hozta, hogy megint ő ment Bencéért az iskolába. Amikor hazaértek meleg kakaóval és kaláccsal kínálta a fiút, aztán kissé vonakodva, félénken kirukkolt a kérésével:
- Kisfiam! Meg tudnád nekem mutatni, hogy kell azon a Neten keresgetni? Legközelebb, amikor én megyek érted az iskolába, akkor hozzátok megyünk haza. Elmagyarázod a nagyinak?
- Persze, de mit akarsz keresni mama? – kíváncsiskodott a fiú.
- A lányok valami Iviről meséltek múltkor. Őt akarom megkeresni. Hallottál már róla?
A kisfiú nevetni kezdett, a nagyi meg egyre kínosabban érezte magát.
- Mit nevetsz, te ördögfajzat? Öreg nagyanyádat?
- Nem, dehogy… csak azt a bizonyos Ivit iwiw-nek hívják Mami, és az nem egy ember, hanem egy portál. Anyu nekem is csinált ott egy lapot.
Váratlanul érte az információ, de ugyanakkor egy mázsás kő esett le a szívéről, mert ugye mégsem mindegy, hogy az ember szenilis, vagy egyszerűen tájékozatlan.
A tájékozatlanságon valahogy,még csak-csak lehet segíteni...
- Na ide figyelj! Kössünk üzletet!- szólt Bencének – Ha elmagyarázod mit kell tennem, hogy valakit megtaláljak ott az Iwin, vagy mi a csudán, akkor én beszélek a Jézuskával, hogy hozzon neked egy szép…
-… teleszkópos, 21 sebességes bicajt - fejezte be a fiú a megkezdett mondatot.
Nagy ár volt ez egy nyugdíjas nagymamának, de mit volt mit tenni, belement az üzletbe. A kíváncsiság árát meg kell fizetni.

Aztán elkezdődött a lecke. Szegény próbálkozott, próbálkozott, de mintha kínai lenne neki a gép nyelvezete. A gyerek pikk-pakk mutogatott, ide – oda kattintott, ő követni sem tudta mit csinált, olyan gyorsan járt a keze a billentyűzeten. Eleinte még az egeret sem merte megfogni, nemhogy kattintani tudott volna vele. Folyton attól rettegett, hogy valamit rosszul csinál és kárt tesz a drága gépben. Voltak jobb és rosszabb periódusok a tanulás során, de fűtötte a vágy, hogy kiderítse, amit ki kell derítenie, és nem utolsó- sorban az, hogy ne kerülhessen még egyszer olyan szánalmas szituációba, mint a kávézóban.
Elérkezett aztán a pillanat, amikor újabb probléma ütötte fel a fejét. Így-úgy eligazodott már az ikonok és kezdőlapok szövevényében, de a tanulásra fordítható idő a fiáéknál korlátok közé volt szorítva. „Na így nem jutunk ötről a hatra” gondolta magában, be kell szereznie egy gépet internet kapcsolattal, hogy otthon is gyakorolhasson.
Nagyot nézett a fia, amikor előállt a kéréssel. Álmában sem fordult meg a fejében, hogy az ő műszaki-analfabéta anyja számítógépet akar vásárolni. Nem tudta mennyire kell komolyan venni, de azért beszerzett neki egy jó állapotban lévő használt laptopot.

Bekapcsolta. Félve, óvatos, kíváncsi szeretettel kezelve, szeme elé tárult a nagyvilág. Országokat látott, embereket érintett meg, addig ismeretlen dolgokról szerzett tudomást.Ettől kezdve felgyorsultak az események. Egyre több időt töltött a neten. Folyton e-maileket olvasott és írt, keresett, kutatott, nem kevés energiával elkészítette az iwiw-es bemutatkozó oldalát és elkezdte gyűjteni az ismerősöket. Néha ugyan eljutottak hozzá a valóvilágból jövő kérések, mindennapi kötelességek, amiknek eleget tett, de a gondolata olyankor is a gép körül keringett. Egymás után, sorba írta be a neveket, és iskolákat, szűkítette a keresést. Egy ilyen alkalommal nagyot dobbant a szíve. Felfedezte az álmában látott ismerősének a nevét. Izgatottan navigált az oldalára. Iskola: rendben, stimmel. Munkahely: az is! Családi állapot: özvegy. Furcsa örömöt érzett. Egy aprócska, nem elhanyagolható probléma azért mégiscsak akadt, történetesen a férfi Ausztráliában, Sydneyben élt. Az első rövidke levelet szórakozottan, tele elütéssel írta meg. Izgatottan várta a választ, naponta legalább százszor megnézte jött-e üzenet.