újabb események régebbi események további események
23:08
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
22:32
Pinokkió módosította a cikkét
22:17
Pinokkió új cikket töltött fel
18:54
dfczfCitle regisztrált a weboldalra
13:07
GyuszIV regisztrált a weboldalra
08:31
Tündér módosította a naplóbejegyzését
13:42
Gaya új cikket töltött fel
22:02
Black Ice módosította a cikkét
21:38
Black Ice módosította a cikkét
21:36
Black Ice új cikket töltött fel
21:15
Larrythoup regisztrált a weboldalra
14:08
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
13:18
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
12:49
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
14:33
Új cikk került fel a weboldalra
09:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
15:07
Black Ice módosította a cikkét
00:25
Marcusmok regisztrált a weboldalra
12:19
Black Ice módosította a cikkét
12:18
Black Ice új cikket töltött fel

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

Peronon

„… gyorsvonat azonnal indul. Kérjük, fejezzék be a felszállást.”


I.

A peronra még együtt érkeztünk, szerelmesen, kéz a kézben. A szemünk beszélt csak, nem is kellettek szavak, anélkül is tudtuk mindketten. Összetartozunk. Egy pillanatra félrenéztél, majd vissza rám. Abban a másodpercben értettem meg, amit nem mondtál ki. Beszélt helyetted a szemed. Keserű szavakat. Próbáltam válaszolni, de jéggé fagytam ott, a fülledt, nyári délutánban. Egy darabig még álltál, majd lazult, egyre csak lazult a kezed a kezemen, egyesével fejtetted le az ujjaimat. Minden ujjam egy kapocs, ami most megszakad, majd erőtlenül, magára hagyottan markolássza a semmit. Még mindig a szemembe néztél, némán könyörögtél, hogy értsem meg. Aztán egy ugrással a vonaton voltál. Ott egy pillanatra megálltál, de nem néztél vissza. Akkor nem. A szemem sarkából láttam csak, ahogy az arcod az üveghez nyomod, a szád azt a kilenc betűt formálja: Szeretlek. Elindult a vonat. Előbb végtelenül lassan, majd egyre gyorsabban, végül elnyelte a végtelen horizont kékje. Álltam és néztem utánad, de belül fáradtan rogytam a peron kockaköveire. Némán kiáltottam: - Ne menj el, maradj még! Szeretlek! - De a sikításomat elnyomta a hangosbemondó recsegése.

„ … a vágány mellett kérjük, vigyázzanak”

II.

Most, hogy mondod, talán látlak is ott a peron másik oldalán. Puha hópihék szállingóznak körülöttünk, egyet-egyet felkap a szél, vad forgással sodorja erre-arra. Kabátban vagy, jó meleg, puha kabátban. Most szeretnék belebújni a bélésébe, beszívni a bőröd illatát, de bárhogy erősködök, csak a kéményekből felszálló füst szaga csapja meg az orromat. Valahol harang szól. Egyre csak üti, hogy bimm-bamm, bimm-bamm. Soha véget nem érő egyhangúsággal. Nézek, egyre csak nézek át a Te oldaladra. Szólnék is, kiáltanék, vagy csak suttognék szavakat, de istentelen robajjal vágtatnak a vonatok kettőnk között. Azt sem értem, mit mondasz, pedig valamit kiáltasz onnan, a másik oldalról. Jó lenne szájról olvasni, mert látom, hogy beszélsz hozzám Te is, látom, hogy mozog a szád. Nézel mélyen a szemembe, szuggerálsz, akarod, hogy értsem, mit mondasz, talán értem is, csupán a lényeget, de a válaszomat elmossa a hangosbemondó recsegése. Nem merek elindulni, nem merek mozdulni, nehogy szem elől tévesszelek, mert félek, hogy soha nem találnék Rád újra. Emberek jönnek-mennek körülöttünk, valaki eléd áll, odébb lépsz, valaki elém áll, lépnék, de nincs hova. Becsukom a szemem. Látom az arcodat, látom, ahogy mosolyogsz, ahogy megérintesz a májusi napsütésben. Ez jó, nagyon jó. Így maradok. Maradok.

Írta: Nurse

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: