tényezőket figyelembe véve? Nem félsz-e esetleg attól, hogy a szüleid vagy az anyósodék túlzottan beleszólnak a gyermeked nevelésébe, vagy túl kevéssé törődnek majd unokájukkal? Vannak-e esetleg félelmeid, hogy túl korán elveszítheted gyermekedet, vagy nem fog téged szeretni, vagy felelősségre fog téged vonni évekkel később, és Te nem fogsz tudni neki felelni? Stb... Miért félsz a leendő gyermekedtől??

És még számtalan olyan kérdés előfordulhat, amit most nem írtam le, de esetleg kiemelkedő jelentőségű kérdés. Ezeket mindenkinek magában kell felkutatnia, és utána kíméletlen őszinteséggel válaszolni, és alaposan megvizsgálnia önmagát. Sírni is szabad, vagy kikiabálni magunkból fájdalmunkat: ne meneküljünk fájdalmunk természetének felismerése elől, mert csak így kaphatunk válaszokat arra nézve, hogy mivel akadályozzuk gyermekünk megszületését. Ezek a kérdések olykor a legnyilvánvalóbbak, és olyan dolgokra vonatkoznak, amik annyira természetesek, hogy el is felejtünk gondolni rájuk. Azért nem vesszük észre őket, mert ott vannak az orrunk előtt, és ezért már fel se tűnnek! A legfontosabb, hogy legyünk őszinték önmagunkhoz, vegyük észre a nyilvánvaló dolgok mögött meghúzódó kihívásokat és kérdéseket, és mellébeszélés és belemagyarázások nélkül próbáljunk meg magunknak válaszolni ezekre a kérdésekre.

Bármilyen válaszok érkezzenek is, az ezekkel kapcsolatos blokkokat, feszültségeket, félelmeket meg kell próbálnunk feloldani. A legfontosabb, hogy saját magunkban megtaláljuk a nyugalmat, az elengedést, a „lesz, ami lesz, és az úgy jó lesz” hozzáállást, bármilyen nehéz is legyen ez. És a kulcs: tanuljuk meg elfogadni és becsülni önmagunkat, úgy, ahogy vagyunk, feltételek nélkül. Ahogy az ismert nóta is szól: „Bárhogy lesz, úgy lesz...!” Csak ezzel a nyitott, beengedő hozzáállással tud a kis jövevény „bejönni” a világunkba.

Amikor egy lélek a Földre megszületni készül, az neki is egy nagyon nehéz folyamat, és ha lelkileg blokkolva van, akkor sajnos nem fog neki összejönni, vagy csak nagyon nehezen és lelki sérülések árán. Nem a szülés az első szűk csatorna, amin fájdalmasan át kell préselnie magát. A fogantatás lelki szempontból még jobban megviselheti a születendő emberkét, vagy komoly nehézségeket támaszthat. Ilyenkor ugyanis az édesanya és az édesapa lelki összetevőiből, várakozásaiból, gondolataiból, és legfőképpen aggodalmaiból, feszültségeiből, félelmeiből mind-mind újabb és újabb rétegek, csomók, görcsök, „kövek” képződnek, amik még szűkebbé teszik azt a lelki csatornát, amin a léleknek keresztül kell jönnie. Ha túl sok ilyen akadály van, akkor hiába próbálkozik, egyszerűen nem tudja „átpréselni” magát! A testbe megszületés amúgy is egy fájdalmas és sok lemondással és korlátozással járó folyamat, és ezt csak tovább nehezíti, ha a leendő szülők által észrevétlenül odapakolt plusz akadályokat is le kell küzdenie a gyermeknek. Ha jót akarunk neki, és már megfoganása előtt is szeretjük, akkor segítsük meg Őt azzal, hogy a lelki átjárót szabadabbá, könnyebben átjárhatóbbá tesszük! Ez a kulcsa annak, hogy sikeresen megfoganhasson és megmaradhasson a kicsi a terhesség során. Ehhez pedig a bennünk és a férjünkben/párunkban lévő lelki blokkokat, feszültségeket, félelmeket stb. kell megpróbálni szép fokozatosan feloldani.

S, ami talán mind közül a legfontosabb tényező egy gyermek megszületésének lelki elősegítésében: NEM SZABAD TÚLZOTTAN AKARNI. Ha nagyon görcsösen akarjuk, akkor nem jön össze – ez az élet bármely területére igaz, de a gyermekvállalásra talán a leginkább. Nemcsak önmagunkat akadályozzuk ilyenkor ugyanis, hanem Őt magát is, a születendő emberke lelkét, méghozzá a fent leírt gátló tényezőkhöz képest sokkal-sokkal erősebben. Ennek megvan a spirituális magyarázata. Úgy kell ezt elképzelni, hogy a fogantatás tényleg olyan, mint egy alagút vagy csatorna, amin keresztül bizonyos mértékű vonzó-szívóerő húzza