vízen és túlélem, akkor boszorkányságban bűnösnek találnak, és máglyahalálra ítélnek. Legalább megszáradnék - gondolom fekete-humorral. Ha elsüllyedek ártatlan voltam, és mártír. Nem tudok úszni. Ki a csuda akar hősi halált halni az igazságot bebizonyítva?

Ahogy a tó felé cipelnek, kapálózni kezdek és szúrós szemmel kiabálok átkokat, hogy legalább rövid életem végén még egyszer megrémisszem az ostoba fajankókat. A biztos halál gondolata egyenesen a szívembe lopózik, senki se veszi észre a rémületemet és a kétségbeesésemet.
- Arnold! Arnold! - kiáltok a semmibe, és érzem, ahogy a torkomat fojtogatja a pánik.
Mindenki az én kiabálásommal van elfoglalva, és senki sem veszi észre a sötét árnyat, aki felém vágtat füstszínű lován. Arcát fekete csuklya fedi, szeme zöld izzással ragyog. Könnyedén kiragad a fogva tartóim kezéből, mintha csak egy babú lennék. Maga elé vesz a nyeregbe, és egy karjával megtart, hogy le ne zuhanjak a vágtató lóról. Mellkasához bújok reszketve a sokktól, és megérzem az illatát.
- Arnold? - nézek fel rá, és ő letekint rám az ismerős szemeivel.
- Ugye mondtam, hogy visszajövök érted? - nevet rám, és engem végre betölt a biztonság érzése.
- Végre itt vagy! - bújok hozzá boldogan.

Vége

Írta: Donna Juanna