éreztem a vállamon, és egy ismeretlen férfihangot hallottam magam mögül, amely kérdően az én nevemet szólította. Hátrafordultam és egy magas, fehér köpenyes férfi állt velem szemben. Ránéztem, majd anélkül, hogy bármit is kellett volna mondania, tudtam mit akar közölni velem. Egyszerűen leolvastam az arcáról. És tényleg úgy volt...John meghalt...és még csak el sem köszönhettem tőle.- ekkor az özvegy halk sírásban tört ki, remegő kezeivel törölgette hulló könnyeit, sápadt arcáról. Az orvos a széke melletti asztalon lévő zsebkendő halomhoz nyúlt, majd anélkül, hogy megszólalt volna, átnyújtott egyet a nőnek, aki miután kicsit megnyugodott folytatta történetét.- Miután minden adminisztráció és az azonosítás is megtörtént, hazamentem. Kikapcsoltam a telefonokat, lehúztam a redőnyöket és magamra zártam az ajtót. Sokáig csak ültem a sötétben miközben felidéztem magam előtt közös életünk minden egyes momentumát, majd lefeküdtem az ágyra és álomba sírtam magam. Aztán hirtelen felriadtam. Éjjel volt még, néhány perccel múlott éjfél. Reménykedtem benne, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, de ahogy magam mellé néztem, John helye épp úgy üres volt mint mikor lefeküdtem. A felismerés ténye ismét zokogásra késztetett, amikor zörgést hallottam a bejárati ajtó felől. Felkeltem, majd a nappaliba érve John állt előttem. Nem akartam hinni a szememnek. Pár pillanatig álltunk szótlanul egymással szemben, majd odafutottam és attól félve, hogy csak álmodom magamhoz öleltem...és éreztem! Éreztem testének melegét, illatát akárcsak addig lassan már 8 éve. - Szóval mégis csak álom volt!- mondtam neki, abban bízva, hogy ő majd értetlenül megkérdezi miről beszélek, de ehelyett azt mondta: " Nem kicsim, sajnos nem álmodtál. - A szemébe néztem és néhány könnycseppet láttam végigfolyni az arcán. - De itt vagy!- kiáltottam zokogva.- Ezután ahelyett, hogy bármit is megmagyarázott volna, nem szólt semmit csak lágyan megcsókolt, majd a hálószobába vezetett, ahol óvatosan az ágyra fektetett. Én csak feküdtem ott értetlenül, milliónyi kérdés forgott az agyamban, ám mielőtt még feltettem volna őket, utat engedtem a csábításnak és magamra rántottam. Hihetetlenül kívántam. Lassan vetkőztettük le egymást, hagyva, hogy a fantáziánk vezessen minket. Ruháinktól megszabadulva , meztelen testünk összefonódott. Szenvedélyesen csókolta végig csupasz, vágytól felizzott testem minden egyes porcikáját a fülemtől a lábujjamig, majd én az övét. Egész éjjel kényeztettük egymást, úgy szeretkeztünk, olyan hévvel és vággyal ahogy addig sosem. Csodálatos érzés volt, egyszerűen leírhatatlan. Majd a beteljesülést követően hirtelen álomba zuhantam. Reggel mikor felébredtem belém hasított a keserű, könyörtelen felismerés: John, az én Johnom tényleg itt hagyott. Azóta próbálom elfogadni, próbálok nélküle élni...
- Mondja Mrs. Evens...milyen volt a házassága a férjével?- kérdezte az orvos, a nő felettébb furcsa, szokatlan beszámolóját követően kissé megrökönyödve.
- Boldogok voltunk. Azt hiszem, bár tudom közhelynek hangzik, John volt a lelki társam, és mindig az is marad. Nem hittem volna, hogy egyszer olyan férjem lesz, mint amilyen ő volt. Szavak nélkül is megértettük egymást, és még akkor is mellettem volt, mikor kiderült nem lehet gyermekem, annak ellenére, hogy tudtam minden vágya egy kisfiú. Hosszú évekig próbálkoztunk, orvostól orvoshoz jártunk, mégsem estem teherbe. Ennek hatására depressziós lettem, nem éreztem többé nőnek magam, szeretkezni sem akartam. Mielőtt meghalt már vagy 2 hónapja le sem feküdtem vele.- mesélte Anne szomorú hangon miközben felült a kanapén és megigazította a haját.
- Mrs Evens...fordult elő azóta ilyen látogatás? Kommunikál valahogy a férjével?- kérdezte a férfi szkeptikus hangon.
- Nem. Azóta nem történt semmi. Nem vagyok bolond, tisztában vagyok vele, hogy a férjem meghalt. - válaszolt a nő.
