volt. Egy kicsit zsufis az öltöző. Egy ágy, előtte szőnyeg, egy ruhásszekrény, pár karosszék árválkodik bent, és rengeteg cipő, papucs várja gazdáját. A szekrényen papírvatta és egyéb nagy zacskók állnak halomba a plafonig. Lerogyok az ágyra, Maryanne velem szemben egy karosszékben foglal helyet.
- Nos, mit követtem el? - kérdem.
- Előbb kérdezek. Ismersz már nem? Tudni akarom a miérteket is. Mi a baj? - kérdezi együtt érző hangján, és arcára kiül a sajnálat minden jele.
- Hogyhogy mi? Semmi!
- Ne kamuzz! Látom, hogy húzod a lábaid. Méghozzá elég rendesen. Jobban, mint ahogy általában szoktad.
- Nem tagadom, fájnak. Négy napja egyre erősebben és egyáltalán nem múlik. Sajnos nem csak a lábam, hanem szinte minden izmom, és egyre nehezebb mozogni. Mintha valami kiszívná az erőt a testemből. Miért?
- Piri és Anita is mondta, hogy nem vagy a régi. Sokat elhagysz. El kell pakolni utánad. Az még elmegy, hogy a katéteres zacskókat nem engeded le, mert nem akar kipukkadni, de a mellkasszívó palackokat sem üríted ki, és nem is töltöd fel. Pedig pont Te tudod a legjobban, hogy miért kell ezt megtenni. Ez nem Te vagy. Ezért is kérdezem, hogy mi van veled. Mikor kell menned a profhoz?
- Három hónap múlva.
- Májad nem fáj? Nem vagy fáradékony? Hányingered van? Étvágyad rendben? Alszol eleget?
- Talán egy kicsit jobban, mint szokott, és fáradt is vagyok, de azért, mert már napok óta nem tudom kipihenni magam. Iszonyat fáj szinte minden izmom. Még így is, hogy rád nézek, olyan izmokat érzékelek itt a nyakamon, amikről azt sem tudtam, hogy vannak. Egyszerűen fáradt vagyok. Mintha influenzás lennék. Lázam viszont nincs.
- Vért, mikor vettek? Nem volt magasabb a májfunkciód, mint szokott?
- Te is tudod, hogy mindig magas. Annyi csillagom van a laboreredményen, hogy ha a konyakosüvegen lenne ennyi, azt mondanák: kiváló! Most utoljára három hónapja vettél vért, és ha jól emlékszem nem volt eget verő az eredmény!
- Megnéztem, ma van az utolsó napod, utána négy nap pihi. Bírni fogod még a mai napot?
- Ühüm. Persze. - Mondom, miközben ismét a késes szörny folytatta erőteljesebben gonosz munkáját. Az egész testem összehúzódott, és az arcomra kiült a kegyetlen fájdalom.
- Komolyan kérdeztem!
- Szeretném megpróbálni.
- Tehetünk egy próbát. Ha viszont nem bírod, mindenképp szólj. Most pedig öltözz át, azután irány a kisvizsi. Ott várlak a kémcsövekkel. Veszek vért, aztán majd meglátjuk. Oké?
- Rendben.
Miután Maryanne kiment az öltözőből következett az átöltözési tortúra. Már nem megy egy perc alatt.

Öt perc múlva a kisvizsibe „ugrom” át. Egy kis raktár lett átalakítva vizsgálóvá. Nem sok minden fér el benne: egy vizsgálóasztal, kötözőkocsi, rajta kötszerek, steril doboz, steril csipeszek, ollók, vesetálak, fertőtlenítőszerek, steril cérna, szike. Vele ellentétesen egy asztal számítógéppel. Benyitok, miközben Maryanne épp ki akar menni.
- Már azt hittem segítenem kell!- fogad nevetve kezében egy vesetállal, amiben benne vannak az előkészített kémcsövek, spricni, strangulátor és bucik.
- Ott még azért nem tarunk!- kuncogok - Bár ki tudja? - vonom kérdőn fel a szemöldököm.
- Na, pattanj fel a vizsgálóasztalra!- csap rá a vizsgálóasztalra.
- Könnyű azt mondani!
Lassan felkapaszkodom a lépcsőn. Csak ne volna ilyen magas! Két fok.