Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia
Kaleidoszkóp 2 - Szerelmek ... villanás a gyermekkorból
Pályamű
... Fogj meg ha tudsz …
A fiúcska lent az udvaron állt a poroló állványának támaszkodva, nyakát nyújtogatva nézett felfelé. Fejét tekergette, már szédült, hisz hol a bárányfelhőkbe beleharapó Nap vakította, hol a kislány piros pöttyös szoknyája villant fel, itt vagy ott .
- Zuzu ... Gyere már! Olyan vagy mint a szélvész, végigsöpörsz a házon és meg sem állsz! Gyere játszani! - kiabált fel a kisfiú az emeletre.
A lányka úgy tett mintha nem is hallaná, s szöszke hajában hatalmas masnijával, perdült - fordult s kacagva tovaröppent.
A fiú gondolt egyet s nekiiramodott, kettesével rugaszkodott neki a lépcsőfokoknak .A padlásfeljárónál sikerült utolérnie a lányt. Lihegve, fújtatva, hadarta …
- Te Zuzu! Te Viharkisasszony ... te mindig szaladsz ... láttam egy képet Apa lexikonjában ... ott volt egy nagy tarka lepke ... te hasonlítasz ahhoz ... mindig repkedsz ... te ... vagy a hajad ... vagy a szoknyád ... meg különben is, odalent már untam ... meg felhőjátékot sem jó egyedül játszani ... meg azt is akartam mondani, hogy délután jönnek Zoli meg az Ági, és akkor játszhatnánk Orion űrhajósat ... és én azt szeretném ... ha te lennél Tamara ... mert McLane parancsnok leszek ... és azt hiszem ...majd meg foglak menteni …
- A kislány hirtelen megállt, kiigazított egy rendetlen tincset a fiú homlokából, s komoly, de szikrázóan csillogó szemekkel a fiúra nézett és így szólt …
- Nem leszek Tamara ... én egy Hun leány leszek ... és játsszuk azt ... hogy Te vagy Csaba királyfi és megmentesz engem ...és én majd a Hadak Útján harcba veled megyek ... feleséged leszek ... jaj, kérlek ...úgy szeretném ... ugye te is akarod ... hogy te legyél nekem Csaba királyfim?- s pironkodó arcocskáját tenyerébe rejtve, incselkedően csak ujjai közül kilesve, hívta játékba a fiút. - Csaba királyfi! - csilingelt fel a lány hangja. - Fogj meg ha tudsz! - gyöngyöző nevetéssel már el is illant, s csak szoknyája libbenésének suhogása neszezett még.
- Zuzu! Kislányom! Gyere ebédelni! - anyja szólította.
A délután álmos csendjét, egy mentőautó szirénája verte fel. Zuzu az ágyán ülve ijedtében összerezzent, még a könyv is kiesett kezéből. A mentőautó pont a házuk előtt állt meg. Az előszobából csak hangfoszlányok szűrődtek ki …
- Jaj Istenem ... a Csabika ...épp hogy kilépett a kapun ... akkor történt .. elütötték ...azonnal ...már nem lehetett segíteni …
Zuzu kis szívébe belenyilallt a félelem. Anyjához rohant, biztonságot keresve ... szeméből patakzott a könny és szinte sikoltva kérdezte …
- Anyukám ... ugye a Csabinak most fáj ... és ha vérzik is ... hát ... a Mama kertjében van ... én tudom ... ott nő ... csak el kell menni érte ... az a gyógyfű ...ha a mesékben a harcosokon is segített ... akkor az én Csaba királyfimon is segítenie kell ...csak gyorsan ... hozzuk már ... nem akarom, hogy a Csabinak fájjon ... menjünk gyorsan - zokogta a kislány.
Az anya átölelte a lányt, a világ összes szeretetével ölelte, de segíteni ő sem tudott. Gyermekét magához szorítva, szája önkéntelen, mint egy varázsigét, a gyógyír latin nevét mormolta …
- Sanguisorba minor …
A lány szívet tépő fájdalommal ismételte
- Sanguisorba minor ...
Nem volt ez más, mint az égbe küldött esdeklő fohász ... az életért - Csabáért - az