A lány állt egyenes derékkal, nem sírt, kezével szeretettel végig simította a fiú arcát … Nem volt benne harag, csak megbocsájtás. Lelkében a fájdalom magja ugyan kihajtott, de elfogadta a fiú döntését … Elfogadta és megértette. Így szólt:
– Szeretlek és pont ezért értelek … Nem kérek tőled semmit. Elmegyek. Nem is engedném, hogy olyat vállalj magadra amit nem akarsz. Igaz, azt már nem mondhatod, hogy nem akarsz apa lenni. Már az vagy. A felelősséget nem kell vállalnod. A Gyermek meg fog születni. Én ezt akarom. Ez az én döntésem, az én felelősségem, nem a te válladat nyomja. A gyermek az én gyermekem, meg fog születni ... mert akarom Őt s tudom, hogy Ő is engem akar anyának. Ha egyszer ... a szíved azt súgja:
- Apa vagyok, merre vagy gyermekem? - meg fogsz találni.

– Elmegyek ... nem kérek semmit. Felejteni nem foglak, s szeretettel látlak újra és újra viszont gyermekünkben. Tudom, hogy szeretsz, s pont ezért szívből azt kívánom neked, hogy tudj felejteni, ha felejteni akarsz .
A lány szerelmes csókkal búcsúzott … A fiú ott állt még a ház kapujában, mikor a szeretett lány alakját már magához ölelte a holdfény, ami ezüsthidat vont az ég s a Balaton vize közé...

Írta: Gaya