Az egyik hétvégi ezoterikus előadás anyagát egy új tanárnő adta le. Se smink, se frizura, egy lógó ing, farmer, papucs. Mégis ragyogott, pedig nem mai csirke volt, és jött belőle valami, ami nem csak a figyelem középpontjába helyezi, hanem ott is tartja. Civilként pszichiátriai betegeket kezelt, a hétvégi iskolánkban óraadó tanár volt, az éjszakáit meg valami szviger?, vagy swingerben töltötte.

Sosem hallottam még ezt a kifejezést, neki nagyon tetszhetett, mert csak bele-bele fűzte a tananyagba. Jókat derültünk a történetein, és volt is benne valami báj, ami befogadhatóvá, emészthetővé és nem gusztustalanná tette mindazt, amivel ő éjszakánként foglalkozott.

Konkrétan: szerelmeskedni tanította az embereket.

Hm. Ilyen is kell?
Ez nem úgy van, hogy megismerünk valakit, és apránként felfedezzük egymást, ahogy mélyül az érzés, úgy nyílunk meg természetességünkben gátlástalanul, a szó nemesebb értelmében?
Nem. Higgyük el, vannak olyan emberek, férfiak is, nők is, akik nem tudják hogyan kell a másikhoz úgy közelíteni egy előjátékban, hogy abból igazán egy szép szeretkezés legyen, és ne egy patent döngölés.
Egyre nagyobb figyelemmel hallgattuk, gyakorlatilag a két nap alatt másról sem beszélt. Amelyik férfiban megérzi a számára izgalmas rezgést, azt elviszi. Nem számít milyen a külseje – sajátos ars poétika a szexről, egy oktató szájából.

A mellettem ülő fiatal srác osztálytársam a szünetben meg is kérdezte tőle, mégis mennyi egy ilyen részvétel abban a házban? Tízezer forint, ha egyedül megy be. De nem garantált, hogy szóló férfiként párt is talál, mert a fiúk vannak többségben.
A lányokat viszont ingyen beengedik. Ez az információ beleült a fülembe.

Ki gondolta volna, hogy másfél év múlva abban a pesti swinger klubban kötök ki, ahol a tanárnőm éjjelente a szerelemre tanítja a párokat?
De ne szaladjuk az események elébe.

3. rész

Édesanyám akkor már nem élt, petefészekrák vitte el, a családi minta nem sok szép emléket, nyomott hagyott bennem.

Gyakorta láttam néma tiltakozását feleségként a hűtlenség, és a hazugság ellen, ami a házassága éveit jellemezte.
Egyszer tényleges fültanúja is voltam édesapám szerelmi életének, mikor egy céges kirándulásra az asztmám miatt, 9 évesen engem vitt a lengyel hegyekbe.
A szép magas, fekete pincérnő nem csak rám mosolygott kedvesen, hanem apámra is.
Aki éjjel büszkén mesélte kalandját kollégájának, gondolván a gyerek, (én) már alszik.

Már 10 hónap telt el a szakításom óta, a bánatomat a hétvégi iskola és a hétköznapi munkában való helytállás töltötte ki. Mindenhol a legjobb, a tökéletes akartam lenni, magamat nem kímélve: rám ugyan ki figyelt?
Erre nem adtam lehetőséget senkinek, mondjuk alkalmam sem volt sehol ismerkedni.
Mikor reggel úgy ébredtem, hogy nem tudom, hogyan bírom azt a napot végigcsinálni fáradt, kimerült zombiként, észre kellett volna vennem, hogy ebből baj lesz.