érzések mindent kibírnak. S képesek megbocsájtani.
- De ezt ne nekem mondd, hanem neki. Rossz helyen kopogtatsz. Ezt ő nem tudja. ő nem tud megbocsájtani, s adni egy esélyt.
- Te meg tudsz magadnak bocsájtani? Te tudsz adni magadnak még egy esélyt? Amíg te magad nem bocsájtasz meg magadnak, s nem adsz magadnak egy esélyt, addig te ezt hogyan várod el másvalakitől? Mondd meg!
- Tudod, neked igazad van....
- Akkor figyelj rám! Én nemsokára hazamegyek, az autód el fog indulni. Bocsáss meg magadnak, adj egy esélyt magadnak, fordulj vissza, s menj, mert várt rád.
- Nem, nem vár rám.
- Hidd el, ha magadnak megbocsájtasz, ha belátod, mit tettél, s őszinte leszel magadhoz, nem kellenek napok, hetek hónapok. Rád néz, s nem is látni, érezni fogja,hogy megváltoztál. S kinyitja a szívét.
- Mi van ha tévedsz?
- Nem tévedek. Így lesz. Ha nem, akkor egy másik életben fogja megtenni. Akkor bizony sokáig kell várnod.
- Nézd, én nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, szerelmes lettem beléd.
- Tudom. Ez egy varázslat a részemről. Hatalmamban áll. S megtettem.
- De miért?
- Azért, hogy ha én hazamegyek, érezd azt, milyen érzés VALÓBAN elveszíteni azt, akit szeretünk. Ő pedig bármit is mondd, szeret téged, s ne okozz neki ekkora fájdalmat.
Néma csönd ült eztán közénk... Csak ültünk. A forralt bor elfogyott. A cigarettából egy szál maradt, s az amit éppen szívtunk.
- Van még kérdésed? - kérdezte a kis hercegnő.
- Azt hiszem...nincsen... bár... ha nem kapok tőle esélyt most, s fájni fog, mit tegyek, hogy ne fájjon?
- Nem tudsz tenni semmit. Várj! Légy türelmes, válj jobb emberré! Használd erre a fájdalmat! Ezáltal bölcsebb, érettebb leszel, s tudsz majd másoknak segíteni. Aztán egy szép nap, majd te is hazamész, s mikor hazaérsz, ott várni fog rád. S ő fog tőled bocsánatot kérni. Te pedig megbocsájtasz neki. Bármekkora fájdalmat is okozott... Mert igazán szereted, szeretted. Én is így vagyok a kis hercegemmel. Az érzés miatt, amit miattam érzel, ne aggódj. Amint hazaérek, el fog múlni. Csak azért érzed, hogy tanulj. Hogy tudd meg, mit nem szabad okozni a másiknak.
- Értem. Köszönöm!
- Akkor én most elindulok. Sétálok egy kicsit, mielőtt hazamennék.

Azzal fogta magát, elgyúrta a cigarettáját, s kiszállta kocsiból. Elindult előre egyenes háttal, lassan, határozott léptekkel.Visszanézett. Félelem tükröződött szemeiben, s vágyakozás egyszerre... A fényszóró fénye megvilágította arcát... Egy pillanat volt az egész. A kamion elsodorta az útról, mintha csak egy falevél lett volna, úgy hullott be a havas árokba. Azonnal rohantam hozzá. Fel sem fogtam mi történt. Olyan hideg volt, hogy míg odaértem, könnyeim ráfagytak arcomra. Kezembe tartottam, könnyű, karcsú testét. Szépsége fénye még mindig tükröződött az arcán. De a szeme már máshová nézett. Még egyszer ránézett. Vékony ajkaiból folyt a vér.
- Ne sírj, kérlek! - mondta - Érzed a fájdalmat?
- Igen, érzem - feleltem, könnyeimet nyelve.
- Akkor ha valóban szereted, ne akard, hogy ő is ezt érezze, s cipelje egy életen át. Tedd azt, amit megbeszéltünk, s menj hozzá! Vár rád. Hidd el! Bízz benne, s magadban is!
- Persze, persze. De na hagyj itt, na hagyj el, hívok mentőt, mindjárt jobb lesz minden.
- Nem kell - felelte mosolyogva... már nem fáj... Csak egy pillanatra fájt. De engem már