- Akkor azzal is tisztában van, hogy az aznap éjszakai együttlét nem a valóság volt, igaz? Ez a téveszme megmagyarázható a férje elvesztésekor bekövetkezett érzelmi sokkhatással, azokkal a a negatív érzelmi folyamatokkal, amelyek Önben gyűltek össze és játszódtak le a tragédiát követően. - magyarázta meg Dr. Mallery a nővel történt, saját véleménye szerint teljesen irreális eseményt, miközben maximális mértékben kizárta annak lehetséges valóságtartalmát.
-Valóság? Ön szerint mi a valóság doktor úr? Az, amiben élünk? Vagy talán az egész életünk csak egy téveszme? Ki tudja pontosan elmesélni nekünk, mi történt vele a halála után? Senki igaz? Annyi a megválaszolatlan kérdés, de azt hiszem nincs is szűkség arra, hogy választ kapjunk vagy adjunk rájuk. Talán minden így jó, ahogy van. Egy biztos. Az ön rendelése előtt nőgyógyásznál jártam, és az ultrahangos vizsgálat szerint 8 hetes terhes vagyok.- mondta Anne, miközben felállt a kanapéról. Ezután kedvesen rámosolygott a férfire, majd elindult az ajtó felé és elhagyta a rendelőt.
A cikket írta: Szoncsi
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Pályázó!
Nagyon tetszett. Grat.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Igazán örülök neki, hogy elolvasta az írásomat, annak pedig még inkább, hogy tetszett is :). Köszönöm a hozzászólást és a jókívánságot is! :)
Üdv.
Nagyon tetszett. Grat.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Kedves Bianka!Köszönöm! :) ...És írok!;) Hamarosan töltök fel, mihelyst lefutott ez a pályázat. Ellenben, én is nagyon szívesen olvasnék tőled :)!
Még egyszer KÖSZÖNÖM mindenkinek! :)
További szép estét!
Írj! Én ezt javaslom. Mert jól csinálod. :)
Bia:)
(És szívesen!)
Nekem továbbra is tetszik a történet.
Bianka:)
Üdv: choule
A történet teljesen jó, kis "Maggothos" fillingem volt (ami persze nem rossz!) az olvasás közben (remélem nem találtam telibe). Azt hiszem nem, mert kis pontatlanságok voltak azért az írásban. Nekem pl. a "kérdezte az orvos, a nő felettébb furcsa, szokatlan beszámolóját követően kissé megrökönyödve." Én itt nem a megrökönyödvét használnám, csodálkozva, hitetlenkedve.... "Vagy talán az egész életünk csak egy téveszme?" nekem a "téveszme" nem jó szó, az nekem másra utal, mint a mondanivaló.
És a vége kicsit nyitottabb lehetett volna, ahogy Bia mondja! Így nekem agyoncsapott a poén. Pl. a pszichológus előtt egy utalás, hogy Anne a nőgyógyásznál volt, és az írás végén... simította meg pocakját...
Amúgy tök rendben a cikk! Gratulálok.
Üdv,
Pinokkió
Kedves szerző!
Köszönöm, hogy ezt elolvashattam! Olyan mély érzéseket váltott ki belőlem, hogy megkönnyeztem, és mint egy kis tinédzser, a férjemhez futottam, hogy átölelhessem :)... Kiváló érzéke van az íráshoz, és remek fantáziája! Szívesen olvasnék még több írást Öntől! Szurkolok! :)
Üdv: pillangó
Én tartozom köszönettel azért mert elolvasta, és nem pedig fordítva. Ezenkívül köszönöm a hozzászólását is, nagyon jól esett! Annak pedig még jobban örülök, hogy ilyen érzéseket váltott ki Önből. Rengeteget kell még fejlődnöm ahhoz, hogy "jó" legyek, nekem éppen elég az is, ha úgy gondolják, van értelme folytatnom. :)
Üdv.
lecsúszni készülő kerek szemüvegét
meghökkenve láttam
felkaptam a táskám és a slusszkulcsom (lényegtelen hol fekszik, ezt senki nem részletezné ki így, v. ha lényeges, h. pontosan hol voltak a tárgyak, akkor utána mondaná, köv. mondatban. A táska fotelben volt, a s.kulcsom pedig a konyhapulton. De itt, a történet szempontjából lényegtelen.)
fel akartam hívni
majd ugyanazon a rideg, közönyös hangon
Már lassan kezdtem beleőrülni a várakozásba, és abba, hogy semmi pontosat nem tudok, amikor hirtelen egy erősebb (minél? v. erős, v. gyenge, gyengéd, stb.) szorítást éreztem a vállamon, és egy (?karakán?, helyett bármi más) férfihangot hallottam magam mögül, amely kérdően az én nevemet szólította.
hazamentem
amikor zajt hallottam a bejárati ajtó felől
Szóval mégis csak álom volt!- bíztam benne, hogy ő majd értetlenül megkérdezi miről beszélek, ... (miről beszélsz?:) nem szólaltál meg:))
*Szóval mégis csak álom volt!- gondoltam hirtelen, és vártam, hogy megszólaljon, és elmondja, miért ilyen későn jött haza, de ...(folyt.)
néhány könnycseppet láttam végigfolyni az arcán
- De itt vagy, ez nem lehet álom!-
fantáziánk vezessen
Nem. Azóta ...
