újabb események régebbi események további események
16:12
ThomasDiony regisztrált a weboldalra
13:43
Rizptwf regisztrált a weboldalra
12:20
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
11:50
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
06:58
Gaya új cikket töltött fel
09:29
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:41
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:39
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:16
cthubzyCitle regisztrált a weboldalra
21:43
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
21:42
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:12
KeslarCitle regisztrált a weboldalra
17:22
JoshuaMUB regisztrált a weboldalra
13:43
Inhinc regisztrált a weboldalra
02:37
TeqwyFak regisztrált a weboldalra
14:45
BetChan regisztrált a weboldalra
21:27
Efdhtyp regisztrált a weboldalra
17:44
Fingerboardtyt regisztrált a weboldalra
06:27
Squiernjw regisztrált a weboldalra

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

A medalion

Hajnalodott.
Az éjszaka utolsó pára - foszlányai lassan visszavonulót fújtak. Az erdővel körülvett kis falu lassan bontakozott ki a reggeli ködből. Csend volt. Még a szél sem járt úgy, mint más hajnalokon szokott.
A meredt némaságot csak az emberek léptei törték meg. A főtérén gyülekeztek. Felnőttek, öregek, gyerekek egyaránt. Álmos szótlanságba burkolózva lépkedtek mind egy helyre. Őrizetlenül hagyott házaik magányosan álltak a félig derengő reggelben, szinte kivehetetlen masszát alkotva a háttérben. Jöttek. Lassan, szótlan. Még a gyerekek sem pisszentek.
Egy varjú repült a falu terén lévő oszlop tetejére. Megrebbentette szárnyát, és belekárogott a reggeli csendbe. Úgy hallatszott a hangja, mintha ketté hasította volna a lelkeket. Az emberek összerezzentek. A falu vezetője - ki a legbölcsebb, s legöregebb volt mind közül- botjával feléje csapott, hogy elkergesse a baljós jószágot. A varjú reptében még károgott néhányat, s ahogy távolodott, hangja is elillant. Újra csend telepedett rájuk.
Vártak.
A percek ólomlábakon vánszorogtak. Mintha időtlen idők óta állnának ott. Aztán végre felbukkant az, akiért ma ily korán keltek.
Egy lány volt az, alig lehetett több 16 évesnél. Egyszerű öltözetet viselt: sötét hosszú ujjú blúzt és szoknyát. Fejét nem fedte semmi. Hosszú haja úgy keretezte finom vonásait, mint festményt a képkeret. Családja követte: szülei és két bátya. Édesanyja szemében fájdalom tükröződött, kendőjét - melyet vállán átvetve hordott – egyik kezével összehúzta magán, másikkal férjébe kapaszkodott. Az apa ősz, magas, de kora ellenére erős egyenes tartású férfi volt. A két fiú népük jellegzetes vörösesszőke fiai voltak, izmos vállukkal apjuk méltó utódjai. A lány inkább anyja vonásait örökölte, szinte csak fiatalságában és tartásába volt különbség. Míg az asszony már jócskán bent haladt a korban, sok évet átgürcölt, a lánya még fiatal volt, üde, mint az áprilisi szellő, és ártatlan, mint az újszülött borjú.
A lány tudta, hogy rá várnak. Azt is tudta, hogy miért. Hát kihúzta magát, száját össze szorította, és rájuk nézett. Bátran, nyílt tekintettel. Mind őt méregették. Mikor közéjük ért, a falu vezetője botját felemelve jelezte, hogy indulnak. A kis közösség élére állt, mögé a lány családjával, majd a falu népe szépen felsorakozva utánuk.
Lassan maguk mögött hagyták a falut, s beléptek a derengő erdőbe. A madarak most kezdtek ébredezni, s ezt dalukkal adták tudtukra. Máskor örült volna nekik, sokszor hallgatta őket, s figyelte miként ugrálnak ágról - ágra. Morzsákat vitt nekik, amit az asztalról söpört össze, s figyelte, hogy a csipegetik fel azokat. Egyre hangosabban csicseregtek, mintha hozzá szólnának, hogy miért nem hozott nekik semmit. Egyre közelebb merészkedtek, már a fejük felett ugrándoztak. A vezető megállt. Felemelte tekintetét a lombokat kémlelve. Botját magasra emelte. Megálltak. Egyszerű bot volt, görcsös, görbe, a végén kis bunkós résszel. Ezt a botot mindig a vezető örökölte, nemzedékről nemzedékre. Varázserővel rendelkezett. Minden tudás, mit egy vezető tudott, ebben a botban rejtezett. Enne birtokában lehetett vezető a vezető. Az öreg a lombokat kémlelte, hogy hol vannak a cserfes kismadarak. Szemét összehúzta, száját össze szorította, úgy nézett körbe. Elkezdett dünnyögni, majd a földbe szúrta a botot. Szél söpört végig az erdőn, meglebbentett minden ágat, összekuszált minden hajtincset, s bebújt minden ruhaszegleten. Furcsa érzést hagyott maga után.
Az emberek megálltak. A madárdal elhalt. A vezető kihúzta a földből a botot, még egy pillantást vetett lombok közé, és tovább indult. A falu követte.
A lány félve pillantott a közeli bokrok és fák ágaira. „Hallgassatok!” - súgta magában. „Kérlek, hallgassatok!” Tán az öreg varázslatának köszönhetően, talán a lány unszolására,

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: