...
Kért némán esdekelve, porba hullva … A rózsákat szerelmes csókkal borítva a sírban lévőnek adta … hogy Az éjszakán a szerelem virágának szirmain, az álmodó, örök álmát alhassa … ... könnyei szivárványán át látta, hogy a hideg márvány Őt lezárja ..
Majd egy nap titokban … az egyik rózsát kilopta … melynek bíborszirmai, a halálon túlról égő csókot őriztek ...
A név a márványkőben talán időtlen ... de a lélek tudja ... a halhatatlanság bennünk él ...
s a bizonyosság .. szivárvány mely földtől égig ér ....körülvesz … átölel … mert nem csak átmenni alatta …de talán Azzá válni … hinni még …


Tiszasüly, 2010.08.28.

Írta: Gaya