újabb események régebbi események további események
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:01
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
07:51
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:51
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
00:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
05:34
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:59
RobertNup regisztrált a weboldalra
07:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:52
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Villa 3.

2013. szeptember 30. - Látogatók száma: 96

A gyerekek körülvették az ismeretlen nőt. Az, szemügyre vette őket.
- Villa a nevem. Megmondjátok a magatokét? Arra is kíváncsi vagyok, hol éltek, hány évesek vagytok.
A gyerekek hallgattak, Chiara meg örült, hogy kifújhatja magát. Ugyanakkor összeszorult a gyomra is, mert ha ez a nő, nevelő, akkor őrá nem lesz szükség a gyerekek mellett. De az ismeretlen nő, őt is lenyűgözte.
- Domenico a nevem. - szólalt meg az első gyerek. - Mi Milánóban lakunk és most a nagyapámnál nyaralunk. Én tizenkét éves vagyok.
Villa bólintott, és a többi gyerekhez fordult, a válaszukat várva.
- Luka a nevem. Mi Palermóban lakunk, és kilenc éves vagyok.
- Én Lucia vagyok, Luka húga. Öt éves vagyok
- Az én nevem Valentina, tizenegy éves vagyok, a testvérem Ricardo meg tizenöt éves. Mi Rómában lakunk.
- Én Fernando vagyok, Luka és Lucia testvére.
Villa most Chiarára nézett. A lány elpirult.
- Én nem tartozom a családhoz, a faluból fogadtak fel a gyerekek mellé.
A nő megint bólintott.
- És idáig milyen szórakozást találtatok itt? Ütöttétek a növényeket?
A gyerekek nem feleltek, de elpiruló arcuk elárulta őket.
- Tehát akkor meg sem néztétek a kismalacokat, valamint azokat szép sárga pelyhes csibéket sem, amelyeket az út mellett láttam?
Újabb fejrázás volt a válasz.
- A szieszta után úgy gondoltam megnézem őket. Velem tartotok? - nézett végig Villa a társaságon.
- Hát persze! - felelt Valentina. - Anyuéknál otthon nincsenek kiscsibék.
- Meg kismalacok sem. - szólt közbe Fernando.
- Mivel itt maradok nyár végéig, úgy gondoltam, ültetek pár zöldséget. Paradicsomot, paprikát. Segíthettek, ha akartok. - szólt vissza a gyerekeknek Villa, a ház felé indulva.
Amíg a gyerekeket hallgatta, meghallotta a csengő hangját a házból. Ráérzett, hogy az, az ebédet jelzi. A kicsik engedelmesen követték. Máskor úgy kellett őket összefogdosni az ebédhez. Most, eszükbe sem jutott szétszaladni.

