zöldellő fákat.
Aztán festett utcákat, házakat, téli hóesést, kedves kis szobákat, kandallóban ropogó tüzet.
Festett mosolygó, boldog arcokat, szép ruhákat, kenyeret, és egy fejkendős öregasszonyt, aki késével keresztet rajzol arra, mielőtt felszelné.
Nyári záport is festett, és gondtalanságot, festett arcokat, szemeket, a szemekbe tüzet, vágyat, szerelmet.

A Lélek kegyetlenül bánt a Testtel és az Aggyal. Mert azok is kegyetlenek voltak vele. Kergetőztek ők Élet és Halál mezsgyéjén.

Aztán a Kéz kinyúlt az üvegcse felé, és az Ajkakhoz emelte azt. Az Ajkak engedelmesen nyíltak meg, mintha csókra nyílnának..ám ez most másfél csók volt, az utolsó, a Halál csókja.

A Test lassan elernyedt a vízben, szűnni érezte a fájdalmat, az Agy még megpróbált kiadni néhány kétségbeesett utasítást, de a Test már nem engedelmeskedett.
Mikor a Lélek látta, hogy nincs mit tenni, összeszedte minden maradékát, körbejárt az Emlékek Birodalmában, egyet-kettőt végleg kitörölt, s a többivel útra kelt.

Pár perc múlva éles, vijjogó hangon megszólalt a fali riasztó, az oxigén szintje a levegőben vészesen lecsökkent.

De ez már senkit nem érdekelt...

Írta: Ada