újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

Stairway to Heaven

A szándék már sokszor megvolt, de az elhatározás… Inkább a lift. Mindig győzött a kényelemszeretete, hogy a liftajtót gyorsan behúzza maga mögött, és gombnyomásra beinduljon az otthonos zúgás, a kellemes melegben nyílegyenesen fel a tizedikig. Az összefirkált falat szokta bámulni a szűk helyen, vagy számolt – mindig számolt akaratlanul is -, és végül egy óvatos lépéssel kiszállt, végre szabad volt. Kiengedhette a visszatartott lélegzetet, ami már robbanásig feszítette a fejét is olykor, ha nem volt egyedül.

A kivilágított fülke zökkenve állapodott meg. Meleg, piros vidámpark hangulata volt. A feljáró pedig - a lépcsőházi félhomályból oldalt - a sötétbe vezetett, a kanyarodónál már alig lehetett kivenni a fokokat. Három, kettő, egy. A zár automatikusan kioldott, de felfeszíteni a nehéz ajtót, berántani a belsőt, és kivárni a külső ajtó végtelen lassú csukódását – érezte, hogy három másodperc behozhatatlan késésben van. Mintha a fogai között csikorgott volna a homok, egy műanyag gyerektricikli kereke alatt ropogott a behordott sár, és hangok közelítettek a bejárat felől.

Átvillant az agyán, hogy a takarásban majd kivár, de mégsem állt meg, a lépcsők jöttek, egyik a másik után. Vissza már nem akart fordulni. Valamiféle következetesség felfelé kényszerítette. Nem szerette a koraesti csúcsforgalmat, amikor hazaérkezik a ház. A felvonó folyamatosan üzemel, és rendszerint a tizedikig sem ürül ki. Ilyenkor nem tudja, milyen pózban álljon a többiek mellé, a kabinban egy pontra kell néznie, a torka összeszorul, a bőre alatt megfeszülnek az izmai, és elfogy a levegő. Különben, ez a kis mozgás nem is megerőltető, és nem is kellene a felső szintig menni –gondolta. Elég lenne… Itt elbizonytalanodott - nem tudta, meddig lenne elég. A fordulón túl az emeleti ellenfény már világosságot is adott. Tegeket látott a falon. A korlát mellett lesurranó árnyékot vett észre a szeme sarkából. Amire odanézett, már nem volt ott. Patkányok jutottak eszébe... Eddig úgy gondolta, hogy régi pincékben lakhatnak. A fal felőli oldalon ment tovább.

Az elsőn olyan érzése támadt, hogy elő kell vennie a kulcsát. Az ajtók, a linóleum, a szemétledobó szaga, ugyanaz az ismerős belvilág, csak a lábtörlők nem illettek a szokott képbe. Zavartan igazította a lépéseit, hogy ne fusson, de gyorsan elhaladjon a lakásajtók előtt a fordulóig. A liftakna minden belső zaját azonosította. A süvítő hangot egyre feljebb, a hangos dobbanást minden megállásnál, a jövés-menést, ajtócsapódást, és az indulás magasabb frekvenciák felé csúszó vonyítását. Elfogta az a fojtogató rekedtség, mintha együtt utazna a liftben álló alakokkal. Erősebben kínozná, ha beszállt volna közéjük, így meg hosszabb lesz, amíg felér. Addig is, fogynak az alig leplezhető kilók, amiket annyira utál magán.

A félemeleten, a nagyméretű ablakokból megkapó panoráma nyílt. Kipirult arcát az üveghez szorította. A szemközti házakat eddig csak alulról nézegette, vagy magasról, a lakás ablakából. Ilyennek nem látta még az utcán járkálókat. Most észrevétlenül vizsgálhatta őket. Szemügyre vehette az arcukat. Átvágnak az úttesten, nemsokára bejönnek alul, és a liftre várnak. Itt haladnak majd felfelé mind, egy karnyújtásnyira tőle, bent, a liftakna üregében. Tévék kapcsolódnak be, mosógépek, néha víz zubog a lefolyókban. Hallott ajtón kiszűrődő durva kiabálást is. Ők már otthon vannak. Veszekednek. Aztán reggel előjönnek majd. Lemennek, este felmennek. Mint az alvajárók, akik egész életükben nem ébrednek fel. A rosszul záró ablaktáblák illesztésein besüvített a hideg, az a szakadatlan légáramlat, amit a földszinten egész évben érezhetett, és időnként erős huzatként csapta meg - amire a füle annyira érzékeny. Innen fúj. Az ablakkilincset kapaszkodva, a korlátra térdelve éppen

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: