Villa 2.
Látogatók száma: 69
A baleset kicsit visszafogta a gyerekek széles jókedvét és most elültek a teraszon a herceg mellett.
A kastély régi volt, itt-ott már romos is, hiszen a több száz éves épület már régen a hercegi családé volt. Még egyik ősük kapta a rangot és a birtokot a firenzei uralkodótól. Ez az ős építtette fel aztán a kastélyt a dombok vonulatánál. Erődítménynek épült, mert az akkori harcolgató királyocskák és városállamok között erre volt szükség. Az évszázadok folyamán aztán betemették a vizes árkot, hogy minden helyet ki tudjanak használni. Az árok már csak dísz volt, mióta nem volt benne víz. A háború is megtette a magáét a rombolásban. A várfalat lassan elhordták a falusiak, a házaikhoz. Most már csak a kastély állt, és az egyik szárnyát lakta a család. A többi szárnyat átalakították magtárnak, istállónak, raktárnak éppen mire volt szükség. A hercegi rang is csak egy cím volt már inkább. A herceg éppen úgy dolgozott a földeket, mint a falusiak.
Amikor megnősült és feleségül vette Valentinát, a gazdag firenzei család lányának a hozományából tették rendbe a most lakott szárnyat. Felújították, bevezették a vizet, parkettát tettek az akkori kőpadló helyett. A herceg mindent megtett, hogy Valentina jól érezze magát a kastélyban. Ide születtek aztán a fiai is. Idővel anyagilag is rendbe jöttek, a szintén örökölt milánói gyár nyereséges volt, és a szelíd napsütötte lankákon termett bora is szépen fogyott a piacon.
Ahogy a gyerekek nőttek, a herceg szakácsnőt fogadott fel, Alessia azóta szolgált nála. Szép és könnyű életet akart biztosítani a feleségének. Olyant, amilyent Valentina otthon megszokott. De az asszony csak kacagott a herceg erőfeszítésén. Már régen elszokott a jómódtól, hiszen amikor feleségül ment a herceghez nem volt személyzete, így mindent maga csinált. A kötényét felgyűrte és éppen úgy sikálta négykézláb a kőpadlót, mint a falusi asszonyok.
A fiúk lassan elkerültek a kastélyból, különböző bentlakásos iskolákba, amikor megszületett Alessandro. A későn érkezett gyermek volt Valentina szeme fénye.
Amikor meghalt, onnantól kezdve az asszony egyre fogyott, szürkült, és vele együtt a herceg is.
Aztán Valentinát elvitte a betegség és az öreg herceg magára maradt. Amikor a fiai megnősültek, már csak egyedül ült az örömszülőknek fenntartott helyen a templomban. A fény az unokái születésével tért vissza az életébe. De mint a jelek mutatják, nem minden bosszúság nélkül.
Most ott ült a teraszon a lemenő nap fényében, és megnyugodva konstatálta Alberto szavait, aki nemrégen tért vissza a városból.
- Van a városban egy munkaközvetítő, náluk voltam, megígérték, hogy keresnek valami gyakorlott nevelőt a gyerekek mellé.
Öt nap múlva, egy telefonhívás után, fiatal nőt tett le a busz a birtok bejáratánál. A bejárat inkább csak egy jelképes kapu volt, két oldalt leomlott kőrakásokkal. A nő körülnézett majd a táskáját megmarkolva, határozott léptekkel elindult. Nadrágot viselt, ami ezen a vidéken nem volt annyira elterjedt az asszonyok között. Hosszú fekete haja egy copfban a hátát verdeste. Az itt- ott megcsillanó ősz hajszálak jelezték csak, hogy már nem is annyira fiatal. Nyugodt, egyenletes léptekkel haladt a kastély felé. A szemei mindent feltérképeztek és megjegyeztek.
Mario az ablakból nézte, ahogy közeledik.
A férfi nem sokszor ment le a faluba, mert olyankor mindig kék zöld foltokkal tért vissza. Nem erre a vidékre való volt, és a falubeli férfiak féltékenyen őrizték a területüket. Ha észrevették, hogy Mario valamelyik lány körül legyeskedik, kisvártatva biztos verekedés alakult ki, ahol mindig az inas húzta a rövidebben. Ő nem rendelkezett olyan vastag és tömött izmokkal, mint a falubeliek. Így ha kalandra támadt kedve, inkább bebuszozott a városba, ahonnan aztán másnap véreres szemekkel és borszagúan tért vissza. Most a herceg dolgozószobájába indult jelezni, hogy látogató érkezett.
Mire a nő a hatalmas kétszárnyú ajtóhoz ért, az rögtön kinyílt előtte. Mario enyhén meghajolt.
- A herceg már várja magát. Kit jelenhetek be?
A nő, a szemeit összehúzva, szemügyre vette a férfit.
- Villa Brambilla a nevem. A munkaközvetítő küldött, gyermekfelügyelő vagyok.
- Hova való? Férjnél van? - kérdezett újra az inas.
Villa újra összehúzta a szemeit.
- Gondolja, hogy ezt magának kell elmondanom?
Mario enyhén elmosolyodott és megvonta a vállát.
- Nincs annyi egyedülálló nő ezen a vidéken, gondoltam megkérdezem.
A nő most felkacagott. Az inas végigvezette a folyosón, majd egy hatalmas napsütötte szobába léptek. A herceg az asztal mellett várta.
- Üdvözlöm kisasszony! Davide di Cortona vagyok. Kit tisztelhetek önben?
- Villa Brambilla a nevem. A munkaközvetítő küldött önhöz. Ha jól tudom, gyerekekre kell felügyelnem a vakáció ideje alatt.
A herceg elmosolyodott.
- Az is elmondták hány gyermekre kell majd ügyelnie?
A nő a fejét rázta.
- A hat unokám az, akire ügyelnie kell. - a herceg a nő arcát figyelte, de az meg sem rezdült.
- Vigyázott már ennyi kicsire? - tette fel az újabb kérdést.
Most Villa mosolyodott el.
- A tavalyi évig, a római Szent Imelda zárda árvaházának gyerekeire felügyeltem. Harminckét kicsi tartozott a kezem alá, három évestől tizenkét évesig. Az árvaházat megszüntették és a gyerekeket átvette egy másik intézet. Ott nem tartottak igényt a világi dolgozókra. Beszélek németül, angolul, valamennyit franciául is. Jártas vagyok a természettudományokban is amennyire a munkám megkövetelte.
A herceg meglepődött.
- Hogyan vetődött erre a vidékre?
Villa megvonta a vállát.
- Az egyház tisztességes végkielégítést adott és úgy gondoltam világot látok. De mire idáig elvetődtem, már unatkoztam. Hiányoztak a gyerekek. A városban a munkaközvetítőnél ezt az egy helyet ajánlották, gondoltam, miért ne. Legalább eltelik a nyár.
- És utána mihez kezd? - kérdezte Davide herceg.
A nő felnevetett.
- Utána odébb állok.
A herceg nem tudta miért nevet ő is Villával. A teraszajtóhoz lépett.
- Jöjjön kedvesem, bemutatom az unokáimat.
A gyerekek, most már mind a hatan, Chiara életét keserítették a parkban. A lány kipirult arccal loholt utánuk. Fernando a szokásos játékát művelte éppen, vagyis egy bottal a szépen nyírt bokrokat csépelte. Villa, ahogy melléje ért, elkapta a botot.
- Ártott neked ez a növény?
A fiú meghökkent, de mivel nagyapja is ott volt, nem mert visszaszólni a lánynak.
- Képzeld el, ha téged ütött volna csecsemőkorodban valaki egy ilyen husánggal. Ez a növény tele van hajtásokkal. ez olyan, mintha egy kisbabát ütnél. Nem szégyelled magad? Engem üssél, én meg tudom magamat védeni, de ez a növény nem.
A fiú felnevetett.
- Hol vannak itt kisbabák?
A lány intett neki, majd lehajolt a bokorhoz. Széthúzta az ágakat és megmutatta Fernandonak az ágak tövében megbújó halványzöld, dudorodó hajtásokat.
- Ezek az apró hajtások a növény kisgyerekei. Ezekből lesznek az új ágak. Minden egyes csapásoddal egy csomó új hajtást törsz le, ami éppen úgy fáj ennek a növénynek, mint amennyire neked fájna, ha eltörne valamid. Vagy inkább képzeld el, hogy édesanyád tart téged a karján, és valami gonosz idegen közben üti őt egy husánggal.
Luka, aki eddig szótlanul hallgatta Villát, most a kezében tartott botra nézett, majd eldobta a háta mögé. Valentina odasomfordált a lány mellé.
- Annak a fának is vannak kisbabái? - kérdezte és a hatalmas fenyőre mutatott a futtató mellett.
Villa bólintott.
- Igen, vannak. Ott lapulnak abban a tobozban, ami a fa alá hullott.
Odalépett a fához és felemelt egy tobozt a földről. Óvatosan felhajtotta a kemény héjat és megmutatta nekik a tövében lapuló apró magot. A gyerekek érdeklődve hallgatták.
- A fa földre ejti a tobozát és amint kedvező körülmények közé kerül, a mag a földbe bújik és kicsirázik. Új fa indul növekedésnek.
A gyerekekkel együtt Chiara is érdeklődve hallgatta a lányt. Lassan eltávolodtak a hercegtől, aki elégedetten bólintott. Végre egy ember, aki le tudja kötni a kis agresszorokat. Most már talán nem verik szét a parkot. Lassan a ház felé indult, ahol menyei és a fiai a teraszon ültek.
- Ki ez a nő nagypapa? Elkérte a papírjait? - kérdezte Lucia.
A herceg a fejét rázta.
- Majd elkérem a szieszta előtt. De ha az ebédig le tudja kötni a gyerekeket, akkor maradni fog!
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon jó eddig! Különösen, itt a vége felé az a rész tetszett, amikor a nő türelemmel elmagyarázza a gyerekeknek, miért nem szabad bottal ütni a hajtásokat... és ahogy ezen keresztül meg tudta őket regulázni. :-)
Várom a folytatást!
Pussz,
Éva
Jöhet a következő!
Ha a bébicsősz beleszeret a hercegbe, vagy fordítva, akkor.....egy srófra jár az eszünk!
Ha a bébicsősz beleszeret a hercegbe, vagy fordítva, akkor.....egy srófra jár az eszünk!