Annyi a megválaszolatlan kérdés
egy nyolc hetes
Az orvos a nő távozását követően...
Sztem nem volt rossz, nekem tetszett. Jó történet:)
Összeszedtem (fent), amik nekem szemet szúrtak, megakasztottak olvasás közben.:)
A vége nem tudom, h. kell-e, ott is kicsit túlbeszélt.
Bianka
Nagyon örültem a hozzászólásának. Köszönöm, hogy vette a fáradságot, és nem csak, hogy elolvasta, hanem még észrevételezte is az írásomat. Nagyon sokat segített. Nem vagyok gyakorlott író, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy fejlődjek.Örömmel tapasztalom, hogy vannak hozzáértők, akik segítenek nekünk " kicsiknek" , és nem csak olyan negatív kritikákkal árasztanak el, melyek örökre elveszik a kedvünk az írástól.
Még egyszer köszönöm! :)
Üdv.
meghökkenve láttam
felkaptam a táskám és a slusszkulcsom (lényegtelen hol fekszik, ezt senki nem részletezné ki így, v. ha lényeges, h. pontosan hol voltak a tárgyak, akkor utána mondaná, köv. mondatban. A táska fotelben volt, a s.kulcsom pedig a konyhapulton. De itt, a történet szempontjából lényegtelen.)
fel akartam hívni
majd ugyanazon a rideg, közönyös hangon
Már lassan kezdtem beleőrülni a várakozásba, és abba, hogy semmi pontosat nem tudok, amikor hirtelen egy erősebb (minél? v. erős, v. gyenge, gyengéd, stb.) szorítást éreztem a vállamon, és egy (?karakán?, helyett bármi más) férfihangot hallottam magam mögül, amely kérdően az én nevemet szólította.
hazamentem
amikor zajt hallottam a bejárati ajtó felől
Szóval mégis csak álom volt!- bíztam benne, hogy ő majd értetlenül megkérdezi miről beszélek, ... (miről beszélsz?:) nem szólaltál meg:))
*Szóval mégis csak álom volt!- gondoltam hirtelen, és vártam, hogy megszólaljon, és elmondja, miért ilyen későn jött haza, de ...(folyt.)
néhány könnycseppet láttam végigfolyni az arcán
- De itt vagy, ez nem lehet álom!-
fantáziánk vezessen
Nem. Azóta ...
Annyi a megválaszolatlan kérdés
egy nyolc hetes
Az orvos a nő távozását követően...
Sztem nem volt rossz, nekem tetszett. Jó történet:)
Összeszedtem (fent), amik nekem szemet szúrtak, megakasztottak olvasás közben.:)
A vége nem tudom, h. kell-e, ott is kicsit túlbeszélt.
Bianka
Kedves szerző!
Rám nem volt olyan hatással, mint az előttem szólóra. Ez valóban a képzelet szüleménye, valakié. Olyan, mintha könyvből olvasnám. Nekem az is furcsa, hogy egy valóságos személy "Dr. Robert Williams" nevét használja a cikkhez.
Néhol zavaros, mintha kimaradt volna egy-két rész.... és én orvostól, orvoshoz járnék, nem pedig "rá"...
Szóval nem hatott meg. :-(
Üdv.
Igen, valóban valaki képzeletének a szüleménye, mégpedig az enyém. Amennyiben plágiummal vádol, el kell, hogy keserítsem, teljes mértékben saját írás, saját ötlet alapján. Ami pedig a nevet illeti, nem állt szándékomban létező Dr. Robert Williams-at "másolni", egyszerűen csak ez a név ugrott be, valószínűleg régebben hallottam róla, és megragadt. Az "orvosos" részt valóban elírtam, köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmem!
Üdv.
Rám nem volt olyan hatással, mint az előttem szólóra. Ez valóban a képzelet szüleménye, valakié. Olyan, mintha könyvből olvasnám. Nekem az is furcsa, hogy egy valóságos személy "Dr. Robert Williams" nevét használja a cikkhez.
Néhol zavaros, mintha kimaradt volna egy-két rész.... és én orvostól, orvoshoz járnék, nem pedig "rá"...
Szóval nem hatott meg. :-(
Üdv.
Köszönöm, hogy ezt elolvashattam! Olyan mély érzéseket váltott ki belőlem, hogy megkönnyeztem, és mint egy kis tinédzser, a férjemhez futottam, hogy átölelhessem :)... Kiváló érzéke van az íráshoz, és remek fantáziája! Szívesen olvasnék még több írást Öntől! Szurkolok! :)
Üdv: pillangó