magában, akkor hamar leállíthatja magát, és kijöhet a meditációból. Olyan dolgokat nem tudunk előhívni, még terapeutával történő regresszióval sem, melyekre nem vagyunk még felkészülve. Nem jutunk olyan emlékekhez, melyek túl koraiak lennének; a tudatalatti önvédelmi mechanizmus blokkolja ezeket a területeket. Amire viszont kifejezetten nem vagyunk felkészülve, és amit még nem volna szabad megtudnunk, az nem fog előjönni még akkor sem, ha kíváncsiságunk és türelmetlenségünk fellazítja tudatalattink automatikus önvédelmét. A lényeg: figyelmesnek lenni, és időben leállni, amikor kellemetlen érzéseink kezdenek lenni, és egyáltalán nem belekezdeni abban az esetben, ha eleve félünk tőle. Az első egyéni emlékezés során valószínűleg amúgy is csak a felszínt tudjuk megkapargatni, és a nagyobb traumákig nem jutunk el. Ha nem sietünk, nem kapkodunk, és nem akarunk tudatosan és szándékosan, durván belegázolni saját magunkban olyan területekre, melyek intenzív negatív érzéseket, félelmet, rettegést stb. ébresztenek bennünk, akkor semmi baj nem történhet az egyéni emlékezéskor. Arra figyelj oda, hogy ami rettegést, viszolygást vagy más kellemetlen érzéseket kelt, azt ne próbáld meg erőszakkal előhívni.

Ha ezek után mégis úgy döntenél, hogy belevágsz :) akkor azt az alábbi módon javaslom. Oltsd le a lámpát és gyújts néhány gyertyát vagy sólámpát a szobában; biztosítsd, hogy legalább egy órán át senki ne zavarjon meg; és helyezkedj el kényelmesen egy székben vagy fotelban. Kapcsolj be halk és semleges meditációs zenét, amelyben lehetőleg ne legyen szöveg, és lazíts. Először menj végig a testeden gondolatban, és lazítsd el tested különböző részeit, a talpaidtól a fejed tetejéig.

Utána lazítsd el az elméd: képzeld el, hogy egy csodálatos, üres terem, amiben nincsen semmi, csak tisztaság, szabad tér és friss levegő. Ez a szabadság, ez az üresség töltsön el nyugalommal és pihenj meg ebben. Pihenj meg az üresség felszabadító és tisztító érzésében. Engedd, hogy mélyebb tudatállapotba csússzon az elméd, ahogy a fejedben gondolatban nincs más, csak légüres tér, hűsítő levegő, csönd, üresség és nyugalom. Lazulj el teljesen, engedj útjára minden felmerülő gondolatot, és képzeld el, hogy kiemelkedsz ebből a szobából, fel a magasba, egészen fel. Akár azt is elképzelheted, ahogy a testedből kiszállsz, és a szoba fölé, majd az épület fölé, majd a város, az ország, a Föld, a Galaxis fölé emelkedsz, majd eljutsz egy olyan helyre, ahol azt érzékeled, hogy már téren és időn kívül lebegsz, nagy boldogságban és nyugalomban.

Ekkor mondd magadnak azt, hogy Te egy ősidők óta létező halhatatlan lélek vagy, aki nagyon sokszor élt már különböző helyeken, különböző időkben és különböző testekben, de ezektől Te, mint halhatatlan lélek, független vagy! Lásd magad, amint hatalmas vagy, aki tértől és időtől független, aki mint egy óriási bábjátékos, eljátszik különböző életekben, különböző testekben különböző szerepeket, de ő, a játékos mind fölött áll. Lásd magad, amint fölötte állsz, és lásd az apró kis alakokat, akik mind Te voltál; az egyiket fel is ismered: úgy néz ki, ahogy a jelen életedben megjelensz. Látod felülről, ahogy szalad be az apró kis alak a munkahelyére, ahogy kapkodva végzi a házimunkát, ahogy csöndben káromkodik, amikor lekési a buszt vagy villamost, és késésben van; lásd, ahogy veszekszik valakivel nagy szenvedéllyel, vagy ahogy bosszankodik nagy hévvel valamilyen apróság miatt, és érezd át, hogy valójában mennyivel kisebb jelentősége van a témának, mint ahogy akkor az a kis alak gondolta! Mosolyogj magadban szelíden, és érezd, hogy nem haragszol erre az alakra, inkább gondoskodó szeretetet és megértést érzel iránta. És most engedd el a jelenlegi életed alakjának felülről szemlélését is, és tudd, hogy bármely alakot, akiként valaha megjelentél, megszemlélheted. Azt is elképzelheted, hogy egy folyosón mész végig, melyről ajtók nyílnak, és minden ajtó valamely előző életedet rejti. Mondd azt magadnak, hogy azon az ajtón fogsz belépni, mely a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, és a legtöbb