elválaszthatatlanok lettünk. A következő hónapokban több száz SMS váltás volt köztünk. November végén úgy döntött, hogy kilép az akkor már nagyon rosszul működő élettársi kapcsolatából, akkor már úgy érezte, hogy a kisfia is kárát látja a rendszeres veszekedésnek és feszült légkörnek.
November végén az édesanyjához költözött, majd egy hét múlva albérletbe.
Innentől gyorsan zajlott minden, Édesanyámék nem örültek ennek az egésznek. Én akkor 16 éves voltam a nagy Ő pedig 32. Nagyon nagy korkülönbség volt kettőnk közt. Annak ellenére, hogy nem örült senki neki, erőt vettem magamon és bemutattam a családomnak. Megismerték, és már nem tiltakoztak annyira. Pár hét múlva először ott aludt nálam. Csodálatos éjszakánk volt. Tökéletes. Decemberben a karácsonyt már úgy ünnepelte, hogy mondhatni, együtt éltünk.
Én suliba jártam Ő dolgozni, peregtek a napok, ugye, mint minden kapcsolatban voltak viták, de rengeteg nagyon szép pillanat is. Őrülten dúlt még a szerelem köztünk.
Nagy álmom volt, hogy megkérje a kezem. Ez valószínű ekkor még csak gyerekes fellángolás volt bennem, nem éreztem ennek a dolognak a súlyát, de májusban megtörtént, egy gyönyörű gyűrűvel megkérte a kezem. Huuuuhhh még most is megremegek mikor eszembe jut, mit éreztem akkor. Csodálatos érzés volt. Teltek a hónapok és júliusban felvetettem, hogy házasodjunk össze. Ő azt mondta rendben van. Mint nyári szünidős diák egy étteremben dolgoztam ahol sok vőféllyel és zenésszel megismerkedtem. Megbeszéltük otthon, hogy szeptember 15-én tartjuk az esküvőnket. Amit akkor még nyilvánvalóan nem vett komolyan a párom. Másnap én elkezdtem intézni az esküvőt. Felhívtam a vőfélyt, akit mindképp akartam. Azt mondta, hogy neki a szept. 15-e már fogalt, viszont az 1-je üres. Felhívtam a párom, hogy inkább legyen 1-je. Ekkor tudatosult szerintem benne az, hogy én ezt az egészet komolyan gondolom. Bejelentettük a szüleimnek. Hmmm mondhatni nem örültek neki, azt hitték, hogy gyermeket várok. Minden álmuk szertefoszlott velem kapcsolatban. Jó tanuló, szorgalmas kislányukkal mi lesz? Elkeseredtek, de végül támogattak. Rengeteg orvosi vizsgálaton kellett részt vegyek, mint kiskorú, hogy összeházasodhassunk.
Eljött életem várva várt napja. Gyönyörű ruhában oltár elé vezetett az a férfi, akit a világon a legjobban szerettem.
Mindkettőnk szájáról elhangzott a hétköznapokban oly sokszor használt IGEN szó.
2007. szeptember 1-jén 15:10 perckor az anyakönyvvezető kijelentette :
"Ön, Kis Ferenc és Kisné Kovács Anna a Magyar Köztársaság Családjogi törvénye értelmében HÁZASTÁRSAK." Egymás ujjára húztuk a csillogó aranykarikát. Ránéztem édesanyámra és láttam egy könnycseppet csillogni a szeme sarkában. Nyilván lepörgött benne az egész gyermekkorom és , hogy most ott áll az Ő pici lánya abban a gyönyörű fehér ruhában, mint feleség.
Azt hiszem mindkettőnk életében ez egy nagyon nagy mérföldkő volt.
Nagyon vidám lakodalmunk volt, jól érezte magát mindenki.
Másfél hónap múlva történt velem valami, még ennél is nagyobb, csodálatosabb dolog. Kisbaba költözött a pocakomba. Kimondhatatlan érzés volt.
Terhességi rosszulléteim alig-alig voltak. Nagyon szép hónapok vártak rám, ami szinte mint egy suhanó fecske elrepült, és 9 hónap múlva 5 nap túlhordással, 2008. július 19-én megszületett Kis Regina Panna 4100grammal és 51centivel.
Ekkor lett 4 tagú a családunk. Barnabás a férjem gyermeke, teljes jogú tagja a családunknak. 5 éves nagyfiú és sokat van velünk. Imádják egymást Regivel. Igazi jó testvérek.
Ezúton is szeretném megköszönni minden embernek, akik mellettünk voltak ezekben a csodálatos években: a szüleimnek, a testvéreimnek, a férjemnek és a gyermekeinknek.

Írta: K. Anna