elérte, és el is tudta fordítani, de az eredmény nem volt meggyőző. Abba is hagyta a kísérletezést, mert kibillent az egyensúlyából, és amíg meg nem támaszkodott, egy pillanatra rátört a lezuhanás rémülete. Amikor leugrott, érezte a lábait, bennük volt már az enyhe remegés a másfél emelet lépcsőzés után, ami visszaterelte gondolatait az edzettségre, a hiányzó rendszeres mozgásra - főleg a súlyfelesleg szempontjából.

Máskor is feljöhetett volna már gyalog, és ha betartja az edzéstervet, talán nem is kellett volna az alakjára vigyáznia – mennyire élvezte volna a megkönnyebbülést! Nem emlékezett hogyan, de a kalóriák és a testmozgás összefüggnek, ezt mindenki mondja, és így is van, mert elfogyasztja a kalóriát. Beugrott egy mondatfoszlány is először útról, hogy az lehet esetleg energia vagy kalória, - halvány, iskolás emlék, amivel nem tudott mit kezdeni. Kalória vagy energia. Valamelyik biztosan. A lift most járt a másodikon, nem állt meg, és az elsőn sem. Mindjárt leér. A beszállással is telik az idő, addig ki tud nézni, és átér a folyosó túlsó végére úgy, hogy nem jön senki – most már indulhatna is. Hallgatózott, nem volt semmi mozgás. Nekivágott a kritikus szakasznak. Gépiesen lépkedett, végig maga elé meredt, a hallása kiélezve minden neszre, felkészülten, hogy egy váratlan ajtónyitás se zökkentse ki, ne nézzen arra, és eltűnhessen, mielőtt megfigyelnék vagy magyarázkodnia kellene. Feleslegesen izgult, senkivel sem találkozott a harmadikig.

Átmenet nélkül, a gitárszóló közepétől hangzott fel a szám. Valamelyik felső emeletről szólt, ott nyithattak ki egy ajtót. Tudta, hogy sokszor hallotta már a dalt, de nem ismerte fel azonnal. Az ajtó nyilván becsukódott, mert a zene abbamaradt, olyan hirtelen, ahogyan megszólalt. Túl távoli volt, összemosódtak a hangok, időbe telt, amire az emlékei között felrémlett a feledésből a Stairway to Heaven dallama. Az volt. Az lehetett csak. A fantáziája az égbe vezető lépcsőkön sétált felfelé. Kinyújtózott előtte a lépcsősor, egyenesen a messzeségbe, aztán többször felkunkorodott és újra megnyúlt, mint a Majális Parkban fújt papírsípok. Letekeredett a liftakna kürtőjéről, ahol tele emberekkel, süvítve közlekedett a lift, és kivágódott a szabad ég felé. Átjárása volt a házak felett, át az üvegfalon. A valóság és a képzelet egymás köré fonódott, de a szálait szét tudta bontani. A helyes irányba, az esti égbolt sötétje helyett a földre, a lába elé terülő, járólapokkal kirakott kövezet kockás mintázata térítette vissza. Minden harmadikba lépett csak. Ezt a szabályt találta ki magának.

Nem emlékezett már, hol járhat, eltévesztette a számolást a szintek között. A forduló aljából egy püspöklila római V. számot vett észre a szemközti falon. Közelről volt csak kivehető, hogy az V. előtt a sárga meszelés kihagyott egy csíkot, ahonnan az I-t rég elengedte a ragasztás. Óvatosságra nem adva, feltűnés nélkül végigment a negyedik szinten. Merészségére csak akkor döbbent rá, amikor már néhány lépésre volt az ötödikre vezető lépcsőktől, és nagyot döccenve megállt mellette a lift. Nesztelenül óvakodott tovább, felfelé, hogy ne vonja magára az érkezők figyelmét, ha oda érnek, ahonnan megpillanthatják. Valaki a táskájában kotorászott. Egy ajtó előtt állhatott lent, éppen mögötte. Nem néz fel, amíg lassan kikerül a látóköréből – ebben reménykedett. A rossz megvilágítás talán nem is elég ahhoz, hogy hátulról ráismerjenek. Megcsörrent az előhalászott kulcscsomó, és egy kulcsot fordítottak el a zárban. Megmenekült.

Kiverte a víz az izgalomtól, és a két emelet között megállt a lelombozódott virágállványok mellett. A leszáradt levelű muskátlikat itt teleltetik át, vagy elvirágzás után sorsukra hagyták őket, és annyi nekik? Megpiszkálta a száraz, morzsalékos, fekete földet, a száron élettelenül leffegő töpörödött leveleket, és a virágcserepek között lenézett a járdára. Légszomjjal küzdött. Könnyebb lenne kivárni a megfelelő pillanatot, amikor nem hívják el a