A nappali romokban hevert. Akár egy háborús frontvonal. A karácsonyfa a földön, összetört díszek hevertek a szobában szana-szét. A szaloncukrok kibontogatva a hófehér szőnyegen. A kedves mama ajándék papucsa szétrágva kandikált ki a komód alól, a Barbie házak darabokban hevertek a tévé előtt, a játék lovacskák a fotelból nézték a felfordulást. És a szoba közepén, minden meghatottságot és ünnepélyességet nélkülözve ott ült egy zsemleszínű gombóc, szájában egy meztelen Barbie babával. Egy élő, hús-vér kiskutya. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, fél szemmel a lányokat néztem, akik kitörő örömmel rohanták meg a fajtisztának még nagy jóindulattal sem mondható ebet. “Kutya! Kutya! Mégiscsak van Jézuska!”- szajkózták egymás szavába vágva. Én meg anyósomat támogattam az első székhez, miközben szikrákat szórtam életem párja felé, próbáltam valamit menteni a papucsból, a szemem azonban egyre csak azt a kis dobozkát kereste a karácsonyfa romjai között. Hiába.
Hogy mi történt? Természetesen megint elfelejtett ajándékot venni, sőt még az is kiment a fejéből, hogy szenteste a boltok korábban zárnak, ha kinyitnak egyáltalán. Éppen bánatosan tartott hazafelé, - sejtem mennyire bánatosan, de Istenem, mi így szeretjük - amikor az út közepén észrevette a kiskutyát. Egy hajszál választotta el attól, hogy áthajtson rajta. Megállt, kiszállt a kocsiból, hogy odébb tessékelje a megszeppent jószágot, amikor fenomenális ötlete támadt. Fogta a kis nyüszítő fenevadat, becsomagolta a pulcsijába és betette a csomagtartóba. Útközben aztán bánta már az egészet, nem beszélve arról, hogy a kis hálátlan eb hatalmas tócsával köszönte meg a mentőakciót. De már nem volt visszaút, hiszen így is késésben volt. A garázsban fogott egy dobozt, szépen beleültette a kiskutyát, aztán a többit már tudjátok.

Így történt, hogy életem párjának vásárlási fóbiája a legszebb karácsonyi ajándékot hozatta a Jézuskával. Az a karácsonyeste nem múlt el nyomtalanul, egyrészt, mert kis idő múlva egyik lány jobban vakarózott, mint a másik, - két napig bolhavadászatot játszottunk - a fehér szőnyegen a csoki mellé apró, kis foltocskák kezdtek gyülekezni, a kedves mama papucsát ki kellett cserélni, de egy bolondos baráttal gazdagabbak lettünk. Meg egy tapasztalattal, hogy nem feltétlenül a legdrágább ajándék a legkedvesebb, és persze egyértelmű, hogy igenis van gondviselés! Azt a karácsonyt azóta is csak kutyás karácsonyként emlegetjük.

http://www.youtube.com/watch?v=BPXKB9CyYWU

Írta: Nurse