- Ha ez a nevelőnő beválik, akkor már nem lesz szükség Chiarára. - jegyezte meg Achille.
Davide herceg legyintett.
- Elvan itt a birtokon, és így legalább lesz egy kis pénzük is. És szerintem a gyerekeitek mellé, még egy tapasztalt nőnek is jól jön a segítség.
Achille visszabújt a tányérja fölé. Valahol mélyen érezte mindig, ha apjának igaza volt. Alberto meg úgy gondolta, neki magának is sok néha a gyerekei mozgáskényszere, így nem szólt semmit. Lucia is hallgatott. Örült, hogy kicsit tud pihenni. Nem hallja örökké anyja számon kérő, szemrehányó hangját, nem kell hallgatnia az örökös morgolódást.
Az idős asszony szerint, lánya rosszul ment férjhez. Hiszen megkérte a kezét a város egyik leggazdagabb embere is, de ő mégis a tanár Albertót választotta. Sértett méltóságként ült az esküvőn a templomban. Sértettségén csak az enyhített valamit, amikor megtudta, Alberto egy hercegi rang várományosa. Igaz, csak második a rangsorban, de mégis csak egy nemes fia. Szeretett dicsekedni ezzel, de azt elhallgatta, hogy a rang mögött csak az érintettek kétkezi munkája áll, mert a hercegi vagyon már pár száz évvel ezelőtt elpárolgott. Veje apját csak úgy emlegette: A herceg.
A szőke Valeria nem sokat gondolkodott Villán. Mint római lakos, rokonszenvezett a nővel. Szerette a városát, de szeretett apósánál is, mert semmi nem tudta úgy kikapcsolni, mint a csend. Itt meg abból volt bőven.
Az ebéd is halk beszélgetéssel telt el.
Alessia remek pastája gyorsan elfogyott, és most egy pohár bolt kortyolgatva ültek a teraszon. A nap már magasra kúszott az égen, közeledett a szieszta ideje. A kis Lucia adta fel elsőnek. Feje lekonyult a széken, úgy ült ott, mint aki a szoknyája szegélyét tanulmányozza elmélyülten. Villa letette a poharát és felkapta a kislányt. Az halk motyogással tiltakozott, de gyorsan visszasüppedt az álom falai mögé. A fiúk is le voltak lassulva, így amikor Villa felszólította őket a pihenésre, nem tiltakoztak. A ház lassan elcsendesült, a nevelőnő is a számára kijelölt szobába tért. Utazótáskája már ott várta egy széken, Mario jóvoltából. Villa az ablakhoz állt és az udvart nézte. Távolabb fenyők egy csoportja álldogált, mint az őrszemek. Valahonnan tehénbőgés, kakaskukorékolás hallatszott. Egy hangot is hallott, ami haragosan szidott valakit. Felsóhajtott és megfordult. A szoba hűvös volt, és lakájos. A falon megfeketedett fakereszt lógott. A széles ágy uralta a teret, a sarokban kisebb szekrény ácsorgott. Kinyitotta az ajtaját, majd nekiállt kipakolni a ruháit. Levetkőzött és ő is lefeküdt.
Nem tudta mennyit aludt. Mennyei hang ébresztette fel. Nekitámaszkodott az ablaknak és hallgatta a dalt. Kis idő múlva kinyitotta a palettákat és körülnézett. Az istálló melletti kőrakáson Chiara ült és énekelt. A nevelőnő elmosolyodott. Magára kapkodta a ruháit és a táskájához lépett. Egy mappát vett elő, sorban átnézte a lapokat, majd az egyiket fogta és kilépett a szobából. A kislány nem hallotta, ahogy közeledett. Önfeledten énekelt, nem törődve a világgal. Alessia borsót fejtett a konyha ajtajában. Keze néha megpihent és belefeledkezett Chiara énekébe. Villa a lány mellé ért. Nem szólalt meg, várta, hogy Chiara befejezze. Csend lett.
- Szépen énekelsz. - szólalt meg Villa.
Chiara összerezzent. Gyorsan leugrott a kőrakásról és megigazította a ruháját.
- Köszönöm. - a hangja halk volt és zavart.
- Ezt el tudod énekelni? - Villa eléje tartotta a lapot.
Chiara elpirult.
- Nem tudok kottát olvasni.
Villa elkezdte dúdolni a dalt. Chiara szeme felcsillant.
- Ezt ismerem. Signora Falleri szokta énekelni a templomban.
- El tudod énekelni nekem? - kérdezte Villa.
A kislány bólintott, majd megköszörülte a torkát és mély levegőt vett.
Schubert gyönyörű szonátája úgy harsant fel, a szabad ég alatt, mint egy angyali imádság.
- Ave Maria Ave Maria gratia plena, Dominus tecum benedicta tu in mulieribus…
A kislány úgy énekelte a zsoltárt, mintha a legismertebb konzervatóriumban tanították volna meg neki. Híven követte a zeneszerző által megálmodott dallamokat, a hangja lágyan könyörgött kegyelemért.
Villa hátán a hideg futkározott. Valahol legbelül remegni kezdett a lelke, és azon vette észre magát, hogy gondolatban ő is imádkozik a gyönyörű dallamokkal. Chiara átszellemülten, csukott szemekkel énekelt. A hangja most elérhetetlen magasságba csapott. Olyan magasra, amit Villa már nem tudott kiénekelni, dohányos hangjával. Szárnyalt a dal, majd elhalt, mint egy ereje vesztett hullám. Amikor a végére ért, a csendet csak Alessia halk zokogása törte meg. Villa megfordult. A szakácsnő térdepelt az ajtó előtt, összekulcsolt kezeit a szájára szorította.
- Istenem! Signora Falleri sohasem tudta ilyen szépen énekelni ezt a zsoltárt.
- Ez csodálatos volt! - szólalt meg a herceg a hátuk mögött.
Ő is Chiara dalára ébredt meg a szunyókálásból és bosszúsan indult el megkeresni a zajongót. De mire odaért, a kislány már az Ave Mariát énekelte, ami teljesen lenyűgözte a herceget. Nem szólt közbe. Csodálkozva nézte a kislányt.
- Nem is tudtam Chiara hogy te ilyen szépen énekelsz. Gyönyörű hangod van.
A kislány zavarban volt. Soha nem került a figyelem középpontjába és most nem tudta mit csináljon. Zavarában majdnem letépte a fodrot a köténye szegélyéről.

A cikket írta: Babenko

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. október 1. 19:26

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. szeptember 30. 17:58

Ez is tetszett, pedig még nem is mentek malacnézőbe a gyerekek... Ez a rész valamivel könnyedebb volt, emlékeztet sok olyan könyv részletre, ahol szerettem elidőzni... a dalnál teljesen átéreztem, olyan jól érzékeltetted a hallgatóság döbbenetét, miközben a lány énekét hallgatták...

Örülök, hogy tetszik. :-)
2013. szeptember 30. 17:58
Ez is tetszett, pedig még nem is mentek malacnézőbe a gyerekek... Ez a rész valamivel könnyedebb volt, emlékeztet sok olyan könyv részletre, ahol szerettem elidőzni... a dalnál teljesen átéreztem, olyan jól érzékeltetted a hallgatóság döbbenetét, miközben a lány énekét hallgatták...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: