újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

Pecsétek

Anya folyton pecsétet gyűjt. Borítékba teszi a sárga papírokat, amiket aztán elvisznek a postára. A fiú sosem értette igazán, miért kerülnek azok a pecsétek olyan iszonyatosan sok pénzbe.


– Azt a robotot szeretném, anya!-kiáltott fel a kisfiú, és rámutatott egy színes, összeépíthető játékra az egyik nagyáruház reklámújságjában. Az asszony figyelmesen megnézte a fotót.
– Igen, nagyon jól néz ki.-mondta halvány mosollyal az arcán, aztán visszafordult a papírjai fölé. A kicsi zsebszámológépen hang nélkül ütötte a számokat. Mennyi, de mennyi számot!
– De az osztályban van már ilyen a Robikának, meg a Petikének is. Az ötösért kapták. Tudod, amikor ötöst visznek haza, akkor választhatnak valamit. De nem csokit ám, hanem játékot!
Az asszony a fiára nézett, és nevetett.
– Ejnye, ez nem túl szép dolog!-mondta a gyereknek, aki kissé értetlenül bámult okos szemeivel az anyjára.-Kisfiam, ha Robi, meg Peti anyukája ezt így folytatja, a Mikulásnak nem lesz munkája. Különben is, gondolod, hogy azért kell jól tanulni, hogy játékot kapj?
A fiú elgondolkodott. Nem, persze, hogy nem azért, hiszen anya már elmagyarázta, de mégis…akkor ők miért?! Lapozott egyet az újságban, és elmerült a színes képekben.
– Anya, megint pecsétet gyűjtesz? – kérdezte.
– Bizony azt.
Anya folyton pecsétet gyűjt. Borítékba teszi a sárga papírokat, amiket aztán elvisznek a postára. A fiú sosem értette igazán, miért kerülnek azok a pecsétek olyan iszonyatosan sok pénzbe. Odaadják a postás néninek, aki számol, és mindegyikre két pecsétet tesz, majd anya fizet, a néni elszakítja a sárga papírfecniket, és a kisebbik részét visszaadja anyának. Anya pedig gondosan elrakja őket. Azt mondja, azok nagyon fontosak. Bizonyára így van, ha már ennyi pénzt ad értük, vagyis a rájuk nyomott pecsétekért. Sokat érhetnek, de mégsem lehet velük semmit kezdeni. Nem lehet rajtuk játékot venni, sem csokit, de még csak kiflit sem. Anya elteszi őket egy dobozba, aztán a dobozt visszacsúsztatja a polcra, és kész. Mindig így megy ez. Minden hónap elején. Aztán kezdődik elölről az egész. A sárga papírok folyton érkeznek, megtelik velük a postaláda, anya összegyűjti, számol a gépén, elviszi a postára, kap rájuk pár pecsétet, aztán dobozba vele. Ez egy misztikus körforgás. Sosem lesz vége?! Vagy egyszer majd , egy napon azt fogja mondani anya, hogy elérkezett az idő, összegyűlt már aminek össze kellett gyűlnie, és akkor aztán vásárolhatunk?
Az asszony türelmesen számolt, közben figyelte a kisfiút, ahogy az csillogó szemekkel bámulta az újságot. Mintha azt várta volna, hogy megelevenednek azok a képek, és előbújnak a lapok közül. Okos gyerek, tudja jól, hogy ez lehetetlen-de gyerek, és álmodik.
– Anya, akkor vegyünk fagyit!
– Ilyen hidegben? Megfájdulna a torkod, aztán ki menne helyetted az iskolába?
– Nem fájdul meg, majd lassan eszem.
– Most nem szívem. Most nem.
– Mikor? Anya, mikor veszel fagyit? Most miért nem?
Az asszony félretolta a csekkeket, a tollat letette, nevetve megcirógatta fia arcát, és halkan beszélni kezdett hozzá.
– Édesem, először a pecsétek, tudod! Ha nem szerezzük meg a pecséteket, akkor nem lesz fűtés a lakásban. Ha nem lesz fűtés, megfázol, és aki beteg, az ugye nem ehet fagyit.
Hatalmas puszit nyomott a fiú arcára, kacagva megcsiklandozta, ölébe kapta, majd folytatta.
– Most aztán nagyon fontos dolgot kérek tőled! Nagyfiú vagy, te vagy a férfi a háznál. Így

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: