- Hiába mindenki engem akar... mert én vagyok a legjobb - viccelődik velem. - Folytassa kérem! Az öccse más volt, mint ön?

Öcsi pontosan az ellentétem volt. Soha nem maradt egy helyben, nem tudott egyedül játszani, és nem tudott még három éves korában sem érthetően beszélni. Egy különleges nyelven beszélt, amit csak én értettem meg. Ezért én fordítottam másoknak. Nem tudta a nevemet sem kimondani, így lettem neki Baba. Volt egy titkos nyelvünk, s így belegondolva sajnálom, hogy nem maradt meg, érdekes lenne most használni, ahogy a nagyszüleink is svábul beszéltek, ha azt akarták, hogy mi gyerekek ne értsük meg, hogy mit mondanak. Önállóságra neveltek minket.
A családomat tekintve nekem úgy tűnt, hogy apám uralkodik anyámon, mert mindig az volt, amit ő akart. Ezt nehezen viseltem. Főleg akkor, amikor csúnyán beszélt vele, megalázóan. Utáltam emiatt. Emiatt is. De ekkoriban, még csak ezt fogtam fel...
Anyu okos asszony volt, és bölcs is, hiszen mindig engedett apámnak, s így béke honolt a családban. Bizony sokszor hallottam tőle, amikor öcsi hisztizett, hogy:
-Te vagy az okosabb, meg kell értened, hogy...
Persze ilyenkor mindig öcsi járt jól, mert a hisztijével elért valamit, én pedig maradtam az okos, ám eredménytelen. Egyszerűen feladtam a saját akaratomat. Elég sokáig tartott, mire leesett, hogy egy kis hisztivel mennyi mindent el lehet érni, de akkor már késő volt, mert már nagy voltam. Akkor persze jött az, hogy:
-Tiszta apád vagy!
Ezt pedig utáltam, de ha őszintén magamba nézek akkor van benne valami. Sokszor ugyanolyan erőszakos vagyok. Főleg, ha hiszek valamiben. Kicsit több bennem az agresszivitás, mint más átlagos lányban. Bár fogalmam sincs, hogy milyen egy átlagos lány. Néha szeretnék az lenni. De nem vagyok... Ma már tudom, hogy ez is az azonosulás miatt van. Azonosultam apám személyiségével, hogy megvédjem az életemet.
A terapeutám szerint az, hogy az öcsi hisztije miatt el voltam, és megtanultam, hogy csendben tűrjek, egyenes út volt oda, hogy akkor is csak némán tűrjek, amikor meggyalázott az apám...
Amikor kicsik voltunk együtt fürödtünk a szüleinkkel, vagy egymással. Öcsi rendszerint anyuval fürdött, én meg apámmal... Emlékszem egyszer apám mondta, hogy hozzak egy tükröt és megmutatja, hogy hol jön ki a kisbaba... Kiszálltam a fürdőkádból, és bementem anyuhoz, hogy adjon egy tükröt. Adott. Aztán apám megmutatta... Talán ez még nem lett volna olyan nagy baj... Ám másra is emlékszem...

A pecsenyesütő nyitott ajtaján át erős fokhagymaillat száll ki az utcára. Némán, az aszfaltos járdára szegezett tekintettel rovom az utcát. Kerülöm az emberek tekintetét. A kirakatok ma nem csábítanak, csak az utolsó beszélgetésünkre tudok gondolni a pszichológusommal...

- Min elmélkedett a héten? - kérdezi a terapeutám, miközben helyet foglalunk a régimódi karosszékekben. Kivételesen rend van az asztalon, sőt üresnek tűnik.
- Az azonosuláson.
- Na, és mire jutott?
- Azon gondolkoztam - mondom merengve - hogy amíg ez a helyzet fennáll, hogy azonosulok apámmal, agresszív vagyok és magas a tesztoszteronszintem, és amíg emiatt polycisztás ovárium szindrómám van... ha megszűnne az azonosulás...
- Értem mit akar mondani - válaszolja.
- Teljesen meg is szűnhetne a hormonzavarom, ha megszűnne ez az állapot? - kérdem félig meggyőződve az igazamról.