Villa kisasszony 5
Látogatók száma: 125
Az idős asszony bólintott.
- Örülök, hogy látlak Villa. Látom jó egészségben vagy. Meglepődtem a leveleden, de kíváncsivá tettél, így itt vagyok.
- Ezt hallania kell Anyám! Ilyen hang csak százévente születik. Ma énekelni fog Chiara a templomban, a herceg és a családja is eljött meghallgatni.
Az út felé intett.
- Itt jön a mi kis felfedezettünk.
Benito Frotta és családja közeledett a falu főutcáján. Francesca Frotta a férjére támaszkodva lépdelt lassan a templom felé. Büszke is volt, hogy ma az ő kislánya fogja a templomban a zsoltárokat énekelni, de ugyanakkor sajgott is a szíve Chiara miatt. Tudta, hogy sosem lesz annyi pénzük, hogy tanítassák a kislányt. Benito is éppen ezen gondolkodott. Átrágta már számtalanszor a dolgokat a herceg látogatása után, de sok eredményre nem jutott. A nadrágszíjat sehogyan sem tudták volna szűkebbre húzni.
Chiara mit sem sejtett szülei vívódásából. Izgatott volt, hogy ma ő énekelhet a templomban. A kapuban Villa kisasszony állt egy idős hölgy társaságában.
- Anyám hadd mutassam be Frotta urat és családját.
Az idős asszony bólintott.
- Üdvözlöm! Federica di Monte Falterone vagyok. A tanítványom hívására jöttem ma ide, mert azt írta nekem, hogy csodát fedezett fel az önök kislányának személyében. Nos, kíváncsian fogom hallgatni.
A napégette arcú zsellér zavartan gyűrögette a sapkáját, amit akkor kapott le a fejéről, amikor Villa megállította őket.
Közeledett a mise kezdete. Az emberek már a helyükön ültek, így Villa is bevezette Monte Falterone grófnőt a templomba. A herceg felemelkedett és üdvözölte az idős asszonyt. Villa és Chiara a karzatra mentek. Ott már várta őket Signora Falleri, aki kicsit sértődötten vette tudomásul, hogy ma nem ő énekel a misén. Most a kezeit tördelve toporgott az orgona mellett. Villa rámosolygott, és helyet foglalt a hangszer előtt. Előző nap már átnézték a zsoltáros könyvet Chiarával, és amit a kislány nem tudott, azt kihagyták a repertoárból. Megegyezett Signora Fallerivel, hogy ha Chiara elfáradna, akkor átveszi tőle az éneklést.
A mise a kezdetét vette. A plébános kicsit aggódott, hogy mit fognak szólni a hívek, hogy egy gyermek énekli a zsoltárokat, de a falusiak örültek Chiarának. Lágy tiszta hangja betöltötte a levegőt. Margarita Falleri savanyúan vette tudomásul, hogy amit ő művelt ott a karzaton évek óta az csak rikácsolás volt.
Monte Falterone grófnő lehunyt szemekkel élvezte a kislány hangját.
Húsz éven át vezette az árvaházat, amelyben Villa is dolgozott, majd amikor megszüntették azt, haragjában kiugrott a rendből. Mivel vagyonát nem vitte magával a zárdába vonulásakor, így most a maga ura volt. Állandóan új tehetségek után kutatott, így sok kincset fedezett fel kis védencei körében. Sokan köszönhették neki, hogy a tudásukat vagy éppen tehetségüket kamatoztatni tudták, amikor kikerültek a világba.
Federica apja nem adott a lányával vagyont az egyháznak. Mély harag élt benne éveken keresztül a felesége és annak családja iránt, hogy elsőszülött lányát zárdába adták, holmi családi hagyományokra hivatkozva. Federica meg meghajolt anyja akarata előtt.
Amikor a rend megszüntette az árvaházat, az idős apáca, visszaadta a jegygyűrűjét. A bíboros személyesen utazott hozzá hogy lebeszélje az asszonyt, de az hajthatatlan volt. Visszavonult családi birtokaira.
Most Villa levele miatt érkezett a faluba. Kíváncsi volt a kislányra, aki miatt a lány írt neki. Bólintott egy aprót az egyik tisztán kiénekelt magas hang után.
- Abszolút hallása van. Ezért tényleg ide kellett jönnöm. - mormolta maga elé halkan.
A plébános az oltár előtt eltévesztette a liturgiát annyira figyelte Chiara énekét. De a hívek semmit nem vettek észre, mert ők is belefeledkeztek a gyönyörű dallamokba. Összedugták a fejüket, mosolyogva sugdolóztak. Francesca is Benito felé hajolt. Sápadt arca ragyogott.
- A mi kislányunk! - súgta oda a férjének.
Benito lassan bólintott. Még sosem hallotta Chiarát zsoltárt énekelni, csak a bugyuta kis gyermekdalokat. Most lassan kihúzta magát és büszkén tekintett szét a gyülekezet felett. Chiara pedig énekelt. A zsoltárok egymást követték, ahogy a mise üteme megkövetelte. A csodálatos hang csapongott a vastag falak között, mint egy kitörni készülő madár. Szédítő magasságokba emelkedett, majd meredeken alászállt. Lágyan remegve hullámzott, majd élesen suhant a magasba, mint egy kilőtt nyílvessző. Amikor a végére értek, a kislányon nem látszott, hogy fáradt lenne. Megköszönték Signora Fallerinek a közreműködést, habár az asszony semmit sem csinált, és lementek a karzatról. Villa szinte lázasnak érezte magát, annyira borzongott. A templom előtt várta a családot. Legelsőnek a gyerekek léptek ki, és rögtön a nevelőnőhöz mentek. Az alatt a pár hét alatt mióta Villa vigyázott rájuk, megszokták, hogy az engedélye nélkül nem csinálnak semmit. Őket nem érdekelte annyira Chiara éneke, inkább mentek már volna megnézni a múlt héten született kismalacokat. De ma Vasárnap volt, az Úr napja.
Monte Falterone grófnő is felállt. Elfogadta a herceg felkínált karját, és lassan lépdelt kifelé.
- Ez a gyermek egy csoda! Nem bántam meg, hogy Villa levele után ideutaztam. Már most elmondhatom, hogy vállalom a kislány taníttatását. De mint hallottam Villától, nem ez az egyedüli akadálya annak, hogy a világ megismerje ezt a hangot. - fordult a herceg felé.
Davide herceg bólintott.
- Igen, sajnos több akadály is van, de azt beszéljük meg ebéd közben. Szívesen látjuk a kastélyban grófnő!
A társaság beült az autókba, amelyek aztán gyorsan eltűntek a falusiak szeme elől. Chiara apjával és anyjával hazafelé tartott. Benito maga elé nézve ballagott a gyerekek mögött. Francesca egyre jobban a karjára nehezedett. Gyönge volt az asszony, a betegség kiszívta az erejét.
– Pedig de megérdemelné, hogy hallja a lányát nagy emberek előtt énekelni. – gondolta magában Benito.
Megremegett a torka. Hirtelen határozott.
- Ebéd után a kastélyba megyek. Beszélnem kell Davide herceggel!
Francesca ránézett, de nem szólalt meg. Zihálva szedte a levegőt, alig várta, hogy hazaérjenek.
A társaság közben megérkezett a birtokra. A gyerekek futottak átöltözni, mert Villa kikötötte nekik, hogy ünneplőben nem mennek be az állatok közelébe. A grófnő körülnézett, amint kiszállt az autóból.
- Nagyon szép helyet találtál Villa. - bólintott a nevelőnő felé. - Szeretsz itt lenni?
- Ó igen Anyám! - mosolygott Villa. - Nem is tudom, mit fogok csinálni, ha a herceg unokái hazamennek. De majd csak találok valamit!
- Nem gondoltad meg magad? A birtokon nagyon jó helyed lenne nálam.
- Tudom Anyám! - ölelte át Villa az idős asszonyt. - Amint megunom a vándorlást visszamegyek magához.
A beszélgetést Mario zavarta meg, aki frissítőt hozott a két nőnek.
- Az ebéd nemsokára tálalva lesz, kérem, fáradjanak át a teraszra.
A teraszon már ott volt a hercegi család. Kicsit meg voltak illetődve a tekintélyes kinézetű idős hölgy láttán. A gyerekeket nem zavarta a rangos vendég, éppen ebben a pillanatban zúdultak ki az ajtón, hogy Alessiának paradicsomot hozzanak a veteményesből. Ez alatt a pár hét alatt sok mindent megtanultak Villától a növényekről.
- Üdvözlöm kedves grófnő! Mit szól a mi kis pacsirtánkhoz? – fordult Davide herceg az idős asszonyhoz.
Monte Falterone grófnő elismerően bólintott.
- Szóhoz sem jutok! Ennek a gyermeknek tanulnia kell! Ritka az ilyen tiszta hang. De mi a további akadálya a tanulásnak?
Davide herceg sóhajtott.
- Sajnos Chiara apja szegény zsellér, sok gyerekkel. A kislányt nem tudják a ház körüli munkákból nélkülözni. Azon gondolkodom, hogyan tudnám megoldani, a pótlását.
A figyelmüket egy alak vonta magára, aki a birtok bekötő útján közeledett. Ahogy közelebb ért, felismerték benne Benito Frottát. Davide herceg eléje ment.
- Üdvözlöm Frotta úr! Kérem, foglaljon helyet minálunk. Éppen Chiaráról beszélgettünk.
A zsellér lassan közeledett. Sapkáját a kezében gyűrögette. Vonakodva lépett a teraszra, de Mario máris egy széket állított neki az asztalhoz. A zsellér feszengve leült.
- Én is Chiara miatt jöttem. Úgy határoztam, hogy eladom a csikót. A kormost! De nem tudom, mennyibe kerül egy ilyen iskola… meg még ott van az öreg ló is, azt is el lehetne adni. Tanuljon az a lány, ha már ennyire tud énekelni.
Federica grófnő elmosolyodott. A kezét megnyugtatóan helyezte Benito karjára.
- Frotta úr! Nem kell eladni a lovait. A kislánya taníttatását én vállalom. Egészen addig állom a költségeit, amíg le nem vizsgázik a konzervatóriumban. Éppen arról beszélgettünk Cortona úrral, hogy hogyan oldjuk meg a munkáskéz hiányát a háza táján.
- Majd megoldom valahogy. - motyogta Benito.
Hatalmas kő esett le a szívéről, hogy nem kell a lovait eladnia.
A herceg az inashoz fordult.
- Mario. Legyen szíves, hívja ide Alessiát.
A kövér szakácsnő loholva érkezett a teraszra. Elképzelni sem tudta mit ronthatott el az ebéden, hogy a herceg hívatja.
- Alessia! Ha jól tudom, a kisebbik fiának nincs munkája igaz?
- Jaj uram, persze hogy nincs munkája! Amióta bezárt az olajmalom, azóta nem kapott semmit.
- Arra gondoltam, felveszem Felipét. - mondta a herceg. - Én fogom felvenni, de Frotta úrnak fog dolgozni. A bérét én állom. Így kiváltjuk Chiarát a munka alól. Addig fog ott dolgozni, amíg Frotta úr jónak látja. Jó lesz így önnek Frotta úr? - fordult a férfi felé.
A zsellér bólintott. Kicsit megkönnyebbült, hogy a lovai megmaradnak, de hogy kap maga mellé segítséget is, arra álmában sem gondolt.
- Hálásan köszönöm Davide úr. És önnek is asszonyom. Megyek is gyorsan haza, hogy elmondjam Francescának az örömhírt.
- Hála az Úrnak! - kiáltott fel Francesca égnek emelt karokkal. A ház előtt ült a hűvösben, amikor Benito visszaért a hírekkel.
Ami eddig elérhetetlen álomnak tűnt, kezdett a számára valósággá válni. Chiara tanulhat és majd idővel nagy művész lesz belőle. Ebben Benito biztos volt.
- Chiara! - kiáltott be a házba.
A kislány éppen az ebéd utáni mosogatást végezte. Sietett, mert utána vissza kell mennie a birtokra Davide herceghez, de nem akarta a munkát anyjára hagyni. Megtörölte a kezeit és kilépett a konyhából.
- Chiara! Davide úr és az öreg hölgy nagylelkűségének köszönhetően iskolába mehetsz tanulni Rómába. Anyáddal együtt úgy döntöttünk, elengedünk téged. Ha már lett ez a lehetőség, reméljük, mindent megteszel, hogy …
Benito hangja elcsuklott, de Francesca szemeiben is megcsillantak a könnyek. Chiarának is összeszorult a szíve, de nem szólalt meg. Őt senki nem kérdezte meg, hogy mit szeretne. Szívesebben maradt volna apja házában, de megértette, hogy csak a javát akarják.
.. ne hozzál ránk szégyent leányom. - fejezte be a mondatot Benito.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
mi lesz már a folytatással? elvesztjük a fonalakat.
Ez a rész is ugyanazért tetszik. Nagyon jól, talán kissé aprólékosan megírt része a történetnek. Vannak, melyek hozzám közelebb állnak. Azokat részesítem előnyben. Ilyenkor mazsolázok. De a te cikkedben is lehet, mert a hosszúsága lehetővé teszi.
Pussz,
Éva