Nem túl nehéz a problémamegoldó jellegű meditáció, csak elsőre tűnik furcsának. Röviden így írhatnám le a lényegét: ülj le egy kényelmes székbe vagy fotelbe, csavard lejjebb a világítást, kapcsolj be valami lágy, halk, lehetőleg ne karakteres zenét (mert az elvonhatja a figyelmedet), és biztosítsd, hogy az elkövetkező néhány percben (fél órában-egy órában) nem zavar meg senki. Lazíts; engedd el a hétköznapi gondokat, a problémák gondolatát. Egy kellemes, tiszta képet jeleníts meg magadban, mondjuk naplementét a tengerparton, egy szép őszi tájat, vagy valami kellemes és megnyugtató képet, ami közel áll hozzád, ellazít, és nem kavarja fel a gondolataidat és a fantáziádat – ugyanis nem képzeletbeli utazást, hanem problémamegoldást tervezel. :) A meditáció első lépcsőfokában lazítsd el a tested, menj végig szép lassan, fokozatosan a testrészeiden, lehet a talptól kezdődően a fejtetőig, vagy ha úgy kényelmesebb, akkor fordítva is; és tudatosan lazítsd el mindet. A második lépcsőfokban az elmét lazítjuk el. Elengedünk minden gondolatot, és akármi is törjön be sürgetően a tudatodba, elképzeled, hogy az csak egy falevél, ami szépen lassan, szállingózva lehull az avarba, és beolvad a többi levél közé, ahol békében nyugszik, és nem zavar meg többé. És amikor úgy érzed, nyugalom és béke honol benned, akkor picit megpihenhetsz ebben az állapotban, utána pedig mondd azt magadnak határozottan, de ne agresszíven: most kérdéseket fogok feltenni a tudatalattimhoz, és a válaszokat meg fogom hallani hamarosan. És ekkor kezdd el kérdezni magad: mi az, amitől annyira félek? Mi az, amivel nem akarok szembenézni? Mi az, amiben nem szeretem magam? Mi az, amiről úgy érzem, nem érdemlem meg, nem vagyok rá méltó? És mi az, amiről úgy érzem, jogosan meg kéne kapnom, de nem kapom meg mégsem? Stb. A kérdések jönni fognak maguktól; érezni fogod, hogy azok a kérdések merülnek fel benned, melyek a legfontosabbak, és a megérkező válaszok is sugallni fogják a megfelelő új kérdéseket.

Minden kérdés után várj szelíden, képzeletben a naplementés tengerpartodon vagy az őszi tájon, ahol szelíden hullnak lefelé a falevelek, lágyan ringatózva a levegőben. Csak várj, és pihenj. Ne gondolj semmire, csak szelíden fülelj. Engedd el magad, légy egészen laza. És egyszer csak, mintha az éterbe betörne valami isteni sugallatként, a válaszokat meg fogod hallani! Úgy fogod érezni, mintha nem is a Te gondolatod lenne, és mégis a tied: hiszen nem teszel érte tudatos, aktív erőfeszítést, hogy kigondold, csak „megérkezik”. Ez lesz a tudatalattid válasza.

Ne felejtsd el, előfordulhat az is, hogy nem a tudatalattid, hanem az elfojtott érzelmeid, gondolataid, haragod, félelmeid szólalnak meg. És az is lehetséges, hogy a tudatalattid is téved, vagy olyan dolgokat hoz felszínre, amik téves régi mentális programok. Ilyenek lehetnek azok a gondolatok, hogy „én értéktelen vagyok, én egy senki vagyok, nem kellek senkinek”, stb. Ezeket engedd el, mint a lehulló faleveleket, és tudatosítsd magadban, hogy tévesek, és nincs rájuk többé szükség! Tudd, hogy ezek csak a régóta mélyen benned élő téves hiedelmek és belső programok, amiket épp itt az ideje elengedni. Többek között ezért is csinálod ezt a meditációt. Higgy benne, hogy értékes ember vagy, különleges és egyedi, aki puszta létével változatosságot és egy egyedi, megismételhetetlen jelleget hoz a világba! És milyen sok jót tud adni az embereknek! Igenis szükség van rá! Ezekkel a pozitív megerősítésekkel zárd a meditációt: lásd, hogy a fa körül kitavaszodik, friss bimbók, zsenge kis levelek nyílnak az ágain, amit a fa legmélyebb nedvei és szövetei tápláltak, és ezek a friss, élettől duzzadó rügyek a saját értékességednek és az éledő reményeknek és lehetőségeknek a gondolatai. Vagy lásd a tenger felett elvonulni a felhőket, és kisütni a Napot. Végül mondd magadnak: a kapott válaszokra a meditáció után is emlékezni fogok, és segíteni fognak megoldani a problémáimat, és helyes irányba fordítani az életemet.