újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

Ajándék - Karácsonyi Pályázat

- Tudod, hogy mennyire utálom a karácsonyt! - dörmögte férjek gyöngye kb. az ötödik boltban, ahová magammal cipeltem.


- Tudod, hogy mennyire utálom a karácsonyt! - dörmögte férjek gyöngye kb. az ötödik boltban, ahová magammal cipeltem.
- Én is szívem, én is - fűztem a karom az övébe, hogy még véletlenül se tehessen meghátráló lépéseket - de ajándék nélkül mégsem karácsony a karácsony, nem igaz? - és már vonszoltam is a következő, valamelyest olcsóbbnak látszó üzletbe. Hiába, no! Recesszió van, vagy mi a csuda. Ott kell takarékoskodni, ahol lehet. Mondjuk az ajándékokon.
Egy pillanatig ugyan éreztem még egy csekélyke kis ellenállást a balomon, de aztán hirtelen megszaporázta a lépteit - alig tudtam vele tartani - és célirányosan elindult a cipőrészleg felé. “Ó, az én drágám, csak nem az én ajándékomat akarja beszerezni? Azt a cuki kis csizmát, amit a múlt héten kinéztem?” - gondoltam magamban, de csalatkoznom kellett, mert életem párja kényelmesen hátradőlt egy próba-széken és csak ennyit mondott:
- Én itt megvárom, míg körülnézel!- aztán mikor látta kitörni készülő hisztimet, még hozzátette - Csak, hogy el ne veszítsük egymást!
Logikusnak tűnt a dolog. Hagytam is, had pihenjen kedvére. Annál is inkább, mert iszonyatosan tud szenvedni egy-egy bevásárlás alatt, ha csak teheti, nagy ívben elkerüli a bevásárlóközpontokat. Ez aztán rendszerint azzal jár, hogy vagy nem vesz ajándékot senkinek, vagy megveszi az első tárgyat, ami a keze ügyébe kerül, vagy az történik, ami két éve karácsonykor. Na, ezt el kell mesélnem!

Szenteste volt. Vacsorához készülődtünk éppen. A lejátszóból halk zene szólt, csupa szívet melengető karácsonyi ének. A kedves mama az asztalfőn, a zene ütemére dobolt a kanállal, a gyerekek tűkön ülve ingáztak a nappali zárt ajtaja, a bejárati ajtó és az étkező között. Az asztal szépen megterítve, már félig leégett a gyertya az asztaldíszen, a vacsora már harmadszor került vissza a sütőbe, mert életem párja csak nem érkezett meg időben, pedig szent esküvéssel ígérte még reggel. Úgy, a harmadik telefonhívás után végre csörrent a kulcs a zárban. Bevallom, kicsit morcosan fogadtam, de rámkacsintott azzal az elbűvölő, zöld szemével, amibe annak idején beleszerelmesedtem, és súgva kért, hogy a gyerekeket csaljam ki valahogy a konyhába. Tágra nyílt szemem azt kérdezte: “Csak nem hoztál ajándékot?” Egy lehengerlő, magabiztos bólintás volt a válasz, ami azt mondta, hogy “Ugyan szívem, hogyne hoztam volna, látod, bízhatsz bennem, felnőttem a feladathoz”. Hát, igen. Bíztam benne.
A vacsora nagyon jól sikerült. Leszámítva talán azt az aprócska tényt, hogy a hús teljesen kiszáradt, a kedves mama nem ette meg a halat, mondván, nem szereti, a gyerekek meg annyira izgatottak voltak, hogy egy falatot sem tudtak lenyelni. A desszert után férjek gyöngye jelentőségteljesen felállt, körbehordozta a tekintetét kis családján, kérte, hogy énekeljük el a “Mennyből az angyal”-t, aztán a nappali ajtajában megrázta a kis porcelán csengettyűt, amit direkt erre az alkalomra vásároltunk.
Mindenki a meglepetés lázában égett. Anyuka már előre szabadkozott az ajándék miatt, amit még meg sem kapott, hogy “ugyan nem kellett volna költségekbe vernetek magatokat”, a lányok már előre eltervezték, hogy fogják felöltöztetni az álom Barbie-t, és hova állítják a tizenötödik Barbie házat, meg a lovas kocsit. Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, hogy talán az a kis aranylánc, ami előtt vagy háromszor elsétáltattam az én egyetlenemet, aminek ecseteltem minden báját és szépségét, ott lesz valahol a fa alatt. Szóval, mindenki tele volt várakozással és ünnepélyességgel, amikor nyílt az ajtó és …

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: