A témához kapcsolódhat
Látogatók száma: 303
Szeretők
A „szerető” szót ízlelgetve nagyon különleges, egymásnak ellentmondó érzéseket élhetünk meg. A szó maga a legszebb emberi érzést, a „szeretetet” foglalja magában, azt, amelyet egész életünkben keresünk, amire vágyunk, ami előre visz, ami társsá tesz, ami anyává, apává érlel bennünket, ami a szüleink, családunk felé köt, és összetart bennünket. Valaki, aki szeret, a szerető ezt is jelenti. És attól függően, hogy milyen minőségben találkozunk azzal a szereplővel, akit a szó jelöl, - vagy akár mi magunk vagyunk azok - nos, bárhol is vagyunk abban a rendszerben, ahol a szerető-szereplő életre hívódik, mindenképpen változást hoz az egész rendszer számára.
A változásnak nincs negatív előjele, mert bár a lehetőség benne van, sokszor a harmadik személy felbukkanásának krízise az, ami segít a párnak tisztába tenni olyan kérdéseket, amik a szerető-katalizátor nélkül nem lettek volna lehetségesek. Nem ritka az, hogy egy ilyen válságból egy kapcsolat akár új alapokra helyeződve, erősebbé válik. Ehhez azonban nyilván mindkét fél akarata, és egymáshoz való kötődése szükséges. Nyilván, egy párkapcsolat véget is érhet egy ilyen epizód kapcsán, de érdemes itt is tisztán, és pontosan fogalmazni: a harmadik személy felbukkanása egy kapcsolatban egyfajta tünet. Azt jelzi, hogy a férfi és nő szövetsége felborult, megsérült, valami, valaki nincs a helyén.
Paradox, de sokszor a szerető megléte tartja egyben a kapcsolatot. Ha nem jönne be a képbe, valami nem lenne tovább tartható. Ezzel együtt a szerető, mint szereplő csak akkor létezik, ha van párkapcsolat. Csak a rendszerben értelmezhető, és igen, bizarr, de ahhoz, hogy létezhessen, szüksége van a riválisára. Gyakran előfordul, hogy amikor a párkapcsolat felbomlik, és eljön a „szerető ideje”, már nincs rá szükség, és megszűnik ez a kötés is. Mintha megtette volna a kötelességét – mehet. Ha így értelmezzük, ő segítette a párt abban, hogy tisztázzák a viszonyaikat és döntsenek, változtatnak és együtt maradnak, vagy szétválnak.
Magányos, hálátlan szerep ez, mégis sok nő kerül az élete során olyan helyzetbe, hogy megérinti ennek a szele, és dönt arról választja-e, vállalja-e az ezzel járó érzelmi, morális zűrzavart, vagy sem. Ahány nő, annyiféle történet és motiváció van, és minden bizonnyal nagy tanulás egy ilyen szereplőként megélni magát. De minden ilyen és ehhez hasonló helyzetnek akkor van értelme, ha a tanulságot a maga számára megfogalmazza az ember, és a maga javára fordítja. Ahogy a rendszer másik két szereplőjének együtt és külön-külön önmagukkal van dolguk, mikor ezt a működési krízist feldolgozzák, a szeretőnek is meg kell ezt tennie. Ha figyelme benn ragad a rendszerben, ha az érzelmei, indulatai még mindig a meg nem kapott/elveszített lehetőség felé húzzák, nem lesz képes magára fókuszálni, és tanulni belőle. Ha pedig nem teszi fel – akár fájdalmas őszinteséggel – magának a „leltár-kérdéseket” hamarosan belefut egy ugyanolyan történetbe, mint ez, és a szereplőket másként hívják ugyan, de az egész forgatókönyve fájdalmasan hasonló.
Különösen fontos ez akkor, ha valaki rendre ebben a pozícióban találja magát. Aki soha nem a társ, hanem mindig a mellékutca, akinél meg-megállnak a kapcsolatuk romjaival a férfiak, majd megerősödve továbbhaladnak. Aki ad, de nem kap annyit vissza. Aki lemond, aki megalkuszik, aki beéri kevesebbel. Az ő önfeláldozásában sokszor viszontlátunk egy másik fontos rendszerszereplőt – az anyát.
A férfi ugyanis, aki félrelép, sokszor a gyengédséget, az odafordulást, a figyelem kizárólagosságát keresi – nem véletlen, hogy a szerető felbukkanásának ideje nagyon sokszor a pár gyermekének 2-3 éves korára datálható, amikor a nők figyelme egyfajta anyai figyelemmé válva a társról egy időre mindenképp, de sokszor tartósan - a gyermek felé fordul. Sok férfi fogalmazza meg ilyenkor, hogy ő már nem érzi azt, hogy fontos. A szerető kapcsolatban megjelenő szexualitás ennek az intimitásigénynek, figyelmi igénynek inkább következménye, velejárója, kifejezési módja. Aki „ágról-ágra száll”, szeretőt keres és tart, az valami olyat keres, amit az anyjától nem kapott meg. A kisfiúk keresnek. A férfiak tudomásul veszik azt, hogy annyit kaptak, amennyit az anyjuk adni tudott, de nem hajszolják ezt a hiányt a párkapcsolatukban.
És valahol itt a szerető tragédiája is. Aki szerető lesz, vállalja ezt a szerepzavart. Vállalja ezt az átvitt anya szerepet. És egy idő után, amikor a titkos, az ismeretlen szenvedélye elmúlik, és marad a szerep ezen része akkor a szerető is felismeri, hogy a férfiak nem szeretkeznek az anyjukkal.
A cikket írta: Sáriel
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tökéletesen értem a mondanivalóját az írásodnak. A saját bőrömön tapasztaltam a leírtakat, úgyhogy bele tudom érezni az igazságtartalmát a helyzetembe, amikor én is "csak" egy szerető voltam. Örülök, hogy megfeleltem ennek a szerepnek, mert túl tudtam lépni ezen és ma már csak egy valamilyen emlék vagyok csupán. Nem egy hálás szerep az biztos, mert, ha belegondolok, a szeretőkből is társak, feleségek, anyák lehetnek egy ilyen kapcsolat következtében és abból, ha rossz tapasztalatokkal van tele az élete, elege van. Akkor viszont inkább maradnék szerető . Csak jönne már egy pasi!
Szia: Éva
Üdv:
S